Én Norvégiába akartam menni. Autóval, hát persze. A természeti látványosságok érdekelnek, az pedig ott van dögivel, hegyvonulatokat sokáig tudok nézegetni, pláne ha tó is jár hozzá desszertnek. Nekem egy templom csak egy ház, az Eiffel-torony pedig egy halom vas, úgy hiszem újra meg kéne születnem ahhoz, hogy az ilyesmik lenyűgözzenek. Az ember kreálta látványosságok helyett inkább a természet által alkotott dolgokat tudom értékelni. A szilikon áldásos hatása is csak a kédergumin nyűgöz le.
Autóval pedig azért kell menni, mert a szabadság nevében benne van, hogy miről szól. Egy buszos kirándulásnál úgy érezném, hogy Baracskáról kaptam kimenőt az idegen rabtársakkal együtt. Ekkor ide megyünk, itt van fél órád, aztán oda, ott van egy órád, de nehogy elcsatangolj te rossz kisfiú, különben dádá lesz. Mindezt időjárástól függetlenül, hisz ha tornádó van, akkor is menni kell, ha szar idő van, megszívtad. Repülővel utazás is számomra egy póráz a nyakamban, mert ott van a jegyen az időpont. Plusz szállásfoglalósdi kell hozzá, de ahhoz még nem vagyok elég idős. Olcsóbb megoldások, de nekem a szabadságom bármennyit megér, a korlátozására a munkahely való, nem a szabadnapjaim.
Sajnos idén nem jött össze Norvégia, mert nem tudtam kivenni két hetet, pedig ha addig élek is, eljutok oda, akárki meglássa. De most a környéken kellett maradni, és onnan még Szlovénia nem volt meg, ami érdekelné a csajomat és engem is.