Miattatok utálok autózni

2016. november 03. 17:40 - Matenak

fo.jpg
Egy ideje már ismét autóval járok munkába. Úgy döntöttem két évvel ezelőtt, hogy megöregedtem, és már ritkán járok kerékpárral. Pedig hajdanán még az emlékezetes pintérsanyai hófúvás napján sem ültem át más autójába, hanem hazatekertem, és fagyott, könnypárás tekintetekkel gondolok az ónos esőben történt bringázásokra is, még mindig megvannak a szöges Nokian W106 gumik valahol.
Viszont elszomorító, hogy bár kezdünk kimászni a világ segge likából, és már valahol a bal parton járunk nyugat felé, de még mindig értetlen nézésre késztet sok kolléga vezetés közben. A vezéreinkre nem szabad számítanunk, ezt magunk közt kell elrendezni, szerintem pár empátiainjekció és féléves intenzív önismereti tréning után már figyelmes autósokká válnának azok is, akik most nagyon nem azok. Kényszerképzetem szerint nem feltétlenül velem van a baj, én tényleg csak azt várom el fajtársaimtól, amit ők is nyugodtan elvárhatnak tőlem. Akinek ezek közül bármelyik inge, vegye már magára, mert unom neki vállfán tartogatni a gondolataimban.

  1. Akik kikanyarodnak, hogy bekanyarodhassanak


Ez valamiért elég gyakran történik meg velem. Suhanok szabadon, előttem-mögöttem kihalt a táj. Amikor még épp féktávon kívül vagyok, bekanyarodik a sávba elém egy kedves autós kolléga. Lassan halad, így fékezni vagyok kénytelen, de hát üsse kő, nem lehet mindenki olyan ámokfutó, mint én. Tovább fékez, ekkor már tudom, mi fog következni, így hát rutinszerűen készenlétbe helyezem az agyvérzést. És persze, hogy elkezd villogni az autó valamelyik indexe... Igazi profik ekkor balra kanyarodnak be a következő, kikanyarodásától számított harminc méterre lévő kereszteződésnél, nyilván bónusz pontok járnak azért, ha épp három esküvői menet érkezik szemből, közöttük egy traktoros tüntetés minden résztvevőjével. Miközben várjuk kettecskén, hogy elhaladjanak, azon morfondírozom, emberünk vajon miért nem volt képes megvárni, amíg elhaladok, hogy ne elém, hanem mögém soroljon be, meghosszabbítva a hasznosan leélt életemet? Ha szerencsém van, nem jönnek szemből, és csak lassítanom kell, de átlagban akkor is tíz másodperc elpazarolódik az életemből, és ha évente száz ilyen eset történik meg velem, az már több, mint negyed óra. Sok éve együtt vagyok már a mátkámmal, úgyhogy ennyi idő már elég lenne az utód elkészítésének egy próbájához, így ha rám nem is gondolnak azok, akik kikanyarodnak, hogy bekanyarodhassanak, legalább gondoljanak a gyermekeimre! Mivel biztos sok hozzám hasonló szenved ettől a kikanyarodó népségtől, ha megszűnnének létezni, lenne ám nagy bébibumm. 

  1. Teknősbékák

Naponta több temetést is rendezhetnék arcomnak a tenyereimmel, mert bizony ezen faj képviselőiből is nagyon sok van. Ők azok, akik félnek a zöld fénytől, és csak nagy tisztelettel közelítik meg, vagy haladnak el alatta. Amikor bekövetkezik ezen fényjelenség, mindig van több olyan ember, aki csak akkor kezdi el felcsapni a tankönyvet a kuplungpedálnál, és kezdi el keresgélni a váltóbotot maga körül, amikor az előtte lévő autó már húsz méterre eltávolodott tőle. Nem tudom, mire kell nekik ez a rögtönzött felszállópálya, az autóikon rendszerint nincs is szárny. Még csak nem is Jennifer Lopezek állnak a sorokban, hogy érdemes legyen az előttünk lévő seggét nézni a lámpa helyett. Ha nem látunk rá a lámpára, az más, akkor ráér az ember mélázgatni, hisz úgyis lepereg még előttünk az életünk, mire odaérünk. Igen, megesik, hogy az ember elbambul, de itt egyszerűen azokról van szó, akiknek a reakcióidejük ön- és közveszélyes. Tulajdonképpen örülnöm kéne, hogy csak lámpaváltásokról maradok le emiatt, de nem megy. Az idő pénz, én meg nem vagyok gazdag, és még abból is lenyúlnak apránként a teknősök. Ha ezt sikerül megoldani, akkor még többet tudnék befizetni a birodalmi kincstárba, amiből szerintem éves szinten simán kijönne egy szék valamelyik felújított lelátón. Na jó, inkább megtartanám magamnak és autóalkatrészt vennék belőle.

  1. Helyfoglalók

Biztos vagyok benne, hogy megannyi ember bús a Helyfoglalóktól. Ők azok, akik képtelenek, vagy nem is akarnak betalálni a két vonal közé, el sem merem képzelni, hogy nézhet ki a gyerekkori kifestőkönyvük. Sokan taktikából parkolnak így, nehogy valaki nekibassza (szakszó, máshogy még nem hallottam megemlíteni ezt a cselekvést) az ajtót az övének, így inkább elfoglal két helyet. Nos, ennek a problémának a megoldásában szívesen segítenék önkéntes gerillaakciókkal. Szerintem egynapi kajapénzből vehetnék egy ajtót az öreg Carinámra, és a vonalra parkolók mellé állnék. Ezen kamikaze ajtó kinyitása eztán nekifutásból történne, szerencsére ebben a járműben van elég hely hozzá. Az ember nézzen szembe a félelmeivel, így a Helyfoglaló minden óvintézkedése ellenére is megvalósulna a megrettegett nekibaszás, ebből talán rájönne, hogy nincs mit tenni, mindannyian isten kezében vagyunk, úgyhogy eztán talán nem venne el másoktól helyet a félelmei miatt.
Ha pedig csak szimplán béna, akkor ettől motivált lesz a gyakorlásban. Esetleg tájékoztató jelleggel ki lehetne rakni pár óriásplakátot, értesítve őket, hogy nem muszáj elsőre betalálni a helyre, lehet nyugodtan tili-tolizni, amíg el nem fogy a benzin, de ha még ekkor sem jött össze a hibátlan művelet, szívesen odarohanok kézzel tologatni.

  1. Autópályatrollok

Ők azok, akik például beállnak a középső sávba, aztán mennek szemellenzős birkaként. A politikához és a focihoz nyilván kellő mértékben értenek, de az már sok nekik, hogy megértsék a jobbra tartási kötelezettség szabályát. Mondhatnánk, hogy akkor menjek a belső sávban, de nem lehet, mert ott meg az önkéntes rendőrök mennek 129 km/h-val. Van ám ennek megoldására javaslatom, és még ingyenes is lenne. Az autópályán lévő tájékoztató felületekre ezt kellene kiírni:

- Külső sávban mennyé!
- Középsőben akkor mennyé, ha a külsőben haladónál gyorsabb vagy, ’sztán mennyé vissza!
- A belső sáv a gyorshajtó köcsögöké!

  1. Alkalmatlanok kiszűrése

Ez sok életet megmentene, és kevesebb Xanax is fogyna. Hiába van egy hátam az ejtőernyő részére, meg egy karom azt kinyitni, nem állok neki ejtőernyőzni, mert még lábujjhegyen állva is tériszonyom van. A vezetni tudás is egy készség, ami ugyan fejleszthető, de aki rettegve ül a volán mögé, vagy csak annyira lehet számítani a térlátására, mint hintaló után a lószarra, az ne vezethessen, mert rossz belegondolni, hogy ilyennel találhatom magam szemben az országúton. Az ember a házastársát sem csak egyszer-kétszer vizsgáztatja, hanem alapos teszteknek veti alá, mielőtt jogosítványt ad a közös élethez. Azon is életek múlnak, ezen is, autót vezetni tán veszélyesebb üzem még egy elfelejtett anyósszületésnapnál is. Szerintem elegendő lenne az, hogy egy bizonyos idő elteltével a delikvenst újra le kelljen vizsgáztatni. Ha ugyanakkora, vagy nagyobb szerencsétlen, mint amikor levizsgázott, akkor viszontlátásra. Aki a jogsi letétele után évekig nem vezet, annak úgyis újra meg kell tanulnia, és akkor már ne kamikaze módjára tegye, aki pedig hiába gyakorolt a vizsga óta, az inkább buszozzon. Nem kell mindenkinek jogosítvány, amúgy is egyre kevésbé szégyen, ha nincs.

Biztos van még, amin változtathatnánk, de hirtelen ezek jutottak eszembe. Neked kik keserítik meg a közlekedésed?

154 komment
Címkék: vélemény firka

A bejegyzés trackback címe:

https://csipszer.blog.hu/api/trackback/id/tr5611927967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

selgir 2016.11.03. 20:21:33

ááá, nem fogják érteni:) vedd meg azt a faros corollát, oszt az majd vidámságot csinál. depresszió ellen legjobb a 4age, esetleg a 4af karbival...:D

selgir 2016.11.03. 20:32:03

vagy egy ra40..., de ez csak hiú ábránd:)

J. Mutzenbacher 2016.11.04. 10:18:51

Jó, fasza, de lehetne még folytatni. :)

Kelly és a szexi dög 2016.11.04. 10:20:25

a teknős meg simán teknős és nem béka...

mohaa 2016.11.04. 10:29:38

Kimaradt az az állatfaj, amelyik soha nem képes a sor végén megállni (pl. dugóban araszoláskor). Megáll 6 méterre az előtte lévőtől, majd szúr egy egyest és még két részletben előrébb csorog. Agyfaszt kapok tőlük.

dreamhotep 2016.11.04. 10:31:32

1. akik jobbról érkeznek de nem mennek, nem is jeleznek hogy én menjek és csak néznek rám bambán, viszont bármikor minden előjel nélkül elindulnak és akkor én vagyok a hunyó
2. akik index nélkül kanyarodnak
3. leállósávban előzők
4. buszsávban, lekanyarodósávban sor elejére pofátlankodók
stb stb

röf 2016.11.04. 10:32:54

Csak hogy hosszabb legyen a lista…
Elöl megy egy lassú, mert tényleg lassú, vagy csak hülye, tökmindegy.
Mögötte szorosan egy ugyanolyan szolgalelkű, aki fél előzni, így jó neki, ha igazodhat valakihez.
Aztán mögötte még egy ilyen.
Szépen nő a sor, mígnem valakinek az ötödik-hatodik helyen eldurran az agya, és kivág előzni.
Tömény életveszély.
A rendőr persze ül hosszú méla lesben a Skoda hátsó ülésén, és bámulja a jobb egy háttámlájára akasztott berendezését.
Ki az, aki a felüljáróról lefelé jövet túllépi a hatvanat, ki az, aki a néptelen hatos autópályán merészel kilóötvennel életet veszélyeztetni…

Szarazinda 2016.11.04. 10:33:24

J@J. Mutzenbacher: még mennyire. Ezek a néhány havonta itt-ott megjelenő írások, taxisnál, fodrásznál, kocsmában lefolytatott magasröptű picsogások legmodorosabb állandó eleme az autópálya belső sávjában önkéntes rendőrködőkön való picsogás. Megint csak jogos, de könyörgöm, ezekbe a felsorolásokba mikor veszik már be azt belső sávban "annyival megyek amennyivel akarok, nem a te tiszted kioktatni" típusú idiótát, aki aztán ezt az elvet akkor is alkalmazza, amikor konkrétan tele van a külső sáv 80-nal cammogó kamionokkal, trabantokkal, kisember rommá terhelt első generációs suzukijaival? És akkor jön az önjelölt michelisznorbi, 130-nál rádáll, levillog, te meg húzódjál le, amit van egy 150 méteres rész, fékezz be mint állat majd mehetsz vissza a belsőbe, hogy legalább azzal a 130-cal haladhass, de 1 perc múlva kezdődik az egész a következő idiótával. Hogy nekem mennyire elegem van a 10 millió vezetés-oktató országából is.

