Mivel már én is nehezen tudom számon tartani, hogy milyen autóim vannak, gondoltam ideje egy újabb krehácsügyi híradónak. Már csak azért is, mert pár hete páran tarkón vágtak néhányan verbálisan, hogy ők sem bírják követni, ezért jöjjön egy kis visszatekintés a múltba, majd a jelenen át a jövőbe. Megpróbálok rövid lenni, de nem biztos, hogy sikerül, mert utoljára másfél éve volt szó hivatalosan a készlet alakulásáról, akkor is csak nagyjából. Márpedig azóta befizettem néhány átírási lehúzást, kifizettem megannyi alkatrész árát, amik szerte a nagyvilágból érkeztek különböző típusokhoz, úgyhogy lássuk.

Két évig megvolt a derék Fikusz. Ebben a mondatban az is szerepel, hogy miért kellett eladnom életem egyik legjobb autóját, a derekam megsínylette egy idő után, ami a léleknek oly kedves volt. Csodás kanyartempók, isteni motorhang, kéjelgős váltások, de sajna nem nyomiknak való az a csodás futómű, legalábbis nem mindennapos adagolásban. Meghirdettem hát, és csakhamar jelentkezett érte egy kedves pár, kimentem értük a vasútra, és visszafelé már nem vettek jegyet. Elszántak voltak, és tetszett is nekik a portéka, de miért is ne így lett volna, én rendszerint megveszem a rosszat és akaratom ellenére eladom a jót, további üzleti tanácsokért kövess be bátran. Az igazi amúgy az lenne, ha magamtól tudnék autót venni, akkor meglenne egyszerre az az élmény, hogy jó helyre kerül a portéka, meg az is, hogy nem veszek fostaligát. Demencia, segíts, gyere rám. De addig is, legalább a fele élmény megvolt, mert megfelelő helyre került a Fikusz, az új gazdája szereti, és azóta is néha megírja nekem a kalandokat. Számomra fontos, hogy jó helyre kerüljenek az autóim, mert a pénz gyenge kompenzáció az érzett veszteségért cserébe. A megfelelő tulaj megnyugtató tudatával együtt elégséges a juss. Olyan romantikus vagyok, hogy ha filmet rendeznék, akkor úgy csöpögne tőle a tévé, hogy felmosáshoz kéne megnézni.

Az utolsó kép Fikuszról, már az új gazdival a volánnál

Az önismeret minden autóval folyamatosan zajlik, és mint kiderült, kocka nem vagyok. Fikusz helyett ugyanis lett egy kerekeken guruló, baltával faragott tömb, de sajnos sosem tudtam igazán megkedvelni, pedig gyönyörű állapotban volt, szinte gyűjtői darab. Nyilván ezen érzés kialakulásához köze volt annak, hogy kényszer vitt rá, ráadásul több fronton is. Nem szerencsés úgy autót menni megnézni, hogy az odaúton lerohad az aktuális, ilyenkor jobban csillog minden eladó portéka, szinte elvakítja az egyszerit. De az sem jó, ha csak a hasznos részt, a vízágy futóművet látjuk meg benne igazán. Az autót szívből jó megvenni, nem pedig rossz gerincből. Jobb híján a kockavolvót vettem kezelésre reflexszerűen, hogy kigyógyítsam minden kínjából. A benzinpumpáiból csak az egyik működött, a maradék példányon pedig a benzin is csak kínjában, üvöltve folyt keresztül, szörnyű hangok jöttek belőle. A benzinszűrő sosem volt cserélve, a konzolját pedig megette az idő. Ha mindez nem volna elég, a leengedett motorolajnak ordas benzinszaga volt, így hát kezelésbe vettem a benzinellátást, ami az én bajomat is jól ellátta.

Hazafelé az új szerzeménnyel, imádok autót venni!

