"A vizsgálat megközelítőleg 180 percet vesz igénybe. A vizsgálat előtti napon 19:00 után ne egyen semmit, 21:00 után pedig ne igyon! A vizsgálat napjának reggelén ne egyen, ne igyon, ne használjon fogkrémet és szájvizet. A vizsgálat előtti napon lefekvés előtt különösen alaposan mosson fogat! A vizsgálat után hasmenés előfordulhat néhány órán keresztül."
Avagy:
"Tudjuk, hogy rohadt büdös szájjal fog érkezni, de tegyen meg mindent, hogy ne legyen annyira brutál, mintha lenyelt volna egy döglött macskát. Randit nem érdemes szervezni délutánra sem, hisz miután telebűzölögte leheletével a környezetünket, siessen haza fosni!"
Szerintem a H2 kilégzéses vizsgálat egy kínzási módszer lehetett a háború idején, és abból fejlődött tovább. Csak aztán elakadt valahol félúton a fejlődésben. Ma került rá sor, megtapasztalhattam, hogy miként is zajlik egy ilyen csoda. Mivel nem szokás ilyeneket elmesélni senkinek, elmondom mindenkinek.
- Ketten vannak ma, majd figyeljen, hogy ne keverje össze a műanyag csöveket, amibe belefújnak. A gép által kiírt értékeket jegyezze fel a papírra.
Szólt a nővér 8:15-kor, majd miután megitatta velem a gyanús állagú és ízű löttyöt, elvitte magával az egyetlen tollat. Mivel magam is nagy pennatolvaj vagyok, rögvest észrevettem, úgyhogy a visszaszerzett íróeszköz diadalmán megnyugodva indulhatott a művelet. Meg büdös szájjal, étlen-szomjan, hiszen előző napokban diétázni kellett, majd a vizsgálat reggelén nemhogy bármit a gyomorba rakni, de ugyebár még fogat mosni sem szabadott. És így kellett létezni, amíg eljő a 11:30.
Első fújás még a lötty előtt megtörtént, majd rendhagyó módon negyven percet kellett várni a másodikra, utána következtek csak a húszperces etapok. Még a bizonyos 40 perc sem telt el, mire már kétszer is túl stílusossá vált az olvasnivaló, amit vittem magammal. Giulia Enders: Bélügyek. Jeleztem is a nővérkének, hogy egyelőre 20 perc/tartályürítés tempóval haladunk, biztos -e benne, hogy megérem a déli harangszót, ha nem kompenzálom ezen alsó folyadékveszteséget vadi új folyadékkal felül. Közölte, hogy ivásról ugyan szó sem lehet, de az értékeim lecsekkolása után jelezte, hogy várjak egy kicsit, ő lelép konzultálni. Gyanítom, hogy a takarítónővel egyeztetett, vajon elég lesz -e a papír, de valószínűleg arra jutottak, hogy nem, mert kisvártatva kaptam egy tablettát, ami elvileg enyhíti a tüneteket. Én pedig arra jutottam, hogy inkább a tesztelőhelyen várakoznék, nem pedig kint az emberek közt a váróban, amire meg is kaptam az engedélyt. Több előnnyel jár ez, egyrészt tuti nem futok össze ismerőssel, így nem kell ráugrasztanom senkire a kieresztett karmú döglött macskákat a számból, másrészt rövidebb az út a görcsfeloldozó porcelánig.
Olvasgatás közben rásandítottam büdös szájú sorstársam értékeire, és látván, hogy a második fújása a közelében sincs az enyémnek, elégedetten nyugtázhattam a takarítónő helyett is, hogy elég lesz a papír. Másfél óra elteltével azon a rejtélyen kaptam magam, hogy még mindig nem tudom, ki a titokzatos sorstárs... Mindig úgy alakult, hogy én pont kétrét görnyedve voltam, mikor ő ott járt, ahol nővérke a tollat, mi meg a mérőeszközt fújtuk meg. A kolléga értékei viszont egyre inkább az eget verdesték, még a végén közös lesz a rémálmunk a takarítónővel. Minden kivágott fa egyre értékesebbnek tűnt a szememben, hisz hol van még a vége a vizsgálatnak? Az én mutatóim sem kutyák, de az övéinek csókolomot köszönhetnek. A következő etap után kisomfordáltam a váróterembe, hogy megpróbáljam kitalálni, ki az, akivel nyilvánvalóan drámai küzdelmet folytatunk a papírért. Atyaég, valahogy így érezhette magát David Mann a Párbajban, amikor a kocsmában próbálta kitalálni, hogy ki a sofőrje a kamionnak, amelyik mindig le akarja tolni az útról.
Vajon az a helyes kiscsaj az, elmélyedve a telefonjában? Vagy netán a középkorú hölgy, aki szánakozó, egyben a fiatalságát visszasíró tekintettel méregeti? Nem, szerintem az a fószer lesz, aki csak a földet bámulja, az illik a helyzethez... Lebuktatni azonban nem sikerült, mert máshol akadt dolgom, így nem tudtam megvárni, hogy felálljon a helyéről. Az értékei viszont láthatóan egyenes arányban növekedtek az idő múlásával, és a szomjúságom mértékével, beleim kurtyogásával. Feltekercselt növényi rostok, tartsatok ki!
Visszakullogtam sokadszorra a helyemre, és végre amikor beállt egy kis szünet a szennyvízleeresztésben, találkozhattam vele a méricskélés színhelyén... Ezen találkozás sajnos véget vetett az izgalmaknak, és mint kiderült, az értékei hiába voltak sokszor nagyobbak, mint az enyém, ő egyetlen négyzetet sem tépett le. Ehh, úgy tűnik a laktóztesztben sincs igazság! Aszaltan, vattát köpve, elcsigázottan, ugyanakkor felszabadultan hagytam el a vizsgálat végén a helyszínt, de nyugalmam csak addig tarthatott, amíg ráeszméltem, hogy pár nap múlva jön a következő forduló. Ahol nyilván új sorstársakat kapok, akiknek lehet, hogy hozzám hasonlóan reagál a testük.
Hajrá favágók, ne lazsáljatok, veletek vagyok!