Köldök_szösz 2016.11.04. 10:37:28

Ebben az országban minden szubkultúrában tele vagyunk BBB-kel (balfasz balkáni bunkók)

saul fika 2016.11.04. 10:38:12

újabb típusú állatfajta a wazéval ügyeskedő paraszt amelyik a mellékutakon a főúton álló dugó elé ügyeskedi magát majd a főúton haladó sor azért nem halad mert 8-10 ilyen tolakodó parasztot is beengednek a főúton haladó idióták a mellékútról amíg a főúton 2 autó jutott előrébb.

toportyánféreg 2016.11.04. 10:40:37

@Szarazinda: ilyenkor rendes ember fékez egy kicsit, aztán amint lehet kimegy jobbra, elengedi az őrültet, majd egyből vissza, és elkezd rá villogni hogy menjé' már baz+

Nem Penny hajója 2016.11.04. 10:41:54

Nem mondanám, hogy bosszantanak, csak nem értem őket: a lakott területen kívül és belül is egyaránt 70-75 km/h-val közlekedők. Sejteni vélem, hogy valamiféle fogyasztásoptimalizálási ok lapulhat a háttérben, de ha mondjuk lakott területen belül beszopnak egy trafit, akkor máris 5 évre előre bukták a 0,1 liter/100km-es spórolást.

2016.11.04. 10:47:09

Tudod barátom, ahogy öregszel úgy leszel egyre
- nyugisabb
- lassúbb és
- vaksibb

A bicikliről már te is lemondtál!
Idővel az autózás sem lesz olyan sima ügy számodra sem, mint most még.

Szóval, nyugi!
Te is elköveted mindazt, amin most háborogsz.
Nem is olyan sokára...

Medgar 2016.11.04. 10:51:43

@Kelly és a szexi dög: Amit mondasz az meg simán hülyeség.

elemes 2016.11.04. 10:51:47

a legtöbb gondot a forgalombam szerintem az ilyen karakterek okozzák, mint a poszter.

Pozse 2016.11.04. 10:52:21

@Szarazinda: Megtoldanám még a türelmetlenebb fajtával, aki a tele autópályán a belső sávban megérkezik, és a folyamatos előzés mellett dudál, villog, indexel, mutogat, hogy takarodjál le, hogy Ő haladjon egy egész autónyit, és újrakezdje a mutogatást az előtted haladóval. Ha nem mész le, mert nem akarsz beragadni két török kamion közé, akkor megpróbál sávot váltással jobbról előzni, ami persze nem sikerül.

Bafana 2016.11.04. 10:52:32

Jó a felsorolás, bár elég rövid. Én azoktól kapok agyfaszt, aki mondjuk egy max.70-es táblás úton meglát egy rendőrautót/telepített mérőt és a korrektül tartott 70-72-es sebességét lefékezi 50-60-ra. B+, pénz jár vissza, ha annyival kevesebbel megy???

Barbaarb 2016.11.04. 10:52:49

Az 1-es ponttal nem nagyon tudok egyetérteni, mert az nem szól másról, mint az önzésről. Arról, hogy téged milyen időveszteség ér. Nos a bekanyarodót is ugyanígy időveszteség éri, amíg téged elenged, szóval ő is csak annyira önző, mint te. És ezt én is meg szoktam csinálni, ha sietek.

@Szarazinda:

Egyetértek. Bár bunkóság 130-cal a belső sávban feltartani úgy valakit, hogy le tudna menni, de az sem kisebb bunkó, aki úgy érzi, hogy övé a világ, és ha valaki nem az óhaja szerint cselekszik, akkor az önkéntes rendőr.

@Nem Penny hajója:

Mifelénk egy időben tömegesen voltak ilyenek, de újabban mintha jelentősen megritkultak volna. Talán a zérótolerancia miatt? Persze ettől még az országúton 70-nel haladás ugyanúgy megmarad, és errefelé egy ilyen épp elég a nehéz előzéshez.

Frank99 2016.11.04. 10:53:20

@elemes: mondják ezt azok, akik magukra ismertek a felsorolásból...
:-)))

remélemeztbeveszi 2016.11.04. 10:56:12

Aztán ott van még aki 90 helyett csak 80-al megy, mert amikor vizsgázott, még csak annyi volt, azóta meg nem olvasott újságot. Utána az, aki hirtelen elkezd fékezni, és csak a legutolsó másodpercben indexel, hogy befordulna, ahelyett, hogy fordítva tenné. A munkaidő előtti dugóban fene tudja hova nyomuló öregek, negyvennel minden sávban. Nem érnek rá mondjuk kilenckor elindulni? És van még bőven.

Frank99 2016.11.04. 10:57:01

@Bafana: pont a napokban láttam Vonyarcvashegyen, a falu végén ki van rakva egy VÉDA kapu.
Befelé jött egy manus, talán 40-45-el, mögötte egy pótkocsis kamion. A faszi meglátta a VÉDA kaput, belelépett a fékbe (40-45-nél...) A kamion akkorát fékezett, mag akkorát dudált, hogy láttam az idióta elől haladóban a szar is megállt.
Elmebetegek ezek a rettegők.... Errefelé lakott területen 40-45 (jó esetben) kinn 70-75, az autópályán meg a nép nagy része 110 körül andalog.....

Ormótlan Károly 2016.11.04. 10:58:02

Körforgalom előtt satu, ha kell, ha nem. Behajtáskor szabadon választott irányba indexelés, kihajtáskor így már nem is kell majd. Bent gyorsítás, nehogy valami paraszt betolakodjon elém.
Autópályára felhajtón komótos döcögés a végéig, lehetőleg feltartva másokat is, aztán 70-el besorolás.
Látható pirosnál gyorsítás, kikerülés, majd az azt követő szabad szakaszon seggvakarás, orrturkálás.
Jobbszélre húzódva balra indexelés.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2016.11.04. 10:58:41

@Kelly és a szexi dög: Olyanhoz (a magyar nyelvhez) inkább ne szólj hozzá, amihez nem értesz
www.nyest.hu/hirek/helytelen-e-a-teknosbeka
"a hibásnak kikiáltott szavak általában hamarabb voltak meg köznévi jelentésükben, mint a szaknyelviben. Éppen ezért ha valakit hibáztatni lehetne, akkor éppen a biológusok lennének azok: miért foglalták le a béka terminust a kétéltűek egy csoportjára, ha egyszer ez a szó a hüllők egy csoportjára is használatos volt? Persze gyorsan fel is menthetjük őket a vád alól: azért, mert tisztában voltak vele, hogy a nyelv nem így működik, és hogy nem probléma, ha a szaknyelvi jelentés eltér a köznyelvitől.
A másik fontos dolog, hogy ha műveltnek és tájékozottnak szeretnénk látszani, akkor nem elég, ha az egyes szaktudományokban vagyunk járatosak. Az is legalább olyan fontos, hogy megértsük anyanyelvünk, illetve általában a nyelv működését. Legalább azon a szinten, amelyen másokkal szemben kritikát szeretnénk gyakorolni."

A poszthoz pedig: Sajna vannak olyan helyfoglalók is, akik menet közben nem tudnak a két vonal között maradni, így képesek két sávot is elfoglalni. Persze egy személyautó kikerüli őket, de egy busz v kamion már nem tudja.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2016.11.04. 10:59:47

@mohaa: Ezt sokan lámpáknál is megcsinálják.

d.j 2016.11.04. 11:00:16

@Szarazinda: Nyilván amit itt leírtál igaz, de a nagy átlagban nincs igazad. Sokan akkor sem mennek ki, ha tehetik és mereven 130-al mennek a belsőben. Igen vannak akik 150-el akarnak menni, de nem mindegyik villog le. Persze aki 130-al a belsőben megy és látja, hogy jön egy, szerinte önjelölt őrült, akkor mi a fenéért várja meg míg a seggébe ér? Na ilyenből van nagyon sok és bedurcul, mert levillogják. Ha lehet ki kell menni a külsőbe és ezt bele kell verni a sok fasz agyába, ezért nem lehet elégszer leírni. Olyan mint a téli gumi. Még mindig vannak olyan egyetemi professzorok akik szerint a téli gumi egy reklámfogás a gumigyártók részéről, hogy több gumit adjanak el :) Nem lehet elégszer leírni ezt sem.

Gekko 2016.11.04. 11:05:59

Félreérted a teknősöket. Ők úgy gondolják, hogy alapvetően kockázatos átmenni egy lámpás kereszteződésben, ezért gondosan megvárják, míg az előttük haladó BIZTONSÁGBAN átér, és ők csak utána indulnak... Simán agyfaszt kapok tőlük. De ugyan ez a csoport a körforgalmakban is hasonló mentalitással közlekedik. Szerintük a körforgalom is ROPPANT veszélyes, ezért alaposan lelassítanak, mikor behajtanak, és tovább csökkentik a sebességet kihajtáskor, mikor te mögöttük ösztönösen gyorsítasz. .. Felemelő.

elemes 2016.11.04. 11:07:15

@Frank99:

Neeem, én egyszerűen csak felsőbbrendű vagyok :)

elemes 2016.11.04. 11:09:56

@Frank99:

Komolyabbra fordítva, nézd itt felettem @Gekko: hozzászólását. Van benne empátia. Ettől persze még agyfaszt kap :) de már előrébb tart, mint a poszter, aki szerint ő a fontos, mert belőle csak egy van, a többiekből meg sok.

Drago Brutic1 2016.11.04. 11:11:11

Az ilyen szösszenetek tanulsága, hogy leginkább az író nem érte el az európai közlekedési morált, toleranciája mások hibáival szemben 0, folyamatosan másokkal vannak elfoglalva, türelmetlenek, frusztrálják magukat, xanaxot szednek. Amit normális vezetésnek hívunk, az kb. ennek az ellentéte.

elemes 2016.11.04. 11:11:13

@d.j:

"vannak akik 150-el akarnak menni"

na én meg az vagyok, akik az ilyeneket ujjlevágással büntetné, és amikor már nem tud három sört kérni, talán visszább vesz a tempóból.

elemes 2016.11.04. 11:11:50

@Drago Brutic1:

igen, a poszter a Magyar Autós szobrának áll modellt :)

Rich.mond 2016.11.04. 11:16:22

@d.j: Azért hadd' ne legyen már neked se igazad a nagy átlagban.
Most tényleg el kell magyarázni, hogy ha valaki végre tud előzni (mert beszorult a kamion mögé és nem tud kivágni, mert sorban jönnek balról) és mondjuk sikerült a dinoszaurusz-csordaként összeállt kamionsor zömét megelőznie és közben fel is gyorsul mondjuk 120-ra (lehet, hogy ennyit bír az autója, de azért gyorsabb a 90-el cammogó kamionnál), akkor jön valamelyik jóvágású autóstárs, akinek LE KELL LASSÍTANIA 130-ra.
Na most amikor ezek elkezdenek villogni és "önkéntes rendőrködni", akkor hadd ne vegyem már őket komolyan. És nem, nem fogok beállni két kamion közé, csak hogy te elmehess, várd ki a sorodat!Majd ha tehetem, kimegyek a külső sávba, tőlem villoghatsz, ahogy jól esik.

