Normális embernek vannak vágyai. Szerintem az élet értelme ezeknek a megvalósítása, már ha nem ártunk velük senkinek. Nekem néhány dolog nem jár, ami másoknak igen, mégis szerencsésnek érezhetem magam, hogy elég sok dolgot kihúzhattam már a listámról. De egy tétel még mindig ott van, eltávolíthatatlanul mélyen belevésve sorsom könyvébe, amit minden évben kinyitok ezen az oldalon, ám eddig mindannyiszor vissza is kellett csuknom. De idén bizony a létező összes elszántságomból csináltam egy gránitkönyvjelzőt, és ezt már remélhetőleg semmi nem képes elemelni onnan. Irány végre a világ legszebb helye, Norvégia, mert a természetnél továbbra sem létezik nagyobb művész.

Nekirugaszkodtam már én ennek sokszor, de általában a munkahely, vagy valami más nyert, sőt, itt a blogon is egyszer már belevágtam a menetbe, de az a terv is persze kuka lett, holmi pandémia miatt. Azóta sok koronavírus lefolyt már a Dunán, megkaptam a nyugdíjasokkal egyidőben az első körben az oltásaimat, és talán egy háború sem állja útját a terveknek idén. Aztán persze lehet, hogy pár hónap múlva már csak röhögni fogok magamon, ahogy ismét hoppon maradok, de sosem szabad feladni a reményt. Már a kompjegyeket is megvettem, ilyen közel még sosem jártam a célhoz.

Nyaralni mindig úgy megyek, hogy csak a látnivalókat kell összeírni, aztán a többi majd lesz valahogy. Kempingek mindenhol vannak, sátor elfér az autóban, a lényeg, hogy minél több dolgot lásson az ember, ne csak egy helyben kotlás legyen, így is fájdalmasan keveset láthatunk a világból a tiszavirág életünk során. Ezúttal viszont nem feltétlenül lehet nagyon rögtönözve megtenni ezt a túrát, lehetséges, hogy túlságosan is meg kell tervezni. Már az is durva, hogy az oda és visszaútra szóló kompjegyeket nemrég megvettem, de ha nem teszem, simán lemaradtam volna róluk. Lássuk, hogy mi is a terv.

Kalandosan úgy alakult az élet, hogy másfél éve eladtam két autómat, majd az összes pénzemet hozzárakva vettem egy Porschét. A maradék 12 000 forintomból meg vígan éltem a következő fizetésig. Azóta már sok minden történt, a Porsche is kapja a beosztását, Hungaroringen járt kétszer, Kalocsai reptéren is üvöltött, TC szlalompályára is odakentem vele némi gumit, és tavaly nyáron a csajommal lenyomtunk vele egy 3500 kilométeres túrát. Összesen 11E km belekerült másfél év alatt, hobbiautótól ez nem rossz, de nem is véletlen.

Úgyhogy nyilvánvaló, hogy Norvégiába is a 271E kilométert futott Porschéval kell menni, elvégre a 80km/h tempóhoz sosem árt 320 lóerő. Megszerettem, mi tagadás. Már berheltem is bőséggel, ami szintén közelebb hozza egymáshoz az embert és a gépet, de erről majd valamikor máskor emlékezem meg. A lényeg, hogy ezzel kell menni, a csomagtér sem annyira kicsi, egy kéthetes túráshoz bőven elég volt a múltkor kempingcuccokkal együtt. Ide viszont nem elég, ide kellenek rendes ruhák, rendes mennyiségben, és vinni akarjuk a kempingcuccokat is, hátha Norvégiában is bevetjük őket. De utána Horvátországban biztosan, hogy ott kipihenjük ezt a két hetet. Szóval a hely nem elég, de mint mindenre, erre is van megoldás. A tetőbox. Ami egy ilyen autón szexi is.

Használt, gyári tetősíneket már vettem, úgyhogy már csak egy boxot kell majd szerezni valahonnan. Cimbimnek van egy kétméteres, de az kissé túlzás, valami mokányabb cucc kell ide, hogy ne csapjam ki az első nyitásnál a hátsó ablakot, meg hogy ne egy fél autó legyen a tetőn. Így már tuti jöhet velünk minden, ami csak kell. Főleg a sör, bor, zacskós tészta, mert ezek odafent aranyból készülnek, nekünk pedig jó lesz a szemétből készült is. Autó tehát megvan, lássuk a tervezett útvonalat.

A múltkori blogbejegyzés után sokan adtatok kiváló tippeket, amikből idén tervezek minél többet megfogadni, hisz a tapasztalat mindig fontosabb, mint az elmélet. Odafelé tehát rohanás lesz, irány Rostock, itt fog várni a komp. Ez 1070 kilométer, lenyomható úgy, hogy a 22:30-as kompot elérjük. Itt csövezünk hálózsákban valahol a hajópadlón, reggel pedig folytatjuk utunkat Svédországból Osloig. Így másfél nap alatt lenyomható az odaút. Szándék szerint megérkezünk kora délután, és eltöltünk másfél napot. Szállás itt még nincs, de úgy sejtem, hogy muszáj lesz foglalni valamit indulás előtt, hogy ne kelljen Lőrinctől kölcsönkérni a két éjszakára valót. Aztán városnézés, ami nem a kedvencem, de úgy érzem, hogy itt kötelező lesz, ne csorduljon túl az ember a természeti látnivalóktól, amiért amúgy megyünk.

