Nem sok oka lehet az embernek arra, hogy Lexus LS400-at vegyen. Nekem volt, méghozzá három is:

- Szeretem a régi Toyotákat, ez a Lexus pedig egy legendás Toyota
- Elmaradt a Norvég kirándulás, a pénz pedig lángra kapott a zsebemben
- V8

Örültem, hogy sikerült találnom egyáltalán eladó, ráadásul első generációs példányt, és biztatóak voltak az első jelek. ’94-től ismert előélet, gyári papírok, gyári szerszámkészlet a csomagtartóban, törve nem volt. De hamar kiderült, csak arra költöttek szegényen, ami látszik. Azóta is úgy hívom: Pompaautó. Újra lett bőrözve a belső, újra lett fújva a külső, az 1UZ motor meg akkor is járni fog, ha a Föld a másik irányba kezd el forogni. A többi meg az én gondom, nem igaz? De.

Nyilván előbb fog az ember pirított hógolyókat dobálni, minthogy hibátlan öreg autót vesz, számítottam is rá, hogy sokminden szar lesz, a vásárlás előtt is láttam számos dolgot, de hogy ilyen mélyen fogok leásni a mocsokba, melynek alján még egy szennyvízcsövet is eltalálok a csákánnyal, az azért meglepett.
De legalább meg tudom mutatni pár epizódon keresztül, hogy mi a magyar valóság. Összeggel is, mert itt a világ segglyukában úgyis mindenkit leginkább ez érdekel, és a konkrét esetben tán van is értelme.

Tanulságos azért lesz, mert az teljesen biztos, hogy itt a balkánon a megőszült luxusautóké az egyik legsanyarúbb sors. Náluk már csak azoknak rosszabb, akik manapság megveszik őket. Ahogy hozzányúlok, problémát találok, úgyhogy lassan már ránézni sem merek. Azonban túl szép ahhoz, hogy ne akarjak ránézni, ettől hozzá is érek, és máris kész a baj! Nem egész két hónap elteltével már álmomból felriadva is alkatrészeket veszek, nemrég még a kalapácsomat is eltörte a rohadék, úgyhogy lassan örülhetek, ha a gatyám még megmarad, mire alkalmanként feljövök a garázsból. Az a helyzet, hogy helyenként már én sem élveztem, pedig az én legendás türelmem hullámain az egész emberiséget elhajózhatnánk a nyugalom szigetére.
Dőlj hátra, ez durva lesz.

Mint megannyi sorstárs, én is háziállat lettem. Még egy kutyám sincs, aki néha levinne sétálni, de szerencsére van pár régi roncsom, legalább ez biztos pont maradt, miközben kint zajlik Csernobil 2.0. Persze mivel úgysem szabad sehova menni, ezért minden autóra költött forint pénzkidobás, de aki ismer, az tudja, hogy ez a specialitásom, tehát lubickolok a helyzetben. Végre, immáron hivatalosan is feleslegesen kendácsolhattam ezeken a szarokon! Fogságban a hülyeség szaporodik csak igazán.

Nem volt gyerekszobám, de most van egy fürdőszobánk. Azért is vagyok biztos ebben, mert fel kellett újítani. Viszonylag simán megtörtént, de hátra volt még egy utolsó művelet, amit merészen bevállaltam, elvégre egy igazi férfi mindig mindent jobban tud. Úgyhogy lementem a garázsba. Bár ne tettem volna.

Nos. A múltkor azt írtam, hogy a Carinával kell menni Norvégiába, hisz az a logikus választás. Alig két nappal utána viszont rádöbbentem, hogy ennyire kézenfekvő megoldással nem csicskulhatok be. Fontos, hogy ne az autó alját nézzem majd, hanem a hegyek tetejét, de megbízható autókból elég jól állok. Igaz ugyan, hogy a gépparkban a legfiatalabb autó is 25 éves, de a bolondokházában nem én vagyok az ápoló. Kihagytam hát egy gyógyszeradagot, és rájöttem a tökéletes megoldásra. A Cilivel kell menni. De miért?

Előre is elnézést kérek. Boldog karácsonyt!

Összegyűltek karácsony alkalmából, várják, hogy minden családtag megérkezzen, remélhetőleg olajozottan mennek majd a dolgok. Egyikük már rég úton van a fáért, elvitt magával egy 500-ast, bár az kevés lesz. S 2000 vajon megteszi? Buckás lesz így ez az út, bár erős a marok. Csak érjenek vissza gyertyagyújtásra, különben megy majd a puffogás.