Tombolda · http://tombolda.fw.hu 2016.11.04. 11:16:30

Szerintem mindenben igazatok van. Egy dolgot még hozzátennék: a posztert is el kellene tiltani. De kibaszottul nem való az útra.

saul fika 2016.11.04. 11:23:31

remélem hamarosan 600ft lesz egy liter benzin és kiürülnek az utak, csak az jár majd autóval akinek a munkája nem helyhez kötött vagy árut szállít.

redriot77 2016.11.04. 11:25:16

1. ponthoz: "Miközben várjuk kettecskén, hogy elhaladjanak, azon morfondírozom, emberünk vajon miért nem volt képes megvárni, amíg elhaladok, hogy ne elém, hanem mögém soroljon be, meghosszabbítva a hasznosan leélt életemet? "

Most képzeld magad a "bevágó" autós mögött várakozó sofőr helyébe. Ha nem kanyarodna ki az első adandó lehetőségnél pontosan te lennél az, aki lila fejjel, két tenyérrel hasalna bele a dudába, és úgy káromkodnál hogy belső ablaktörlőre is szükséged lenne. MÉR' NEM MEGY MÁ' AZ A BAROM!?!?!

ComLo 2016.11.04. 11:28:45

Azt hittem csipőből modoros-zoni fogják a postert, de számomra meglepően sokan értenek eggyet.

Én csak eggyet mondhatok, ami nálam a tuti megoldás: élj több mint 1 évet DK Ázsiában. A jakartai közlekedési helyzethez képest (a világ egyik legrosszabb városa forgalmi szempontból), valóságos felüdülés az otthoni szellős, kultúrált, szabályokat betartó közlekedés. :-)

Szarazinda 2016.11.04. 11:31:51

@toportyánféreg: bezony, szoktam is élni a módszerrel

@d.j: dehogynem. Nagy átlagban igazam van, ahogy neked is :-) Le is írtam, az önkéntes rendőrködés kétségtelenül probléma, nem vitatja senki, de semmivel sem általánosabb, mint bármi más. Ami felcseszi az agyam az az, hogy az ilyen típusú írásokban, meg beszélgetésekben az utóbbi időben divatba jött ezen, és gyakran csak ezen, vagy leghangsúlyosabban ezen rugózni, minden önjelölt oktató és én kurvajól vezetek, de mindenki más hülye típus részéről, miközben ahhoz sem kellene túl sok iq, hogy az általam felvetetten is pont úgy rugózzunk. ha valami mutatja, hogy ebben az országban tényleg nem tudnak vezetni az pont az, hogy az előbbit közhelyszerűen mantrázza mindenki, míg az általam felvetettet senki

Drago Brutic1 2016.11.04. 11:32:11

@Tombolda: Ha már őt tipizáljuk: a RedFace . 20 centire áll az előtte haladó seggében, legyen az kéthónapos jogsis kezdő, vagy egy bizonytalan külföldi, pánikoltatja, rányomja a feszültségét. A visszapillantóban lehet látni, ahogy vöröslő arccal mantrázik valami káromkodásfélét, majd egy ideges előzésnél nagy spéttel betekint az ablakon és felsőteste előre-hátra mozgatásával jelzi dühét.

Tombolda · http://tombolda.fw.hu 2016.11.04. 11:35:15

Mi lenne, ha a kormányrágós kalapos néni nem 80-al menne a kamionok között, hanem pl 150-el próbálna meg levillogni másokat? Sokkal szarabb lenne. Nomost mivel szinte mindenki mindent vezethet manapság (sajnos, de ez a mai világban így van), türelemmel kell lennünk azokkal is, akik így érzik magukat biztonságban. Persze rühellem amikor pl kamionnal megyek és előttem 75-85-el szórakozik valaki és ugye előzni tilos... Amikor főúton egyenesben 70-90 között szórakozik valaki, szgkval is kellemetlen... Ezeken felül kell emelkedni, sokkal veszélyesebb full ideggombócként az úton türelmetlenkedni.

Attika77 2016.11.04. 11:38:00

A legnagyobb gáz a 65-75 km/h között közlekedő ember országúton. Ha nem tud gyorsabban menni, akkor ne vezessen. A 44-es úton gyakorlatilag folyamatosan ez van. km-es kocsisorok alakulnak ki ezek miatt az emberek miatt. Az idegesek elkezdenek előzgetni ami folyamatos életveszély. Mindez miért? mert valaki nem tud/mer/akar normálisan vezetni. Nem spórol üzemanyagot (ugye az 90-re van optimalizálva), nem kíméli az autót (az 90-re van optimalizálva) és nem halad az előzök miatt kevésbé veszélyesen mint aki 90-el megy. Na én az ilyeneket is büntetném, harmadik büntetésnél meg elvenném az autójukat. Persze ez nem vonatkozna a vészvillogó, műszaki hibás autóra, ami éppen a következő szerelőig megy.

Gour 2016.11.04. 11:38:41

Én vagyok az a büdös bunkó aki a négy sávos M7 bevezetőn villogó lámpával tolja le a belső sávban totyorgókat, nem baj, mindenkinek lehet valami passziója, nekem ez jutott. Főleg a vidékről jött ( magnum bajúsz) arcok csodálkoznak a kisbuszban, hogy nem tolerálom amiért miattuk áll a fél autópálya.

Drago Brutic1 2016.11.04. 11:39:56

@Drago Brutic1: A Redface további tulajdonsága a "vezetés művészetének" abszolutizálása. Számára a vezetési nem egy könnyedén megszerezhető rutin, hanem kiválasztottság, különleges stigma, egy zárt kaszt, az emberi létezés ősesszenciája. Ezen keresztül mér minden embert. Ha hibázol, lehetsz sikeres üzletember, Nobel díjas tudós vagy világhírű önkéntes, számára csak egy szerencsétlen f---sz maradsz, aki képtelen felérni az ő elképesztő tudományához, amivel kiemelkedik a sokmillió vezető közül.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2016.11.04. 11:43:02

@saul fika: Jaja, ezt a szentendrei Lukoil kútnál adják elő sokan. Áll a sor és ők a benzinkúton keresztülvágva előznek. Aztán hisztizik, hogy nem engedem be. Volt amelyik utánam jött és utolért a temetőnél. Aztán meglépődött. :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2016.11.04. 11:45:44

@Barbaarb: Nem olvastad el. Azzal van a baja, aki behúzódik a belső sávba, hogy jobbra nagyobb sebességgel tudja bevenni a kanyart.

GrandeChino20 2016.11.04. 11:48:36

Mostani kedvenc:
Az, aki annyira siet, hogy SOHA nem nézi meg, hogy kijut-e zöld alatt a kereszteződésből. És ha nem, akkor ottragad, és fenntartja a keresztirányú forgalmat, a villamost, bármit, még akkor is, ha a párhuzamos sávban már rég kijuthatott volna a kereszteződésből.
Mindennapos eset a Széna téren, a villamosmegállónál.

Szarazinda 2016.11.04. 11:49:58

@Drago Brutic1: Ez mennyire igaz. És amúgy az ilyenek azok, akik gyakran annyira nem is vezetnek jól. Hány taxisofőr mellett ültem már, aki úgy osztotta, hogy nettó hülyeségeket beszélt, pszt vagy szóltam neki, vagy hagytam a fenébe

Szarazinda 2016.11.04. 11:52:16

@Gour: akkor válassz nem társas passziót. A közlekedés nem az.

Labasmaz 2016.11.04. 11:54:24

@Szarazinda: Könyörgök. Nem ikes ige. :-)

A cikk nagyjából nem lenne túl rossz, átlagos, mindennapos fröcsögés, ami addig a pontig se nem oszt, se nem szoroz, amíg le nem írja, hogy az autópálya belső sávja a gyorshajtó köcsögöké. Innentől válik maximálisan ellenszenvessé, pláne, hogy korábban leírta magáról, hogy ámokfutó.

Kibújt a szög a zsákból, szokták mondani.

Ennyi... :-)

Szarazinda 2016.11.04. 11:55:05

@ComLo: nekem is furcsa, mert amúgy übermodoros a poszt

superz 2016.11.04. 11:56:05

@toportyánféreg: ilyenkor a rendes ember ezt leszarja. a következő lehetőségnél sávot vált -nem fékez be, nem alázkodik meg és nem furakszik be a két kamion mögé. Majd az elsuhanó autós felé dob egy puszit. Eredmény: te nyugodt maradsz, őt elviszi az infarktus.

2016.11.04. 11:56:23

@elemes: Meg az olyan ittas vezetők mint én akikben reggeltől estig van egy lökettel...... Tavaly azért adtam el a kocsit, mert melóba még ok volt, de hazafele már a parkolóból sem tudtam néha kiállni, így feladtam. Inkább békávézok.

szépjuhászné 2016.11.04. 11:59:23

Hozzátenném az egyirányú utcából kanyarodókat, akik kihúzódnak jobbra és balra kanyarodnak! Meg akik előbb állóra fékeznek és utána teszik ki az indexet (jó esetben).

Dinsdale Piranha 2016.11.04. 12:00:13

Aki csak Xanax-al tudja elviselni a vezetés kihívásait, aki képtelen alkalmazkodni autóstársaink sokszínűségéhez - és igen, néha hülyeségéhez - az inkább ne üljön kormány mögé. Ossza csak az eszet a neten, mindenki jobban jár így.

val 2016.11.04. 12:00:54

" A belső sáv a gyorshajtó köcsögöké!"
Lehet benne valami. Én még Magyarországon 130-cal ott senkit sem láttam. Volt már 120, 110-is egyszer, talán 100 is, de ezek csak a kamionokat előzték megszeppenve.

Nyugaton már más a helyzet. Svájcban pölö úgy büntetik szarrá ezeket, hogy egy pillanat alatt kikopnak. A jobbról előzőknek pl. első nekifutásra 3 hónap gondolkodási idő jár jogsi nélkül.

2016.11.04. 12:01:08

@Gour: Én meg az ilyen idiótákat nem értettem soha 70-es tábla megyek 90-100-at és villogva tol le.. beleüldöz a trafiba a gyökér

Szarazinda 2016.11.04. 12:01:09

@Labasmaz: szerintem félreértetted a 4-es pontot :-)

2016.11.04. 12:03:49

@val: Én régebben amikor autópályáztam 130-135-tel csorogtam a belső sávban. Kimentem jobbra, ha nem volt forgalom a külsőbe a jobbratarts miatt, de amúgy leszartam, ha villogtak mögöttem. Elmentek mellettem,... jóvan hülye szőke picsa, meg mutogattak, kielőzött jobbról, le akart szorítani. Egyszer egy ilyen keménylegény terepjárósnak a pihenőben elmagyaráztam merre van az előre.... gondolom azt hitte valami faszi vagyok és most jól odacsap...