Csodás oldal a https://www.skandix.de/en/ , minden kockavolvósnak a kezdőoldala. Innen tudtam szerezni a tankba való benzinpumpát, benzinszűrőhöz konzolt, a Szakálmetálból pedig Bosch pumpát a padló alá. Injektorok kedvenc fővárosomból érkeztek, Stump Bandi közvetítésével, aki egyébként nem sokkal a vásárlásom után kipróbálta a járgányt. Rövid teszt tőle:

„Fú, de nagyon egyben van. Fú, de nem kéne.”

A lényeg benne van. Bárhogy is, az injektorok cseréje után már nem szaglott a motor a benzintől, valószínűleg a régiek már inkontinenciában szenvedtek a leállítás után. Nagy szívások árán kicseréltem a benzinszűrőt konzolostól, benzinpumpástól, a tankban lévő ráadásul különösen erősen látta el a bajom. A cserét követően az első tankoláskor ömlött a benzin a flaszterra, és amikor mentem be fizetni, még ketten szóltak, hogy folyik a benzin, majd én is közöltem a pénztárban, hogy folyik a benzin. Ezúton is elnézést minden érintettől, de az történt, hogy mikor kiszedtem a pumpát tartó konzolt, akkor hiába vettem új tömítést, mégis szivárgott mellette a lőre, ha tele volt a tank. Úgyhogy ismét szétszedtem, és nekiálltam elpucolni minden molekula rozsdát a konzolról, mert ahol levegő érte a csomagtartóból, ott volt a felszínén némi barnaság. És mint kiderült, ez okozta a gondot, miután így összeraktam, már egyetlen csepp sem szivárgott, heteken át ellenőriztem, mire végleg megnyugodtam. Ekkor már csak a többi dolog volt hátra.

A csomagtartóban sok időt töltöttem a benzinnel való küzdelem miatt

Olajcsere mindenben, és felizzott a Skandix, meg a főváros felett egy hely, ahova elmentem párszor bontott cuccokért. A jobb oldali tükröt cserélnem kellett, és a jobb oldali ablaklehúzó gomb sem működött, ezeket gyorsan megcsináltam. Kerítettem egy másik bölcsőt, mert a karosszérián egyedül azon volt rozsda, ez tipikus probléma ezeknél. Sőt, fel is újíttattam, homokszórás, porfestés, és még új motortartó bakokat is vettem hozzá. A vezetőülés szivacsai már nem tartalmaztak szivacsot, ezért kerítettem egy anyósülést, abból fel lett újítva, új kárpittal. Néhány benzincsövet is cseréltem, meg az első lámpák üvegbúrái kavicsmentesek lettek. A műszeregység sok agysejtemet felzabálta, mert beszereztem kettőt, és a háromból csináltam egyet, de legalább ezek után már működött a fordulatszámmérő, meg minden más is. Kétezer kilométernyit kockultam négy hónap alatt, de a kapcsolat egy eseménytelen sivataggá változott. Délibábokért kiáltoztam, de legalábbis bármiért, ám sehol nem volt semmi, ha ránéztem, nem izzott fel a lélekben semmilyen elemi érzés, olyan lettem, mint valami Juli néni, aki ránéz a hűséges Swiftjére. Más, praktikus gond is volt a helyzettel, ezért eldöntöttem, hogy venni kell helyette valami mást. Mondjuk egy Volvót.

Zsír új szigetelőgumit is vettem a lámpákhoz

Nem mondhatja a csajom, hogy nem viszem el soha valami jó helyre

Az érzelmeken túl ugyanis a szedánsága volt a gond. Azt hittem, meg tudok lenni ötödik ajtó nélkül, de kiderült, hogy egyáltalán nem. Ezért elkezdtem nézegetni érdekes, de megfizethető, ötajtós járgány után, így került képbe a V70. Öt henger, benzin, turbó, 250 LE volt a szent cél. Majdnem minden eladó V70-et megnéztem belátható távolságon belül, az újabb szériából is kettőt, még egy CNG-set is, de egyik sem volt kiváló állapotban. Amelyik meg úgy nagyjából igen, annak olyan csúf rúzsszíne volt, hogy akkor már inkább maradjon az öreg szedán. Nem tudtam, hogy mit tegyek, majd hirtelen megvilágosodtam 2023 nyarának végén.

