"A vizsgálat megközelítőleg 180 percet vesz igénybe. A vizsgálat előtti napon 19:00 után ne egyen semmit, 21:00 után pedig ne igyon! A vizsgálat napjának reggelén ne egyen, ne igyon, ne használjon fogkrémet és szájvizet. A vizsgálat előtti napon lefekvés előtt különösen alaposan mosson fogat! A vizsgálat után hasmenés előfordulhat néhány órán keresztül."
Avagy:
"Tudjuk, hogy rohadt büdös szájjal fog érkezni, de tegyen meg mindent, hogy ne legyen annyira brutál, mintha lenyelt volna egy döglött macskát. Randit nem érdemes szervezni délutánra sem, hisz miután telebűzölögte leheletével a környezetünket, siessen haza fosni!"
Szerintem a H2 kilégzéses vizsgálat egy kínzási módszer lehetett a háború idején, és abból fejlődött tovább. Csak aztán elakadt valahol félúton a fejlődésben. Ma került rá sor, megtapasztalhattam, hogy miként is zajlik egy ilyen csoda. Mivel nem szokás ilyeneket elmesélni senkinek, elmondom mindenkinek.
Hogyan tegyünk tönkre dollármilliárdokból több ezer autót két hónap alatt?
Amikor 2008-ban a történelem ismételte önmagát, és beköszöntött egy világméretű szívás, hirtelen mindenki rájött, hogy pazarolni menő, csak nem éri meg, és addig szabad nyújtózkodni, ameddig a takaró ér. Probléma ez a szent gazdaság számára, hiszen ha a jónép nem költi a lóvét, nincs kikből megélni, nem lehet semmit eladni. Az új autók is csak hevertek parlagon, de olyan mennyiségben, hogy egy hadseregnyi Horst Fuchs sem lett volna képes eladni őket. Megoldás kell ide, de nagyban csak a nagyok játszanak, az autógyártók pedig önerőből képtelenek voltak eladni termékeiket. Kutyaharapást szőrével, az eszetlen pénzköltés miatt kialakult helyzetet mivel mással lehetne megoldani, mint pazarlással, és hogy tovább nyújtózzunk a takarónál!
A képzetlen fotelfizikus féknyeregbe pattan
„Féket nem piszkálunk” ugyebár, ha megtesszük, akkor a pokol legmélyebb bugyrába kerülünk, ahol maga Sáti fogja fékfolyadékkal átitatott törölközővel elverni a seggünket naphosszat. Nekem már mindegy, hisz a férfilélek eleve olyan mocskos lesz már kamaszkorban, hogy azt tisztára mosni a maradék emberöltő reménytelenül kevés, így hát ismét féknyeregbe pattantam.
Éjszakai műszak
2014 tavaszán írtam meg az első novellaszerű firkálmányomat, amit most közszemlére bocsátanék, mert hát miért is ne, esetleg alkalmas lehet pár perc befektetésével az aktuális bejglikómát kiheverni. Az ihletet az egyik videoklip legvégén látható jelenet adta, ami váratlanul eszembe jutott akkoriban. Nem mondom, hogy bárkivel megtörténhet, hisz ezt csak a fantázia szülte, de azért csak óvatosan a stoppolással...
Éjfél is elmúlt. Az autó fényszóróinak fényében felsejlett egy férfi a város határától nem messze. Harlant eddig sosem hatotta meg egyetlen feltartott hüvelykujj sem, de még majdnem 70 kilométer volt hátra a munkahelyéig, a hideg októberi szél pedig kezdett feltámadni, autójának melegéért cserébe remélhetőleg majd elszórakoztatja őt a stoppos a más helyzetben annyira utált bájcsevegéssel.
Először enyhén fékezett csak, hogy szemügyre vehesse a ruházatot, de a férfi konszolidáltnak tűnt, látszólag nem fogja döglött macska szagával beteríteni az utasteret. Ezután erősebben rátaposott a középső pedálra, közben a belső tükör féklámpák pirosával megfestett képén figyelte, ahogy megkönnyebbüléssel vegyes örömmel az arcán közelít leendő utastársa. Az ajtókat bezárta, épp mielőtt a kéz mohón feltárhatta volna a nyílást, így csalódottan koppant a felső holtponton a kilincs. A kívülről érkező kérdő tekintetet lassan beengedte a lehúzódó ablak egy halk zümmögés kíséretében.