Gour 2016.11.04. 12:05:21

@Szarazinda:

Talán igazad van, csak tudod ott baszogat belül az érzés, hogy ráébresszem a sok tapintatlan barmot a jobbra tartás mibenlétére. Én nem tartok fel senkit a vezetésben és pont ennyit várok el a többiektől is.

Roan 2016.11.04. 12:05:49

Lámpás kereszteződésben 2×2 sávos útra én balra kanyarodok, szembe jövő jobbra. Az esetek 50%-ában biztos, hogy index nélkül a belsőbe kanyarodik, ami pedig az én sávom lenne. a legrosszabb, hogy a többség nem is érti, mi ezzel a baj.

Gour 2016.11.04. 12:06:56

@Kettős Billy:

Azért van a külső sáv, hogy a totyorgók ne legyenek " beleüldözve a trafipaxba". Próbáld ki egyszer, szerintem működhet.

Swind 2016.11.04. 12:09:40

Az igazi poén, ha direkt 100-110-el mész autópályán külsőben, egy a sztereótipák szerint gyorshajtó márkájú autóval, vagy csak simán amin látszik, hogy nagyon gyorsan is tud menni. Rövid időn belül egy követő sor alakul ki mögötted, mert "hátha tud ez valamit" a kövi trapipaxról, akármiről:)

Az önkéntes rendőrt a belsőben pontosabban is lelehet írni: Olyan figura aki nem hajlandó kimenni a kűlsőbe akkor sem ha már rég elhagytátok a kamionsort ésfull üres a külső

Gour 2016.11.04. 12:09:42

@Kettős Billy:

Húúú, de ijesztő lehet amikor elmagyarázod merre van előre. :D Vicces.

Sok ostoba picsa végig telefonálja az utat vezetés közben és halálosan megsértődnek amikor jön a villogás és a dudálás hátulról, azt sem tudják hol járnak... Lassan már azon csodálkozom ha egy nő nem a telefonját fogva vezet előttem.

Szarazinda 2016.11.04. 12:10:01

@Gour: Értem én, hogy ott baszogat, de az utóbbi két évben ez a jobbra tartás fétis lett a mantra. A totalcaron kéthavonta van valami erről, valami okostóni háborog ezen, mintha őneki tűnt volna elsőként fel, és elmagyarázza tökugyanazt, hogy jobbratartááááás, meg önkéntes rendőőőőr, én tudok vezetni mindenki hülye. Eltelik két hónap, jön az újabb okostóni, aki rájött elsőként, hogy mi a baj a világgal. Na ez a ultargáz. Ezer egyéb idegesítő vezetési stílus van, köztük pont az, amelyiket én is, mások is itt említenek (végre), ami pont a tükörképe a jobbratartás hisztinek, de soha senkinek nem tűnik fel. Pedig mindenki milyen k--va jó vezet...

Gour 2016.11.04. 12:11:50

@Swind:

Tipikus önkéntes rendőrök például a toyotások, esküszöm, hogy ez egy rendpárti márka. Kivétel nélkül kiszámított életpályával és útvonallal, szépen lassan, szabályosan ahogyan a csillag megy az égen.

Gour 2016.11.04. 12:15:54

@Szarazinda:

Persze, hogy fétis lett mert egy igazi érthetetlen és tapintatlan baromság így vezetni, nálunk pedig nemzeti tradíció. A németek miért tudnak elhúzni a picsába jobbra ha jön mögöttük valami? Nálunk még büszke is a paraszt, hogy mindenki őt szidja. Minden reggel az M7-en jövök be és alig van olyan nap amikor ne lenne tele a belső sáv, az üres külső mellett, totyorgó autósokkal. Leszarom mennyi a megengedett, ez legyen az ő bajuk, húzzanak ki a francba jobbra és ne is lássuk egymást.

Lucifer Morningstar 2016.11.04. 12:17:50

Poszternek és a neki agyatlanul bólogatóknak nagyon gyorsan fel kéne keresniük a pszichológusukat.

Lacee83 2016.11.04. 12:27:30

@saul fika:
ha 600Ft lesz a benzin sem lesz kevesebb, amikor 450 volt akkor sem csökkent a forgalomban részt vevő autók száma. Akinek menni kell annak menni kell. Azoktól borul el az agyam akik végig követnek a lakott területen kívüli úton 90-100al majd amint lehetőségük nyílik lakott területen belül megelőznek mert nekik az 50-60 már lassú.

Kivlov 2016.11.04. 12:29:25

1: 1 centire a s*ggedre taparó k*csögök
2: sort kivárni nem bíró,kanyarodó sávon megelőző, majd eléd becigánykodók
3: az itteni 1-es "1. Akik kikanyarodnak, hogy bekanyarodhassanak"
4: belső sávban 50-nel tökölő, onnan kimászni nem hajlandó kisteherautós
5: "nekem bármit szabad" logikával közlekedő taxis, BMW-s, Audis, Mercis, jellemzően 100 alatti IQ-val..

nniicckk 2016.11.04. 12:30:45

Minden problemat megfognak oldalni a robotjarmuvek, minden modon lobizni kell, hogy minnel hamarabb vezessek be, illetve legalabb ilyen fontos, hogy az emberek altal vezetheto jarmuveket TILTSAK KI az utakrol.

Peti nevet · http://petinevet.blog.hu 2016.11.04. 12:34:08

Egyszerűbb lenne, ha mindenki betartaná a szabályokat-> tiltsák be az illegális tevékenységeket!

lobaszopiatej 2016.11.04. 12:35:00

Az 1. pont azokat idegesíti akik gyorshajtanak. Ilyenkor 1:1 a felelősség, nem várhatod el az eléd kihajtótól hogy felmérje a fénysebességedet.

Érdekes hogy féktáv betartása nincs itt megemlítve. Pedig itt M.o.-n ez az ami miatt leginkább veszélyben érzem magamat. Ilyenkor direkt lelassítok és indexelek egyet jobbra. Sajnos tipikus, térlátás nélküli analfabétákkal van tele az ország.
Főleg a románok nem tartanak féktávot, sokáig teljesen feleslegesen közel haladnak mögötted, aztán meg 5 km/h-val előznek az utánfutós/migránsos furgonaikkal.

A baleseti statisztikák többsége is gyorshajtás + féktáv be nem tartása miatt történik, úgyhogy helyes a félelmem.

Hibázni mindenki hibázik - főleg ha idegen helyre megy az ember -, csak van aki (pl posztoló) erre vak mert pl állandóan ugyanott közlekedik.
Az elém való kikanyarodás pl nálam csak egy átlagos stresszfaktor, érdemes városon belül is felkapcsolni nappal a lámpát, ez nálam segít. A véletlen hibákra készülni kell, nem felkapni a vizet.

Egy 200 ezer km-t balesetmentesen vezető autós.

Szarazinda 2016.11.04. 12:40:06

@Gour: Látod, mondom, hogy fétis lett :-) nem azért baj, mert nem jogos, hanem 30 éve probléma, de valamiért az utóbbi néhány évben lett ez valahogy kipécézve, mindenki szerint ez A PROBLÉMA, vagy legalábbis a legnagyobb, mintha nem lenne ezer hülyeség, amit elkövetnek az autósok. Kérdezz meg egy random magyar férfit, mindenki a "a sok hülye nem érti meg a problémát, pedig kiszúrhatná a szemét, de miért csak én veszem észre" szorongással pörög ezen éls osztja az észt. Igen, csak neki. Meg 4 millió másik magyarnak. Átlag kéthavonta valami blogger, vagy totalcaros meg le is írja. Ez a röhej, ezt unom, mert a tele a külső sáv szcenárió a k-va okos sofőrnek meg tényleg nem jut soha az eszébe. Nem lehet, hogy azért inkább, mert akiket ez idegesít, azok valahogy nem érzik a szükségét annak, hogy ezt harsogják mindne lehetséges fórumon. Én is monstanra kaptam annyira agyf*szt, hogy hozzászóltam, mert mér amikor megnyitottam a posztott tudtam, hogy itt is ott fog virítani ez a tolerálhatatlanul rettenetes vezetői viselkedés. Ááááááá

Amúgy meg olvasd el @Dinsdale Piranha: hozzászólását, tök igaza van. Téged ez idegesít, a Dunakanyar felől minden nap a 2/a-n közlekedőket meg az, a Szentendréről ingázókat meg amaz. És végül mindnyájan beértek melózni. És bele sem gondoltok, hogy a sok hülye miatt mennyit is vesztettetek időben valójában. Lehet, hogy kevesebbet, mint amennyire hőbörögtök? Következő lépésként meg el kéne azon gondolkodni, hogy akkor valójában miért hőbörögtök. Honnan is jön az a stressz? Biztos, hogy a közlekedés okozza? Nem valami más? Az egyéb, ezer és ezer frusztrációnak, amelyekkel ez a társadalom él esetleg nincs jóval több köze hozzá, nem azokat vetítjük ki? Esetleg a munkahelyi, családi dolgokat, amelyek gyakran összefüggnek a társadalmi frusztrációkkal?

Na, ez a bajom ezzel jobbrataaaarts, önkéntesreeeendőr hisztivel

gchg 2016.11.04. 12:40:58

Akik körforgalomból úgy mennek ki, hogy nem indexelnek. Fogadok, letörne a kezük, ha megnyomnák az indexkart. 10-ből 1 ha jelzi, hol is akar kimenni, én meg csak állok ott, hogy elsőbbséget adjak neki, meg áll mögöttem a sor is, de minek... Rég besorolhattam volna a forgalomba, ha nem várok hiába ezekre.

rozsé drazsé 2016.11.04. 12:45:12

Itt olyan jellemző autósofőr példák vannak felsorolva, kérem. És igen...igen lehet mondani, hogy vannak ilyenek dögivel.
Na de mit kezdjek azzal a napi tízezer idiótával, aki a Róbert Károly (felújítás előtt)-Hungária-Könyves Kálmán vonalon évek óta nem látja meg, hogy 70-es tábla van, tehát nem 50 km/h a megengedett sebesség, továbbá nem érzékeli, hogy a lámpasor 70-es sebesség esetén van zöldhullámban!!!
Hát, bameg, nem tízezer, hanem 2 (kettő) ilyen hülye is gigadugót csinál, ehhez képest senki, azaz senki, ismétlem SENKI nem veszi észre a 70-es táblát. A taxis sem, aki naponta megy ott végig.

További kérdés ez ügyben, hogy Demszky után Tarlós is hogyan válik halálos ellenségemmé azzal, hogy elnézi, hogy a Róbert-Hungária-Könyves zöldhullámot a Salgótarjáni kereszteződés lámpájával asszinkronba kúrta széjjel és ott este 11-kor is stop van. Miért? Nehogy valami bealudt és ottfelejtett MTK drukker ne tudjon zöldben átkelni? Vagy a kerepesi temető hátsó parcelláiban feltámadottaknak legyen kellő ideje átkelni a körúton a MÁV-telepre?

Szóval: ha van az, hogy Tarlós-Salgótarjáni-Hungária kereszteződés és van minimum két barom, aki nem látta a táblát, továbbá még két ilyen zöldnél bealvó, "asszony mondta, ne a szemednek higgy, Lajos, hanem nekem" karakter és a dugó vége mindjárt Aszódig ér....

Messzi Vetek 2016.11.04. 12:52:40

középsősávos probléma nem lenne (akkora) az autópályán, ha a harmadik sáv nem kívűlről, hanem belülről nyílna. ugyanez kapaszkodósávoknál. kvázi egy felfestéssel megoldható volna a dolog. talány, hogy ez miért így van még mindig.