Játszottam szokás szerint a kotlóst a munkahelyemen, dumálgattam a kollégákkal arról, hogy mit kéne venni. Majd megjegyeztem, hogy ez a kocka irány amúgy fasza, csak másképp kéne megvalósítani. Egy rendes dobozautó kéne, mint a Daihatsu Materia, de az nem eléggé kretén, jobb lenne egy Cube, csak az meg ritka, ezért sosincs belőle eladó példány. Ennyiben is maradtam magammal, majd néhány perc elteltével megszólalt egy kolléga a sarokból.

Van egy eladó példány.

Gyorsan kidobtam az agyamból mindent, hogy minél több hely legyen befogadni a látványt és már klikkeltem is a linkre. Tökéletes a színe, a Cube fehérben a legjobb, így lehet leginkább megmutatni a hátsó ablakot. Feketében egyenesen gyávaság az ilyen autó. Érdekes részletek voltak rajta, hiányoztak az emblémák, utólagos gagyi, műanyag króm borította a kilincseket, és nem gyári volt a hűtőrács, a hátsó íveken pedig volt némi felületi rozsda. De bakker, egy Cube. Nem is volt messze, Kulcson, és most megkímélnék mindenkit attól, hogy leírjam, ennél az autónál lehetett a kulcs a szívemhez, de már késő, kiszaladt. Én meg nap végén hazaszaladtam, és mutattam a csajomnak, hogy ezt nézd, mi lehetne a Volvo helyett. Ő megnézte, és mivel valószínűleg állandóan hülyének néz az autók terén, ezért nem véltem felfedezni semmilyen új érzelmet a szemében, amikor rám pillantott. Bár a gyomor mordulása, és a bagolyköpet a laptopon elárult valamit. Sebaj, minden kezdet nehéz, de menjünk el, nézzük meg. Felhívtam az eladót, másnap meg már meg is láthattuk az autót. Ekkor olyasmi történt, amire nem számítottam.

Még az eladó udvarában. Krómkilincsek, lejárt gumik, emblémák sehol, aftermarket hűtőrács, finom rozsda a hátsó íveken kívülről, igazi használt autó

Az hagyján, hogy nekem tetszett a Cube, mert azt mindig is tudtam, hogy nekem ez a baromság bejön. De ránéztem a csajszimra, aki úgy nézett a helyszínen erre a nyomorult formájú gépre, mintha a hős herceg lenne, aki váratlanul eljött érte, és még a sárkány fejét is elhozta a hóna alatt. Isteni jelenet volt az egész megtekintés a próbakörrel együtt, Timim szemei közben végig szúrtak mindenhonnan, hogy eszembe se jusson nem megvenni, jó messze kerültünk az előző nap még majdnem napvilágot látott korty hányástól. Eladó páros tekintetei mindeközben teljes döbbenetről árulkodtak. Nekik ugyanis az volt a tervük, hogy vesznek egy villanyautót a jövőben, addig is ezt felrakják eladásra, mert úgysem kell majd senkinek, de fél év alatt csak megveszi valami állat. Erre a hirdetés felrakásának másnapján mi már csak második érdeklődők lehettünk. Nagy kacagások és jókedv közepette abban maradtunk, hogy ha az első érdeklődő azzal szól vissza, hogy nem kell neki, akkor vihetjük.