A vad és a kender kalandjai - Mire nem jó egy szabadnap?
Az ellenszenvem igen régóta megszületett az épületgépészet iránt, nemzéséhez köze lehet annak, hogy 15-18 éves korom között jobbára lapátnyelet fogdostam másnapos hétvégéken a felháborítóan feszes női testek helyett, amíg a szüleim háza épült. Faterék pedig azt a pénzt fogdosták, amit mindeközben az utódokkal spóroltak. Ekkor gyakran sittben voltam, néha pedig a sitt volt bennem, micsoda idők! Borzalmasak. Pár évvel ezelőtt pedig a lakásom felújítása zajlott, na persze nem miattam, hanem nőstény került bele, ekkor pedig mindenki tudja, hogy elkerülhetetlen az ilyesmi. A hideg kiráz azóta is, ha eszembe jut az a fél év, amikor a hűtő és a mikró között aludtam, tapétadarabokkal takaróztam.
Ezen lelkesedésemnek köszönhető lehetett a tény, hogy hajdanán a konyhában lévő redőny évekig leszakadt mivoltában létezett, mielőtt megcsináltattam. Most pedig immáron hónapok óta csöpögött a mosdó alatti golyóscsap, ahonnan a mosógép kapta a vizet. Szerencsére a mátkámnak sem kell a szomszédba mennie magyaros megoldásokért, hetyke vödör került alant, mit ürítgettünk szorgalmasan.
Ma viszont rendkívüli helyzet állt elő, szabadnapot éltem meg. Semmittevéshez már öreg vagyok, de a rögtönzött napi tervem egyszerű volt és tartalmas: csap kicserélése gyorsan, majd jöhet a Cili benzintankjának leszedése, mert kell matatni arrafelé is egy ideje.
9:24: Gyűlölöm az épületgépészetet. Carina napi számlálójának állása: 99km
Karinás Királyfi Kálváriája - Népmese, igaz történet alapján
Hol volt, hol nem volt, az idegrohamokon is túl, élt egyszer egy királyfi, ki kedvelte a sok esztendőt megélt krehácsokat. Hiszen szerethette, de azok nem mendég kedvelték viszont! Egyik ilyen hintó keresztelkedett Toyota Carinaként, mi furfangos egy szerzetnek találtatott, hisz nem mindig volt éppen jól, ahogy volt.
Történt egyszer, hogy midőn a királykisasszony – ki egyébként oly szépséges, mint a hajnali nap sugára – az esztendő novemberének péntekre eső 13. napjának estéjén elfoglalta helyét ezen hintóban az anyósnak fenntartott kerevetben, majd királyfi megszólította:
- Te leányka, tekinteted a figyelmeddel karöltve vesd errefelé, mert olyat mutatok, mit még nem tapasztalhattál! Ládd, világot feltáró bal oldali ablak mai pitymallat óta ugyancsak fránya hangokat ád.
Azzal bal mutatóujját ráhelyezte villany hajtotta ablak parancsológombjára, és az addig sosem rest motor keserves kínok hangján kezdte meg működését lefelé. Midőn leért, a hányattatott sorsú motor még folytatta volna szorgoskodását, és miután elhaló hangot befejezte vala, felfelé már csak enyhén átallott kilehelt lelkébe életet ádni a balsors.
Sej, éktelen haragra gerjedt a királyfi, mellette a királylánynak is bíz hirtelen másfelé kezdett fordulni szíve!
Hogy lettem látens hogyvoltozó?
Mivel nem a Sztárban-sztár, hanem végül egy másik műsor megírására kértek fel a hogyvoltnál a jelentkezésemet követően, nem éltem a lehetőséggel, mert egy műsor megnézése nekem bőven elég egy hétvégére. Így hát nem leszek hogyvoltozó, de akkor már megosztanám, amit a pályázatukra írtam, ne feleslegesen történjen meg, hátha vannak errefelé olyanok, akiket érdekel, hogy milyen az, amikor én kritikát írok, ráadásul épp nincs köze járművekhez. Figyelem, ez egy szabadszájú, szórakoztatónak szánt kritika, annak minden előnyével és hátrányával!
