Azt vettem észre, hogy már jó ideje kimaradtak a koncertek az életemből. Ez csak azért furcsa, mert zsengébb koromban nem rendeztek nélkülem fesztivált, minden tömeg azt várta, hogy ússzak a tetején, megannyi világsztárt tudtam vizslatni a színpad közeléből, Pogózás volt a középső nevem, és ha netán józanul jelentem meg valami élőzenés eseményen, rögtön kihívták a mentőt.
Hiába, megvénültem, unalmas lettem tán, de pont olyan öreg vagyok, hogy még fiatalnak képzelhessem magam. Valószínűleg ezért történhetett, hogy február 13-án azon kaptam magam Spotify ingerelte fejrázás közben, hogy épp rákeresek a neten, létezik -e még Limp Bizkit. Épp sokat hallgattam akkortájt, annyi energiát bocsát ki magából, hogy minden kávé elbújhat, ráadásul feszkólevezetésnek sem utolsó. És baszki nemhogy létezik, de pont jönnek Európába most tavasszal. Mivel nálam a világ nem ér véget a városhatárnál, minden nyaralás eleve sokezernyi kilométer levezetéséből áll, már néztem is, hogy hol lesznek a környéken. Lengyelország és Olaszország tűnt értelmes választásnak, és akkor már nyilván az utóbbi legyen, mert annál jobb hely nem sok létezik. Március 29-én lesz ott a móka, de már nem lehetett rá kapni jegyet...