Megyünk vele mindenhova, bírja, szereti, mi is bírjuk, szeretjük

Így esett meg az a csúfság, hogy még izgulhattunk is, hogy a miénk lehet -e egy Cube, ami nem is volt különösebben olcsó, és ránézésre is volt vele munka. És valóban izgultunk, de másnap jelezte az eladó, hogy aktuális a dolog, ő amúgy is azt szeretné, hogy hozzánk kerüljön az autó, úgyhogy a miénk lehet, csak adjunk még nekik két hetet, mert most muszáj gyorsan szerezniük egy másik járgányt. Hát hiába, nem gondolták, hogy egy ilyen faszság ennyire gyorsan el fog kelni, de ilyen az, amikor a kereslet és a kínálat a tökéletes pillanatban találkozik. Közöltem, hogy ez a megoldás így tökéletes, átutaltam némi foglalót, még úgyis el kellett adnom a kockavolvót.

Xtreme márkájú autó

Hátul is kicseréltek minden emblémát az olasz tréfamesterek

Meghirdettem, és már csak arra emlékszem, hogy ebben az időszakban sikerült is eladnom. Egy nagyon kedves pár jött el megnézni, és az élet itt is tartogatott meglepetéseket. Egy harmincas, informatikus csávó szerette volna magának első autónak, épp akkor csinálta a jogsiját. Amíg megszerzi, addig az asszony fogja vezetni. Vehetett volna bármi mást is, de ő egy ilyen régiséget akart magának napi használósnak, egy igazi autót, csodálatos, hogy még 2024-ben is vannak ilyen emberek. Azóta lekérdeztem rendszám alapján, tavaly augusztus végén adtam el, és idén szeptemberben kellett műszakira vinni, az alig több, mint egy év alatt majdnem 9000 kilométert mentek vele. Tehát használatban van bőven, ezek szerint működik frankón, remélem, hogy szeretik is.

Úgyhogy kockából Kocka lett. Mikor elhoztam Kulcsról, aznap készültünk muterékkal menni a nagyszüleimhez, akik mit sem sejtettek arról, hogy milyen autóval fogok érkezni értük, senki nem tudott a családban erről a projektről. Gondoltam, rosszul lesznek tőle, mikor meglátják, de majd útközben megállunk egy mosónál lelögybölni a sok hányást róla, ám a meglepetések tárháza még nem ürült ki egyáltalán, muterék teljesen odáig voltak tőle, amikor meglátták... Felképeltem magam, de továbbra is úgy tűnt, hogy mindez tényleg megtörténik. Ennek azért van jelentősége, mert talán ez az első autóm életemben, ami miatt nem nézett kapásból hülyének a család. Mármint pont egy Cube miatt nem. Lehet, hogy nem én őrültem meg, hanem körülöttem mindenki. Ennek bizonyítéka talán az, hogy amikor vennem kellett rá új gumikat, kedvenc A Gumis Csaba azt mondta, amikor meglátta:

Végre van egy normális autód, bazmeg.

Mindenki meghülyült, ez már biztos, de én sem lettem eszesebb az együtt töltött 18000 km, és 15 hónap alatt. Megkapott tőlem mindent a jármű, azt is, amit nem kért. Például egy polírt, mert sok helyen voltak rajta kisebb parkolási húzások, színek más autókról, karcok. A hátsó íveket megcsináltattam, csak kívülről volt rajtuk némi halvány rozsda. Majd még egyszer megcsináltattam, mert először azt gondoltam, ráérek lefóliáztatni, de ez hiba volt, itt ugyanis annyira kiáll a síkból a két hátsó ív, mintha Porschénak képzelné magát ez a vakarék. Másodjára már rögtön egy fóliás szakműhelybe vezetett az első utam a fényezőtől, aki bombabiztosan beburkolta az íveket, sőt, a hátsó ajtónak azt a részét is, ami kiáll a síkból, azóta béke van. Az ékszíjat kellett még cserélnem feszítőgörgőstől, mert kezdett hangja lenni. Olaszországból jött az autó, és ott valami tréfamester abban lelte örömét, hogy leszedte a Cube feliratot, a Nissan emblémákat, és kicserélte más feliratokra, hogy ne lehessen rögtön rájönni, mi ez.