Gour 2016.11.04. 13:00:17

@Szarazinda:

Egy szóval sem mondtam, hogy én kimaradok az össztársadalmi frusztrációból és pont ezen a baromságon pörgök minden nap. :) Tudod a család, a közelgő merevedési zavarok, a kollégák, a napi rutin és mi más hiányzik mint egy jó kis szelep ahol lehet dühöngeni és levezetni a feszültséget. Most, hogy mondod nem is tudom mi lenne velem ha reggel csak suhannék a belső sávban hangtalanul, talán itt ordítanék a munkahelyemen ami szociálisan sokkal károsabb lenne, tehát éljenek a facsigák és becsüljük meg szerepüket a hatékony nemzeti feszültségoldásban!

Void Bunkoid 2016.11.04. 13:13:02

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: igen, ismerős. Az ilyen "dinamikusan" (ugye nagy sebességgel, index nélkül, hirtelen csinálja legtöbbször a fordulást) jobbra kanyarodók szoktak a legmegszeppentebb arccal, nagyon kicsire összemenve álldogálni a járőrkocsi előtt, amikor éppen rakják a tepsibe a motorost, aki véletlenül PONT akkor érkezett a külső sávban (ugye az üres volt, és senki nem indexelt ki belőle jobbra), amikor ők Roscoe seriffesen húztak egy jó jobbost.

bunkó · http://bunko.blog.hu 2016.11.04. 13:15:25

A cikk alapgondolata jó, de megfogalmazása rossz, mert a cikk szövegezését csak 100-as IQ felett lehet maradéktalanul megérteni, tehát a cikkben idegesítő szereplő autósok közül egy sem fog okulni belőle.

RobertJ 2016.11.04. 13:15:52

A helyfoglalok vedelmere kell, hogy keljek. Egy ideig en is agybajt szoktam kapni a duplahelyen parkoloktol, de ha jobban belegondolsz, a parkolohelyek a bevasarlokozpontokban nem normalisan szukre szabottak. Tisztelet a kivetelnek, de az esetek nagy tobbsegeben szuk helyek vannak, csak akkot hasznalhatok ha mindenki pontosan a kozepebe tud allni. Szoval, annak ellenere, hogy nem vagyok SUV fan, meg tudom erteni a mercis csavot, ako beall siman ket helyre.
Meg hozzatennek ket tipust a listahoz. A kozepen kozlekedo. Elmagyarazom: szoval vannak ezek az emberek, akik a megengedett sebessegtol felnek mint a tuztol, ezert lassabban kozlekednek, de, hogy ne legyen egyszeru a mogotte levonek, ezert behuzodnak az ut kozepere es ezaltal nagyon megnehezitik a mogottuk halado szamara az elozest. Az ilyenektol tudok agybajt kapni.
A feher kocsi kodben :): remek elmeny eros kodben, csuszos uton utolerni a feher autos idiotat aki kodlampa nelkul es nappali feny nelkul kozlekedik.

Gour 2016.11.04. 13:17:05

@Kivlov:

Teljesen igazad van! " BMW-s, Audis, Mercis, jellemzően 100 alatti IQ-val.." Aki összerakta egy rendes autót árát az csak hülye lehet, bezzeg akik bkv val járnak, na azok vitték valamire! :)

Lucifer Morningstar 2016.11.04. 13:25:50

@RobertJ:

"A kozepen kozlekedo."

Ja. Stimm. Amikor megyek a kétsávoson, előttem tömött kocsisor, szembe tömött kocsisor, mögöttem meg a barom fél méterre nyomul és átlóg a másik sávba, akkor én is simán bemegyek középre...

saul fika 2016.11.04. 13:31:27

@RobertJ: aki félti a szaros kocsiját az álljon 20 méterrel hátrébb a többitől.
de nem, a paraszt a legközelebb akar megállni az ajtóhoz, nehogy a két óra kóválygás után még 2 perccel többet kell gyalogolnia mert még leszakad a lába. inkább elfoglal két helyet 5 méterre a bejárattól, lehetőleg rokkantakét mint a hájfejű bu.zeráns hajdú.

Tenkeskapi Tánya 2016.11.04. 13:34:31

Nem szokasom ket helyre parkolni, en inkabb a legtavolabbi parkoloszekciot valasztom. Bar nem jarok nagy erteku autoval, de altalaban ugy alakul, hogy tobbnyire ujjal. Nem tudok olyan messzire parkolni, hogy ne alljon mellem a legszakadtabb verda vagy a kisgyerekes anyuka, aki a gyerekulesbe valo beulteteshez kivagja a hatsoajtot vagy a furgonos, aki letojja, hogy a ceges autot hogy zuzza le...
Kicsit unalmas, hogy magneskent vonzza egy apoltabb auto azokat, akik veletlenul vagy irigy nemtorodomsegbol belenyitnak a masikba... Megertek mindenkit, aki ezt valamilyen modszerrel igyekszik elkerulni.

Jozeph Pelikahn 2016.11.04. 13:39:03

Én a parkolóban sok helyet foglaló vagyok, de bocsi, nagy az autóm, bazinagy ajtókkal. Ha azt kicsapják a gyerekek, a mellettem álló fényezésének annyi.

Ja meg az autópályán középső sávban haladó is én vagyok, ugyanis ahol nálunk 3 sáv van, ott a külső jellemzően tele van teherautókkal, gyorsítósávról besorolókkal és alulmotorizált tötymörgőkkel. Nem fogok percenként szlalomozni és ezt a kresz sem ajánlja.

MEDVE1978 2016.11.04. 13:44:24

1. Dugóban szűk utcában / belvárosban fél-egy sávot elálló vészvillogós. Létezik magánember és teherautós fajtája is. Teherautós: szállítunk, mit zavarja az magát hö? Magánember: nincs is az autójánál, ami általában valami magas kategóriás járgány (BMW, Toyota).
2. Tömött parkolóban rokkant helyen álló BMW X6-os.
3. A város az autópályám jeligés, aki dudál mint az állat, meg próbál megelőzni, amikor 50-el mész átlagos budapesti úton.
4. Buszsávon előz, aztán a végén besorol.
5. Igaz, hogy kanyarodik, de az indexet nem ismeri..
6. Jé, igaz, hogy az ott egy garázskapu vagy kihajtó, de ő úgyis csak egy pár percre jött, addig úgyse akarnak rajta kihajtani. A biztonság kedvéért csak úgy otthagyja az autót (telefonszám meg minden nélkül). Ja, hogy utána valaki ordítozik, meg dudál, vajon mi lehet ez a zaj?

Swind 2016.11.04. 13:44:50

@saul fika: És az olyanokkal mit kell tenni, aki nem képes megnevelni a kölkeit, hogy ne tolják neki a bevásárlókocsit az autódnak, meg ne nyisság erőből rá at ajtót? 3-ból 2 eset az orrom előtt történt, kervárosi anyuka szétárja a karját aztán bevágodik a kocsiba és elhuz. Eddig a rányitásos javítások kb 100k-ba fájtak nekem.
És igen már féltem az autómat, ezért jó hátraállokbudaörsön mindig de ez sem segített, úgyhogy tanultam: Hátraállok üres részen, lehetőleg félig keresztben.

Ja igen féltem a szaros autómat.

Roan 2016.11.04. 13:55:13

@Gour: "Aki összerakta egy rendes autót árát az csak hülye lehet" - a probléma az, hogy Mo-n elég sokan vannak, akik rendes autóval járnak, de nem biztos, hogy tisztességes úton rakta össze egy autó árát. Van aki apucitól/pasitól kapta, van, aki drgodíler, van, aki vállalkozó és rendszeresen elfelejti kifizetni az alvállalkozóit, stb. Szóval ez nem lehet mérce. Persze, ez a másik oldalra is igaz.

ripj 2016.11.04. 13:59:45

@Gour: Ez a fajta önátbaszós társadalmi státusz racionalizálgatás nekem is a kedvencem :) Az autós közlekedés tökéletes lenyomata ennek a státusz pozőrködésnek, csak azt elszomorító látni hogy mennyien kergetik ezeket az ostoba délibábokat állandóan.

exec 2016.11.04. 14:05:54

a legveszelyesebb a 17 evesen korkedvezmennyel jogsit szerzett, hetvegen kolcsonkert/anyutol ellopott corsaban 5 en ulo, eppen diszkoba meno fiataloknal, aki mar kurvara tud vezetni (foleg a torzitasig felhangositott gyari radio mellett) maguk szerint, mert a need for speedben is elso volt mindig es ott sem kellett indexet hasznalni.

ripj 2016.11.04. 14:07:22

@Roan: Ha nem lehet mérce, miért hozza ezt mércének mégis szinte minden birka aki 'rendes értékes embernek' meg a 'társadalom hasznos tagjának' gondolja magát?

Ha nem mérce, akkor kurvára mindegy, hogy rakta össze. Akkor nem az audis, bmws tolakodókat utálod, hanem csak simán a tolakodókat, nem?

Elég egyszerű ez a matek: utálod mert neki van, neked meg nincs és közben utálod magadat is mert túl gyenge / béta / gyáva / lusta vagy ahhoz hogy tedd azt ami ahhoz kellene hogy neked is legyen. Ilyenkor a legegyszerűbb simán a társadalmilag elfogadott előítéletekkel másra kenni a szart :)

citrix 2016.11.04. 14:08:58

Vidéken jellemző a szitu miszerint a lámpa már rég zöldre váltott de a sor meg se moccan mert az első a sötétzöldnél kezdi keresgélni az egyes fokozatot. A fővárosban ilyet nemigen mernek az idős nénik/urak se tenni mert csúnya koncert a jutalmuk. A másik kedvenc a tötymörgő, 90 helyett 70-80 között poroszkál de érthetetlenül időnként nekilódul és utána természetesen visszalassít. Ha nagy a szembe forgalom akkor nehéz tőle szabadulni. Ráadásul a lakott terület előtt nem lassít motorfékkel hanem hatalmasat fékez 40-re :-( Kalapos bácsik általában. Másik véglet a furgonos, ő mindig siet ahogy a csövön kifér, őt elengedem hadd menjen, fel nem tartom. Aki teheti vegye fel a forgalom ritmusát és haladjunk hogy meg is érkezzünk egészben.

úgyiselfelejtem 2016.11.04. 14:11:01

@Roan: "Lámpás kereszteződésben 2×2 sávos útra én balra kanyarodok, szembe jövő jobbra. Az esetek 50%-ában biztos, hogy index nélkül a belsőbe kanyarodik, ami pedig az én sávom lenne. a legrosszabb, hogy a többség nem is érti, mi ezzel a baj. "

Én régebben Pécsen megdöbbenve néztem, hogy a tanulóvezetők balra kanyarodva MINDIG a külső sávba mentek, megvárva, ha volt szemből jobbra kanyarodó. Meg is kérdeztem jópár ismerősömet, hogy volt-e változás a KRESZ-ben...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2016.11.04. 14:14:41

@Void Bunkoid: Igen. A motoros. Ez fel sem merült bennem. Mert bennem fel sem merül több sávos úton balra húzódni jobbra fordulás előtt. Továbbá jóval előbb kiteszem az indexem, mint fékeznék a forduláshoz.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2016.11.04. 14:16:37

@gchg: "Akik körforgalomból úgy mennek ki, hogy nem indexelnek. " Az új KRESZ szerint már kell indexelni mielőtt kimész a körforgalomból.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.11.04. 14:17:44

Egyébként tényleg vicces, hogy már vagy ez a 30. poszt, amiben az önkéntes rendőrködés meg a jobbra tartás megjelenik, és a forgalomban mindenki csak a szerzőt akadályozza, akinek nagyon drága az ideje, de a nyomuló-villógó-átsorolásnál index nélkül rádelőző idegbetegekre még egy írásban sem láttam panaszt... (És Bp-n ez nem a BMW-Audi-Merci kategória, hanem a különböző széthajtott furgonok művelik előszeretettel. Egy full extrás, karbantartott Merci esetében nem annyira félek, hogy az én autómban köt ki, de egy jól megpakolt, 500 ezer km-es Ford Transitnál...)

Amit még nem láttam leírva a kommentek között sem:
A lassú autósnál sokkal rosszabb a bizonytalan, aki lehet, hogy nagyobb tempóval megy, de össze-vissza kacsázik az úton, minden széllökéstől megijed és rátapos a fékre + ennek egy speciális alfaja, aki úgy vezet, mintha még egy láthatatlan autó lenne előtte, és ha lassítanak előtte, akkor nem belegurul a követési távolságba, hanem ő is egyből nyomja a satuféket.

Aztán van még a feleslegesen jófej, aki még a körforgalomban haladva is előzékenyen be akar maga elé engedni másokat, ezzel persze az egész körforgalmat beblokkolja, de legalább egyvalaki fél perccel előbb be tudott jönni, és így már nem 23496, hanem csak 23495 autó áll a Megyeri-híd előtt... A legjobb, amikor a fenti típussal akad össze, és a bizonytalannak pont addigra esik le a tantusz, mire a jófej inkább meggondolja magát, aztán majdnem egymásnak mennek. (Esküszöm, az elsőbbségről lemondásból legalább annyi veszélyes helyzetet láttam kialakulni, mint az elsőbbség meg nem adásából.)

Szóval én inkább az életveszélyes emberek miatt túráztatom magam a lassú/gyors/idegesítő stb. kategóriák helyett, sokan tényleg nem értik meg, hogy gyakorlatilag az életeddel játszol, amikor kimész az útra. De ahhoz is csatlakozom, hogy elég csak Szerbiába átmenni, hogy sírva könyörögjünk a hazai közlekedési kultúráért...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2016.11.04. 14:23:02

@Kivlov: A seggre tapadó köcsögök. Igen. Néhány hónapja volt velem az Árpádon. Én mindig nagy távot tartok, hogy ne kelljen vészfékeznem. Ráadásul, ha látom hogy az előttem lévő lassít, akkor fékezek, majd tovább engedem a kocsit. Nos az Árpádon hirtelen megállt a sor, a mögöttem lévő még megállt emiatt mögöttem, meg még a mögötte jövő is. De abba már belementek, és beletolták a mögöttem lévőbe. Kiszálltam, megnéztem, ötös karambol volt mögöttem végül.

gchg 2016.11.04. 14:23:40

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Én tudom. A másik kilenc nem tudja. :(

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2016.11.04. 14:26:39

@Kettős Billy: Jaja. Mint az ismert történet évekkel ezelőtt az M3-son. Magyar kemény fiúk levillogtak egy ukrán kisbuszt, majd eléjük vágtak keménykedni. A gond csak az volt hogy az ukrán kyokushinkai karate válogatott utazott egy nagy világversenyre valahová.

a távoli rokon 2016.11.04. 14:27:22

1.) A kanyarlevágó
2.) A követési távolságot be nem tartó
3.) A rossz látási viszonyok közt lámpa nélkül közlekedő (alfaja "A Ködlámpás")
4.) A PROFI, aki mindent tud:)
5.) Az izgága, a legtutibb kerülőutakat ismerő nyomulógép

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2016.11.04. 14:27:35

@gchg: Tehát mi ketten nem ugyanabban a tízben vagyunk. :-))

kvp 2016.11.04. 14:30:09

En ezt a 130 feletti kozlekedest nem ertem. A torvenyek szerint tilos autopalyan 130 km/h feletti sebesseggel menni. Ertem en, hogy ezt a torvenyt sokan nem akarjak betartani es zavarja oket az, ha valaki mas nem akar 80-al menni ket kamion kozott csak azert, hogy ok torvenyt serthessenek, de akkor is. A 130 folott elozok szelvedojet se szabad a torveny szerint betorni a megelozott kocsibol 'felverodott' kodarabbal, de az is csak egy olyan torveny, mint a sebesseghatar, mindenki eldonti, hogy aznap vonatkozik-e ra vagy sem...

A cikk irojan viszont erzodik, hogy o a sajat torvenyeit tartja be, azaz eldonti, hogy ra mi vonatkozik es a cikkben leirta, hogy milyen extra torvenyeket kellene hozni szerinte a jelenlegiek helyett, mint pl. a zavaro sebesseghatarok. Erre azt tudom mondani, hogy vagy alljon politikusnak es probaljon meg valtoztatni vagy koltozzon olyan orszagba ahol nincs ennyi szabaly, pl. nemetorszagba, ahol annyival megy az autopalyan amennyivel tud.

ps: A teknocokkel kapcsolatban: Sok helyen van minimalis sebesseghatar, de az utak jelentos reszen (pl. a varosi kis utcakban) ez akar kozel 0 is lehet, tehat akarmilyen lassan megy valaki, ha betartja az adott helyre vonatkozo torvenyeket, akkor max. zavaro, de teljesen legalis amit csinal.

úgyiselfelejtem 2016.11.04. 14:44:07

Itt vidéken nemigen van autópálya, meg többsávos út, de idegesítő sofőrök akadnak.
Az eddig felsoroltakon kívül m ég 3 jut eszembe:

1. Index nélkül elinduló: Normál úton a padkán parkol, majd egyszercsak elindul (gyakran lassan, a padkán), leszarva, hogy jön valaki mögötte. Én meg infarktust kapok, hogy mi a fasz csinál ez itt?!!?

2. Körforgalomban elsőbbséget adó: Már 5 éve van nálunk körforgalom, de a mai napig lehet találkozni a fajtával. Addig nem hajt be, amíg van bent valaki, biztos, ami biztos. Az indexelés összevissza, de lehet hogy román, azt hallottam, ott befelé kell.

3. A sietős: Nagy gázzal megelőz az egyenesben (lakott területen), majd 100 méter múlva leáll. Sokszor a benzinkútra, talán sietett, nehogy elfogyjon a benzin.

+1. Nem autós, hanem Az Elektromos Biciklis: 40-el rohangáló 60 éves nők (nálunk 2 van ilyen). Meglepő, hogy egy idős nő gurulva(tekerés nélkül) milyen gyorsan odaér, ha kikanyarodunk elé. Fékezni persze nem tud, csak rángatja a kormányt pánikolva. Kanyarodáskor sosem néz körbe, balra kiteszi a kezét, és már húzódik is befelé, jobbra meg simán elénk kanyarodik, hisz "elfér". Zebrán, járdán, úton, behajtani tilos táblánál bármikor találkozhatunk vele. Egyszer elütöttem az egyiket, gyalog kiléptem a pékségből, ő meg nem tudott lefékezni a járdán. Majdnem megvertem, de akkor ugrott volna az állásom...

gchg 2016.11.04. 14:45:03

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Csak a szövegértés egyértelműsítése végett: a cikk végén van egy kérdés. "Biztos van még, amin változtathatnánk, de hirtelen ezek jutottak eszembe. Neked kik keserítik meg a közlekedésed?" Én erre válaszoltam: "Akik körforgalomból úgy mennek ki, hogy nem indexelnek." Én már az új Kresz szerint vizsgáztam, jól emlékszem rá, hogy körforgalomból kifelé KELL indexelni. Ennek ellenére tíz autósból kilenc mégsem teszi. És ez egy olyan úton, mint pl 37-es, ahol kétpercenként van egy körforgalom, nagyon idegesítő.

További életmegkeserítő típusok:
- kanyarlevágó (aki aztán szépen szembejön velem a saját sávomban, és csodálkozik, hogy kerülök oda)
- jobbról-balról index nélkül előző, nagyon siető BMW-s
- a telefonjába/fülhallgatójába/saját belső lelkivilágába temetkező gyalogos, aki szét se néz, csak bambán bandukol. Van ebből olyan is, aki a gyerekét kézen fogva lép ki az úttestre (nem zebrára ám), szét se néz, csak megy, mert az autó dolga az, hogy megálljon neki. Akárhol.
- akinek a stoptábla csak dísz.

sedi 2016.11.04. 14:49:27

" pl. nemetorszagba, ahol annyival megy az autopalyan amennyivel tud."

Nos, igen, bizony, Németországban annyival mehet amennyivel tud. Vagy amennyit a százhúszas, százas, nyolcvanas, hatvanas stb. tábla az autópályán megenged. Egyébként elég sok helyen.
Persze ott is mehet amennyivel tud, csak azt a Polizei kemény s3..bekwr*ssal jutalmazza. :)

ripj 2016.11.04. 14:54:29

@kvp: És ha holnap hoznak egy törvényt, hogy bele kell ugrani a kútba, akkor te beleugrasz? Az hogy valami legális vagy nem, meg az hogy valami zavaró-e vagy sem két teljesen különböző dolog.

Engem pl. egyáltalán nem zavar, ha valaki nem akar 80-al menni két kamion között, megvárom simán hogy kényelmesen és biztonságosan vissza tudjon sorolni mert ez nekem is és neki is az érdeke, de 130-ra csak ilyen esetekben, a kapuknál meg max a lehajtókon lassítok le (ha túl szoros az ív).

Ha valaki nagyon megszerette a belső sávot akármilyen okból, akkor amint lehetőség adódik rá szépen megelőzöm jobbról, villogás meg idegeskedés meg ilyen hasonló baromságok nélkül. És így tovább.

Törvényektől függetlenül úgyis mindenki a saját szája íze szerint közlekedik. Ha valaki rendőrködni szeret, meg tanárt játszani, stb. tegye nyugodtan. Azzal akivel lehet :)

ripj 2016.11.04. 15:00:54

@gchg: "jobbról-balról index nélkül előző, nagyon siető BMW-s"

Ehhez csak annyit, hogy míg te használod a tükröket, az alapfelállás tapasztalataim szerint messze nem ez. Az ilyen esetek nagy részében a manőver már be is fejeződött mire az átlag feleszmél, hogy itt történt valami, ami szerintem jóval biztonságosabb, mint megijeszteni a kedves sofőrt mindenféle közeledő BMW-kkel :)

gizmo26666 2016.11.04. 15:07:53

Az autópályatrolloknak van egy alfaja, akik 45-tel (tehát 40-nel) mennek belterületen, gondolom azért, hogy BIZTOS ne lépjék át az 50-es sebességhatárt. Jellemzően régi Swift-et (ritkábban Wagon R-T) vezetnek, úgyhogy már távolról fel lehet ismerni őket.

