Nem járkálok autópuszilgatós találkozókra, mert barátom van elég, és zavartan ácsorogni egymás járgányai mellett valahogy engem nem szórakoztat. Úgyhogy azt hiszem, két alkalom után ki merem jelenteni, hogy a Totalcar-féle múzeumok éjszakája rendezvény a kedvenc autós eseményem. Tavaly vittük mutogatni a Cilit, idén nem jelentkeztem, csak tapasztalóként mentünk ki a csajommal. Szándékosan nem nézelődőt írtam, hisz a pislogásnál sokkal több dolog történik itt az emberrel, a „kiállított” autók ugyanis azt teszik, amire teremtették őket: mennek. Nem kordonokkal körülvett, csillogó tárgyakat kell távolról nézni, amikhez nem lehet hozzáérni, ezzel érzékeltetve a pórnépnek, hogy ők micsoda alsóbbrendű balfaszok, itt bizony emberközeli az élmény. Az autóknak itt hangjuk, szaguk van, amit nemcsak kívülről, hanem belülről is meg lehet tapasztalni! És bizony a tulajdonosokét is, szerencsére szaguk nem szokott lenni, hangjuk viszont mindig, én pedig rendszerint szóra is bírom őket. Lássuk, idén hova sikerült bekunyerálni a testünket.
Rutinosan álltunk neki a dolognak a csajommal, 19:00-kor kezdődött az esemény, mi odaestünk 19:05-re, és mivel tavalyról tudtuk, hogy kezdetben még sokáig csak a pingvinezés megy, megpróbáltuk kihasználni ezt az időszakot és nekiláttunk szinte rögvest cimborázni az érdekesebb autók tulajdonosaival. Így kerültünk a belsejébe az első, egyben legszebb generációs Celicának. Nem sokmilliós GT, hanem egy automataváltós LT, de a hangulat így is megvan, kívülről gyönyörű, belülről csodaszép. Hat kürtgomb a kormányon. És pici, aranyos az egész, ahogy általában a régi japán autók. Öt éve vette a tulajdonos, én pedig tisztán emlékszem a hirdetésre, ami egy napig volt csak fent a használtautón. Akkor sem, most sem tudtam megvenni. Valószínűleg a tulaj megijedt a mellette folyamatosan kajánul vigyorgó embertől és mivel látta, hogy nincs rajtam a zubbony, a csajon pedig fehér köpeny, jobb a békesség alapon egy kör helyett kettőt vitt minket.
Bár japán autó buzeráns vagyok, de szívem mélyén halkan V8 is vartyog. Kamaszként imádtam őket, és még most is megőrülök a hangjukért, de ahogy öregszem, a súlyosan tohonya stílusuk is kezd egyre közelebb kerülni hozzám. Tavaly megvolt a Chevelle SS kabrió, ami idén is a helyszínen mennydörgött, de szerencsére voltak egyéb megalomobilok is. Be is támadtuk a Chevrolet Silverado pickup végtelenül szimpatikus tulajdonosát, akit láthatóan a rengeteg benzin elégetése boldogítja mindörökké. Felmásztunk az alvázas teherautó 1982-ben legyártott kabinjába, beültünk az egybepadra hárman egymás mellé, ahol a tulaj rögvest amerikai kertésznek képzelte magát, mi pedig vele örültünk a hűtőnyitó fogantyúknak is az ajtókon, miközben az 5.7-es small block mozdonyszerű vonulása lett demonstrálva jobb lábbal. Hibátlan a hangulat, súlyosak a krómok, az egyik külső tükröt pedig megpróbáltam elkérni, mert pont akarunk venni otthonra egy egészalakost. A kör végeztével jókedvűen megfogtuk egymás mancsát, és beajánlotta nekünk a mellette álló Cadillac-et, hogy azt is mindenképp meg kell tapasztalnunk. Enélkül is bepróbáltuk volna, de így még inkább fellelkesülve nyomultunk. És amikor odaértünk, ott találtam magam Mexikóban, amint épp tesszük be a tárakat a stukkerekbe, bevágódunk a tepsibe és indulunk az utcán revansot venni az ellenséges kartellen. Az amerikai kertész sem rossz, de az előttem éppen megjelent képnél autentikusabb csak Bud Spencer, miközben eszi a hagymásbabot. Nem tudtam leplezni érzelmeimet, szinte kacagtam, mert azt hittem, hogy ez megtervezett dolog, csak ide öltötte fel a Chicano kimenőjét, de nem, Gábor ösztönösen alkot hihetetlenül ideális párost a hatméteres hajóval. Mutatom képen, mert úgysem hinnéd el.
Ugye?

De az ellenséges bandák nem bukkantak fel, mi pedig önfeledten ringatóztunk a hatalmas fémtestben lévő szobában a bőrfoteleken, szivarra vágyom, hogy a ránézésre 10 kilós krómhamutartóhoz kocogtassam, a sofőr pedig nem irigy, a közszolgálat jegyében berakja üresbe az automatát, és padlóig tiporja a gázpedált ütemesen, a nép pedig élvezi, ahogy az a1979-ben legyártott 7000 köbcentis V8 ringatja a kasztnit jobbra-balra. Füleket közben nem kell hegyezni, ugyanis dobra a zenekarokban van szükség, itt száműzve lett a kipufogóból mind. Az élet csodálatos.

