Elég fantáziamentes a bélbajok kivizsgálásának krónikája, többnyire mindegyik művelet ugyanazzal jár: Éhezéssel kombinált fosás. Úgyhogy már szemem sem rebbent, amikor az MR előtt tájékoztattak, hogy a vizsgálat előtti napon igyak meg négyliternyi porból kikevert bájitalt (tízpercenként 2.5 decit), majd a nagy nap reggelén ismét egy litert, közben lehetőleg ne egyek semmit. A vizsgálat előtt négy órával már ne is igyak semmit. Magamon hordok egy bébifókányi zsírt, így nagyon nem drámáztam a koplalás miatt, de éreztem, hogy ismét nem túl rózsás napnak néz majd elébe az ánuszrózsa. Ha már altesti humor, amikor hashajtót iszik az ember, akkor igazán szó szerint értelmezendő, hogy fenékig üríti a poharat. Bár ezúttal majdnem a bejárat vált kijárattá, és nem az ital íze, hanem az állaga miatt. Az élet nem fenékig tejfel, néha inkább garatig!
Két liter után úgy döntöttem, hogy mégsem első az emberélet, ha ez az út vezet az egészséghez, akkor inkább eltévedek, az nekem úgyis zsigerből jön, a tesóm nem véletlenül hív Cook kapitánynak.

Vérrel már a gyártásom során is találkoztam, 1990-ben. Az ifjú Keiko halk felszisszenése lengte be a csupasz rakteremet, amikor megvágta az egyik szorgalmas ujját, de akkor még nem tudtam, hogy ezen esemény mennyire hétköznapi lesz az életem során. Ugyanis mint később kiderült, én, és még rengeteg sorstársam nem maradunk szülőhazánkban, hanem visznek minket Magyarországra, ahol mentőautóként helyeznek minket szolgálatba. Ez a gyártósor végén nem látszott rajtunk, magam is csak egy hétköznapi fehér furgon voltam, hátsó ülések nélkül. Nem értettem, de miután elértem a magyar telephelyre, akkor derült ki, hogy itt építik be a szükséges kellékeket, amiktől egy átlagos dobozos furgonból mentőautóvá válok.
Ahogy elnéztem az elődömet, ez nem lesz egy nagy kihívás. Nysa névre hallgató lengyel jármű volt, amiben állítólag a halottakon kívül minden zörgött menet közben. Már ránézésre is paródiának tűnt, a 2.1 literes motorjából pedig mindössze 75 életunt gebét préseltek ki, úgyhogy nem aggódtam a próbaút miatt. Engem ugyanis még az átépítés előtt bemutattak a sajtónak, és hát önmagában a 101 daliás lóerő a hátsó kerekeken is elismerő csettintéseket szült. Ezen kívül is akkora műszaki szakadék volt köztem és a lengyel exbajtárs között, mintha két külön bolygóról származnánk. Ami tulajdonképpen így is volt, hisz az úgynevezett vasfüggönyön túli világ errefelé tabunak számított. Élveztem ezt a helyzetet, ugyanis míg hazámban nem számítottam különlegességnek, itt még a merev hátsó tengelyre is hümmögtek, hisz a Nysa-hoz képest nekem még ezzel a megoldással is vízágy volt a futómű. Szervokormány, fogasléc? Állítható háttámla, ötsebességes váltó? Gyöngyként hevertem az ólban.

Leteszem a telefont, majd kerekekkel megropogtatom a murvát a parkolóban, ahol megálltam útbaigazításért. Eltévedtem, hát persze, csak nagyjából tudtam, hogy hova megyek, de a rutinos Cook kapitány paródiáknál ez üzemszerű állapot. Kisvártatva áthajtok a nyitott kapuszárnyak között, amik időkapuként üzemelnek, én 30 évet ugrom a múltba, és egy igazi gyártelepen találom magam, murvaszigeteken és sáróceánokon áthajtva pillantom meg az udvaron lelkesen integető Feri bácsit, akit javasoltak, hogy rendbe hozhatja hobbiautóm olajteknőjét.

