Ilyen beltér soha nem lesz már az autókban

2019. november 09. 17:55 - Matenak

img_1779.JPG

Dallas rozsdamentesen tért vissza hozzám. Három hétig volt távol a beavatkozások miatt, és mikor újra beleülhettem, már megint beleszerettem. Nem újdonság ez, immár tíz hónapja minden egyes nap szerelmes tekintettel nézek rá, és várom, hogy átélhessem az élményt, amit ez a harmincéves, macskalépteken járó kistepsi tud nyújtani. De ami a kedvencem benne, hogy álló helyben is le tudja foglalni a figyelmem a belterével. Mivel gyakorolnom kell a fotózást, és egy kép többet mond ezer szónál, megspórolok most harminckétezer szót, miközben körbevezetlek Dallas belében.

img_1866.JPGNagyok az ülések, és egyiken sem látszik meg 289000 kilométer. Nem műanyagból és bőrdarálékból van a kárpit, hanem anyagból. Vastag bútorkárpit ez, amit még késsel sem volna könnyű felszaggatni, nemhogy farral. Van színe, ami miatt is szokás az efféle hangulatot "porn-king" beltérnek nevezni, hiába nem piros, hanem bordó. A kárpit alatt a szivacsot sem garanciaidő szülte

img_1901.JPGLevehető is akár a kárpit

img_1905.JPGA fejtámla borítása tépőzáras, így akár mosógépbe is be lehetne hajítani

img_1792.JPGHátul is bőven van hely, a fejtámlák nőhettek volna magasabbra, de nyilván a szabadabb kilátás miatt lettek ekkorák. Az övek sem feketék, hanem színben passzolnak a kárpithoz, és a klasszikus módon automaták, ellentétben az elöl lévőkkel. A kilincset ki kellett cserélnem, de sajnos nem találtam színazonos példányt

img_1824.JPGGyári szőnyegvédő szőnyeg, centi vastag anyagból, fémszálas erősítéssel. Az alját gumitüskék borítják, hogy ne mozdulhasson el könnyen. Mivel harminc év alatt ezek a tüskék kikeményedtek, ezért már letöredeznek és minden porszívózáskor fogyogatnak

img_1793.JPGHátul is van soha el nem kopó, gyári szőnyeg

img_1784.JPGHátul is villanyos az ablak, kockaautóhoz méltó formájú kapcsolóval működtethető

img_1796.JPGEz a panel szinte semmit sem változott a harminc év alatt, minden Toyota tulajdonos azonnal felismeri a gyártót

img_1845.JPGA bajuszkapcsoló szintén zenész. Ebbe a beltérbe például egyáltalán nem illik bele sem a színe, sem a formája, de ugyanez van a 95'-ös Carinánkban is

 img_1797.JPGAz ajtón is ugyanaz a vastag kárpit van, mint az üléseken. Jutott némi króm ide valamiért, a beltérben sehol máshol nincs a megszokott helyeken kívül

img_1799.JPGNagyon nagy hülyeség az automata öv, de pont emiatt szerethető. Gyújtáson és csukott ajtónál beköt minket, ha kinyitjuk az ajtót, kienged. A tetőn és a B oszlopban végigfutó sínben mozgatja az övet a villany. Vigyázni kell vele, mert elég erősen cincálja, nincs nyitott ajtónál kikukucskálás, csak szépülés, különben baj lehet
Dallas amerikai piacra készült 1989-ben, és mivel ekkortájt errefelé az volt a mondás, hogy vagy ennek a hülyeségnek, vagy légzsáknak kell lennie az autókban, ezért nyilván az olcsóbbik megoldást választották a gyártók. Mikor kötelező lett a légzsák, kihalt az automata öv. Nem olyan nagy kár érte, mert érdekességnek jó, de értelme nem sok van...