Volvo 544


Ültünk egy Volvoban is. Nekiálltam kicsit beszélgetni a tulajdonossal, de mire a második mondathoz értünk, valaki más a szavunkba vágva rögtön rátért a lényegre, hogy elvinné –e a tulaj egy körre. Mivel két, az ételt láthatóan nem megvető férfiemberről van szó, nem úgy kell értelmezni a felkérést, ahogy. Én pedig ott maradtam a hoppon a kör végeztéig. Hát hiába, túludvarolni sosem jó, mert az ember bekerül a friendzone-ba, ahonnan nehéz kitörni, és közben más élvezi az aktust helyettünk. Az autó érdekessége, hogy egyrészt valami probléma érhette az este folyamán, mert elég sokáig állt helyben az egyik kanyarnál, másrészt az előző gazdi rally autót akart belőle csinálni (!), ezért kagylóülések vannak benne, ami megerőszakolja a hangulatot és utána ugrál a tetemén az anyja szeme láttára. A tulajnak pedig az az érdekessége, hogy tavaly övé volt a nagyon szép Fiat 500. Az is megvan még, amellé vették ezt közösen az asszonnyal, de itt megállnak, több autót nem vesznek. Az ülések pedig természetesen ki lesznek cserélve.

Én pedig továbbra sem akarom elhinni, hogy nem a Cadillac formálta magához a tulajdonosát, hanem önmagától ennyire ideális párja:
Striciszínek, fabelső, hirtelen egy AMC Eagle-ben találtuk magunkat. Sorhatos a motor, ami miatt kvázi elnézést kért a sofőr. Mellettem hosszú combok, ezt bizony egy hölgy vezeti, de nem ő a tulajdonos, csak beállt melózni, viszi az embersereget folyamatosan, amíg a gazdi nézelődik. Hiába, jól kell tudni választani!

Zöld a Mustang, gyönyörű kívül, és szép belül. A tulajdonos már előre közli, hogy ne számítsunk semmi extrára, mert ez csak sorhatos. Jesszusom, ilyen körökben illetlenség nem V8-ast birtokolni? Ha igen, akkor ő felmentve, ugyanis van neki pár, csak a másik autó, amivel jönni akart, megmakacsolta magát fékileg. Így hát odébb gyalogolt a garázsban és kiválasztotta a Mustangot. Ha jól láttam, szintén övé volt az itt lévő Renault Celtaquatre is, amivel az asszony szállította az utasokat, később pedig cseréltek. Biztosan nem boldogtalan családról van szó, csak így tovább.Néha égett a jobb hátsó lámpája, néha nem. De egy ilyen autónál ez kit érdekel?

Amikor a Lancia Delta Integrale HF-hez szórakozottan odaléptünk, a kalaptartón a korhű, olvadós Videoton hangszórók épp nem olvadtak, a tulajdonos viszont nyakig turkált az első ülés alatt. Most nem szerelés történt, csak a telefonját kereste. A csajom jó keresztényhez méltón felajánlotta, hogy megcsörgeti, és így is lett, ezzel sok erőltetett, és kevésbé erőltetett poénnak adva táptalajt. Mikor sorra kerültünk az utaztatásban, és nyitottam az anyósajtót, a sofőr közölte, hogy oda csak csajok ülhetnek. Visszakézből adtam az oltást, hogy már megvan neki a csajom száma, mi nem kéne még? Úgyhogy elölről élhettem át az élményt, miszerint ezek a járművek néha valóban képesek menni. Méghozzá nagyon, mert a sofőr nem sajnálta a benzint, de elismerte, hogy mindig bent van a csomagtartóban egy üveg pezsgő, arra az esetre, amikor az autó a saját kerekein érkezik meg az adott célhoz. Nagyon olasz autó, ahhoz megfelelő tulajdonosoknak. Én belehalnék, de az egyszer biztos, hogy szentségtelenül jól megy, nagyon szép és nagyon helye van a bolygón!
Vonultunk még egy jót Sipos úr tűzoltóautójában, ami váratlanul jól megy, a gyerekeknek pedig a legnagyobb kedvence volt egész este, nem véletlenül. Kiszálláskor véletlenül lerúgtam valami műanyagot a küszöbről, de esküszöm nem direkt, gyorsan vissza is raktam. Remélem, hogy már eleve olyan is volt, ha mégsem, akkor veszek valamit a managertoysban.

Volt még számtalan egyéb autó, Skoda, Renault, halk MR2, hangos MR2, rozsdarágta Golf, szép cápa, szép 8-as BMW. A végén meglepődve eszméltünk a tényre, hogy eltelt három óra, és este tíz lett. Fellélegezhettek a rendezvényt biztosító mellényesek, ugyanis ők megállás nélkül, juhászkutyákként terelték a népet. Tavaly a passzázs bal szélén álltak az autók, most berakták őket középre, és az autók seggénél végig egy szalag lett kihúzva. Nem értem az elméletet, hogy miért volt ez így, hiszen ha oda akartál menni a tulajhoz, át kellett menned a szalag alatt, szemből pedig elvileg nem is készíthettél fotót, mert már tereltek is odébb. Gondolom valahogy a biztonság miatt lett ez így kitalálva, de sehogy sem áll ez össze a fejemben, mondjuk a helyből nem könnyű kihozni a maximumot. Bárhogy is, tavaly nem volt baleset, idén sem, pedig néha igencsak elrúgták a tulajok az autónak. De csak amennyire kellett, és ész is akadt a kellő mennyiségben. A végére pedig a platóról is lekerült a ponyva, és fel lett töltve emberrel, ahogy azt kell.
Jövőre remélhetőleg ugyanitt!

Apropó, mondtam már, hogy ez az autó-tulaj páros mennyire zseniális?