A Totalcar meghirdette június 10-én a "Velünk mozgó történelem" nevű eseményt, ami egy autókiállításnak lett tervezve, csak éppen az ott lévő járművek tulajdonosai ha beleegyeztek, utasokat is szállíthattak a Hungexpo területén. Ez bizony egy nem éppen hétköznapi esemény és mivel főként gyerekekre gondoltak utasként, gondoltam ez egy kiváló alkalom arra, hogy a frissen fényezett autóval hizlaltathassam a kamaszkor által úgyis túlméretessé tett májam, és egyben esetleg örömet okozzunk Cecíliával pár kiscsávónak. Hadd lássák, hogy az autózás nem csak a néma csendben, színtelenül-szagtalanul való haladásból áll, mint manapság. A gond csak az volt, hogy ekkor az autóm még javában a fényezőnél kotlott, szétszedve… Biztosra menni unalmas, úgyhogy így is beadtam a jelentkezésem, amit rögvest elfogadtak, kezdődhettek az izgalmak, vajon elkészül –e június 20-ra a gépegység! Mint kiderült, időközben a szervezőnek is eszébe jutott a Cili, hogy vajon kész lesz -e időre.
Meg is kezdtem a fényező szekálását, aki elvileg ekkor már készen is volt a művel, csak hát ugye a festészet művészet, a művészek pedig kiszámíthatatlanok, de aki ezzel nem kalkulál, az nem ezen a bolygón él. Bárhogy is, végül úgy alakult, hogy június 16-ra elkészült. Mivel én szedtem szét a fényezéshez, értelemszerűen én is akartam összerakni, de képtelenség, hogy a munka mellett négy nap alatt végezzek… Eleve a díszlécek felrakása egy idegörlő tevékenység, amit nem szabad és nem is lehet kapkodva végezni, és akkor még ott van a beltér kárpitjainak puceválása is. Gyorsan ki is vettem két nap szabadságot, az összerakást nem részletezném, legyen elég annyi, hogy az ebédemet az utcára rendeltem az autó mellé, és az akkumulátoron megterítve ettem meg, annyira számított minden perc.A június 17-i állapot, dél körül

Szombaton az indulás előtt pedig még egy órán keresztül a motorháztető-sárvédők-bukólámpák illesztéseit igazgattam 3D-ben, de végül minden elkészült, mehettünk az eseményre!
19:00-kor kezdődött, de a kiállított autóknak 18:00-ra kellett érkezniük, mi nagyjából 15 perccel ezelőtt érkeztünk a helyszínre, és azt hittük a csajommal a Cili belterében, hogy túl koraiak leszünk majd. De nem, ekkor már számos autó ott állt a Hungexpo csukott kapujával szemközti parkolóban, csatlakoztunk mi is. Körülöttünk többek között metálszínű IZS, kellemesen használtnak tűnő Nissan Bluebird, NSU 80, Alfa Romeo Montreal, jól van, jó lesz ez.
Megérkezik a szervező Csikós Zsolt a családi ékszerrel, utána nem sokkal elkezdünk behajtani a helyszínre. Zsolt a bejáratnál örömmel konstatálja, hogy sikerült elkészülnie a Cilinek időre, megkapjuk a plakettet, aminek tartalmát pár nappal előtte el kellett neki küldeni e-mailben minden kiállítónak, ezt kell kirakni a szélvédőre, hogy némi infóhoz jussanak a látogatók a szívekhez nőtt krehácsokról.Ahogy érkezünk, úgy állunk meg egymás mellé az autókkal, nem volt benne tematika, pedig azt hittem lesz, sebaj. Megérkezik a Winkler-féle Cougar is, tulajdonosa nekiáll sétáltatni az Égéstérben beharangozott csúf kutyát, hát én nem tudom, de ha ez randa, akkor örülök, hogy nem látta Róbertünk a mi félszemű, szőrhiányos macskánkat, akinek még a halála is csúnya volt. Azt hittem, hogy minimum nem lesz feje, a színét meg olyannak képzeltem, mint amit összemostak a felmosóronggyal sokszor. Erre ott van egy kutyának kinéző kutya.