Mindeközben a házban az öreg, fekete nagypapa a fordulatokkal teli életén mereng a sarokban, végigméri a családtagokat. A fiatalokat már bajosan tudja megkülönböztetni egymástól, gyakran elveszti a fókuszt is.

- Ki a’? – Mutat rá a sarokban álló szivarozóra, majd néz rá kérdőn a mellette állóra.
- Jaj, papa, azt a hét meg a nyolcát, nem kell azt neked tudni! Én nem kedvelem annyira őt.
- Mercedes, édes csillagom, ennek örülök, mert nem szimpatikus nekem sem azzal a négy karikával az orrában. Meg eleve olyan agresszíven néz, tartsd magad távol tőle.

Egyszer kaptam egy ilyen kommentet:

"Ennyi penzzel ennyi idővel.... ilyen hatterrel mas mar a holdig jut kb nem a 30 eves celicaig meg camryig... amik sose jok bocs"

Néha valóban azt gondolom, hogy a gépparkom költségvetése vetekszik a NASA-éval, de egy nap nekem is huszonnégy órából áll, a Holdra pedig mindössze tizenkét ember jutott el, úgyhogy elég sokan csinálják szarul a dolgokat. A háttér jelenleg egy halványsárga fal, ágy fölött fejmagasságban némi zsírfolttal, a Celica 33 éves, a Camry viszont valóban harminc. Mindkettő jó, de Dallas immáron tökéletes is! Már amennyire egy ember alkotta dolog az tud lenni.

Dallas rozsdamentesen tért vissza hozzám. Három hétig volt távol a beavatkozások miatt, és mikor újra beleülhettem, már megint beleszerettem. Nem újdonság ez, immár tíz hónapja minden egyes nap szerelmes tekintettel nézek rá, és várom, hogy átélhessem az élményt, amit ez a harmincéves, macskalépteken járó kistepsi tud nyújtani. De ami a kedvencem benne, hogy álló helyben is le tudja foglalni a figyelmem a belterével. Mivel gyakorolnom kell a fotózást, és egy kép többet mond ezer szónál, megspórolok most harminckétezer szót, miközben körbevezetlek Dallas belében.

Vinnyogtam már pár évvel ezelőtt, hogy meg kéne tenni, és akkor sem volt már friss ötlet. Az biztos, hogy nem leszek már fiatalabb, az öregedés pedig nagy lutri, nem tehetek úgy többé, mintha örökké élnék, pláne az idei év eddig eltelt időszaka alapján. Úgyhogy kész, eljött az idő. Pár nappal ezelőtt az évek óta elültetett vágy hirtelen egy több méter vastag fatörzzsé nőtt bennem, melynek a kérge egyben az agyamé is. Én meg állítólag úgyis egy két lábon járó troll vagyok, úgyhogy nincs mit tenni, Norvégiába kell menni, méghozzá jövőre!

Fél éve járok vele minden nap. Sokat elmond ez arról, hogy a tizenegy éves Mazdától már két hónap után megszabadultam. Ez azt jelenti, hogy ez az ósdi Camry egy csodás autó? Igazából nem, azaz de. Egy autó nem önmagától lesz jó, vagy rossz, hanem attól, hogy ki birtokolja. Én egy idióta vagyok, aki szereti, ha rossz, ezért nekem jó. Meg néha rossz. Kifejtem részletesebben, de közben elregélem, mi történt egy ilyen ódon ekhósszerkérrel az elmúlt időkben. Haladjon ez a két sztori párhuzamosan.

Játékautót tartani elég változatos dolog, sosincs unatkozás. Szezonban őrületesen pörög az autó a pályákon, télen meg te pörögsz körülötte. A tél ugyanis arra való, hogy fejlesszük az autót, lehetőleg a jó irányba. Ha nagyon szar, akkor pedig várat építünk belőle. Mindegyik izgalmas időtöltés, nekem az utóbbi fél évben az előbbi jutott. Nagyon sok dolog történt a vén kreháccsal, úgyhogy dőlj hátra és élvezd, hogy nem veled történik ilyesmi. Azt el sem mondhatom, mennyi pénzed marad meg így értelmes dolgokra, mert még a végén inkább nekiállnék játékgépezni. Bár tulajdonképpen most is azt csinálom, csak itt a nyeremény pompás élményekből áll majd szerencsés esetben. Csak előtte még majdnem kigyulladt az egész, de ez is része a játéknak!