Igazából semmi baja sem volt az autónak, készen állt a június 16-i edzésre. De én már csak olyan vagyok, hogy ha állóvizet látok, késztetést érzek, hogy beleugorjak egy seggest. Muszáj volt hát kiszedni a differenciálművet, hogy ki legyen cserélve benne a sperr. Négy nappal a bevetés előtt. Úgy, hogy az új alkatrész nem is volt a kezemben. A beépítés után pedig még be is kellett járatni valamikor. Nem úgy tűnt, hogy sokat kell majd ásítozni...
Semmi baja nem volt a gyári, felújított sperrnek. Leszámítva azt, hogy a tapasztalatok szerint nem való arra, amire én használom, folyamatos sportcélokra. Hóban, meg csúszósabb körülmények közt örök élet, de a napsütötte, egész álló napon át történtő reptéri zúzás nem feltétlenül az ő világa. Főleg, hogy már 34 éves alkatrészekből áll, nem véletlenül volt eltörve az is, amivel vettem az autót. Nem akartam szétaprítani a mostanit, jól jöhet az még, vagy esetleg el is adhatom jó pénzért, amíg még hibátlan. Viszont túl jólnevelt, hisz igazán utcára született. Driftre valami brutálisabb eszköz kell, nem mellékes szempont az sem, hogy nem tudom és nem is akarom karbantartani, célszerszám legyen, ami örökké bírja a folyamatos gyalázást. Szerencsére nem csak nekem vannak ilyen igényeim, így az AE86-hoz számos fajta diffit árulnak, ami bírja az ütlegelést. De ezen kívül is nyilván sok más tulajdonságú cucc közül lehet válogatni.
Például az is mérvadó, hogy hány utas, és itt most nem a nyolcadikra kell gondolni. Egyutas diffi van, 1,5 utas, és kétutas. Könnyű megjegyezni, hogy melyik mit művel, az egyutas csak kanosabb gázadásra zár, az 1,5 utas gázadásra és gázelvételre is, de utóbbira nem annyira durván reagál. Ebből már kikövetkeztethető, hogy a kétutas az igazi ordenáré, kompromisszummentes megoldás, ami gázadásra és gázelvételre is ugyanolyan kegyetlen zár. Ez utóbbi való leginkább driftre, úgyhogy ilyennel akartam kicserélni a gyári példányt. A gyári egyébként elvileg egyutas, bár vannak, akik szerint gázelvételre is zár. Én nem gondoltam erről semmit, de most már vannak elképzeléseim, erről majd később. Előbb ki kellett deríteni, hogy milyen gyártótól szerezzem be a sperrt?
Legautentikusabb a TRD volna, a Toyota gyári sportcucca, de azt már évek óta nem gyártják, így ami létezik, az elkezdett drágulni. Ezt úgy kell érteni, hogy pár éve még százezerért lehetett kapni egy használt példányt, most ez az összeg már szép lassan közelít a duplája felé. És azt még revíziózni kell, esetleg fel is újítani. Több más gyártó is kínál sperrt Hacsihoz, de ami árban és elvárások teljesítésében is szimpatikus volt nekem az a Kaaz gyártmánya. Japán ez is, hát persze. Kétutas is létezik belőle, sőt, olyan is, aminél változtatható az érték és a mérték, tehát lehetne 1,5 és 2 is ugyanaz a diffi. De az már túl drága, a sima kétutas is annyiba kerül, hogy abból már autót lehetne venni. Úgyhogy kétutas Kaazt rendeltem Írországból. Nem is akárkiktől.
Azt tudtam, hogy a cég tulajdonosa Darren McNamara, ő:
Nem ma kezdte, és nem amatőr az AE86 témában. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy akivel jókedélyű levelezést folytattam a vásárlás kapcsán, szintén zenész. Mókából küldtünk egymásnak képeket az autónkról, én elküldtem a koszlott Corollámról két képet, mire ő:
Ekkor derült ki, hogy aki csomagolta és elküldte nekem a cuccot, az Mike Fitzgerald, profi drifter, akinek ezek szerint szintén nem büdös a munka, hiába él meg abból, hogy keresztben közlekedik. Az élet csupa meglepetés. Üdvözletemet küldtem a kispályáról, de megegyeztünk, hogy a mókafaktor nem azon múlik, hogy 131 a lóerő, vagy épp csillió. Miután ezen a hazugságcserén túl voltunk, nem volt más teendőm, mint izgatottan várnom a csomagot, amit a TNT szállított. Ekkor még nem tudtam, hogy ha legközelebb meghallom, hogy valaki velük akar küldeni valamit akár az északi sarkról, inkább odasétálok egy hátizsákkal.
