Rég volt, tán igaz sem volt, az mindegy is, hogy hol volt. A rendőrségnél még bőven voltak G Astra-k a szolgálathoz és védelemhez, én pedig havonta egy hétig céges Focussal jártam. Ezen időtartamok alatt 24 órás ügyeletben voltam, tehát egyfajta pórázként funkcionált az autó minden hónapban, hogy akár hajnali háromkor is berángathassanak vele a céghez. Természetesen használhattam privát célokra is, persze módjával, vidéki mamalátogatóba azért nem ezzel járt az ember. Viszont egyszer rendőrautót üldöztem vele a városban. És hogy miért tettem én ilyesmit?
Egy ügyeletben töltött hét egyik késő estéjén parkoltam le egy nonstop előtt az 1.8-as Fókával egy rendőrautó elé. A páros bent volt az üzletben, épp fizetni készültek, amikor beálltam mögéjük a sorba, közöttünk három emberrel. Mikor tíz perc elteltével én is végeztem a vásárlással, láttam, hogy a rendőrök nem léptek le, hanem kint ültek az Astrájukban és mereven néztek előre. Nem törődtem velük, azt tettem, amit az emberek reflexből csinálnak, rájuk sem néztem, így ültem be a céges kombiba, ami előttük parkolt. Nem azért tettem így, mert bajom lenne a szervekkel, hiszek abban, hogy amíg nem szívózok velük, ők sem teszik ezt velem, de valahogy ebben az országban mégis aktiválódik az emberben ilyenkor ez a jobbhameghúzommagam reflex.
Különös meglepődéssel vettem tudomásul, hogy amikor én elindultam, rögtön ők is ezt tették, mintha csak kötélen húztam volna azt a derék Astrát. Lepergett előttem minden addigi bűnöm, még a huncutak is, de nem tudtam elképzelni, hogy bármelyik miatt a nyomomba erednének. Vagy mégis? Pedig azt mondta, hogy elmúlt húsz is. Na mindegy, sok időm nem volt ezen merengeni, pár száz méter megtétele után már fel is villant a fényhíd, beszínezve körülöttünk a sötétséget, na, most kiderül, hogy mit tettem. Fékezés, majd buszmegállóba be. Ilyen alkalmakkor én mindig rögtön kiszállok, egyrészt ez itt nem Amerika, hogy lelőjenek érte, másrészt így egy magasságban van a tekintetünk beszélgetés közben, nem pedig úgy zajlik, hogy én egy kalitkában ülök, és fentről szólnak le hozzám. Nálam ez számít.
Így mire odaértek hozzám, én már ott álltam előttük, nyakamon a fejem helyett egy kérdőjellel. Jó estét kívántunk egymásnak, én pedig alig vártam, hogy kiderüljön, valóban az lesz –e számomra később is. Eddig az volt, de ha most beültetnek éjszakára tesók közé, akkor mindenképp bús leszek.
De nem eszik ezt ilyen forrón, igazoltatásnál valamiért a rendőrök rögtön a szüleink lesznek, nem adják könnyen az ok-okozat összefüggéseinek titkait, hanem először megpróbálják rávenni a büdös kölköt, hogy ő maga mondja ki a bűntettet, hogy biztosan tanuljon belőle. Legalábbis azt hiszem, hogy ezért lehet, mert más magyarázatot még nem találtam a jelenségre. Úgyhogy vártam az ezekhez hasonló kérdések valamelyikét, amikből legalább valami apróság kiderülhet: „Látta ott azt a lámpát?”, „Tudja, mire szolgál az a felfestett csík ott?”, „Ön szerint mi célt szolgál ott az a tábla?”de nem, ekkor nekem a klasszikus „Tudja, miért állítottuk meg?” jutott. Affene, még egy hintet sem adtak, úgyhogy rögtön biztosítottam őket arról, hogy fogalmam sincs.



