Reális gondolkodással ritkán lehetett engem megvádolni. Ha autóról van szó, akkor pedig az agyam helyén a logika területét benőtte a szenvedély dudvája, amit néha csak a kényszerű csóróság kaszabolhat le tarra. De helyébe sosem terem józanság, mindig csak a faszság kezd csírázni, ez a logikátlan termőtalaj sajátossága. Súlyosabb a helyzet, ha olyan szituáció áll elő, hogy van pénzünk, még ha csak nem is kész formában, hanem mondjuk ingóságban. Ez esetben sajnos nincs, ami gátat szabna a hülyeség elburjánzásának, az efféle helyzet özönvízként locsolja a logikátlan földet, amiből könnyen szökken szárba az újabb faszság.
Márpedig a múltkor adódott egy helyzet.
Nincs már AE86 a birtokomban, július óta. Akinek már volt, és rendesen használta is, az tudja, hogy lelkünk darabkái folyamatosan őrlődnek a sperr minden egyes zárásakor, amit nem mi gerjesztünk már az autóban, hanem valaki más. Muszáj pótcselekvést találni. Ebből lett nekem a Porsche. Az ilyesmi elterelheti a figyelmet, de sosem véglegesen. Főleg úgy, hogy néha még találkozom az exautómmal, a múltkor is álltam a nyitott motorházteteje mellett, és muszáj volt közölnöm a tulajával, hogy én még mindig azt érzem, hogy ez bizony az én autóm. Őrület ez.
Bakker, ez még az én autóm, mindig ezt érzem, mikor mellette állok :) Gondolom csak addig, amíg rendesen át nem lesz alakítva, márpedig erre rá sem fogunk ismerni
Éltem csendesen ezt az életet, a Porsche rendes üzemben van, hétvégi kirándulások, Hungaroring, Kalocsai reptér, szóval nem nézegetni tartom. Pályázós autó, pedig egyáltalán nem értek hozzá, ahogy a szlalomhoz sem, de azt is kipróbáltam vele. Majd képbe került egy AE86. Nem is akármilyen, hanem amit mindenki ismer ezekben a körökben, AE86 Zoli versenyautója, amivel ő 2:20-at megy a Hungaroringen, tehát bőséggel alkalmas az ilyesfajta üzemállapotra. Mármint az autó (is). Driftre is kiválóan alkalmas, mentem vele már néhány kört, az egyik pont meg is lett örökítve:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
De a drift kiesik nálam, mert nem pakolászhatok már többé kerekeket a gerincem miatt. Vagyis egyedül nem tudnék már kimenni egy reptérre és cserélgetni a kerekeket, meg felmálházni előtte az autót plafonig, meg a gumisnál pakolászni, ez mind tilos. Ez már egyedül nem menne, és ki jönne el velem állandóan, amikor autózni van lehetőség, hogy megtegye mindezt a két cilinderes szememért? Na ugye. Szóval nekem elvileg marad az íven menés, de nem cseppnyit volna csodálatos azt egy AE86-tal művelni... Drága dolog már az ilyesmi, de hiszen ott van a pénzem a garázsban, 320 ló formájában.
Olyan szép, amilyen jó, de az ember a saját korlátait nem tudja átugrani, útszéli hamburger ezt az autót is megállítja
Legutóbb egy szlalomon a sorban
Fura és megismételhetetlen helyzet adódott, AE86 Zolinál ugyanis képbe került egy első generációs MR2, amiről tíz évvel ezelőtt lemaradt, de most újra itt volt a lehetőség, hogy megkaparinthassa. Drága dolog már az ilyesmi, de ott állt a pénze a műhelyben, kb. 160 ló formájában. Mókázgattunk rajta, hogy lecserélem a Porschét a Hacsira, és addig ment a tréfa, hogy már a fele sem volt az, és ott álltam az autó mellett, amit mindenki csak úgy ismer, hogy A Szürke.
Ezt az autót én még akkor láttam először, amikor az előző tulajdonosa használta drift eseményeken. Azóta sok idő eltelt, már tíz éve Zolinál van a jármű, és jelentősen megváltozott. A motorja 1.8-as, alias 7A-GE, a váltó sem a megszokott, a fékek szintén zenészek, szóval ez egy rendes versenyautó, rendes rendszám nélkül, tréleren utazik, kizárólag sportüzemben létezik. Nem gyakran van ilyen lehetőség, hogy ezt meg lehessen kaparintani, a terv tehát egyszerű volt: Eladom valakinek a Porschét, Zoli eladja nekem ezt az autót, a másik valaki pedig eladja Zolinak az MR-t. Aztán mindenki boldog. Leginkább én, hisz még marad is egy csomó lóvém.