Jobb esetben egy kövér gázzal ki lehet kerülni őket.
Viszont ha nem, akkor felmerül benne, hogy egy ilyen járművel keresztólmegyek rajtuk.:
www.youtube.com/watch?v=Dv8l8TKKVkU

esso 2016.11.04. 15:29:36

@Labasmaz: Újra el kellene olvasni, és értelmezni:)

Roan 2016.11.04. 15:32:59

@ripj: Hogy mások miért hozzák mércének, nem tudom, a nevükben nem tudok nyilatkozni; én éppen ezért írtam, hogy a másik oldalra is áll ugyanez. Azért elég sekélyes világképre vall, hogy akinek sok pénze van = okos, vagy pont ellenkezőleg, akinek sok pénze van = tolvaj. Egyébként az is egy önigazolás, hogy biztos a pénzem/autóm miatt irigyelnek :)

esso 2016.11.04. 15:39:05

Az a nagy baj hogy a lassú, bizonytalan sofőröket még inkább elbizonytalanítja az indokolatlanul szigorú ellenőrzés, büntetés.
Inkább a legminimálisabb sebességgel közlekednek.
Szerintem rengeteg a kirakott tábla, borzasztóan nehéz minden időpillanatban biztosnak lenni abban hogy mennyi is a megengedett sebesség. Ezért inkább csak támolyognak az úton. Ezeket a közlekedési zombikat a rendszer termelte ki. És ami a legborzasztóbb, biztosak benne hogy ezáltal ők a f@szagyerekek.

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2016.11.04. 15:39:14

@Barbaarb: Szerintem az egyes pontnál arra gondolt, hogy védett útvonalon halad és úgy fordul ki elé valaki. Úgy emlékszem, hogy a KRESZ szerint nem szabad a védett útvonalon haladót sem lassításra sem irányváltoztatásra kényszeríteni. És az NAGYON FONTOS körülmény, hogy mögötte kihalt a táj. Én pl. sokszor vagyok úgy, hogy látom, valaki nagyon ki akar már jönni, de azt is látom, mögöttem már nincs senki, ilyenkor minek engedjem ki, nem praktikus. Egy másodpercet még tud várni, nem? Ezt én nem gondolom önzésnek. Ugyanakkor azt gondolom, hogy az már valóban bónusz, hogy kifordul elém, nekiáll cammogni, majd pár száz méter múlva lefordul az útról. Én véletlenül sem tennék ilyet. Mondom, fontos az a kritérium, hogy nem jön senki mögöttem. Mert sűrű forgalomban (pl. hosszú tömött sorban jönnek mögöttem) teljesen más a helyzet.

Egyébként ezt a pontot nem tartom annyira lényegesnek, hogy az első helyen szerepeljen. Engem sokkal jobban bosszant az, amikor a jobbra forduló, vagy a körforgalomból kijövő nem indexel. Az nettó bunkóság.

Az meg igazi balkáni udvariaskodás, mikor megyek a pályán 130-al, utolérek valakit pont egy gyorsító sáv mellett, kiállok előzni, pont jön valaki fel a pályára, ez meg szépen kiteszi az indexet balra, hogy a másikat beengedje úgy, hogy jön felém, nekem meg nagyot kell fékezni, nehogy összetörjem. Amikor meg picit megpöccintem a dudát, hogy ez mi volt, még mutogat, hogy ő csak jó fej akart lenni.

RobertJ 2016.11.04. 16:21:29

@Lucifer Morningstar: Nezd, ha valaki radragad es ugy akar elozni az valoszinuleg nem tudja, hogy hogyan kell ellozni, ugyanis a ratapadas az elotted levore egy rossz strategiai huzas. Ezt ne firtassuk. Viszont azt igazan nem ertem, hogy ha valaki ilyen megy mogotted az adott korulmenyek kozott akkor mitol lesz neked jobb ha behuzodsz kozepre. Valojaban csak noveled a baleset eselyet azzal, hogy aki radtapad ra van kenyszerulve, hogy meg beljebb huzodjon a jobb latasi viszonyok miatt. Ne erts felre kerlek, en nem vedem a tapados versenyzoket, csak logikusan probalom megkozeliteni a dolgot.

RobertJ 2016.11.04. 16:30:02

@saul fika: konkretan en nem feltem a kocsimat, de irok egy peldat. A fitness ahova jartam foldalatti parkolohazzal rendelkezik. Ide jartam parkolni en is. Na most, harmasaval voltak a helyek es minden harmas kozt egy oszlop. Nem vagyok nagy termetu, 178 magas, 75 kilo. Na most, nekem csak akkor volt eselyem kozepso parkolohelyen kiszallni, ha mellettem mindket oldalrol egy grande punto nagysagu auto allt, es azt is csak akkor ha pont a kijelolt parokolohely kozepen. Ha egy b kategorias parkolt volna be a harom helyre, akkor az autokbol lehetetlen meltosagteljesen kiszallni anelkul, hogy hozza ne erj a masik kocsihoz. Szoval szerintem a parkolok voltak rosszul tervezve, erosen aluldimenzionalva. Amikor meg Feliciak jartak az utakon, akkor azok a helyek megfeleloek lettek volna. Ma egyszeruen a mennyiseg a minoseg karara megy. Szoval reszemrol itt nem a kocsi felteserol van szo, hanem inkabb a kenyelemrol. Ettol fuggetlenul en nem parkolok ket helyen. De eleg sok kellemetlenseget is okoz.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2016.11.04. 17:02:18

@úgyiselfelejtem: "Majdnem megvertem, de akkor ugrott volna az állásom..."
- Na látod ez velem nem fordulhat elő, nekem ez a szakmám. :-))

fidesz maszop dk egykutya 2016.11.04. 17:32:42

nekem a kedvencem a több sávos utakon tartósan egymás mellett tötypörgők, akiket autóval nem, motorral is csak rizikózva lehet megelőzni.

hokihari 2016.11.04. 17:42:14

Svedbe a kijelölt felfestett parkolohelyre kell beallni.Ha mar a gumid a vonalon van birsag! Szar ha nem jol latni a vonalakat ho miatt vagy mas .Itt hamar megkaszaljak a delikvenst.Eleg gecik a parkolo tarsasagok!

hokihari 2016.11.04. 17:45:34

Amugy is minden szarert buntetnek. Sebesseg hatarokat nagyjabol illik betartani.Friss jogsival 2 evig a legkisebb szabalytalansagert ujra vizsgazni kell nem keves penzert. Nagyjabol rend is van az utakon.

blasiusii 2016.11.04. 18:15:10

kedves Posztoló, nem kell akkor autózni + nyugodtan lehet közelebbi munkahelyet keresni, nem tiltja senki.

A leírásod alapján Te is az a sávváltogatós-dudálós-"sietős" (ld. megelőz és a következő lámpánál találkoztok) fajta lehetsz, akikből több, mint elég van Budapesten. Nyugodj meg, belőled meg másnak van elege. Nem kell kocsikázni, ha ennyire zavar, hogy más is van az utakon. Pont az a baj a budapesti közlekedéssel, hogy ennyi agyatlan, önjelölt autóversenyző van, akik azt hiszik, hogy janik a nagy semmire.

Peter100 2016.11.04. 18:33:39

Nekem a jobb szélről balra, bal szélről jobbra fordulók tetszenek. És ami érdekes a <30 éves kategóriában látom ezt. Simán el lehetne menni mellette mondjuk jobbról, de nem, húszan végignézzük a fordulását... Persze mindezt Polóval, vagy Smart-tal. FEJLÖVÉS.

elemes 2016.11.04. 18:46:15

@Kettős Billy:

Ez elég fura, ha viccelsz, ha komoly...

2016.11.04. 18:49:01

@Peter100: Amikor nem húzódik be a felezővonalhoz balra kanyarodáskor? Na igen.
De nálam is dobogós a korábban említett 10m-el mögötte megállok, majd 2X 3m-t előrecsorgok dugóban. A záróvonalon szembeelőző motoros, és a záróvonal kötelezőhaladásiirány ellenére bekanyarodó tudja hogy nemlehet de feltart mindenkit és "suttyomban" befordul kötsögökkel együtt. Meg az elédállok motorral és a zöldnél / kanyarnál vakarózok / félek típus..

sutyerák 2016.11.04. 18:53:20

zebrától kb. 200 méterre vagyok,-amikor megáll a gyalogos a járdaszélen és megvárja amíg odaérek és megállok.
zöldnél kezdi el kiengedni a kéziféket(valakiket így tanítottak?aztán kapcsol sebességet) ugye értelmesebbje már a piros utáni sárgára
helyfoglaló? odaáll mellém a szpmarket parkolójában úgy,hogy csak a jobb oldali ajtón tudok a vezetőüléshez bekászálódni.
4. :)

sutyerák 2016.11.04. 18:57:29

@Peter100: ilyet nemrég láttam:2 sávos városi út,jobb sávból fordul balra,cigi a kormányt fogó bal kezében,telefon a jobbfülén,-persze index az aminek?
egyébként szőke kis picsa volt.

2016.11.04. 18:59:27

@RobertJ: Ez tök jogos amit írsz, és sajnos azért van, mert vannak előírások hogy X nm -nyi bolthoz, szállodához, strandhoz stb Y parkoló férőhelyet kell biztosítani. Az élelmes kivitelező megnézi mennyi a min-max parkoló szabvány (amit még elfogadnak) és felfesti megtervezi a minimumra. Te meg cumizol.

sutyerák 2016.11.04. 19:04:21

@hokihari: nálunk mostanában találomra állunk be,(srégen)mert minden vonalat eltakar a sok falevél. -majd ha mind lehullt,akkor talán összevakarják,-de az sem biztos.

sutyerák 2016.11.04. 19:07:23

@Sztavrosz7: nálunk talán vmi olyasmi előírás van,hogy 2 lakáshoz egy parkolót kell,-de ez újabb szabvány és a belső városban elképesztő az autósnyomor. a külsőkben már több a hely,mint az autó az biztos. Dújváros.

2016.11.04. 19:30:20

@Bafana: "70-es táblás úton meglát egy rendőrautót/telepített mérőt és a korrektül tartott 70-72-es sebességét lefékezi 50-60-ra. B+, pénz jár vissza, ha annyival kevesebbel megy???"

Megmondom őszintén nekem is liftezik a gyomrom ha látok egy trafit, és egyből azon jár az agyam, hol nem vettem észre a bozóttal benőtt / útépítés után 1,5 évre ottfelejtett 20-as táblát...

2016.11.04. 19:38:45

@Rich.mond: "És nem, nem fogok beállni két kamion közé, csak hogy te elmehess, várd ki a sorodat!Majd ha tehetem, kimegyek a külső sávba, tőlem villoghatsz, ahogy jól esik"

Az alapvető baj, hogy mindenki azokat a szabályokat tartja be ami neki jólesik, és nem esik nehezére. A többit leszarja, és szubjektíven értelmezi. Mikor fog eljutni oda a magyar sofőr, hogy a jobbra tartási kötelezettség nem opcionális, hanem kötelező! Ha hétköznap telített a pálya, és budapesttől miskolcig egymást érik a kamionok, az nem elégséges ok arra, hogy 189 kilómétert a belső sávban tegyél meg, mert neked nem elég komfortos két kamion között megvárni, míg elmegy a gyorsabban haladó.

2016.11.04. 19:54:13

@Szarazinda: "Na, ez a bajom ezzel jobbrataaaarts, önkéntesreeeendőr hisztivel "

Nekem meg az, hogy adott egy tetves szabály. (pl; jobbra tartás, hogy a vesszőparipánál maradjunk)
Pofonegyszerű, érthető, logikus szabály. De a parasztja állandóan kifogást, ideológiát keres, ÉS VITATKOZIK, miért nem tartja be azt. Mint a bicikli versus zebra. Már ezer fórumon ki lett vesézve, hogy a bringának nincs elsőbbsége zebrán, hovatovább önmagában szabálytalan a zebrán biciklizés, és ezt megkoronázandó még precedens értékű ítélet is született mostanában, amikor zebrán biciklist gázoló autóst felmentettek. De hiába. Egyszerűen nem tud áttörni a delejes sötétségen a fény. Ott a szabály, be kell tartani. Pont. Autópályán jobbra tartási kötelezettség van. Nem tudom mit lehet ezen ragozni még.