Még akkor sem sejtettem, amikor a forgalmi átnyújtása után olyan hevesen kezdte el azt forgatni a kérdező, mint egyszeri diák a füzetét, amikor dolgozatírás közben egy percre kilép a tanár a teremből. Céges autó, mi baj lehet? De miután befejeződött a lapozás, én pedig megláttam a namostmegvagy tekintetet, egy szó sem hangzott el, csak odatolta a képem elé a forgalmi megfelelő oldalát.
Picsába.
Ezért nem mentek el, miután kiléptek a boltból, reflexből kiszúrták a matricákat a rendszámon, onnan már biztosnak tűnt a fogás, benne voltam a szákban, csak ki kellett emelni. Tátogtam is némán, mint a partra vetett hal, elvégre fogalmam sem volt arról, hogy már fél éve lejárt a műszaki. Nem kis cég járműve, nem kevés autóval, van külön személyzet az autók karbantartására, hogy a rossebbe fordulhatott elő ilyen? Jeleztem is, hogy ez nem az én lovam, csak megülöm néha, de közölték, hogy ez leszarnivaló információ, nekem kell megbizonyosodnom arról, amikor ráülök, hogy alkalmas –e vágtázásra. Remek.
Kérdeztem, hogy akkor most mi fog történni, mert én ugyan tiszta ideg vagyok, amiért megszívatott a cég, akiket szolgálok, de ha itt nekik most mindenképp meg kell büntetniük, állok elébe.
Valami viszont ekkor megváltozott a tekinteteken, mert visszakaptam a forgalmit, és mondták, hogy na, akkor menjünk be a bizonyos céghez. Nem kérdezték, hogy melyik az, hiszen benne volt a papírokban, és úgy tűnt, tudják hol van, bár ebben a városban mindenki tudja. Beültem a fókába, de még a nyitott ajtón kinézve hátrakérdeztem, mielőtt ők is beültek volna az Astrába, hogy én menjek elöl? Igen, menjek.

Rendőrrel maga mögött az ember mindig betart minden sebességkorlátozást, nekem pedig alapból sok volt most a rovásomon, így a mutató hatalmas kalapácsütésekkel volt odaszegezve az 50-es számhoz. A fényhíd már le volt kapcsolva, így csordogáltunk a városban, és amikor rátértünk egy négysávos szakaszra, a zsaruk eltűntek mögülem... Egy pillanattal később már előttem voltak, és távolodtak. Gyorsan. Nem értettem mi van, mindenesetre ekkor egy újabb hülye reflex kapcsolt be, miszerint a rendőrautó mögött már nem kell parázni, plusz lekapcsolt szirénával csak egy civil jármű, most ráadásul együtt vagyunk, vállvetve haladunk a célunk felé. Ilyenkor mi van? Menjek utána szabályt szegve? Vagy ne? De akkor minek kezdett el menekülni előlem? Mire érdemben elgondolkodhattam volna, már visszakapcsoltam kettőt, és mivel az erő velem volt, beértem őket. Kilencvennel mentünk ekkor, de nem válthattam ötösbe, mert a mutatónak kúsznia kellett tovább felfelé. Száz. Száztíz.
Önkéntelenül elnevettem magam, hisz megláttam magunkat a lelki szemeimmel kívülről, amint egy ezüst Focus üldöz egy rendőrautót a városi éjszakában. Százhúsz feletti tempóval közeledtünk egy kereszteződéshez, én pedig elképzeltem, amint mókából felharsan a sziréna, és átkergethetem a rendőrt rajta. De nem, féktárcsák a satuba kerültek, megálltunk, körülnéztünk, majd ők ismét elemi erővel helyezték szolgálatba szerencsétlen Astrát. Én pedig a Focussal tettem ugyanezt, talán egyikünk sem hagyott gumicsíkot az aszfalton, de ebben már nem vagyok olyan biztos. Ment tovább a céges autók nemkívánatos használatának bemutatója rendőri felügyelettel, és mivel ez ugyan szintén nyílegyenes, de már csak kétsávos út volt, száznál hirtelen észbe kaptam, hogy ez egy marhajó buli, na de azért mégiscsak. Hiába van már késő este, jöhetnek szemből, kivilágítatlan biciklis az út szélén, közel a padka is, egyebek. Elvettem a gázt, ők láthatóan nem, mert kisvártatva eltűntek a látómezőmből, és legközelebb már csak a cégnél találkoztunk. Addigra ott állt az autójuk a vállalat előtt, de ők nem ültek már benne, nyilván ezer éve ideértek, és bementek a portára várakozni. Behajtottam a cég területére és leparkoltam a fókát. Elképzelni sem tudtam, hogy mi lesz most ezután, vajon külön megszívatnak majd ezért a száguldozásért is?

Mire visszaértem a portához gyalog, a rendőrök már nagyon kedélyesen beszélgettek az ott lévő személyzettel, én pedig ekkor világosodtam meg. Ezek ismerik egymást...
El is kezdődött a kacsintgatáshadjárat, aminek eredményeképp az autóval ugyan már nem hagyhattam el a céget, de nem lettem megbüntetve semmiért. Úgy tűnik, hogy valamiért sikerrel el tudom kerülni a büntetéseket, ezúttal még rendőrt is kergethettem kedvemre!
Mivel még nem nagyon hallottam ilyen sztorikat a környezetemben, néha elmerengek, hogy ilyenek csak velem történnek -e meg...
Vagy veled is?