Mindkettő jó móka, csak nagyon máshogy
A Porschéval mentem, hisz abból ülnék át ebbe, érezzem ezt rögtön a bőrömön. Egyéb érzékszervek is képbe kerültek már az első percekben, a tekintetem érthető módon szorongva bekuporodott a sarokba, a füleim viszont folyamatosan kéjelegtek. Valahogyan csak ki kéne próbálni, és valahogyan ki is próbáltuk. Először nem én vezettem, és elképesztő az élmény, mintha bunkerből hirtelen átültem volna egy üres akváriumba. Nincs körülöttünk semmi, előttünk fémes hangon ordít egy kis motor, ami lelkesen cincál maga után egy lábtörlőt, amin mi ülünk. Ezt nem tudja semmi, és soha nem is fogja tudni semmi más, azok az idők már elmúltak. De itt mégis van belőle még egy darab a korszakból, és az enyém lehet.
Átültem a sofőrülésbe, és hirtelen nem állt össze semmi. Az agyam a saját autómat kérte, ami már persze rég nem az enyém, és kaptam egy teljesen másikat. Nyilván minden megoldható, ami fura volt elsőre, meg minden csak megszokást igényelne, hisz az autó jó, ezt az időeredményei is bizonyítják, meg az is, hogy nem akárki rakta össze. Csak magamra kéne szabni. A motorhang még mindig forgolódott a füleimben, pedig már rég leállítottuk, a műhelyben álltunk mindketten az autó mellett.
Racse
Ilyen groteszk és elképzelhetetlen pillanat rendszerint sosem történik. Én magam elé meredve álltam a Hacsi mellett, próbáltam elképzelni, hogy az enyém az autó. Zoli pár méterre állt overálban, kezében útszélen szedett virágcsokorral, amit nemrég adott a kezébe a kislánya. Mindketten szaglottunk a gépszagtól, mindennek a hátterében pedig ott állt büszkén, ereje teljében egy csillogó Porsche. Nem bírtuk sokáig röhögés nélkül, mindketten hülyeséget készültünk elkövetni, a virágcsokrot pedig azt hiszem az elhunyt ötletek emlékére küldte a sors. Nem éreztem, hogy el tudnám adni a Porschét emiatt. Az egy rendszámos, bármikor bevethető autó, kétszer annyi lóerővel és ötször annyi fékkel, a futóművet ne is említsük. Mindig lenne munka egy egyedi játékautóval, és nem tudnám hogyan elvégezni, mert az autó nem rendszámos. Ugyanis az egyetlen aknás garázsban az LS400 áll, nem tudom kipaterolni, mert nincs hova, másik garázsban nem fér el. Tárolhatnám ugyan egy helyen a Hacsit, de az 3 kilométerre van, vagyis bármit akarok vele csinálni, autószállító kell. Nem húzhatok trélert, nincs is mivel.
Nem, ezzel nem sunyítasz át titkon a városon a saját lábán, nézz rá. És akkor még nem is hallottad.
7A-GE, ilyen gyárilag sosem létezett. Sajnos
Be kellett ismernem a vereséget. Nálam csak rendszámos autó jöhet szóba, más egyszerűen nem opció, nincs rá berendezve az életem. Tudhattam volna mindezt előre persze, de már említettem, hogy miként működik az agyam. És legnagyobb meglepetésemre mégsem úgy működött teljesen, a faszságföldön úgy tűnik megterem néha a józan ész csírája is, ami megállított. De ezt csak a helyszínen érezve voltam képes megtalálni a hülyeség amúgy végtelenül kellemes földjén. Más lenne a helyzet, ha volna egy nagy házam, temérdek hellyel. Ha volna trélerem. Ha húzhatnám. Ha volna mivel. Meg ha öreganyámnak kereke lett volna.
Marad a nyomor Porschével.
Úgyhogy továbbra sincs AE86-om. Amilyen iramban őrül meg a világ, valószínűleg nem is lesz már többé, hisz egyre képtelenebb összegbe kerülnek. Jó ez a Porsche pályázni, teljesen hibátlan, és csodálatos egy autó, bár már másodszor merült fel bennem az eladás gondolata, ez azért jelenthet valamit. De az már egy másik történet.
Meg van még egy jó sztorim…
Továbbra sem lesz AE86-om, de úgy alakult, hogy közöm azért van egyhez. Egy bizonyoshoz, amivel íven menni felesleges, keresztbe viszont bátran el lehet tenni, és megdobogtatja a szívet, mint Lőrincnek az Andi. Aki pedig mindebben játszótársam lesz, az nem más, mint a:
