Nekem ez az egész firkálás dolog egy hobbi. Nem tanultam sosem, csak szeretem művelni, ugyanúgy, ahogy az autók is elbrümmögnek szívem egyik szegletében, de nem belőlük élek. És ha már hobbi, akkor maradjon meg mókának, nem véletlen, hogy a ritka, vagy valamiért különleges autókról szeretek írni, az az igazi potyázás. Nemcsak azért, mert másképp valószínűleg sosem ülhetnék bele ilyen gépekbe, hanem azért is, mert az ilyen autókról könnyű írni. Elemi erővel váltják ki az érzelmeket, amik aztán könnyedén landolnak a képernyőn. Így hát amikor megkérdezték, hogy akarok –e Porschékat vezetni, nyilván igent mondtam. Pláne úgy, hogy külön elvárás volt, hogy ne legyen egyáltalán technikai a dolog, hanem inkább azt próbáljam átadni, milyen érzés ilyen autót vezetni. Tehát, a feladat ez volt: Vezessek hat Porschét, írjam meg olyan módon, ahogy nekem eleve a legjobban tetszik, és még fizetnek is érte. Jó ég, ennél nagyobb potyázásban valószínűleg soha többé nem lesz részem, a világ szerencsére megőrült, egy ilyen napot bunkóság túlélni.Tudom-tudom, anyámat, de az anyámba elküldés mellé esetleg jól jön olvasnivalónak a konkrét nap története, hogy is zajlik le egy ilyen.

A meghívó úgy szólt, hogy egy szép keddi napon 10:00-kor jelenjek meg a Pannonia Golf Clubban Alcsútdobozon, Máriavölgyben. Porsche tesztvezetés lesz, melynek során a következő autók állnak majd rendelkezésre:

718 Boxster S 
911 Carrera GTS Cabriolet 
911 Carrera 4 GTS 
911 Turbo S 
Macan Turbo with Performance Package 
Panamera Turbo 

Hétköznap volt, így persze ki kellett vennem egy szabadnapot a munkahelyemen, de nyilván nem volt kérdés, hogy megéri –e, ráadásul itt volt tőlem 40 kilométerre a helyszín. A program nagyjából 16:00-ig tart a meghívó szerint, megszakítva egy ebédszünettel. Nos, én ugyan kedvelem a megszakítást, de ilyen szituban nem. Bevágtam hát reggel egy parizeres zsemlét a táskámba a fényképezőgép mellé, hátha megoldható, hogy ebédszünetben is valamelyik autót vezessem. Elvégre zabálni bármikor tudok a jövőben is, 911-est vezetni aligha. Ha már így alakult, akkor úgy szerveztem a dolgot, hogy innen vittem tovább visszaszolgáltatni a tesztautót a TC szerkesztőségéhez, ahol hagytam a Carinámat. Érdekes ívű napnak néztem tehát elébe, egy három éves XC60-nal érkezem, hat új Porsche kipróbálása, visszaülés az XC60-ba, majd este haza egy 22 éves Toyota Carinában. Az élet egyszer elvesz, máskor ad.

Porschék mindenütt. Ezzel a rendszám nélkülivel nem mentünk, ez csak úgy volt

Mivel én sosem kések, oda is értem a helyszínre tizenöt perccel korábban. Borongós idő volt, néha csöpörészett is az eső, úgyhogy sejtettem, hogy ez izgalmas nap lesz. Ekkor már az esemény hivatalos fotósa épp drónt eregetett, de még nem érkezett meg minden meghívott. Beregisztrálás egy rögtönzött Porsche pultnál, kaptam billognak egy karszalagot, majd aláírtam valamit. Fogalmam sincs, mi állt az íven, de nem is érdekelt, lehet, hogy eladtam a lelkem, de számít ez ilyenkor? A hangulatot úgy kell elképzelni, hogy mindenki ismert már mindenkit, én meg senkit, úgyhogy izgatottan tébláboltam, nézelődtem, fotózgattam, miközben mindenki más volt már ilyen eseményen, úgyhogy ők nem voltak már annyira meghatva, egykedvűen kokettáltak. Foglalmam sincs, milyen médiumoktól voltak újságírók, de utólag azért olvastam azokat, amik megjelentek. Utóbbi cikkben látható is a nagy testem, rajta a telihold-ihlette fejemmel. Apropó, mivel ott volt Borsi Gergő is, ezért roppant szakértelemmel kideriváltam, hogy tévéműsor is fog készülni. A felkonfnál szerepet is kapott pár hajszálam, úgyhogy a világhírnév számomra már elkerülhetetlen.

Benne vagyok a tévében

És miközben benne vagyok a tévében, benne vagyok egy Boxsterben

Végül beérkezett mindenki, késve persze, úgyhogy nagyjából 10:20 körül kezdődött a móka. Betereltek minket az épületben egy étkezőasztalhoz, és meghívóink tartottak egy rögtönzött előadást. Megtudhattuk, hogy Cayenne nincs most itt, mert minek, a kifutó modell már nem rendelhető, az új meg még nincs piacon. De minden más jelenleg kapható modelljüket most kipróbálhatjuk. Nincs megtiltva a móka, csináljunk, amit csak akarunk, nyomkodjuk a gombokat napestig, csak ne törjük össze egyiket sem, ha ez megoldható. Ja, és jövőre Bentley-ket is lehet majd venni tőlük, nemcsak Porschékat. Végül elfelejtődött átadni a szó Jukkának, a gyári Porsche versenyzőnek, úgyhogy előállt az a kellemetlen szituáció, hogy mikor már mindenki készült rávetődni a kulcsokra, vissza lettünk ültetve a helyünkre. Nyilván ilyenkor már senki nem tud figyelni, de finn barátunk csak azért is elmondta, hogy lehetőleg ne törjük össze az autókat, a hátsókerék-hajtású modellek hajtott kerekein pedig már le van gyalázva a futófelület, mert nemrég Németországban vettek részt egy ilyen napon. Azokban most könnyű meghalni, de inkább ne tegyük.

Majd mindenki kapott egy kulcsot, nekem jutott a Panamera Turbo. A program az volt, hogy először konvojban megyünk mindannyian szép libasorban, hogy ne egyből arconpörgéssel kezdjünk, meg így készülhet majd minden autóról menet közbeni, behúzott kép. Eztán visszaérünk a kiindulópontra, és szabad a vásár, mindenki viheti azt az autót, amit csak akar, lehetőleg próbálja ki mindenki mindegyiket. Nyolcan voltunk hét autóra, így valakiknek párosodniuk kellett, de nyilván nem én voltam az, mert én kicsit antiszociális vagyok.

Minden autóban volt CB rádió, így menet közben hallhattuk az instrukciókat Jukkától angolul. Én zártam a sort, így hozzám kicsit szakadozva jutott el a műsor. Mégis nagy előny volt, hogy hátul voltam, mert így le tudtam maradni időnként, hogy aztán lepadlózhassam a gázpedált. Az első élmény mondjuk sokkoló volt, rögtön az 550 lovas Panamera-t kikapni kezdésnek nem éppen a fokozatosság elvét támogatja. De ennek volt a legszebb a hangja, elképesztően tud hörögni. A kormányt pedig elfehéredett ujjakkal fogja a polgár a padlógáznál, és mindkét karunk is végig megfeszül, mert az elménk azt hiszi, hogy hátraesünk. Mókás és félelmetes élmény.

Pont lekapva a pillanat, amikor le vagyok maradva a konvojtól. Valószínűleg épp padlógázon közelítek

Jukka jelzett, hogy hamarosan egy benzinkúton megfordulunk, ott meg is állunk egy kicsit és majd mindenki üljön át az előtte lévő autóba, hogy visszafelé már rögtön egy másikat is kipróbálhassunk. Úgy alakult hát, hogy az első két autóval rögtön letudtam a két legerősebbet, ugyanis az 580 lovas Turbo S ment előttem. Gergő ugyan megpróbált lecsapni az autóra a benzinkúton, de meg sem kellett szólalnia egyikünknek sem, Jukka remek érzékkel pont ott termett és egyértelművé tette, hogy én fogok beleülni ebbe a járműbe. A visszaúton készültek el a menet közbeni fotók, az egyik Boxster-ből fotózott egy csávó hátrafelé. Így történt, hogy a 911 Turbo S-ről készült behúzott fotón engem kell a volán mögé képzelni.

Egy lovasberényi benzinkúton ritkán fordul elő ennyi Porsche, jöttek is kisvártatva az épületből kamerázni a dolgozók

Valakinek ezt is vezetnie kellett a fotózáskor

Visszaértünk, finn verenyzőnk mielőtt útjára engedte volna a népet az autókkal, még odacsődített mindenkit a 911 kabrió köré, hogy megmutassa a menetstabilizáló gombját. Ha nem ég a visszajelző, akkor minden oké. Ha világít, akkor baj van, mert ki van kapcsolva. Ne kapcsoljuk ki, mert akkor úgyis összetörjük, és nem fizet a biztosító. Amúgy minden mást nyomkodjunk össze-vissza, de ehhez ne merészeljünk hozzáérni. Hát hiába, egy autóversenyzőnek minden más sofőr nyominak tűnhet, de ebben az esetben tök megértettem az intelmeit. Később láttam Etyeken ezt a 911-es kabriót füstöt okádó kerekekkel pörögni egy kietlen betonplaccon, úgyhogy nyilván volt, aki megkóstolta, milyen is a menetstabilizáló kikapcsolt állapota. Nagyon helyes, én sajnos beszari voltam hozzá.

Első körben a Boxstert vittem el. Úgy szólt a fáma, hogy fél óra van egy autóra, utána hozzuk vissza és vigyünk egy másikat. A Boxstert sajnos csak egy óra múlva vittem vissza, majdnem ötven kilométer megtétele után. Megesik, na. Pont ebédidőre értem vissza, és szertefoszlott az a tervem, hogy kajaidőben is autókázzak, mert nagyjából névsorolvasás volt a kaja előtt, amíg nem volt ott mindenki, addig nem kezdődött el a tápolás. Addig legalább meg lehetett csodálni, amint a koreai emberkék ebéd előtt is az ütéseket gyakorolják a teraszon, képzeletbeli ütőkkel. Gazdagnak lenni vicces.

Lendíteni a semmit

Libamáj érkezett előételnek, és ekkor kiderült, hogy csórónak lenni viccesebb, mert a zsemléket öt perc elteltével hozták ki, addig meg páran már megettük csupaszon a libamájat. Úgy egyébként borzalmasan tömör volt a gyönyör, de azért ettük, mert hát mi mást lehetne tenni, biztos ez így jó. Szánalom extravaganza. Második fogás borjúraguleves volt, és mikor vártam volna épp a rántott aranyórát, megérkezett a sült borjúcomb. Hiába, az ember nem lépheti át a saját korlátait, én szívesebben ettem volna a parizeres zsemlémet egy 911-esben ülve.

A felejthetetlen libamáj

Hogy sose feledkezzünk meg arról, hol is vagyunk

Bent is voltak kocsik

Nem spórolnak ilyen helyen a nagybetűkkel sem

Elkúrtunk egy órát a rágással, folytatódhatott  vezetés. Kihagytam a kávézgatást, inkább gyorsan bevágtam magam a GTS kabrióba, lenyitottam a tetőt, aztán padló. Etyeken pont suliidő vége volt, úgyhogy tele volt gyerekkel és szülőkkel a falu, úgyhogy a közszolgálat sem maradhatott el egy zebránál. Indulás előtt üresben ment a rotyogtatás tiltásig, majd mintha tudta volna az autó, hogy csomó gyerek nézi épp vigyorogva, rajtnál egy öblöset durrantott is a kipufogó. Az etyekiek fejvesztve rohannak azóta is a Porsche szalonokba.

Majd sorra került a kedvencem, a 911 Carrera 4 GTS. Nem is tudnám hirtelen megmondani, mitől is ejtette ennyire rabul a szívem, de még napokig sóvárogtam utána. Hibátlan jármű, egész nap tudnám gyilkolni. Sajnos nem tudtam pofátlanul lenyúlni egy órára, mert még ki akartam próbálni a Macan-t is. Az is cuki egy jármű, de nap végére már annyira megcsömörlött az ember a túl erőse, fölényes luxustól, hogy már fel sem tűnt, hogy ebben is kapaszkodni kell a kormányba. Pedig tényleg egy brutális toronyház, 21-es kerekekre szerelve. Nap végi levezetőnek pont jó volt, megesett, hogy ezzel már nyugodt tempóban is tudtam közlekedni. Mikor visszaértem, még eszembe jutott, hogy elvigyem még egy körre a Carrera 4 GTS-s, de már úgy vettem észre, hogy a fél társaság lelépett. Bánom, hogy nem tettem meg, de így legalább nem maradtam le arról, hogy kiderült, a Panamera nem bírta a jó kis magyar útjainkat. A nap végére a futóműben elmászott valami, és már balra kellett kormányozni, hogy egyenesen menjen. Brutális egy autó, én féltem benne, de ezek szerint az útjaink az igazi fenevadak, mert még az ilyen vadállatot is térdre kényszerítik.

Valami para van a futóművel, Jukka áll a bejáratnál és készül beszállni, hogy menjen egy próbakört

Búcsúzáskor kezembe kaptam a repiajándékot, ami a sors humorából kifolyólag pont egy Panamera Turbo fémmodell, e-mailnehezék. Mindig az útjainkra fog emlékeztetni. Beültem a Volvo-ba, elcsodálkoztam, hogy micsoda egy vacak, alig megy, nem tud kanyarodni, és a porszívónak szebb hangja van otthon. Majd fővárosunkba érve beültem a saját Carinámba, aminél azzal kezdtem, hogy bevágtam a hátramenetet járó motornál, miközben nem is gondoltam a kuplungra. Miután kettéreccsent az egész környék, megállapíthattam, hogy a jót könnyű megszokni, öt napig nem vezettem manuális váltós autót, és tessék. Az egész napos örömkönnyeket félresöpörték hazafelé a bánat könnycseppjei. Úristen, mennyire vacak egy autó ez a Carina, pedig pár napja még teljesen jó volt. Azóta már sokat javult, de sajnos egy ilyen nap után mindörökké szar lesz, ahogyan minden más autó is, amit én valaha képes leszek megvenni. De megérte, ha tovább nem is, legalább egy napig belekóstolhattam a burzsujlétbe. Meg tudnám szokni, bár a Porschék közt azért mindig ott állna a garázsban az AE86. Elvégre zsemle nélkül túl tömény a libamáj.