Megérkezik 47 autó az elvileg betárazott 52-ből, lézengnek a tulajdonosok és kísérőik, csajommal megnézzük az érdekesebb kiállított autókat, elolvassuk információs papírjaikat. Ülünk egy padon 18:50-kor és megállapítjuk, hogy ez így elég unalmas lesz, ettől nem fog szétrobbanni a torzóm a májamtól, ráadásul mi nem mehetünk el előbb sem, hisz mi hoztuk az egyik alapanyagot a kiállításra, nem vagyunk seggfejek, hogy lelépjünk idő előtt.Amikor még csak a tulajdonosok, és barátaik, üzletfeleik lézengtek

Megettük a traktoros szendvicseinket és el is jött a 19:00 óra, vele együtt a látogatók népe. Egyre többen, egy óra múltán már egy hangulatos sétálóutcára hasonlított az autók előtti placc. Gyönyörű, guruló angol katedrális is a szemek tengerében fürdött, ő sajnos nem vállalt utaztatást, nem is csoda, hiszen egy mindössze 200 példányban készült pótolhatatlan értékről van szó. De hogy is zajlik egyáltalán ez az autóztatás? Se eligazítás, se semmi nem volt, csak téblábolunk tulajok, mint kezdő buzik a gőzfürdőben. Ekkor kicsit odébb útra kelt az egyik kiállított autó, kisvártatva követte egy másik. Az Alfa gyönyörű hangja hasította át a levegőt, miközben a gumi keserves sírásával kísérve rúgta el magát a próbakörre. Feldörgött a Chevelle SS kabrió mind a 6500 köbcentije is, utastere csurig megtöltve emberrel. Zavartan néz körbe a nép, köztük mi is, ránézek a csajomra, menjünk mi is egy körre a Cilivel! Úgysem tudja senki, hogy az asszony velem van –e, vagy csak egy utas, és legalább megyünk egy kicsit ott, ahol amúgy nem lehetne, részt veszünk a rendkívüliben. A kör több, szabadon választható útvonalon is futhat, rendezők állnak a gócpontokban, nem hosszú, ráadásul elég szar minőségű az út, de ez kit érdekel, úgyis ehhez szoktak autóink. Visszaérvén megállok, körénk gyűlnek nézők, kinyitom a motorháztetőt is egy ideig, hadd lehessen nézni azt is, bár közel sem a Cili a legérdekesebb autó a környéken. Elég sok az OT rendszámos autó, Golf I-es, BMW-k, egy anyuka által vezetett Volvo is körözget, a Fiat 500 gyakorlatilag meg sem áll, a tán túlságosan szakadt Ford Taunus is útra kélt, de még a Reliant Robin is. Időközben megérkezett tesómékat is autóztatom, hadd menjen a vén japán termék a nép között. Miután ők távoznak, sokat mászkálunk gyalog fel-alá az asszonnyal, de egy óvatlan pillanatban, amikor épp az autóm mellett állok, háromgyerekes család érkezik, a srácok lelkendezve nézik a Cilit, nosza, gyertek, ne csak nézzétek, szálljatok be, aztán menjünk! Anyuka hálás pillantással kísérve ül be az anyósülésre, miután a csávók behuppantak hátra és mindent elkezdtek összetapogatni, birtokba venni a teret, ahogy azt kell. Elindulunk, amikor elhagytuk a látogatók által birtokolt területet, nyomom a gázpedált padlóig, ezzel szabályozva a gyerekek arcán a mosolyt, kacagják tele az utasteret, úgyhogy a kanyar előtt sem a fékre, hanem a gázra lépek, ezzel fokozva a hátsó ülésen a bulihangulatot, anyósülésen pedig a kapaszkodásnak a Nm-ei szaporodnak a jobb karban. Visszaérünk, kiszállás, örvendés, mosolygok én is, hát persze. A májhízásom egyik pillanata

