Még mindig hallom a hangokat, immáron tán 5 éve. A leggonoszabb, legidegesítőbb hang, ami nem kopogás, nem fütyülés, nem is egy képzeletbeli hang a fejemből, hanem csattogó, zörgő hang. Minden egyes úthibánál, a hátsó futómű felől…
Édesanyámtól kapott kisméretű füleim döbbenetesen jól működnek, ami óriási hátrányt jelent bizonyos esetekben, ugyanis a helyzetekhez nem odaillő hangoktól idegösszeomlást kapok. Csattogó hang például a párzáshoz, vagy annak imitálásához remekül illik, ott nincs is vele baj, de közlekedés közben erek pattannak el szemeimben, és csikorgatom fogaim a hallatára. Muszáj megoldani a problémát.
Kánikulai kendácsolás kivénhedt krehácson - Egy felforrt agyvíz mementója
Csodálatos nyári napunk van. Lustán csicseregnek a fülemülék füleinkbe a szikrázó napsütésben meglibbenő falevelek árnyékából, amott lengedező szoknyában libben tova egy gyönyörű hölgy. A világ nem is lehetne szebb, amikor kilépek a szabadba nyári szerelőgúnyám rövidgatyájában és pólójában. Karina vár rám a garázs előtti árnyékban, ideje hátsó fékpofákat és lengéscsillapító porvédőket cserélnem, mert szeptember elején műszaki vizsga, és csak most van lehetőségem ezt megcsinálni, a szabadságom maradékának egyik délutánján.
Az elmúlás négykerekű romantikája
Rustwood from Jon Pedersen on Vimeo.
Az elmúlás engem mindig is lenyűgözött, legyen szó az élet bármely területéről. Egyrészt azért, mert a születéssel ellentétben, ez egy elkerülhetetlen dolog. Abortálni lehetséges, halhatatlannak lenni nem. Négy kerékre levetítve úgy értendő ez, hogy ha valamit nem tervezünk meg soha, akkor nem is valósul meg, de ha már elkészült, egyúttal elkerülhetetlenül bevégeztetett. Vigyázhatsz bármilyen autóra bármilyen módon, szabályozott páratartalmú fóliasátorban tárolhatod, akkor is előbb-utóbb nem marad belőle semmi. Ugyanis közbejön a milliónyi megúszható faktoron kívül a végső, ami ellen nem tehet az autó, sem az autóbuzi, egy elmúlás, ami az örök életűnek szánt tárgy sorsát is rögtön megpecsételi. A tulajdonos halála.
Ideális esetben van utód és ő is kedveli az autókat, de olyan eset ritkább, mint a hajam, hogy a fiú ugyanazt az autót kedvelje, mint a faterja, legyen az bármilyen is. Ez teljesen természetes dolog, a rivalizálás nem a középiskola udvarának kerítései közt fejlődik ki, hanem annak alfája és omegája (höhö) a családi fészken belül már elkezd megszületni az ösztön által. Nem véletlenül olvasható hirdetésekben gyakran a „hagyatékból eladó” frázis…
Patika állapotban megőrzött Ladák kerülnek a piacra fillérekért, karcmentes Escort pöffeszkedik a murván amott a másik kereskedésben, ahol megvették százért, mert senki másnak nem kellett. Amit azelőtt a széltől is óvtak, az bekerül a vadonba, ahol teljesen magára marad. Eleinte még lehet, hogy rálel egy lelkes műértő, de később szinte elkerülhetetlenül kőműves brigádok égetik ki a kárpitot a legolcsóbb cigaretta parazsával, vagy válik célpontjává friss jogsis, tesztoszterontól elnehezült lábú csávók martalékává, esetleg egyből a roncstelepre vezet az útja.