Egy hónapig néztem a műsort, tényleg érdekes, hogy az amúgy is folyamatosan vigyorgó és kacagó utca népe még értetlenkedik is, mert nem tud rájönni sehogy sem, hogy mit lát. De nekem egyrészt nem tetszett elöl ez az utólagos hűtőrács, másrészt a hátuljáról is nagyon hiányoltam az emblémát és feliratot, úgyhogy mindent beszereztem Angliából és Amerikából. Egyedül az utólagos rácsokat hagytam meg elöl a lökhárítóban, mert azok hasznos védelmet nyújtanak a kavicsok ellen, gyárilag eléggé ki van téve az elemeknek a hűtő.

Motor és váltóolaj alap, futóműben elöl a kutyacsontokat, motorban pedig a gyertyákat kellett kicserélnem. Ez utóbbi kisebb szívás, mert a szívósor a trafók felett van elvezetve, tehát gyertyák cseréjéhez tömítéseket is meg kell venni, és kicsit több időt rászánni, mint ami a szokott lenne. Nem véletlenül nem cserélték ezer éve, hiába kerestem ennek nyomát a szervizkönyvben, úgy is néztek ki a gyertyák.

Úgyhogy nemrég kezdetét vette az őrület. Japánból megvettem a gyári Cube JDM dísztárcsákat, és így egyszerűen még jobban imádok ránézni. Hatvannégyezer forint négy használt dísztárcsáért nem is olyan sok pénz, ugye? Ugye…? A legjobb a világ végéről történő vásárlásokban, hogy sokszor a helyi újságokkal tömik ki a csomagot, amiket én mindig megnézegetek. Ebbe a dobozba szerencsére rengeteget tettek, úgyhogy van egy halom krikszkrakszokkal díszített papírom. Még nem taszította le a trónról azt, amikor Amerikából kaptam olyan négyoldalast, amiben az aktuális héten letartóztatott emberek szerepeltek névvel, arccal, elkövetett bűnnel. De azért Toyota Crown reklámot sem gyakran látni minálunk. Ami ráadásul egy SUV. Sport.

De a bomba üzletek sora itt nem állhatott meg, a műszerfal tetején zavart a szőnyegnek kialakított kör alakú mélyedés. Ehhez ugyanis lehetett kapni egy szinte senki által nem megrendelt extrát, egy kerek szőnyeget. Úgyhogy én megrendeltem, alig került többe ötvenezernél. Becsületesneppert idézném:

Egy ötvenest a hülyének is megért. Mire jó?

Fun fact, hogy később Bandi ugyanezt kérdezte tőlem, amikor meglátta a műszerfalon ezt a gyönyört. Neki is el kellett mondanom, hogy ez benne a legjobb, hogy nem jó semmire! Megveregette a vállam és jobbulást kívánt.

Végre úgy néz ki, ahogy kell

Elölről is

Orbitális WTF, isteni

A Cayman megvan, csodálatos. Ahogy ezzel a Kockával, úgy azzal is voltunk idén a Dolomitokban, és jövőre is hosszú utak várnak rá. Úgyhogy vele együtt a Lexus és a Cube alkotott tökéletes csapatot 2023 szeptemberétől egészen a közelmúltig.

Nehéz úgy élni, hogy az ember nem vesz autót. A probléma mindössze annyi, hogy túl tökéletes volt a flotta, el kellett rontani. Még mindig vannak beteljesületlen álmaim, úgyhogy nem tétlenkedhetek. Az egyik a V8, méghozzá az amerikai, nyomórudas fajta. Egy ideig kacérkodtam is ezzel, felbaszva minden hozzáértő ismerősömet a kérdésekkel, tervekkel. De beláttam, hogy nincs akkora hely, ahol tudnék tárolni egy ilyet, másrészt rájár a rúd manapság az amcsi autókra a vizsgákon. Lebeszéltem magam erről. A másik, ami még nem volt soha, de mindig nagyon éreztem a szükségét, az egy karburátoros, hátsókerekes autó, ami lehetőleg legyen legalább annyi idős, mint én. Ez megvalósíthatónak tűnt. Megnéztem a kínálatot, és megakadt a szemem az Alfettákon. Két eladó példány volt, az egyik kék, a másik piros, egyik sem tűnt okádék állapotúnak. De csakhamar eldőlt a kérdés, hogy melyiket megyek el megnézni, ugyanis egy vagy két nap elteltével a rosszul sikerült képek egyikén megpillantottam a rendszámot: OT-81-12. Én meg ’81 decemberében láttam meg a lámpafényt.