20:30 körül megállapítjuk a csajommal, hogy mennyire gyorsan telik az idő, kezdeti unalmunktól való félelmünket bekebelezte a múlt, körülöttünk a fesztiválhangulat egyre erősebb, immáron a katedrális is mozgásba lendült, hordja körbe az utasokat, nyilván a tulaj is látja, hogy jófejek a látogatók, nem kell félteni az autót. Winkler Cougarja is rója a köröket megállás nélkül, kívánatosan vartyog az 5.7 folyamatosan, még a végén el fog kelni ma este. Berobban az estébe a motorok zaját túlüvöltve egy óriási blokk, még a Chevelle is összehúzza magát kicsit félelmében, fekete C3-as Corvette érkezik meg ordítva, meglepődnék, ha nem Big Block dolgozna benne. Mindenki azt várta, hogy maga a sátán száll ki belőle, de csalódnunk kellett. Bár egészen biztosan nem áll közel az átlagember karakteréhez a sötétben is napszemüveges, valamiféle katona egyenruhába öltözött csávó, de valószínűleg nem Lucifernek hívják, ez abból is egyértelmű, hogy onnantól kezdve megállás nélkül hordozza körbe a látogatókat. Egyértelműnek látszik, hogy a V8 tulajok nem irigy emberek, úgy pusztítják a benzint a szomjas autóikkal saját zsebükre, teljesen önszántukból az emberek szórakoztatására, mintha nem lenne holnap. Hiába, a legszebb öröm nem a káröröm, hanem a közösen érzett öröm! Londontaxi is van a kínálatban, csajommal gondolunk egyet és mi is behuppanunk egy körre.Egy autónyi London

Kiszállás után újabb kisgyerek érkezik a Cili környékére, amikor visszaérek inni a csomagtartóhoz, nosza, menjünk, beül közénk egy fiatalember is, nagy autóbuzinak tűnik, láthatóan végigüli az egész kínálatot, miután Ciliből kiszállt, már megy is a mellettem lévő makulátlan Colt tulajához. Felmordul a másik oldalamon a tip-top Prelude is, viszi alkalmi utasát a karikára. Csajommal eldöntjük, hogy V8-hoz mindenképp ki kell provokálni a szerencsénket, le is próbálja stoppolni a pokolküldötte-gonoszfekete Corvettet, meg is áll csávó, és biztosítja róla az asszonyt, hogy ma még mindenképp sort kerít rá is, de hosszú a várólista. Nabasszus, nemhogy nem Lucifer a neve, de még korrekt is, hát mi a tököm van itt? Érkező Winkler kollégának is integet, aki oké, észrevettelek, nyugivan intéssel nyugtázza. Közben megállíthatatlanul hömpölyögnek az autók, AE86 is érkezik, rögtön viszi is a népeket, közben a Chevelle is megállíthatatlanul égeti a benzint, a látogatók nagy örömére, gombkerekű Mini Van is járkál körbe-körbe, aminek még a csomagterébe is behajtogathatja magát a vállalkozó szellemű ember. Óriási a fesztiválhangulat, már szerintem minden autóba be lehet kéredzkedni és biztosan nem lesz elutasítva. Megkörnyékezzük Winkler hírhedt Cougarját, még jut is egy szabad hely a soron következő körre, csajom nem akar nélkülem menni, inkább menjek én, hisz én vagyok az autóbuzeráns, löködi előre a testem. Benyomulok hátra, elöl apuka, ölében gyermekével, előttük V8 dohog bele a világba. Váratlanul kényelmes a gép és nagyon egybevan érzés lengi körül. A rondának titulált nem is ronda kutya a sofőr ölében, és ülünk a megbízhatatlannak reklámozott autóban, ami órák óta csak teszi a dolgát zokszó nélkül. Meg is jegyzem a Winklernek, hogy félő, hogy az emberek a jövőben nem fogják hinni egy szavát sem az előbb említett okok miatt, még a végén meg is veszem az autóját, annyira jónak tűnik. „Na, mennyi van nálad?” És baszki, hülye módon nem kérdéssel válaszolok, hogy ezek szerint odaadja –e annyiért, ami van nálam, pedig hátha összejött volna a biznisz, na mindegy. Meg is említi, hogy úgy tűnik, végre összeállt, de úgy, mint aki aznap már ezredszerre mondja ezt el, ami igaz lehet, mert ezt ma már közhírré is tétette. Amúgy látszott már rajta, hogy cefetül unja az utaztatást, vagy csak fáradt volt már, de persze nem illett volna, hogy pont ő ne autóztasson egy egész ország által ismert autóval. Sokan örültünk neki, hogy megtette, elvégre nem minden nap ülhet az ember olyan autóban, amilyenre titkon vágyik, de nem merné soha megvenni.Cili settenkedik a Cougar mögött