Itt egy házat muszáj volt lefoglalni

Mókás módon a következő helyre szóló szállást már lefoglaltam, ami egy kis faház egy fjord partján. Innen bejárható lesz az Atlantic road, egy márványbarlang, fatemplom, miazmás, túrázás. Innen már csak az út van meg a látnivalókkal, szállás sehol, és ez elég furcsa, mert úgy érzem, hogy kéne. Indokaim a következők:

• Itt legálisan lehet mindenhol sátorozni, viszont itt még júliusban sincs túl meleg éjszaka. 15 fokban már sátoroztam tavaly, és azonnal rá is jöttem, hogy vén seggfej vagyok hozzá. Arról nem is beszélve, hogy esőben utálok sátorozni, márpedig itt gyakran esős az idő elvileg. A vadban történő sátorozáshoz pedig lehet túl városi vagyok, mindig medvéket és farkasokat képzelnék magam köré, miközben szokásos hajnali négykor történő pössentésemet végzem a hidegben és épp megfázok a 8-10 fokban. Szóval egyelőre a sátorozás errefelé kicsit tájidegennek tűnik, de még bármiről meggyőzhető vagyok, csalogat a vadkemping. 

• Drága errefelé a szállás, 40E ft alatt nem nagyon van éjszaka, és itt nem szállodáról beszélünk, hanem AirBnB-ről. Szóval ha időben foglalja az ember, akkor azért néha megúszható olcsóbban is, ám én utálok előre foglalni, mert abban mindig csalódik az ember. Rögtönzéskor pedig rögtön lehet látni, hogy mit vesz ki az ember, és sokkal nagyobb szabadságot ad. Itt viszont még az is nehezíti ezt a szándékot, hogy a norvégok júliusban mennek el szabadságra, és sokan belföldön kóricálnak, vagyis eleve kicsi lesz a merítés a szállások terén elvileg, és félek, hogy ez a megfizetethetetlent jelenti egyben.

Minden jel arra mutat, hogy már most lefoglaljunk minden szállást előre, és rohanjunk a terv után. Ám ezt még egyelőre nehéz feldolgoznom, nem ehhez szoktam. A szabadságban benne van, hogy miről szól. Már az is némi kalodának tűnik, hogy az oda és vissza kompot le kellett jó előre foglalni.

De inkább mutatom, hogy mi a tervezett útvonal, íme: LINK 

Lesz itt minden, amiket már rég meg szeretnék nézni, de kihagyjuk a túlzsúfolt celebcélokat, ahol kétmillió szelfi/perc sebességgel rohan a világ. Pumpit rock, Trolltunga, Kjeragbolten megvan nélkülünk, meg nem is vagyok alkalmas tízkilométeres túrákra sajnos, de dolgozom rajta. Ennél fontosabb, hogy megtanuljak valamennyire fotózni addig, mert errefelé van mit. Végre láthatom, amiket már a dinoszauruszok is nézegettek, engem az ilyesmi hoz lázba, nem az emberalkotta városok. Az épített út az, amiért ott hálás leszek, Trollstigen, 25 kilométeres alagút, szevasztok, fék van, erő van, csillagszemek vannak. Már most alig bírok betelni a látvánnyal, pedig csak szánalmas két dimenzióban nézegetem, ahogy mókából ledobálom a Goggle emberkét a térképre itt és ott. A végén pedig visszakompozunk Dániába, hogy onnan leruccanjunk kempingezni Horvátországba, csinálni kicsit a semmit. 6500 kilométer lesz az út összesen.

Pénz számít, de itt most nem annyira. Sokba fog kerülni nagyon, de ez életem legnagyobb vágya, az ilyen környezetben fogom magam otthon érezni, ebben biztos vagyok. A pénzt hiába nézegetem, nem érzek semmit, de a gyönyörű hegyek, a fjordok látványát szívesen tömködöm az agyamba, mert attól borul virágba a lélek. Próbáljuk mindannyian ide-oda tenni életünk kirakósának darabkáit, és szeretném érezni, amikor az egyik legszebb, régóta a kezemben lévő darabját végre a helyére illeszthetem.

Mert az élet egy furcsa dolog. Próbálunk életben maradni minden áron, szívjuk magunkba a sok tudást és élményt, jól tudván, hogy a végén úgyis minden ki lesz dobva a kukába, velünk együtt. De ettől még minden élmény kajtatása csak annyira felesleges, mint reggel felébredni. Nagy szavak ezek egy egyszeri idiótától, de az egész kurva életnek szerintem az az értelme, hogy szeressük reggel kinyitni a szemünket. És nekem ez az út az, ami más dolgokkal együtt lelkesen ránt egy nagyot a szemhéjamon.
Tartson ki!