Nagyjából egy éve cseréltem ki a gyári rugókat az Eibach gyártmányokra, amikor fel lett újítva a teljes futómű. Ez jótékony hatással volt a látványra, annál kevésbé a komfortra. Nem élveztem, hogy ráz az egész autó, mint valami túl pici kerekű ekhós szekér, a gyári gátlók meg eleve nincsenek szinkronban a keményebb rugókkal. Persze magyarázhatok én bármit, a legfőbb ok az, hogy egy vén seggfejjé lettem, aki be kell lássa, már lemaradt az efféle életről, ültetnie maximum fát kéne.
Tehát régóta érlelődött bennem, hogy visszarakom a gyári rugókat, és most sort is kerítettem rá.

"A vizsgálat megközelítőleg 180 percet vesz igénybe. A vizsgálat előtti napon 19:00 után ne egyen semmit, 21:00 után pedig ne igyon! A vizsgálat napjának reggelén ne egyen, ne igyon, ne használjon fogkrémet és szájvizet. A vizsgálat előtti napon lefekvés előtt különösen alaposan mosson fogat! A vizsgálat után hasmenés előfordulhat néhány órán keresztül."
Avagy:
"Tudjuk, hogy rohadt büdös szájjal fog érkezni, de tegyen meg mindent, hogy ne legyen annyira brutál, mintha lenyelt volna egy döglött macskát. Randit nem érdemes szervezni délutánra sem, hisz miután telebűzölögte leheletével a környezetünket, siessen haza fosni!"

Szerintem a H2 kilégzéses vizsgálat egy kínzási módszer lehetett a háború idején, és abból fejlődött tovább. Csak aztán elakadt valahol félúton a fejlődésben. Ma került rá sor, megtapasztalhattam, hogy miként is zajlik egy ilyen csoda. Mivel nem szokás ilyeneket elmesélni senkinek, elmondom mindenkinek.

Amikor 2008-ban a történelem ismételte önmagát, és beköszöntött egy világméretű szívás, hirtelen mindenki rájött, hogy pazarolni menő, csak nem éri meg, és addig szabad nyújtózkodni, ameddig a takaró ér. Probléma ez a szent gazdaság számára, hiszen ha a jónép nem költi a lóvét, nincs kikből megélni, nem lehet semmit eladni. Az új autók is csak hevertek parlagon, de olyan mennyiségben, hogy egy hadseregnyi Horst Fuchs sem lett volna képes eladni őket. Megoldás kell ide, de nagyban csak a nagyok játszanak, az autógyártók pedig önerőből képtelenek voltak eladni termékeiket. Kutyaharapást szőrével, az eszetlen pénzköltés miatt kialakult helyzetet mivel mással lehetne megoldani, mint pazarlással, és hogy tovább nyújtózzunk a takarónál!

„Féket nem piszkálunk” ugyebár, ha megtesszük, akkor a pokol legmélyebb bugyrába kerülünk, ahol maga Sáti fogja fékfolyadékkal átitatott törölközővel elverni a seggünket naphosszat. Nekem már mindegy, hisz a férfilélek eleve olyan mocskos lesz már kamaszkorban, hogy azt tisztára mosni a maradék emberöltő reménytelenül kevés, így hát ismét féknyeregbe pattantam.

2014 tavaszán írtam meg az első novellaszerű firkálmányomat, amit most közszemlére bocsátanék, mert hát miért is ne, esetleg alkalmas lehet pár perc befektetésével az aktuális bejglikómát kiheverni. Az ihletet az egyik videoklip legvégén látható jelenet adta, ami váratlanul eszembe jutott akkoriban. Nem mondom, hogy bárkivel megtörténhet, hisz ezt csak a fantázia szülte, de azért csak óvatosan a stoppolással...


Éjfél is elmúlt. Az autó fényszóróinak fényében felsejlett egy férfi a város határától nem messze. Harlant eddig sosem hatotta meg egyetlen feltartott hüvelykujj sem, de még majdnem 70 kilométer volt hátra a munkahelyéig, a hideg októberi szél pedig kezdett feltámadni, autójának melegéért cserébe remélhetőleg majd elszórakoztatja őt a stoppos a más helyzetben annyira utált bájcsevegéssel.

