Rég volt, tán igaz sem volt, az mindegy is, hogy hol volt. A rendőrségnél még bőven voltak G Astra-k a szolgálathoz és védelemhez, én pedig havonta egy hétig céges Focussal jártam. Ezen időtartamok alatt 24 órás ügyeletben voltam, tehát egyfajta pórázként funkcionált az autó minden hónapban, hogy akár hajnali háromkor is berángathassanak vele a céghez. Természetesen használhattam privát célokra is, persze módjával, vidéki mamalátogatóba azért nem ezzel járt az ember. Viszont egyszer rendőrautót üldöztem vele a városban. És hogy miért tettem én ilyesmit?

Az összes, tévén és kizárólag elméleteken élő, tisztességesen beidomított fogyasztó kéjesen imádja szajkózni a következő népi rigmusokat: „Az ilyen öreg szarokra állandóan költeni kell!”, „Csak az új autó a jó autó!”. Ezeken kívül is biztos van még rengeteg hasonló mondás, csak én érthető okokból nem ismerem őket. De vajon igazuk van –e a károgóknak?

Azt tudom, hogy a cimbim vetette fel öt évvel ezelőtt, hogy miért nem építünk magunknak ilyet. Ez még azelőtt volt, hogy az akkor még csak szárnyait bontogató SliderKing Hungary csoport nyílt napjára elmentünk, és bőven azelőtt is, hogy a természet hívó szava ki nem kényszerítette kegyetlenül az autóból a kollégát a piros lámpánál, amit a Hegyalja út menti fal bánt. Fővárosunkba mentünk ugyanis az alapanyagért egy hétköznap este, amivel kezdetét vehette a Tecső videókon látható hangulat átélésének előkészítése.
A nyílt nap arról szólt, hogy bárki elmehetett Tés környékére, ahol pár fiatal őrült éppen elkezdett ismerkedni a Drift Trike művészetével. Azért itt, mert errefelé van egy kimondottan ideális útszakasz, ami végig erősen lejt, és sok kanyarral van megtűzdelve. A drift pedig már csak ilyen, kell bele a kanyar, motor híján pedig kötelező a lejtő. Nem mellékesen itt ki is lehetett próbálni ezen játékszernek tűnő termékeket.

Ismét szakad az eső, úgyhogy folytatom ott, ahol a múltkor abbahagytam, tudósítok az autógyárak titkos megbeszéléseiről. Légy hát újra légy, legyeskedjünk együtt ismét!

Én Norvégiába akartam menni. Autóval, hát persze. A természeti látványosságok érdekelnek, az pedig ott van dögivel, hegyvonulatokat sokáig tudok nézegetni, pláne ha tó is jár hozzá desszertnek. Nekem egy templom csak egy ház, az Eiffel-torony pedig egy halom vas, úgy hiszem újra meg kéne születnem ahhoz, hogy az ilyesmik lenyűgözzenek. Az ember kreálta látványosságok helyett inkább a természet által alkotott dolgokat tudom értékelni. A szilikon áldásos hatása is csak a kédergumin nyűgöz le.
Autóval pedig azért kell menni, mert a szabadság nevében benne van, hogy miről szól. Egy buszos kirándulásnál úgy érezném, hogy Baracskáról kaptam kimenőt az idegen rabtársakkal együtt. Ekkor ide megyünk, itt van fél órád, aztán oda, ott van egy órád, de nehogy elcsatangolj te rossz kisfiú, különben dádá lesz. Mindezt időjárástól függetlenül, hisz ha tornádó van, akkor is menni kell, ha szar idő van, megszívtad. Repülővel utazás is számomra egy póráz a nyakamban, mert ott van a jegyen az időpont. Plusz szállásfoglalósdi kell hozzá, de ahhoz még nem vagyok elég idős. Olcsóbb megoldások, de nekem a szabadságom bármennyit megér, a korlátozására a munkahely való, nem a szabadnapjaim.
Sajnos idén nem  jött össze Norvégia, mert nem tudtam kivenni két hetet, pedig ha addig élek is, eljutok oda, akárki meglássa. De most a környéken kellett maradni, és onnan még Szlovénia nem volt meg, ami érdekelné a csajomat és engem is.