Lesz itt nemulass, de móka is, az biztos

November legelső napjainak egyikén elmentünk Alfanézőbe a csajommal és a Tankkal, instant szerelem volt meglátni ezt a cuccot, pláne vezetni. És ami legalább ilyen fontos, elképesztően szimpatikus és közvetlen eladóval találkozhattunk, első alkalommal három órán át bandáztunk, és még egy OT-s Datsun Z-t is kipróbálhattam. Nem döntöttem rögtön, elmentünk megnézni még egyszer, de akkor sem bizonyult kevésbé szimpatikusnak az Alfetta. A váltó tragédia, az üléspozíció borzalmas, egyszerűen semmiben, egyetlen molekulájában sem jobb egy rendes japán autónál. De pont ettől csodálatos, ettől vonz, minden alkatrészében érződik, hogy ember tervezte, pont annyira elbaszott mindene, mint amennyire mi magunk vagyunk elbaszottak mind. Érdekes, új élmény, otthonosnak érződik az egész. A Nagy Terv az volt, hogy a Tanknak kerítek egy bérelhető garázst, mert eladni hülyeség lenne, az Alfa meg megy a helyére, mert ott van minden szerszám és szerelőakna. De az életnek más lett a terve.

A Tank ugyanis új, szerető gazdiját várja. Kicsit hülyének is érzem magam, mert az volt a tervem, hogy örökre megtartom, mindig ezt mondogattam mindenkinek, mert ez egy annyira jó autó, és akkora műszaki mérföldkő az autógyártás történelmében, hogy hülyeség lenne eladni. Most is megpróbáltam megtartani, de sajnos nagyobb egy doboz gyufánál, és ami még nagyobb gond, nagyobb a legtöbb garázsnál is. Bérelni akartam neki egyet, de csak egy olyan garázshoz tudtam hozzájutni, ahova nem fér be a Lexus, ezért most az Alfa áll benne. Már egy hónapja.

Sajnos úgy tűnik, hogy hiába volt az a tervem, hogy megtartom mindet, egyszerűen a lelkemnek is sok a négy autó. Már többször leírtam, hogy számomra a három az ideális készlet, és úgy tűnik, hogy ha megpróbálom megerőszakolni magam, akkor sem tudom átlépni a saját korlátaimat. Anyagilag sem mindegy, mert nem arról van szó, hogy 13 autóm van, vagy 14. Azok az egyesek ezekben a számokban sokat tudnak számítani.

Így állunk most. Van három autóm, meg van egy, ami már nem az enyém, hanem várja, hogy valaki másé legyen. Utálok autót eladni, rossz kereskedő lennék. Bezzeg venni annál inkább imádok. Valahogy csak meg kellene oldani, hogy magamtól tudjak venni autót, és magamnak is tudjak eladni. De mindig másikat. Az a baj, hogy ehhez nemcsak az kéne, hogy elmenjen az eszem, mert az mint helyenként láthatjuk, eleve nincs is. Ameddig a megoldást meglelem, addig meg majd lesz valahogy.

De azért eléggé viszket az agyam, hogy mielőbb nekiállhassak az Alfának. Nem csinálta eddig, de nemrég találtam alatta pár fekete cseppet, úgyhogy úgy tűnik, hogy jól érzi itt magát, levetkőzte a gátlásait!