Kólával iszom a bort, sajtból csak a trappista, minden alsógatyám a teszkóból van, kedvencem a rántott hús kukoricás rizzsel, és időnként még a Szerencsekereket is megnézem. Proli vagyok tehát, ezért a sors a legjobb humoránál volt, amiért úgy alakította az életem, hogy adott elég pénzt ahhoz, hogy megvehessek egy Porschét. Nekem ez nem ékszer, hanem „csak” egy őrületesen jó autó, és ugyanúgy viszonyulok hozzá, mint eddig bármilyen krehácsomhoz. Vagyis én akarom szerelni. Hogy fokozzam ezt a problémát, az a fajta együgyű proli vagyok, aki szerint régen minden jobb volt, még az anyagban is több anyag volt, az összes új bármi pedig gagyi. Ott a bökkenő, hogy ezzel egyidőben azt is érzem, hogy ezt folyamatosan bizonyítanom kell, nem beszélhetek a levegőbe, ezért túlzásba viszem a karbantartást… Ennek folyománya volt mindig is, hogy az összes öreg szaromra az indokoltnál sokkal többet költöttem. Most meg itt van ez a Cayman, ami egyáltalán nem öreg, és az összes alkatrésze aranyból van. Ha nincs aranybányád, akkor nem kellene csak úgy ész nélkül cserélgetni benne mindent, nem?

Dehogynem.

Legutóbb ott hagytuk abba, hogy minden ráköltött forintot megér az autó. Ha nem akarnám, hogy állandóan tökéletes legyen, akkor nem is kéne sokat rákölteni, de most még fokozódott a helyzet azzal, hogy egy álmom megvalósításában játszott fontos szerepet a járgány. Meg kellett vele járni Norvégiát, ami nagyjából 6000 kilométert jelentett, és bár szeretek berhelni, most fontos volt, hogy egy pisszenés nélkül tegyük meg a túrát, mert előre lefoglalt szállások vártak az út során. Úgyhogy rendesen át kellett nézni, és elejét venni a legapróbb gikszernek is, ugyanakkor fel kellett készíteni a csomagok befogadására. Mindez sok idő, és még több pénz felemésztésével járt, aminek már hónapokkal indulás előtt nekiálltam.
És amikor azt reméltem, hogy minden tökéletes lesz, akkor bekövetkezett az, amit pont meg akartam előzni. Elromlott az autó.

Elég a szarakodásból, most belecsapunk annyira a lecsóba, hogy a plafonon csak a fejem formája marad tiszta. Ezúttal kiderül, hogy nekem semmi sem szent, még annak az autónak is nekiesek kalapáccsal, aminek a keréknyomát sem volna illendő megnyalnom. De az élet nem kívánságműsor, és ha az ember nem rántott aranyórát eszik reggelire, csak úgy csinál, akkor muszáj saját kezűleg megberhelni a Porschét. Közben mégis érzi az egyszeri, hogy ilyet tenni egyrészt nem illik, másrészt őrületes a félelem, hogy mi van, ha elront valamit. Így hát szaros gatyával bár, de nekiálltam meglazítani sok csavart, amikhez legutóbb a gyártósoron nyúltak.

Ideje szót ejtenünk a komoly dolgokról is. Miért tart valaki öreg luxusautót? Ha valaki engem megkérdez, adok magamnak egy pofont, megveregetem a vállam, sírok egy rövidet, nevetek sokat, és mire válaszolhatnék, a kérdezőnek csak a hátát látom a horizonton. A logika messze elkerüli az életemet, ettől tudok örülni dolgoknak. Szenvedélytől fűtve vagyok ostoba, emiatt szeretem ezt a régi vackot. Emiatt állok rá a rollerre megannyi kilométeren át is akár. Nem a szopóra, hanem a Lime-ra. De előbb lássuk, hogyan költöttem el rá négyszázezret, hogy ne kelljen többé karton felett parkoltatni.