img_1865.JPG... már csak azért sem, mert a medenceövet kézzel kell húzkodni, tehát ahhoz, hogy rendesen bekössük magunkat, mindenképp kellünk hozzá mi is. De sajnos a szabályokat a leghülyébbekhez igazították már akkor is, ezért született meg az automata vállöv, ami szerintem nem sokat ér a medenceöv nélkül.
A három tekerentyű pedig azért van az ülésen, mert az ülőlap szögét elöl és hátul külön-külön lehet állítani, ezáltal tulajdonképpen az ülőlap magasságát is

img_1808.JPGKözépről ered a vállöv, a mellette lévő csatba pedig a medenceövet kell bekattintani. Mivel az övnek a 150 kilós amerikait és a 70 kilós bevándorlót is jól kell fognia, ezért szabadon húzkodható mindegyik. Nem tudod olyan gyorsan kézzel húzni, hogy bekattanjon, mindig szabadon lehet mozogni bekötve is. Eleinte azt hittem, hogy emiatt egy koccanásnál is garantált a halál, de nem, erős fékezéskor és balesetkor megfog mindkét öv, tehát jól ki van találva. Az erős fékezéses módit már kipróbáltam, azóta nyugodt vagyok. Viszonylag, de erre majd visszatérünk...

img_1788.JPGNagyon szép a kormány, bár már kezd elválni az anyaga a karima belső fémgyűrűjétől. Lehet kapni amerikában színazonos példányt, de elképesztő összeg lenne, mire ideér, így nem foglalkozom vele. Nemcsak az öv, de a váltó is természetesen automata, imádom

img_1896.JPGA váltónak van POWER módja is, de csuhajja! Ilyenkor hagyja tiltásig elforgatni a motort a fokozatokban, máskülönben ezer fordulattal lejjebb vált el padlógáznál

 img_1976.JPGTájidegen, de hasznos részlet. Ennek a konkrét példánynak eredetileg nem fordulatszámmérős volt a műszeregysége, de szereztem egyet és teljesen plug&play volt a beépítése. Nem emiatt történt a csere, hanem a rossz vízhőfok-mérő műszer miatt, de örülök, hogy így alakult

img_1968.JPGEz a visszajelző a kiégett féklámpát jelezné, de oktalanul is jelez folyamatosan. Állítólag ezzel nem lehet mit kezdeni, az újabb Camrykben is vaklármázik állandóan. Nagyon nem érdekel, mert öt (!) féklámpája van az autónak, úgyhogy ha nem ég ki tavaszig az izzó, én veszem ki a műszerből

img_1988.JPGMakula. Sajnos kirepedezett a könyöklőn a műbőr, tervezem majd felújítani igazival

img_1840.JPGTérjünk vissza a túlbonyolított övhöz. A napellenzőkön nem véletlenül van kisregény róla, tényleg feleslegesen bonyolult, és az ember akaratlanul is elmélázik azon, hogy mi van akkor, ha baleset történik, és ki kell kötnünk magunkat?

img_1993.JPGNos, a válasz az övhöz méltóan bonyolult. Mivel középről ered az öv, és ott is lakik a mechanika, ami megfeszíti, ezért meg kellett oldani, hogy ha megfeszülve marad az öv, akkor is ki lehessen kapcsolni. De hogy kapcsolsz ki egy övet, aminek nincs csatja? Hát úgy, hogy felhúzod ezt a kart középen, ezáltal elenged az öv, ki tudod húzni szabadon. Tehát balesetkor a feje tetején álló autóban pánikolva nincs más dolgod, mint kikapcsolni a medenceövet, és ha esetleg a vállöv megfeszítve maradt, akkor felhúzod ezt a kallantyút, majd kibújsz az öv alól... Ugye menni fog törött csontokkal is?

img_2021.JPGMivel az a kallantyú nem tudja, mikor szenvedtél balesetet, ezért bármikor fel lehet húzni. Ha megteszed, nem fog működésbe lépni a feszítő mechanika, tehát ilyenkor a jármű visítással és a PUSH DOWN BELT RELEASE LEVER piros villogásával jelzi, hogy told vissza a helyére.

img_1837.JPGDe térjünk inkább rá a kényelmi berendezésekre. Amerikában a távolságokat nem araszokban mérik, ezért természetesen van tempomat. Mechanikusan, vákuumcsövekkel működik, méghozzá tökéletesen, nagyon szeretem

img_1844.JPGA tempót is lehet változtatni a bajuszkapcsolóval, jól el lehet ezzel szórakozni hosszabb utakon

img_1828.JPGDallas egy mobil kályha. Brutális a fűtése, és nem tudom, hogy csinálja, de egy kilométer után már tolja be a meleg levegőt. Nem, nem langyosat. Három kilométer után szauna van. Középen nem lehet elzárni, de meg lehet választani, hogy a két mindenfele állítható rostélyból jöjjön, vagy felettük az egyenes rács mögül. Nem teljesen értem, miért van ez így...