Nálam az nem futárcég, ahol a futárnak nem feladata telefonálni, és őt sem lehet elérni, ez maximum a sima posta szintje. A központban nem adják meg a kézbesítő számát, mert nem saját alkalmazottjuk, külsősöket dolgoztatnak, akiknek nyilván nem adnak telefont. Tehát páncélszekrényben őrzik a futárokat, akik nem telefonálnak, ergó képtelenség, hogy át tudjam venni a holmit a munkahelyemen, hacsak nem ülök egész nap az utcán. Kérdésemre elmondták, hogy nincs fehérváron központ, ahova én mehetnék el a csomagomért. Számos nyomasztó telefonhívást kezdeményeztem ezen kiváló futárcég irányába, jelezvén nekik, hogy az én tulajdonom van a városban náluk napok óta (láttam a csomagszám alapján a nyomkövetésen), ami több százezer forint, és meg akarom kapni. A végén már ott tartottunk, hogy kértem, közöljék a pontos helyét a futárnak, és én magam megyek oda hozzá, az a biztos. Hasztalan.
Tényleg mindent megtettem, hogy hozzájussak a cucchoz, címmódosítás, egyebek, 18:00-ig ültem egy helyben, mert elvileg addig várható a futár érkezése, de mindhiába. Ekkor már szerda volt, június 13-a, 18:10 körül pedig lemondtam a találkozót AE86 Zolival, mert eredetileg abban maradtunk, hogy ekkorra érek oda hozzá a diffivel, meg az új sperrel. Ezzel viszonylag összeegyezhetetlenek voltak azon tények, hogy én még Fehérváron voltam, AE86 Zoli 120 kilométerre tőlem, sperr meg egy vadidegennél, aki leszarja, hogy mikor kapom meg. Már hazafelé húztam a lógó orrom, lelki szemeim előtt a TNT vezére lebegett, ánuszában a cégének nevével fémjelzett robbanóanyaggal. Ám még a képzeletbeli gyújtózsinór lángra lobbantása előtt váratlanul megcsörrent a telefonom, a legutolsó toporzékoló hívásom után negyed órával.
Ekkor derült ki, hogy mégis van fehérvári TNT telephely, én pedig rögvest viharzottam oda. Mondta ugyan az ember, hogy nyugodtan mondjam meg hol vagyok, és odahozza a csomagom, de én már nem hittem a mesékben. Borravalót elfelejtettem adni. Rögtön ezután hívtam Zolit, hogy még most is mehetek -e, hisz így túl hosszú lesz a nap, de az igenlő válasz után este 8 körül már fel is került a diffi az állványra. És ott is maradt három és fél órán át...
A gyári sperr kibontása megkezdődik
Toyota és Kaaz gyártmányok egymás mellett
Komplikációk tulajdonképpen nem voltak, csak a gyári roppantógyűrű helyett egy sokkal erősebb készség került beépítésre, egy Solid spacer. Ez a vasdarab az, ami felelős a végátéttétel foghézagáért, tehát a kúpfogaskerék és a tányérkerék közöttiért (nem is, ezt a legvégén állította AE86 Zoli, és elég hamar meglett, a Solid spacer a kúpcsapágyak előfeszítéseiért felel, köszi gondrom kommentelőnek a helyreigazításért). Nem volt olcsó a cucc, és el kellett molyolnia szegény Zolinak vele, mire sikerült a hézagoló gyűrűkkel beállítani a kívánt értéket, de végül győztünk. A gyárit ugye nem véletlenül hívják roppantógyűrűnek, ott tulajdonképpen összenyomásra kerül a fém, ez adja meg a kívánt hosszt. Ennél az utólagos spacernél egy sokkal masszívabb „csőről” van szó, nem is összenyomható, így a megfelelő hézagot tizedmilliméterekben mérhető vastagságű hézagoló gyűrűkkel kell beállítani. Jó szórakozás, el lehet vele pöcsölni, de megéri, mert így nem kell rendszeres időközönként karbantartani a művet.
Solid spacer
A roppantógyűrű és a solid spacer közti különbség. Elfelejtettem fotózni, de így kell a helyén elképzelni
Új sperr a helyén
Zoli már többször tervezte feladni a műveletet, de végül hősiesen kitartott, így fél éjfélre végzett a művel. Nem lehetek neki elég hálás, amiért beáldozta az estéjét emiatt a baromság miatt, mert amikor megbeszéltük a dolgot, még jelezte is, hogy nem feltétlenül vagyunk húszéves hülyegyerekek, hogy kapkodjunk. De én sajnos lélekben az vagyok... Búcsúzóul még jelezte hősünk, hogy ne lepődjek majd meg, ha a diffi majd olyan hangokat hallat, mintha szét akarna esni, az normális.