Néz rám a garázsban, és nem érti, hogy került ide. Nézek rá, és nem értem, hogy került ide. Berheltem én már autókat életemben, de azokban mind rossz helyen volt a motor, és megszokott módon készültek. Érzem minden porcikámmal, hogy ez itt nagyon más világ. Elkezdek közelíteni felé a csavarkulccsal, és látom, hogy legszívesebben bekuporodna a sarokba félelmében. Nem tudja, hogy én még nála is jobban félek. Becsukom a szemem és meglazítom rajta az első csavart. Ezt rengeteg másik követi, és utána már nem is rettegek. Eddig úgy tűnik, hogy az autó is fellélegzett.

Normális embernek vannak vágyai. Szerintem az élet értelme ezeknek a megvalósítása, már ha nem ártunk velük senkinek. Nekem néhány dolog nem jár, ami másoknak igen, mégis szerencsésnek érezhetem magam, hogy elég sok dolgot kihúzhattam már a listámról. De egy tétel még mindig ott van, eltávolíthatatlanul mélyen belevésve sorsom könyvébe, amit minden évben kinyitok ezen az oldalon, ám eddig mindannyiszor vissza is kellett csuknom. De idén bizony a létező összes elszántságomból csináltam egy gránitkönyvjelzőt, és ezt már remélhetőleg semmi nem képes elemelni onnan. Irány végre a világ legszebb helye, Norvégia, mert a természetnél továbbra sem létezik nagyobb művész.

Elkezdtük a pontokat összekötögetni. Itt egy gondolat, ott egy terv, amott egy hiba, ahogy húzzuk a képzeletbeli vonalat köztük, kirajzolódhatna akár egy nagy lófasz is, de bizony ez az ábra egyre jobban hasonlít tökéletes naplementére a hegyekben. Tök jól alakul ez a roncs a mancsaink közt Bandival, én vagyok az impulzív, hűbelebalázs vidéki suttyó, ő meg a kimértebb, józanabb pesti, aki mellesleg lusta, de erről majd később. Nálam elméletileg nincs határ, nála meg gyakorlatilag, ezért soha nem lehet gond, ha ilyen harmonikusan működne a politika a világon, már mindahányan rántott aranyórát ennénk reggelire a saját bolygónkon. Vagy akár Márkláron.

Mindenki tudja, hogy az első igazán emlékezetes. Emiatt kihagytuk a második bevetésről szóló firkálást, de a magyar igazságot nem szabad megkerülni. Meg így legalább bőven van miről beszámolni, a második eseményre ugyanis csodás módon tökéletesítettük a járművet, a harmadikra pedig magunkat, még ha én tönkre is mentem a végére. Trélerkalandok, Város vs Vidék reality, gumikopásmentes driftelés, lesz itt minden, mi mókának ingere.

Ez itt egy ötvenezer forintos műanyag, aminek bár nem volt baja, de kicseréltem, mert hetvenezrenként kötelező, ez egy kopóalkatrész. Egy AOS-nek nevezett dolog, aminek fontos szerepe van minden Porschéban, de az is lehet, hogy minden boxermotoros autóban. De mi a rossebet csinál ez, és hogy? Sehol nem találtam erről részletes leírást, pláne nem képeket. Úgyhogy ha téged is érdekelnek hülye technikai részletek, akkor herdálj el most velem együtt pár percet az életedből. Engem ugyanis annyira érdekel az ilyesmi, hogy hiába nem vagyok Jeffrey Dahmer, mégis fűrészt ragadtam.

Rég került szóba ez a nagy dög Toyota, úgyhogy ideje kitérni arra, mik történtek vele több, mint egy év alatt. Mondhatnám, hogy nem volt róla mit írni, de ennyi erővel azt is mondhatnám, hogy a fű kék, vagy hogy a bolygó a tengelye körül forog. Pedig hát a férfi tudja, hogy mi körül forog.
Úgy bizony, a hülyeség körül.