A halálhoz senki nem ért. Nem lehet gyakorolni, hisz csak egyszer lehet benne részünk, és nem lehet rákészülni sem, hisz nincs senki, aki elmondhatná, hogy mire is kéne. Mivel intelligens lények vagyunk, tudjuk, hogy egyszer eljön értünk a vég. Ez különböztet meg minket az állatoktól, mi tudjuk, hogy valamikor, valahogyan mindenképp elragad minket a kaszás. Addig két dolgot tehetünk. Vagy megvárjuk, amíg odaér hozzánk, vagy fogjuk magunkat és mi megyünk oda hozzá. Persze ekkor nem szabad hagyni, hogy elragadjon, de megtehetjük, hogy packázunk vele, provokáljuk kicsit a jó öreg halált. Odamegyünk, megkocogtatjuk a vállát hátulról, és elszaladunk, kapjon el, ha tud. És ha sikerül meglépnünk, ő pedig zihálva lemarad, az mindig jó érzés…  És ami jó, arra rá lehet szokni. Szerintem ugyanis minél közelebb kerülünk a halálhoz, annál erősebben érezzük azt, hogy élünk. Ezt az érzést nem lehet máshogy pótolni, ezért másznak fel a Mount Everest tetejére, és ezért gondolta úgy Philip Petit is, hogy átszambázik egyik épületről a másikra. Mert közben fogócskázhat a halállal. Ahogyan az autóversenyzők is ezt teszik, bár most már annyira biztonságossá lettek téve az autók és a pályák, hogy a halál is már inkább csak a lelátóról nézi az egészet.
Régi idők autóversenyzőit viszont előszeretettel kergette, hiszen jóval nagyobb volt rá az esély, hogy elkapja őket… Együtt rajtolt a mezőnnyel és mindegyik versenyen indult. Emiatt annyira profi résztvevője volt a versenynek, hogy szinte minden alkalommal sikerült valakit utolérnie, és ez teljesen normális volt. Egy verseny alatt akár több embert is. Piros zászló nem létezett, az élő emberek lehúzták a holtakat az útról, és folytatódhatott a versengés. Addig legalább a halál is kifújhatta magát egy picit. Hogy bolondok voltak –e ezen idők versenyzői? Nem, hiszen a létező legbiztonságosabb autókkal mentek, ahogyan ma is teszik a pilóták. De hogy bátrak voltak, az nem kérdés… Minden alkalommal odaálltak a rajthoz rezzenéstelen arccal, picsán rúgták a nagy kaszást, toltak egy egyest és megpróbáltak meglépni.
Sokaknak nem sikerült, de ezen a videón is látszik, hogy a halál csalt. Az autókat ő tervezte, és a pályák nyomvonalát is ő jelölte ki. De még ennek ellenére sem ő nyert, hisz az autóversenyzés ma is létezik, és hogy ma már szinte mindenki haza tud menni utána, az a videón látható embereknek is köszönhető.
Az üdvözült lelkek emléknapján emlékezzünk meg róluk is, ezen felvételeket nézve hagyjuk, hogy átjárjon minket az a borzongás, amit ők valószínűleg sosem éreztek.