Nem járkálok autópuszilgatós találkozókra, mert barátom van elég, és zavartan ácsorogni egymás járgányai mellett valahogy engem nem szórakoztat. Úgyhogy azt hiszem, két alkalom után ki merem jelenteni, hogy a Totalcar-féle múzeumok éjszakája rendezvény a kedvenc autós eseményem. Tavaly vittük mutogatni a Cilit, idén nem jelentkeztem, csak tapasztalóként mentünk ki a csajommal. Szándékosan nem nézelődőt írtam, hisz a pislogásnál sokkal több dolog történik itt az emberrel, a „kiállított” autók ugyanis azt teszik, amire teremtették őket: mennek. Nem kordonokkal körülvett, csillogó tárgyakat kell távolról nézni, amikhez nem lehet hozzáérni, ezzel érzékeltetve a pórnépnek, hogy ők micsoda alsóbbrendű balfaszok, itt bizony emberközeli az élmény. Az autóknak itt hangjuk, szaguk van, amit nemcsak kívülről, hanem belülről is meg lehet tapasztalni! És bizony a tulajdonosokét is, szerencsére szaguk nem szokott lenni, hangjuk viszont mindig, én pedig rendszerint szóra is bírom őket. Lássuk, idén hova sikerült bekunyerálni a testünket.

Pár éve épp megültem az országúti Bianchimat, amikor egy gémeskutat meglátván aktiválódtak a fényképezőingereim és egyszer csak azon kaptam magam, hogy én vagyok a világ legnagyobb balfasza. A kerékpárom pedig egy kút mélyén fekszik.

A nagy felület önmagában nem esztétikus, azt valamivel izgalmassá kell tenni. Ezért vannak autókon a fény-árnyék játékok, panelház oldalán Gyurcsány Feri, Kardashian lányon bugyi. A nappalim falán is nagy felületek sivárkodnak egy ideje, így hát valamivel fel kellett dobni, ezért került rá pár évvel ezelőtt egy kerékpár, de még mindig maradt parlagon egy akkora felület, amin egy kombájn megfordulna. Festményt venni drága, én magam egy ötéves szintjén vagyok képes rajzolni, valószínűleg festeni is, de inkább ne tudjuk meg.  Tenni kellett valamit, így hát gondoltam valami szépre, amivel ki lehetne dekorálni a falat. Az első gondolatot elvetettem, mert a csajom valószínűleg feltenne pár kérdést, ha Megan Fox és Jennifer Connely mellé lenne felszögelve a nappaliban. Muszáj volt kicsit szűkebbre venni a fantázia bűvkörét, de abba még mindig belefért a garázs. Abban pedig délcegen posztol egy szerkezet, aminek gyönyörű motorja van. Két mart szelepfedél, büszkén feszítő feliratokkal, pompaszínű gyári gyújtáskábelekkel. Hiába, egyszerűen csodálatos látvány a 3S-GE motor kupakja, bevégeztetett, ezt kell falra hánynom, nem a borsót!

Messziről jött ember azt mond, amit akar - szól a mondás. Ami igaz volt még akkor, amikor nem volt internet, ám manapság a messziről jött ember sem hadoválhat szanaszét, mert simán lebukik előbb-utóbb.
Igaz ez a régi autómagazinokra is. Húsz évvel ezelőtt, net híján, a vonalas telefonok világában tényleg azt lehetett mondaniuk, amit csak akartak, hiszen ki tudta volna leellenőrizni? A keményen dolgozó kisemberek biztosan nem, hiszen épp csak elkezdték felfogni, hogy a Ladán túl is van élet. Tapasztalat híján kénytelenek voltak mindent elhinni, amit olvastak, és tulajdonképpen igaz volt ez a szerkesztőkre is. Legalábbis azoknál a magazinoknál, amiket megmentettem attól, hogy faterom kidobja őket. Évente megjelenő újságokról van szó, amiket itt csak lefordítottak a mi nyelvünkre, de alapjai a hanyatló nyugat opiumát képezték. Bár nehéz elhinnem, hogy ott csempészték volna bele a sok baromságot, valahogy szeretném inkább azt hinni, hogy az itthoni gárda volt humoránál!
Ugyanis nagyon szórakoztató ezeket az újságokat lapozgatni, gondoltam most csemegézek egy kicsit belőlük. Mivel szent nem vagyok, de mégis magam felé hajlik a kezem, rögvest rákerestem a meglévő autóimra, miket írtak róluk annó, 1993-1994-ben járunk. Kezdjük Carinával, akinek volt ilyen, az ezt olvasván rögtön pirosra fogja csapkodni a térdét a röhögéstől:Ne tévesszen meg senkit, hogy belóg a képbe a Corolla szó, nem ahhoz tartozik (bár nagyjából tökmindegy lenne), hanem a Carinához, amiben bizony, szerintük túlságosan kemény rugózás, lol. Mármint arról az autóról beszélünk, amiben ha a piros lámpánál zenehallgatás közben finoman verem a ritmust lábbal, mozog az egész autó. Konkrétan tengeribeteg lesz az egyszeri ember, a kilincset pedig koptatja az aszfalt minden kanyarodáskor.