Killed Myself When I Was Young
A halálhoz senki nem ért. Nem lehet gyakorolni, hisz csak egyszer lehet benne részünk, és nem lehet rákészülni sem, hisz nincs senki, aki elmondhatná, hogy mire is kéne. Mivel intelligens lények vagyunk, tudjuk, hogy egyszer eljön értünk a vég. Ez különböztet meg minket az állatoktól, mi tudjuk, hogy valamikor, valahogyan mindenképp elragad minket a kaszás. Addig két dolgot tehetünk. Vagy megvárjuk, amíg odaér hozzánk, vagy fogjuk magunkat és mi megyünk oda hozzá. Persze ekkor nem szabad hagyni, hogy elragadjon, de megtehetjük, hogy packázunk vele, provokáljuk kicsit a jó öreg halált. Odamegyünk, megkocogtatjuk a vállát hátulról, és elszaladunk, kapjon el, ha tud. És ha sikerül meglépnünk, ő pedig zihálva lemarad, az mindig jó érzés… És ami jó, arra rá lehet szokni. Szerintem ugyanis minél közelebb kerülünk a halálhoz, annál erősebben érezzük azt, hogy élünk. Ezt az érzést nem lehet máshogy pótolni, ezért másznak fel a Mount Everest tetejére, és ezért gondolta úgy Philip Petit is, hogy átszambázik egyik épületről a másikra. Mert közben fogócskázhat a halállal. Ahogyan az autóversenyzők is ezt teszik, bár most már annyira biztonságossá lettek téve az autók és a pályák, hogy a halál is már inkább csak a lelátóról nézi az egészet.
Régi idők autóversenyzőit viszont előszeretettel kergette, hiszen jóval nagyobb volt rá az esély, hogy elkapja őket… Együtt rajtolt a mezőnnyel és mindegyik versenyen indult. Emiatt annyira profi résztvevője volt a versenynek, hogy szinte minden alkalommal sikerült valakit utolérnie, és ez teljesen normális volt. Egy verseny alatt akár több embert is. Piros zászló nem létezett, az élő emberek lehúzták a holtakat az útról, és folytatódhatott a versengés. Addig legalább a halál is kifújhatta magát egy picit. Hogy bolondok voltak –e ezen idők versenyzői? Nem, hiszen a létező legbiztonságosabb autókkal mentek, ahogyan ma is teszik a pilóták. De hogy bátrak voltak, az nem kérdés… Minden alkalommal odaálltak a rajthoz rezzenéstelen arccal, picsán rúgták a nagy kaszást, toltak egy egyest és megpróbáltak meglépni.
Sokaknak nem sikerült, de ezen a videón is látszik, hogy a halál csalt. Az autókat ő tervezte, és a pályák nyomvonalát is ő jelölte ki. De még ennek ellenére sem ő nyert, hisz az autóversenyzés ma is létezik, és hogy ma már szinte mindenki haza tud menni utána, az a videón látható embereknek is köszönhető.
Az üdvözült lelkek emléknapján emlékezzünk meg róluk is, ezen felvételeket nézve hagyjuk, hogy átjárjon minket az a borzongás, amit ők valószínűleg sosem éreztek.
Titkok az autógyártók megbeszéléseiből - Légy légy a meetingszobában!
Ráértem az eső miatt és csináltam egy időgépet, amivel visszamentem az időkbe, amikor még nem minden kínai alkatrészekből készült, hanem minden ország saját maga csinálta az autóit. Ha már ott jártam, elhelyeztem pár mikrofont a különböző tervezőirodák meetingszobáiban. Figyelem, aki komolyan veszi, az félreérti! De persze mint minden viccnek, ennek is vannak alapjai, szigorúan szubjektív szempontok alapján, ahogy illik, ez ellen nem tehetek.
Szív, betölt, elhagy!
Kedves Váltóolaj Betöltő,
Személyes kapcsolódásom gyökerei olyan erőssé váltak irántad az évek során, hogy úgy érzem, tiszavirág életem hosszúsága szánalmasan rövid is ahhoz, hogy valaha meggyengülhessen ez a kapocs köztünk. Sajnos az élet megállíthatatlan kereke néha maga alá gyűrte annak a törődésnek a mennyiségét, ami kijárt volna neked, hisz annyiszor segítettél már nekem önzetlenül, én pedig mégsem töltöttem veled a szükségesnél több időt. Rendszerint megannyi hónap ment veszendőbe két találkozásunk között, amit most már tiszta szívemből bánok, könnyeim is kizárólag a megkérgesedett férfilélek áthatolhatatlan sűrűje miatt nem találnak utat a szabadba, de hidd el, hiányzol… Sajnálom, hogy elhagytál.