Először enyhén fékezett csak, hogy szemügyre vehesse a ruházatot, de a férfi konszolidáltnak tűnt, látszólag nem fogja döglött macska szagával beteríteni az utasteret. Ezután erősebben rátaposott a középső pedálra, közben a belső tükör féklámpák pirosával megfestett képén figyelte, ahogy megkönnyebbüléssel vegyes örömmel az arcán közelít leendő utastársa. Az ajtókat bezárta, épp mielőtt a kéz mohón feltárhatta volna a nyílást, így csalódottan koppant a felső holtponton a kilincs. A kívülről érkező kérdő tekintetet lassan beengedte a lehúzódó ablak egy halk zümmögés kíséretében.

Az ellenszenvem igen régóta megszületett az épületgépészet iránt, nemzéséhez köze lehet annak, hogy 15-18 éves korom között jobbára lapátnyelet fogdostam másnapos hétvégéken a felháborítóan feszes női testek helyett, amíg a szüleim háza épült. Faterék pedig azt a pénzt fogdosták, amit mindeközben az utódokkal spóroltak. Ekkor gyakran sittben voltam, néha pedig a sitt volt bennem, micsoda idők! Borzalmasak. Pár évvel ezelőtt pedig a lakásom felújítása zajlott, na persze nem miattam, hanem nőstény került bele, ekkor pedig mindenki tudja, hogy elkerülhetetlen az ilyesmi. A hideg kiráz azóta is, ha eszembe jut az a fél év, amikor a hűtő és a mikró között aludtam, tapétadarabokkal takaróztam.
Ezen lelkesedésemnek köszönhető lehetett a tény, hogy hajdanán a konyhában lévő redőny évekig leszakadt mivoltában létezett, mielőtt megcsináltattam. Most pedig immáron hónapok óta csöpögött a mosdó alatti golyóscsap, ahonnan a mosógép kapta a vizet. Szerencsére a mátkámnak sem kell a szomszédba mennie magyaros megoldásokért, hetyke vödör került alant, mit ürítgettünk szorgalmasan.
Ma viszont rendkívüli helyzet állt elő, szabadnapot éltem meg. Semmittevéshez már öreg vagyok, de a rögtönzött napi tervem egyszerű volt és tartalmas: csap kicserélése gyorsan, majd jöhet a Cili benzintankjának leszedése, mert kell matatni arrafelé is egy ideje.

9:24: Gyűlölöm az épületgépészetet. Carina napi számlálójának állása: 99km

Hol volt, hol nem volt, az idegrohamokon is túl, élt egyszer egy királyfi, ki kedvelte a sok esztendőt megélt krehácsokat. Hiszen szerethette, de azok nem mendég kedvelték viszont! Egyik ilyen hintó keresztelkedett Toyota Carinaként, mi furfangos egy szerzetnek találtatott, hisz nem mindig volt éppen jól, ahogy volt.
Történt egyszer, hogy midőn a királykisasszony – ki egyébként oly szépséges, mint a hajnali nap sugára – az esztendő novemberének péntekre eső 13. napjának estéjén elfoglalta helyét ezen hintóban az anyósnak fenntartott kerevetben, majd királyfi megszólította:
- Te leányka, tekinteted a figyelmeddel karöltve vesd errefelé, mert olyat mutatok, mit még nem tapasztalhattál! Ládd, világot feltáró bal oldali ablak mai pitymallat óta ugyancsak fránya hangokat ád.
Azzal bal mutatóujját ráhelyezte villany hajtotta ablak parancsológombjára, és az addig sosem rest motor keserves kínok hangján kezdte meg működését lefelé. Midőn leért, a hányattatott sorsú motor még folytatta volna szorgoskodását, és miután elhaló hangot befejezte vala, felfelé már csak enyhén átallott kilehelt lelkébe életet ádni a balsors.
Sej, éktelen haragra gerjedt a királyfi, mellette a királylánynak is bíz hirtelen másfelé kezdett fordulni szíve!