img_1887.JPGA hátsó szélvédőnek is jutottak rostélyok

img_2048.JPGHát persze, hogy van!

img_1912.JPGNagyon jó a kihúzható pohártartó, de még sosem használtam, mert mindig elfelejtem, hogy van

img_1899.JPGIlyen van a 86'-os Celicámban is. Műanyaggal varrt műanyagnak látszó műanyag!

img_1822.JPGKlasszikus ez a panel is. A légkondi nem működik, pedig a fűtésből kiindulva az is túlozhat, és sarkvidéket varázsolna Dallasból. Már csak azért is, mert ebbe még a régi fajta gáz való, ami már nem engedélyezett. Emiatt gyengébbek már a mai autókban a klímák, és emiatt nem fogom tudni megcsináltatni ezt a régi fajtát. Pontoabban nyilván meg lehetne, de akkor sok dolgot ki kéne cserélni a rendszerben az újfajta gáz befogadásához. Vagy feltöltetem illegálban, de nem biztos, hogy az megoldja a problémát. Úgyhogy egyelőre így marad, pedig van egy klímahűtőm is tartalékban, ha esetleg azzal volna gond...

img_1825.JPGA gyári kazettás rádiót kicseréltem, elraktam emlékbe. A hangszórók nem az ajtókban vannak, hanem a műszerfalban, hátul pedig a kalaptartóban. Kicseréltem a gyári hangszórókat, de hiába, a Macrom fejegységgel ezek sem tesznek csodát, majd egyszer erőt veszek magamon és veszek másikat

img_2037.JPGAz eredeti kulcsot már elnyűtték, csináltattam egy vadi új gyárit, azóta élmény az indítás. Öreg Toyotákban megszokott részlet a kulcsnyílás feletti gomb. Én már úgy használom, hogy észre sem veszem, de aki először próbálja kivenni a kulcsot, meglepődik, hogy nem tudja megtenni. Teljesen elfordítani a kulcsot csak a gomb megnyomásával lehet megtenni. Mivel itt még minden mechnikus, a váltó pedig automata, ezért finoman érezni, ahogy mozognak a reteszek. Csak a váltó "P" állásában lehet kivenni a kulcsot

Nem tudom miért, de imádom mindezt. Talán mert tényleg látszik az anyagokon és a színeken, hogy ember készítette embernek, hogy mindörökké használhassa és jól is érezze magát benne. Maga az autó is nagyon jó, és most már teljesen rozsdamentes is, de ez már egy másik történet. Ahhoz képest, hogy nyáron még úgy terveztem, hogy el kell adnom, most már pont az ellenkezője tud csak eszembe jutni. Egyre jobb formában van az öreg szedán, én pedig minden nap használom, mert túl jó ahhoz, hogy ne tegyem.

És ha esetleg azt gondolod, hogy ez a fajta öv hihetetlen elmebaj, akkor nézd meg ezt, mert ez az, ami tényleg durva: https://youtu.be/Q6PkxPJ_01I?t=80

Övvágókat mindenesetre most már tényleg veszek a Dallasba is. Ja, és nincs elfekvőben egy barna színű, alig használt kormányod ehhez? Esetleg egy barna könyöklő? Tudtam. De ez a műfaj ettől jó, hogy nincs, és majd valahonnan mégis lesz.

img_1923_1.JPG

39 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csipszer.blog.hu/api/trackback/id/tr3815299004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

okleveles naiv 2019.11.10. 16:59:01

Gyönyörű verda (tudom, elvisz az ízlésrendőrség és a kommentcunami :D ), jó írás, köszi!

toncsi64 2019.11.10. 17:11:19

Bár az első hozzászóló irtózik tőle, én pont a plüss belsőket hiányolom manapság. Mindig tátott szájjal bámulom pl. a régi Opeleknél a kocsi színével azonos vagy harmonizáló plüsskárpitokat. Bónusz, hogy nem izzad bele a delikvens, nyáron nem meleg, télen nem hideg + eléggé bírja az igénybevételt elnézve a fellelhető példányokat.
Nemrég cseréltem autót és a keresés során feltűnt, hogy a mai kárpitok nagy része optikailag kiábrándító. Nagy részük a szürke és a fekete kombinációja, ami már kis használtság után is lelakottnak hat :(

