Néz rám a garázsban, és nem érti, hogy került ide. Nézek rá, és nem értem, hogy került ide. Berheltem én már autókat életemben, de azokban mind rossz helyen volt a motor, és megszokott módon készültek. Érzem minden porcikámmal, hogy ez itt nagyon más világ. Elkezdek közelíteni felé a csavarkulccsal, és látom, hogy legszívesebben bekuporodna a sarokba félelmében. Nem tudja, hogy én még nála is jobban félek. Becsukom a szemem és meglazítom rajta az első csavart. Ezt rengeteg másik követi, és utána már nem is rettegek. Eddig úgy tűnik, hogy az autó is fellélegzett.

Normális embernek vannak vágyai. Szerintem az élet értelme ezeknek a megvalósítása, már ha nem ártunk velük senkinek. Nekem néhány dolog nem jár, ami másoknak igen, mégis szerencsésnek érezhetem magam, hogy elég sok dolgot kihúzhattam már a listámról. De egy tétel még mindig ott van, eltávolíthatatlanul mélyen belevésve sorsom könyvébe, amit minden évben kinyitok ezen az oldalon, ám eddig mindannyiszor vissza is kellett csuknom. De idén bizony a létező összes elszántságomból csináltam egy gránitkönyvjelzőt, és ezt már remélhetőleg semmi nem képes elemelni onnan. Irány végre a világ legszebb helye, Norvégia, mert a természetnél továbbra sem létezik nagyobb művész.

Elkezdtük a pontokat összekötögetni. Itt egy gondolat, ott egy terv, amott egy hiba, ahogy húzzuk a képzeletbeli vonalat köztük, kirajzolódhatna akár egy nagy lófasz is, de bizony ez az ábra egyre jobban hasonlít tökéletes naplementére a hegyekben. Tök jól alakul ez a roncs a mancsaink közt Bandival, én vagyok az impulzív, hűbelebalázs vidéki suttyó, ő meg a kimértebb, józanabb pesti, aki mellesleg lusta, de erről majd később. Nálam elméletileg nincs határ, nála meg gyakorlatilag, ezért soha nem lehet gond, ha ilyen harmonikusan működne a politika a világon, már mindahányan rántott aranyórát ennénk reggelire a saját bolygónkon. Vagy akár Márkláron.

Mindenki tudja, hogy az első igazán emlékezetes. Emiatt kihagytuk a második bevetésről szóló firkálást, de a magyar igazságot nem szabad megkerülni. Meg így legalább bőven van miről beszámolni, a második eseményre ugyanis csodás módon tökéletesítettük a járművet, a harmadikra pedig magunkat, még ha én tönkre is mentem a végére. Trélerkalandok, Város vs Vidék reality, gumikopásmentes driftelés, lesz itt minden, mi mókának ingere.

Ez itt egy ötvenezer forintos műanyag, aminek bár nem volt baja, de kicseréltem, mert hetvenezrenként kötelező, ez egy kopóalkatrész. Egy AOS-nek nevezett dolog, aminek fontos szerepe van minden Porschéban, de az is lehet, hogy minden boxermotoros autóban. De mi a rossebet csinál ez, és hogy? Sehol nem találtam erről részletes leírást, pláne nem képeket. Úgyhogy ha téged is érdekelnek hülye technikai részletek, akkor herdálj el most velem együtt pár percet az életedből. Engem ugyanis annyira érdekel az ilyesmi, hogy hiába nem vagyok Jeffrey Dahmer, mégis fűrészt ragadtam.

Rég került szóba ez a nagy dög Toyota, úgyhogy ideje kitérni arra, mik történtek vele több, mint egy év alatt. Mondhatnám, hogy nem volt róla mit írni, de ennyi erővel azt is mondhatnám, hogy a fű kék, vagy hogy a bolygó a tengelye körül forog. Pedig hát a férfi tudja, hogy mi körül forog.
Úgy bizony, a hülyeség körül.

Mókás dolog az élet. Az ember az egyik pillanatban még könnyekkel küszködve adja el a kedvenc játékautóját, a piros kis AE86-ot, egy évre rá pedig már ismét driftelhet vele. Meg még egy másik példánnyal is, ráadásul nem is akármelyikkel, hanem azzal, amiről tizenévvel évvel ezelőtt elolvasott minden cikket és bejegyzést, együtt izgulva Bandival és Pistával. Most pedig nehogy benne ülök a Pisztolyban, de még közöm is lett a feltámasztásához. Őrület ez, el is mesélem az egészet, tartson bár akármeddig.

Reális gondolkodással ritkán lehetett engem megvádolni. Ha autóról van szó, akkor pedig az agyam helyén a logika területét benőtte a szenvedély dudvája, amit néha csak a kényszerű csóróság kaszabolhat le tarra. De helyébe sosem terem józanság, mindig csak a faszság kezd csírázni, ez a logikátlan termőtalaj sajátossága. Súlyosabb a helyzet, ha olyan szituáció áll elő, hogy van pénzünk, még ha csak nem is kész formában, hanem mondjuk ingóságban. Ez esetben sajnos nincs, ami gátat szabna a hülyeség elburjánzásának, az efféle helyzet özönvízként locsolja a logikátlan földet, amiből könnyen szökken szárba az újabb faszság.

Márpedig a múltkor adódott egy helyzet.

Mindig azt mondom, hogy ha egyszer megdöglök, csak annyit kérek, hogy azt véssék a fejfámra, hogy az élet sokszor szar, de pont ettől jó. Azt hiszem ezt az állítást ismét bizonyították a közelmúlt eseményei. Dőlj hátra, és élvezd, hogy nem veled történt mindez, egyúttal sajnáld, hogy mégsem, elvégre minden rosszban van valami jó. De hagyjuk is az ilyen bölcsességeket, mert mindjárt itt terem Coelho, aztán száraz naplementét nyom minden nyílásunkba. Itt most csak autókról és az életről lesz szó, semmi komoly.

Egyszer azt mondta a Becsületesnepper egy dumáláskor, hogy minden autó eladó lesz. Persze aki nem bölcs, mint én, az legyint az ilyesmire, amíg tényleg el nem jön a pillanat... Szóval a legyintgetésben megállt a karom, sokak szerint pedig most az eszem is.

Véget ért a harmadik hullám, és mielőtt azt hinnéd, hogy már föld alatt van az enyém, megszakítom a fél éves semmit, hogy írjak valamit az LS400-ról. Mert nyilván van mit, egy ezeréves autóval akkor is történik valami, ha csak áll helyben, nemhogy akkor, ha használják is. Márpedig én mentem vele a legutóbbi kussolás óta kb. 5000 kilométert, és még részegen is utaztam a hátsó ülésén. Mely ülőalkalmatosság nem is maradt végig a helyén, de ne a végén kezdjük, hanem az alján. Ott található mindig csupa érdekesség, legyen szó kannásborról, tengerfenékről, emberi elméről, vagy épp egy öreg luxusautóról. Ja, és még a kilométeróráját is megtekertem.