Hajnali fél kettő körül dőltem be az ágyba, hogy reggel indulhassak munkába. Csütörtököt jegyeztünk ekkor, munkaidő lejártával rohantam haza az autó alá, hogy beépítsem az új művet. Rutinból ment a művelet, feltöltöttem a hidat a Kaaz olajjal, amit a sperrhez kaptam, bejáratáshoz jó lesz, utána úgyis Castrolt kap. A bejáratás egy elképesztően unalmas menetnek ígérkezett. Erről van szó:
Tehát nyolcasokat kell leírni, és minél nagyobb szögben elvégezni a fordulókat, a kanyarok közben kinyomott kuplunggal. Mindezt röpke fél órán át, ami pusztító dögunalmat vetített előre. Azért szükséges ez, hogy a diffiben lévő kuplungtárcsák összekopjanak, majd rögtön utána le is kell cserélni az olajat. Jobb ötletem nem lévén elmentem a céges parkolóba, mert az elég nagy, gondoltam estefelé már ki is ürül valamennyire. Tévedtem, sok autó volt még, de egy elégséges méretű helyet azért találtam, és még a mentőket sem hívta rám senki, hogy bevigyenek a sárgaházba. Manapság már az sem érdekel senkit, hogy valaki fél órán át látszólag értelmetlenül körözget egy bekamerázott parkolóban. Mindenesetre felengedett kuplunggal nagy showt ad elő a diffi kis ívű kanyarodáskor, csattog, zajong, és a gázpedálon is érezni a kattogását. Dögös hang ez a javából, engem nem zavar, az utca népe meg majd megszokja. Friss sperrolajjal amúgy tök halk.
Péntek reggel mentem vitetni a testem egy versenykamionnal, és délután a felkészített Hacsimba már csak a kerekeket, emelőt és a szerszámokat kellett bepakolnom, jöhetett a szombati teszt. Ami a szokásos helyre vezetett, a 104 kilométerre lévő Foktői reptérre, ahova már kvázi hazajárok. Kezd errefelé legendát képezni az autó, mert ez az egyetlen, ami többedszerre adja elő a saját kerekeken érkezés, egész nap üveghang, majd saját kerekeken hazamenés műsorát. Most kicsit azért aggódtam, elvégre egy gonosz differenciálmű volt a hajtány, amivel még nem ismerjük egymást. A para végül okafogyott volt, száraz úton, nyugodtan vezetve nem idegesebb, mint a gyári. Száraz torokkal és ugyanilyen alsógatyával vártam, mit művel akkor, ha nekifeszül a sperrnek minden erő a motorból!
Sajnálom, hogy nem állítottam aznap üzembe kamerát, megnéztem volna kívülről a képemet az első köröknél. Az alsógatyát inkább direkt nem ellenőriztem le. Elképesztő a különbség, eddig sem volt magától értetődő vezetni ezt az autót, most pedig tényleg olyan, mintha egy megvadult bikát próbálnék megülni, csodálatos! Ezt vártam ettől az autótól mindig is, erre a mozira váltottam jegyet a vételárral, meg a ráfordított munkával, pénzzel. Elemi erővel zár össze a sperr, a gyári ehhez képest olyan, mintha rágóval szeretném összeragasztani a féltengelyek végeit. Amikor pedig közelítek a kanyar végéhez, és úgy érzem, hogy el kell venni a gázt a terhelésváltás előtt, különben sok lesz... BUMM, megint bitangul összezár. Durva, ami rutint eddig összeszedtem az autóval, azt kezdhettem új alapokra tenni.
Szedett-vedett futóművel is nagyon élvezetes
Át kellett állítani az agyam, nem mindig szabad hirtelen elvenni a gázt, vagyis duplán olyan agresszívan kell vezetni, mint eddig, pedig eddig is kívánta, hogy üssem-vágjam. Most amikor úgy érzem, hogy sok, akkor is állni kell kicsit a gázon, és akkor kiadja. Vagy gázelvétel helyett ki kéne nyomni a kuplungot, de úgy vettem észre, hogy ez a gyári kuplung kevés lesz ehhez a diffihez... Néha meg-megcsúszott, muszáj lesz majd egy erősebbet beszerezni, hisz megesik, hogy egy kanyaron belül háromszor is rárúgok. De nap végére már elszórakoztam a gázelvétellel is, úgy is meg lehet úsztatni az autót, de még bőven csak az ismerkedés megy. Mármint ő a domina, én meg szájkörtével a fogaim közt élvezem a verést.
Beforgás után néha elgurul a gyógyszer
Azt kell mondjam, megérte a vásár. Még annak ellenére is, hogy ebből a pénzből egy komplett autót is lehetett volna venni. Négy óra alatt nyolc gumi elfogyott, tehát a gumákat is kicsit jobban zabálja az új Kaaz, egészségére. Július 21-én újra bevetés van, alig várom már, hogy folytathassuk az egymásra hangolódást. Biztos, hogy nem szököm meg, tehát majd megszokom.