Persze ez csak az én véleményem ... :)

Tökösmákos 2019.11.10. 17:39:23

Mikor a freonról lejárt a DuPont cég copyright joga, vagyis bárki előállíthatta volna szabadon, hirtelen megjelent az "ózonlyuk". A freont betiltották világszerte, a helyettesítő gáz pedig újra szabadalmi oltalom alá esett.
Ilyen ez a kapitalizmus. Addig van szabad verseny, míg nem sérti a hatalmasok érdekét.
Az ózonlyuk meg azóta nyugdíjba vonult, nincs már rá szükség.
A széndioxid kvóták bevételeire igen, tehát lett helyette globális felmelegedés.
Amit a sarki hidegek miatt átneveztek klímaváltozásra. A kutya ugat, a karaván halad. A birka meg béget.

sure_shot 2019.11.10. 17:57:55

Nagyon nagy királyság ez az autó, gratulálok! Volt ennek a korszaknak egy stílusa... Legyen európai, vagy akár japán - én nagyon szeretem a korabeli gépeket. Ezek a klasszik japán belsők elég megosztók, én speciel bírom ezt a stílt. Még nincs túldizájnolva semmi, inkább a célszerűségen (az övet kivéve:D) és a tartósságon volt a hangsúly, na meg a hosszú évtitzedek múltán is finom működés sem utolsó.

Perler Zuárd 2019.11.10. 18:25:48

@toncsi64: Meg az én véleményem is... ma épp erről beszélgettem fiammal a kocsiban, valami újfajta autó kárpitozása örvén jutott eszembe az utolsó régi Omegám, amely 28 éves lenne. A Diamant kivitel pompás plüss ülései, amelyek közel 300 ezer km után is szinte újszerűek voltak... ma már ilyen nincs sehol.

Kukubenko 2019.11.10. 19:29:37

A sörfing*szagú plüss ülések..... Fúj már.

Attila Zénó Holló 2019.11.10. 19:39:05

Szia,

Nézd meg a foglalatokat, korrózió vagy kontakthuba/beégés
Jelei után kutatva. Kontaktspre és új izzók, ha jól emlékszem ez csak sima ellenállást mér.

2019.11.10. 19:40:48

Ismét nagyon jó bejegyzés lett,szívesen olvastam! Köszönjük!

toncsi64 2019.11.10. 20:12:27

@Kukubenko:

Bocsi, de ez az "illatkreáció" nem annyira a kárpit anyaga mint inkább a felhasználó függvénye ;)))

Perler Zuárd 2019.11.10. 20:33:25

@toncsi64: Igazság szerint az nem is plüss volt, hanem inkább valami művelúr-féle... nem tudom pontosan, nem vagyok kárpitos...

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.11.10. 20:34:56

"Levehető is akár a kárpit."

A kárpit akár le is vehető.Ne erőszakoljuk már meg szép magyar nyelvünket..:)

igazi hős 2019.11.10. 21:15:05

@Tökösmákos: "Mikor a freonról lejárt a DuPont cég copyright joga" Szerintem összekevered a teflonnal.

LoveKills 2019.11.10. 22:12:06

@Tökösmákos: mi a büdös francról beszélsz? hogy jön mindez ide, ebbe a posztba? ez egy autós írás, hello.

LoveKills 2019.11.10. 22:16:12

@Kukubenko: te barom, a plüss az egyik legjobb, ami a beltérrel történhet. Nézz meg bármelyik mai autót, ásítóan unalmas, jobb esetben jellegtelen, rosszabb esetben hányingert keltően igénytelen anyagok és formák. A hátsó üléseket érdemes megnézni manapság: kényelmetlenek, szarul formázott ülések többségében... ott van pl. az egyik személyes kedvencem az ezredfordulóról: 2000 körül egy Peugeot 306-osban nagyon jó volt a hátsó ülések körül a tér, jobb volt, mint a konkurens Golf, ráadásul belesüppedt az ember a plüssbe. Rohadt kényelmes volt, pedig alsó-közép (kompakt) osztályú típus volt. Ma egy vagy két számmal nagyobb autó is kényelmetlen és sivár belül. A parasztvakítást, ledes hangulatfényeket meg hagyjuk is...

Zed is not dead yet 2019.11.11. 01:50:18

@LoveKills: Úgy tippelem ez a Birka, vagyis Birca lehet, sajnos a név kötelez. Setét demagóg.

Burgermeister 2019.11.11. 04:24:23

szép. látszik hogy nem 5-10 évre tervezték.

nyikk 2019.11.11. 07:21:14

Mintha összekavarodnanak a dolgok az olvtarsak fejeben kisse: szerintem egyik-masik hozzaszolo alcantarara gondolna, amikor plüssröl beszel. Az alcantara az a velurszerü mübör, tenyleg kellemes hidegben-melegben. Tan japo talalmany, bar en meg csak Subaruban lattam, meg 2000 utani Hondakban de, a digok szeretik nagyon viszont, föleg a Lancianal, aztan rakaptak premium gyartok is, ugye bör-alcantara kombo.
A plüss az meg alap karpit volt sok japo gepnel, ilyen barsonyszerü, puha izzaszto ize. Utaltam, mint a szart.
Pofas ez a Camry, mondjuk nekem az 1-2 generacioval ujabb jobban bejönne.

bobbafet 2019.11.11. 08:35:05

@Tökösmákos: szép összeesküvés - elmélet, de azért nagyon ne hidd el magadnak.

bobbafet 2019.11.11. 08:35:06

@Tökösmákos: szép összeesküvés - elmélet, de azért nagyon ne hidd el magadnak.

GyMasa 2019.11.11. 09:17:16

Nem tudom, másoknak is feltünt-e a belsö kezelöszervek (index/ablaktörlö, nyilvánvalóan a tempomat nélkül és a szellöztetés) hasonlatossága a Swift-éhez?

LoveKills 2019.11.11. 09:25:22

@Zed is not dead yet: jaj, így már értem :( Ő mindenhol ott tenyészik, súlyosan beteg fazon...

Plumper_ 2019.11.11. 10:50:08

én is hiányolom a finom, szivacspuha, de alul merev üléseket, meg persze a puha felfüggesztést.
a németek mániája a kőkemény ülés és pattogós felfüggesztés, és ez a mánia végigsöpört az összes autótípuson.

kewcheg 2019.11.11. 10:54:59

(Jó, tudom hogy nem egy súlycsoport) de a most harmincéves Zastavám üléskárpitja és epedarugói mindig anyámék méregdrága jugoszláv ülőgarnitúráját juttatja eszembe. A szürke Zasti kárpit- bár nem ilyen szép mint a bordó plüss- de kegyetlen erős rücskös textúrájú világosszürke bútorhuzat, az anyagvastagság szemmel is jól látható a hátsó ülőlap felhúzásához odaaplikált ugyanilyen anyagból varrt gurtniból. Örök darab. Ellentettje a Skoda 105/120-asok hajszálvékony anyagú, fekete műszálas ülése, vagy az alap-Zsigulik barna műbőrje, bár ez legalább slaggal mosható volt....

LoveKills 2019.11.11. 12:40:38

@Plumper_: a japánok pontosan ugyanezt a receptet követik nagyjából a '90-es évek végétől, 2000-es évek elejétől. És sajnos a franciák is kb. ugyanekkortól. A svédek és az angolok jelentik a kivételt, bár sajnos az angol autógyártás nagyjából megszűnt, leszámítva pár prémium (Range Rover) és luxus (Rolls Royce, Bentley, Aston Martin, Jaguar) márkát...

midnight coder 2019.11.11. 13:02:52

Az anyagtól függetlenül a belső stílusa sokkal-sokkal jobban tetszik, mint a mai mindent agyonra lekerekítő kocsiké. Persze egy nőnek lehet hogy jobban bejön a kicsi kerek műszerfal, vagy a nagypapa vekkeróráját idéző álretró kilométeróra, de én elég csúfnak találom a mai átlagos kocsik belsejét.

Plumper_ 2019.11.11. 13:10:33

@LoveKills: a k..ög béemvés "versenyzés" és f... növelde mindenre rányomja a bélyegét. Eleve nem értem, hogy közúton, átlagos használatra minek kemény kocsit gyártani?! Kanyarvadászok, önjelölt Fittipaldi-k menjenek ki a Hungaringre, Mecsekbe, lezárt területre stb. Az amerikaiak bezzeg az 50es évek óta kényelmes kocsikat gyártanak. Puha rugózás, nagy puha plüss ülések, azt csókolom.

sure_shot 2019.11.11. 13:23:34

@Plumper_: Ezzel nagyjából így vagyok én is, a rosseb sem akar a mindennapokon üres teherautó módjára rázós autóval közlekedni. Persze értem én hogy az autobahnon 2 kiló felett is be kell tudni venni a kanyarokat, meg ha elég tágra nyitod a bukszát, azért lehet finom rugózású autót venni, de az átlag nem ilyen...

zöldi 2019.11.11. 14:02:26

Nagyon jó lett a cikk! Most, hogy nézegetem, eszembe jutott, én ültem ilyen kocsiban. Egy afrikai kollégámé volt, kívül törtfehér, a belseje ugyanez a szövet, de sötétkék. Csak ámultam.
A fotók tök jók, a mélységélességre figyelj, néhol nem baj, ha több van belőle :)

LoveKills 2019.11.11. 14:18:02

Ha szeretnétek egy olyan autót, ami
- elérhető árú ((sőt, szinte viccesen olcsó),
- megbízható (az egyetlen típushibája sem drága és fel lehet rá készülni),
- stílusos, szép (Pininfarina design),
- mégis praktikus, korrekt méretű csomag- és utastér,
- olcsó fenntartani,
- és KÉNYELMES (ülések, gördülési komfort, vezethetőség),

akkor ajánlom ezt a gépet:

katalogus.hasznaltauto.hu/peugeot/peugeot_306_2.0_gti-28020

Igazi "titkos tipp", akár a 3 ajtós, akár az 5 ajtós ferdehátú... :)

Megbolondoult V. Orbán pápa 2019.11.11. 14:18:28

Ebben az autóban semmi különleges nincs. Minden prémium ilyen volt a Lexustól a BMW-n keresztül a Mercedesig, hogy az amcsi cirkálókról ne is beszéljünk. Igaz egy átlag trabanthoz, ladahoz, daciához, suzukihoz, toyota corollához, opel astrához és vw golfhoz szokott ovisnak minden prémium különlegesnek hat. Nekem is annak hatott vagy 50 éve, amikor még trabival jártam.

Megbolondoult V. Orbán pápa 2019.11.11. 14:41:34

"szép a kormány, bár már kezd elválni az anyaga a karima belső fémgyűrűjétől"
No ilyen egy megfelelően karbantartott és tárolt préimumban 80 év után kezdődik.

Megbolondoult V. Orbán pápa 2019.11.11. 14:47:06

"Nagyok az ülések, és egyiken sem látszik meg 289000 kilométer." Egy német autópályán használt diesel BMW-ben 3 éves korában van ennyi kilométer, 30 évesen már az 1 milliót verdesi, az ülések pedig ugyanilyenek, ha átlag sofőr vezeti nem egy 200 kilós gorilla.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.11.12. 12:24:30

Kibaszott szép ez a gép, kívül-belül.Már csak az volna nagyobb királyság (nekem) ha kombi lenne, azonnal kéne.
Nem tudom, újként mennyire voltak ezek drágák vajon?Mondjuk egy hasonlóméretű európai géphez képest, mondjuk Ford Scorpio/Taunus, Opel Senator/Omega, stb...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.11.12. 12:26:31

@toncsi64: "plüss belsőket hiányolom manapság. Mindig tátott szájjal bámulom pl. a régi Opeleknél a kocsi színével azonos vagy harmonizáló plüsskárpitokat. Bónusz, hogy nem izzad bele a delikvens, nyáron nem meleg, télen nem hideg + eléggé bírja az igénybevételt elnézve a fellelhető példányokat."
Óóó, istenem, hát van még más is aki így gondolkozik rajtam kívül?
A jó kis plüss, én is imádtam a francia kocsimban, nincs annál jobb.A kibaszott bőr meg vesszen, az is aki kitalálta autóbelsőnek.

LoveKills 2019.11.12. 21:49:17

@geegee: Milyen francia autód volt?

LoveKills 2019.11.13. 13:43:15

@geegee: Az klassz, még épp az utolsó igazi Renault. (Kb. mint a Peugeot-nál a 306-os, Citroennél a ZX) Egy 11-es, 16-os vagy egy 25-ös még finomabb holmi lehet ;-)
süti beállítások módosítása