A Corvette-ről lemondtunk, de ha már így belelendültünk a végére, egyet még mindenképp szerettünk volna megtapasztalni, a Chevelle SS-t. Be is álltunk a sorba, mint a jó gyerekek, és mivel egy kör rövid, a pilótája pedig nem sajnálja a gépet, nagyon hamar sorra is kerültünk. Nekem elöl jutott hely, hátra kellett tolnom az ülést, a jó kedélyű tulajdonos próbálta elmagyarázni, hogy hol találom az állítókart, de csak nem találom, bénázok össze-vissza. Végül meglett, kezemben is maradt a gomb, gondolom ez nem rendkívüli dolog, nem teszem szóvá, visszarakom a karra és beállítom az ülést, közben kacarászunk egy sort azon, hogy előre kell tolni a kart, ha hátra akarod húzni az ülést, és az indítókulcsot ki lehet venni úgy, hogy a motor ne legyen leállítva. Hát hiába, a lehetőségek országának szülötte az autó!
A tulajnak nem szarozás volt a jele az oviban, nyomja a padlógázt, ahogy csak bírja, a mozdonyszerű nyomaték betámadja a hátsó kerekeket. Fékezéskor hasonló a szenvedély, azt is padlóig nyomja mosollyal arcán a tulajdonos. Nem tud nem eszembe jutni, hogy egy kabrióban ülünk, bekötve nem vagyunk, ha itt borulunk, Winkler megspórolná a kutya vacsorájának valót. De ettől még csak félig őrült a sofőr, hisz ő sem akar elpusztulni, érzi is az autót, és mindezt kizárólag számára tök ismeretlen emberek szórakoztatására csinálja, teljesen önzetlenül költve a lóvéját benzinre, gumira, fékbetétre, ami azért nem semmi egy dolog. Kör befejeztével kiderül, hogy nagy mázlistákként mi voltunk az utolsó turnus, beütött a 22:00 óra. Sofőrünk sajnálkozik a legjobban, amikor ezt kénytelen bejelenteni a még rá váró tömegre. Valószínűleg ugyanígy tett a gonosz Corvette gazdája is, csakúgy, mint minden autótulajdonos, aki megállás nélkül körözgetett és vitt számára tök ismeretlen embereket.A Chevelle, ami szinte megállás nélkül ment, kizárólag padlógázon mennydörögve

Visszamegyünk az autónkhoz, még kokettálok egy sort a Prelude tulajdonosával, majd egy kukásmellényes ember közelít, közli, hogy vége a mókának, ideje haladni balra el. Sajnáltam, hisz ahogy az lenni szokott, a végére lendül bele a legjobban az ember, ráadásul hihetetlen, hogy ennyire jó fej társaság gyűlt össze, kiállítókat, nézőket is beleértve. Hiába, nagy ötlet volt ez a Totalcartól, hogy nem kordonokkal körbekerített, néma autókat kellett bámulniuk az embereknek, mintha elérhetetlen, szinte nem is létező dolgok lennének, hanem minden tulajdonos önzetlenül osztozhatott a birtoklás érzésében, hozzájuk hasonlóan autószerető emberek társaságában. Kicsit szervezetlennek tűnt az esemény, de biztos úgy voltak vele a szervezők, hogy ennyire egy húron pendülő embereket nyugodtan magukra lehet hagyni és majd úgyis lesz valahogy. És bizony igazuk is lett, ettől volt az, hogy az idő nagy részében lehúzva hagytam az ablakát a Cilinek, és egy percig sem aggódtam, ráadásul egy másodpercig sem bántam meg, hogy ezen esemény előtt napokig lehajtottam magamról a menetet, hogy időre elkészüljön az autóm.
Megérte bizony, az emberiség egyáltalán nincs elveszve, hiánypótló rendezvény volt ez, még ilyet, sokat!