Évtizedekkel azelőtt a vágyak netovábbját jelentette, megannyi éven át összespórolt pénz átadását követően került tulajdonosához, később pedig már nem lesz több egy halom ócskavasnál. Ez biztos, mint a… halál. Megeshet, hogy összetörik és viszi magával a gazdi életét is, de enélkül is borítékolható az elmúlás, vagy egyben ragadja el magával a rozsda, vagy pedig szétbontják, és darabokban éri utol a vég az egyes alkatrészeket. Lehet, hogy gyorsan, de az is lehet, hogy lassan, elnyújtva a romantikáig a haláltusát. Ahogyan az egyik kedvenc videómban, amiben valószínűleg egy roncstelep látható, amit idővel elkezdett bekebelezni a természet, csillapíthatatlan étvágyának apró kielégülését fák alkotta kordonnal zárva el a kíváncsi szemek elől… Gyönyörű autók válnak a természet áldozatává, tárgyak, amiket sok-sok évvel ezelőtt még rajongásig imádtak, szexnek szaga és gyermekkacaj töltötte be utasterüket, a mostanra rozsda által kilyuggatott karosszériájuk pedig azelőtt kilométerek ezrein keresztül hasította a levegőt, csillogó színekbe burkolózva. És bárhogy is, de még most is szépek.
Néha fura belegondolni, hogy mennyi a közös vonás autó és ember között, ugyanis mi is erre a sorsa fogunk jutni. Amikor meghalunk, élünk majd tovább mások emlékeiben, és mikor a legutolsó ember is elalszik örökre, aki minket ismert, akkor lesz igazán végünk... Marad majd utánunk pár fénykép, amit illendőségből nem dobnak ki még évtizedekig, de már senki nem fogja tudni felidézni nevetésünket, idézni kedvenc szófordulatainkat. A természet pedig méltatlanul hamar beledobja testünket az élet körforgásába.
Az élet néhol elvesz, máshol visszaad, autónál az emlékek vesznek el hamar, de a testük sokkal tovább fennmarad. Akár évszázadokig is eltarthat, mire a Föld teljesen bekebelez egy több tonnás fémtestet, addig viszont megajándékozza az elmúlás romantikus bájával, rengeteg időt adva nekünk arra, hogy elképzeljük történetüket.
Nézzük őket közösen, és merengj el velem együtt, hogy vajon mi minden történhetett velük, attól kezdve, hogy borostás arcú munkások összerakták őket, majd végül idekerültek a végső nyughelyükre, ahol a moha lomhán benőtte északi felüket. És ne feledkezzünk meg arról, hogy amíg az embert már semmi nem hozhatja vissza a földalatti dobozból, sem a hamvakat tartalmazó kübliből, addig ezeknek az autóknak még mindig van esélyük a túlélésre.
Üvegtelenné vált tekintetükön látszik, hogy még ők is bíznak. Én drukkolok nekik és az összes hasonló sorstársuknak!
Múzeumok Éjszakája - Cili a Hungexpo passzázsán
A Totalcar meghirdette június 10-én a "Velünk mozgó történelem" nevű eseményt, ami egy autókiállításnak lett tervezve, csak éppen az ott lévő járművek tulajdonosai ha beleegyeztek, utasokat is szállíthattak a Hungexpo területén. Ez bizony egy nem éppen hétköznapi esemény és mivel főként gyerekekre gondoltak utasként, gondoltam ez egy kiváló alkalom arra, hogy a frissen fényezett autóval hizlaltathassam a kamaszkor által úgyis túlméretessé tett májam, és egyben esetleg örömet okozzunk Cecíliával pár kiscsávónak. Hadd lássák, hogy az autózás nem csak a néma csendben, színtelenül-szagtalanul való haladásból áll, mint manapság. A gond csak az volt, hogy ekkor az autóm még javában a fényezőnél kotlott, szétszedve… Biztosra menni unalmas, úgyhogy így is beadtam a jelentkezésem, amit rögvest elfogadtak, kezdődhettek az izgalmak, vajon elkészül –e június 20-ra a gépegység!
Taxi története - az utolsó elpusztíthatatlan szolga élete kilométer-milliókon át
Olyan vagyok, mint egy kigyúrt Gandhi. Jó, megbízható, strapabíró, segítek az embereknek, és kivan mind a négy kerekem. Szolgálom a népet, ahogyan csak tudom, taxi vagyok, voltam, leszek, most meg túl meleg van. De ne rohanjunk ennyire előre, a sietség úgysem volt soha stílusom!
Tehet erről a hiába nagy motor, ha a hat henger 3000 köbcentijéhez izzítógyertya jár, turbó pedig egy sem. Gázolaj folyik le torkomon, abból sem sok, bár manapság már több, mint amikor még Berlin utcáit róttam 1991-es születésem után jó pár évig, a legtipikusabb taxiszínben, amivel készíthettek. Első gazdám és egyben munkatársam egy ősz halántékú úr volt, ki rögvest egyenrangú partnerként kezelt. Nélkülem nincs bevétele, anélkül pedig nekem nem jár a regeneráló wellness a márkaszervizben, így egyesítettük tudásunkat. Én az olasz, Bruno Sacco keze által megrajzolt formámmal és kényelmes ülésekkel, automata légkondi által kényeztetőnek vélt és tartott belteremmel csábítottam a kimért német népet, a kolléga pedig tízezrenként végzett olajcserékkel és hosszú izzításokkal támogatott abban, hogy munkámat gond nélkül végezhessem. Folyt be szépen a pénz, bár azt kevésbé élveztem, hogy a német nők esztétikailag nem feltétlenül értek fel velem, de mindegy, azt kell szeretni, aki fizet. A gondos mérnökök által megtervezett 113 lóerő pedig pompás partner volt abban, hogy a taxióra tovább ketyeghessen, mint amennyit szükséges lenne, elvégre a rohanás kizárt, a lendület a barátunk, a mozgási energia minden egyes darabjáért nagy türelemmel kell megküzdeni. Az automataváltóm ritkán kapcsolta az egyest, nyugodt indulásoknál mindig kettest ragadtam rögvest, elvégre mire az a nagy sietség? Suhancok nem az én poszteremet rakják a falra, fillérbaszó családapáknak és taxisofőröknek viszont én vagyok a legnedvesebb álma.
Vadiúj harmincéves ajándék históriája
Nagyfaterom 88 éves, de még bizony kerékpározik. Ugyan a nagyméretű bringát, amivel nagymamámat meghódította, már sajnos nem tudta megülni, ezért kapta helyette évekkel ezelőtt a gyerekkoromban használt Csillag Csepelt. Ezt könnyebb átlépnie és megmásznia, hogy elguruljon vele a falu postájába, boltjába. Mivel a bájk minősége Afrikába illő volt, a környék pedig távolról sem emlékeztet erre a hangulatra, 2013 decemberében támadott meg a gondolat, hogy karácsonyi ajándékként fel kéne újítani! Aminek két kereke van, és hajtani kell, azt én úgyis kedvelem.
Vezettem egy félkész húslevest!
Cili ugyan állandóan fényezve van általam, de mától más értelemben is meg fog ez történni, más által, hosszú heteken át. Tegnap pedig majdnem fel is gyújtottam szegényt… De hogyan is jutottunk idáig?
Ásítás a végtelenbe és tovább! - Toyota Carina E 1.6 XLi - 1995
Ideális bankrablóautó, csak az mondja meg első pillantásra, hogy milyen típus, akinek van, vagy volt. Vagy lesz.
Kinyitom az idő vasfogaitól megtépázott garázsajtó szárnyait, ami hozzá nem méltó szépséget takar el az utca népétől, Cecília teste lapul a félhomályban. A zsanérok kínkeserves nyikorgásának elhaló hangját visszhangozza lelkem búja, amint állok az ajtóban és lehúzom fejemről a csuklyát. Beesek az ülésbe, kulcs be, a motor két hét állás után is olyan lelkesen indul be, mint kamaszlány a boroskólától.
Kigördülök, és a vízcseppek azonnal éles pengékként karcolják végig a 26 éves fémtestet, keserűség ez gépnek, embernek egyaránt. Ülök és hallgatom a kopogást, minden egyes csepp egy óriási ütést jelent Cili koporsójának szögeire, és tulajdonképpen én vagyok az, aki lesújt, hisz én hoztam ki ide, a rozsdagyárba.
Nem, ez így nem mehet tovább. Már csak azért sem, mert két éve mellém szegődött egy hús-vér nőszemély, aki lenyűgöző módon annyira átérzi a szerencsétlen helyzetem, hogy ilyen párbeszédet kezdeményez, amit ráadásul halálosan komolyan gondol:
- Holnap elmehetnénk majd vásárolni a Cilivel? Megnéztem, jó idő lesz.
Én viszont elröhögtem magamat magamon, ez a jelenet végképp eldöntötte, kell egy autó, hogy ne kelljen használni az autót.
Úgysem jársz operába! - Toyota Corolla GT AE86
Mindenkinek minden korszakában megvannak a maga vágyai. Emlékszel gyerekkorodból a szüleid ábrázatára, miközben toporzékoltál a játékboltban? Igen, miközben égetted őket, az alig észrevehető csillogás a szemükben nemcsak szeretet volt, hanem némi szánalom is. Látták ők, hogy az a játék neked valamiért nagyon kell, de tudták, hogy úgyis tönkreteszed, összetöröd, de ha netán mégsem, akkor kisvártatva megunod majd a normális jellemfejlődés miatt, csak a szeretetük mentette meg az irhád, hogy esetleg megkaphasd és elérd célodat.
A formaterv egyértelműen pénteken 16:50 és 16:59 között készült.
Sok évvel később már inkább olyan tárgyak után vágyakozol, amiket igazából nem kaphatsz meg, még anyutól sem. Vagy azért, mert elérhetetlenül drága, vagy azért, mert házas vagy, vagy – és ez nagyon durva dolog, a felnőttkor átka -, már az ésszerűség gátol, egész egyszerűen tudod, hogy ostobaság lenne megvenni. Ezen a ponton gyakran kerül képbe autó, persze tipikusan csak akkor, ha a lábaid közt van mit megmarkolnod.
Ma már ugyan nem járok játékboltokban, de mivel anya csak egy van és jellemzően nem vele beszélgetek autókról, így a lesajnáló tekintetet nem leplezte soha senki előttem, hanem mint egy neonreklám, villogott a pofámba, amikor elmondtam valakinek, hogy mennyire vágyom arra, hogy akár csak rövid ideig kipróbálhassak egy AE86-ot. Igen, az értetlenséggel vegyített szánalom, ami áradt ilyenkor az emberekből, szinte égette a testem, amikor megtudták az évjáratát, pláne ha még képet is toltam orcájuk elé. És nem is tudtam őket hibáztatni, ráadásul gyakran tudtukon kívül kíméletlenül le is döftek egy egyszerű „miért?” kérdéssel. Hisz fel tudtam én mondani a leckét a pillekönnyű autó tökéletes súlyelosztásáról, a valószerűtlenül pörgős, erős motorról, hátul gyári sperrdiffin keresztül kapirgáló hajtásról, de közben titkon én is szántam magam, hisz fogalmam sem volt, miről beszélek. Ostoba kamasz voltam, aki a suli legjobb csajáról csak ábrándozott, miközben úgy csinált, mint akinek már megvolt.
És most, sok évvel később itt fekszik előttem, csak rám vár...
Palvin Barbara lángost süt
A hólyagom feszül, már vagy 40 km óta. Nem is csoda, a testem előző nap megkapta a magáét, így most a vízháztartás romjain pörög arcon az elmém, fittyet hányva rá, hogy a testem pihenni vágyik. De eltervezett dolognak engedelmeskedek, márpedig ha én eltervezek valamit, akkor saját magamon nem múlhat a véghezvitele. Pláne, ha autó is keveredik a képbe… Úgyhogy feszüljön csak a hólyag, majd ha végeztem, fellélegezhet, most nem akármihez megyünk látogatóba. A célpont egy velem nagyjából egykorú TE71 Toyota Corolla GT, 850kg, 115LE, hátsókerék-hajtás. Ritkább, mint a hajam, nemhogy országunkban, hanem egész Európában, most pedig van egy eladó példány a környéken, tehát nem árt megnézni, hátha magával ragad és kinyitja a pénztárcám.