Lucifer Morningstar 2016.11.04. 20:27:50

@RobertJ:

Elsőre nem ment, ismételd át.
"Amikor megyek a kétsávoson, előttem tömött kocsisor, szembe tömött kocsisor, "

2016.11.04. 20:31:17

@d.j: "Igen vannak akik 150-el akarnak menni, de nem mindegyik villog le"

Folyton sérelmezik egyesek a nyomasztásos levillogást, de sajnos az az igazság, ha csak a követési távolságot betartva követsz valakit a belsőben, tízből kilenc autósnak esze ágában sincs lemenni. (az a kényszerképzet, hogy neked is tökéletesen megfelel az a tempó) Ergo van egy olyan hibás elképzelés, hogy a jobbratartási kötelezettség valaminek a függvénye. Ha éppen jön valaki villogva, ha éppen alkalmas a hely rá, ha éppen nincs kamion, ha éppen olyan kedvem van, akkor lemegyek. Holott, ez körülményektől függetlenül kötelező lenne.

Márk_Márk 2016.11.04. 20:35:53

Hol van 3 sávos autópálya Magyarországon a Fehérvár-Budapest szakaszt kivéve?
(Az ugye megvan, hogy a kapaszkodósáv nem számít forgalmi sávnak?)

Vagy ez csak egy szarul sikerült fordítás?

fidesz maszop dk egykutya 2016.11.04. 20:45:32

@Sztavrosz7: kisteherautós áruszállító-e vagy?

room_101 2016.11.04. 21:02:22

Kétféle antiszociális tud az idegeimre menni. Az egyik a totyorgó köcsög, aki miatt nem tudok úgy menni, ahogy akarok, a másik meg az agresszív tolakodó, aki le akar tolni az útról, mert valami értehtetlen okból száguldozni van kedve.

toportyánféreg 2016.11.04. 21:21:15

@superz: na majd kipróbálom, de azért én se egyből két kamion közé szoktam bemenni ,hanem előbb leelőzöm azt a párat, ami egybe van
ami ilyenkor idegesítő, hogy látja a hülyéje, hogy azért nem megyek gyorsabban, mert előttem sem mennek, de azért villog, na ezért fékezek a belső sávban

2016.11.04. 21:48:35

@fidesz maszop dk egykutya: Az a fajta aki az országúton szüttyög, aztán a lakott területen 80-al tol le mindenkit? Nem.

M1nd3gy 2016.11.04. 21:52:48

Há mit izé, ha nem izé? ha meg nem izé akkor meg már minek izél ugye? Há nem? Há de! Na ugye.

2016.11.04. 22:29:32

@Jankove:

Nos, a VILLOGÁS és DUDA a KRESZ szerint pont arra van, hogy az előzési szándékot jelezze!!! lakott területen kívül.

Szóval nem kéne háborogni e miatt...

----

(6) Fényjelzést adni a távolsági fényszóró felvillantásával szabad, feltéve, hogy ez a közlekedés többi résztvevőjét nem vakítja el.

30. § Hangjelzést adni.... lakott területen kívül - az előzési szándék jelzése céljából szabad.

-----

Viszont az tényleg oltári nagy bunkó (és KERSZ szegő),
aki TARTÓSAN a belsőbb sávban autókázik,
MIKÖZBEN tőle jobbra hosszan üres a sáv.

vackorazelsőbében 2016.11.04. 23:53:41

@nonolet: na igen. viszont engem minden esetben akkor villogtak le, amikor előzés kellős közepén voltam (tkp. a kamion mellett mondjuk), és nem 95-tel, hanem 120-125-tel, de akár 130-cal mentem... ezt nehéz kimagyarázni.

Tisztességes Természettudomány 2016.11.05. 00:03:11

Engem is idegesítenek a csiga, teknős, és egyéb állatra hasonlító sofőrök, de ezért 10-20 másodpercet ki lehet bírni. Főleg, ha a következő lámpa úgyis megfog. Lehet, hogy nagyobb örömöt okozol a családodnak, ha 5 perccel később érsz haza kisimultan, mint 5 perccel előbb, de 200-as vérnyomással

Szabványok 2016.11.05. 03:22:47

Mennyi ideges ember! Miért vagytok ilyen frusztráltak?
De nem bosszankodom. Minek? Attól jobb?
Miért legyek ideges azért, mert a másik hülye? Nem értem.

Én 40+ éve vezetek. Bár vezettem három kontinensen, azért a legtöbbet Magyarországon, sőt Budapesten. Naponta többször ülök autóba.
És én a mai napig élvezem a vezetést, nem stresszel.

Az én stratégiám egyszerű, ha előttem autó, akkor a jobb szélső sávban megyek, ha van, akkor megelőzöm, majd visszatérek.
Ha a pályán a külső sá(ok)ban folyamatos a forgalom, akkor a legbelső sávban megyek, az előző autó mögött szűk követési távolságra. Le nem tolom, rá nem villogok, de megyek mögötte. Ha lehúzódik, akkor elhúzok mellette, de ha nem akkor akár 100km-en is követem.

fidesz maszop dk egykutya 2016.11.05. 15:25:20

@Sztavrosz7: ilyet még nem láttam, csak olyat aki annyira siet, hogy a pilisben miközben motorozom a seggemben közlekedve tol le az útról, úgy hogy néha a kanyarokban csikorog a kereke, és hallható tövig nyomva a gázpedált tapossa ki a belét a cégesautónak amiből majdnem kiugrik a motor, de ha félrehúzódok, lassítok helyet hagyva neki, akkor sem előz meg.

Barbaarb 2016.11.07. 07:28:50

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Ha erről lenne szó, akkor nem balra kanyarodásról, meg esküvői menet elhaladásáról írna, hiszen jobbra bármikor ki tudna fordulni.

@Csák Morritz AKA Alibiman:

Az nem derült ki számomra, hogy védett útvonalon halad. Nekem az jött le, hogy minden ilyen esetben baja van ezzel.

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2016.11.07. 08:35:25

@Barbaarb: Pedig szerintem logikus. Ha nem védett úton megy, akkor

Ha jobbról jón, elsőbbséget kell neki adni, nincs miről beszélni.
Ha balról, az meg olyan, mintha védett úton haladnánk.

Barbaarb 2016.11.08. 09:00:58

@Csák Morritz AKA Alibiman:

Ez így szabálytalanság lenne, de ő nem szabálytalanságokról ír, hanem vezetői magatartásokról.
A KRESZ szerint csak hirtelen fékezésre nem kényszerítheti, de ő nem erről ír.

Mérgező Hulladék 2016.11.15. 11:33:42

@Jankove: valószínűleg igazad van. Mégis szinte már hálás vagyok, amikor a belső sávban közeledik mögöttem egy gyorshajtó, de nem áll a seggembe, hanem követési távolságot tartandó lelassít, és megvárja, amíg ki tudok menni a külsőbe.
@Barbaarb: igen, ez is fontos, engem sem a szabályok be nem tartása zavar elsősorban, hanem az empátia (és a logikus gondolkodás) totális hiánya (bár szerencsére a kettő között azért viszonylag nagy az átfedés).
A legújabb, amit látok néha, hogy egyesek nem állnak be a merőleges parkolóhelyre, hanem csak mögé, párhuzamosan, "amíg az asszony kiugrik a boltba". Az úttesten el lehet férni mellettük, de ha parkolnál, azt nem tudod megtenni, mert ő blokkolja a helyet - de ha úgyis bent ül, vagy úgyis csak két percre hagyja ott a kocsit, akkor már miért nem áll egy már ott parkoló autó mögé?

Barbaarb 2016.11.21. 09:02:23

Igen, az empátia is egy rakás helyzetben előjöhet(ne), de az említett pontban szerintem nem erről van szó, hanem hogy két sofőr önös érdeke - a szabályokon belül - ütközik, ami annyiról szól ki veszít másodperceket.

2ozz 2018.12.03. 10:38:10

Elnézést kérek előre is ha valakit megbántok, nem az a cél, de ezt már kicsit nehezen tudom szó nélkül megállni...

A keresztbe parkoló:
Ha egyes emberek nem a családos parkolóban tárolnák a forgalomból kivont kotlák szemetüket (a hiper meg elvitetné a p****ba), akkor oda állnék, de amíg nem fognak a rendes parkolóban akkor helyet csinálni hogy a gyereket ki tudjam venni hordozóval együtt, addig bocsesz, de keresztben fogok parkolni. Amint lesz az emberekben annyi, hogy ott hagyjon egy cetlit a szélvédőn a számával ha nekem vágta az ajtót, rendesen fogok beállni. (és egyikőtök se mondja hogy mindig hagy, mert körbe van törve a kocsim az elmúlt 17 évben és egy cetlit sem kaptam)

200ezer kilóméter balesetmentesen:
Te vagy nem BP-en autózol, vagy nem vagy része a forgalomnak, vagy hazudsz, válassz. Én budapesten nem tudok úgy elmenni 50ezret hogy legalább egy valaki hátulról ne trafáljon telibe, vagy egy köcsög futár el ne vigye a tükrömet.

Biciklis és gyalogos:
Ha kerékpározni óhajtasz BP-en, akkor adok néhány táncsot:
Másfél tonna acél van körülöttem, hiába volt elsőbséged, ha átmegyek rajtad megdöglesz, PONT.
Szerinted ki áll meg könnyebben, te akinek 75kg-t kell megállítani vagy én akinek 2 tonnát (másfél, plusz üzemanyag+csomagok+utasok)? Na ugye, jó játék csak egyszer veszíts benne, többet nem fogsz... játszani. A járda nem kerékpár út, ott a gyalogosnak van elsőbbsége, te csak megtűrt személy vagy, örülj neki hogy nem rugnak le a bicikliről. Ne a legszűkebb és legforgalmasabb helyeken már légyszi (körutak, Szabadság-híd, mondjam tovább?)
Gyalogosnak innen üzenem, hogy ahol nincsen zebra, ott ne anyázz, mert legközelebb egy 70+os mammer fog vezetni, aki alig lát el a kocsi orráig és átmegy rajtad. Utána szentpéternél lehet reklamálni.

Tologatós:
Cuki vagy édes, próbáljuk ki autó nélkül is egyszer? :)
Bevállt már valaha is? Sikerült rájönni hogy 100lóerő és gyerekkel vagyok? Tőlem agyvérzést is kaphatsz, ha nem tudlak elengedni, ott fogsz megőszülni, mert nem tudok gyorsabban felfelé menni az emelkedőn... (De ha veszel nekem egy szép Q7-est vagy bömbit, vagy mergát állok elébe és mindig elfoglak engedni :D )

Autópálya:
120 alatt ne menj fel rá, kár a plusz költségért, ha 100al akarsz poroszkálni irány a régi kétsávos...
130 rajta a sebességkorlát, ha bemész a belsőbe akkor menj is annyival, ne akard 102-vel előzni a 90-nel haladó kamion sort, mert engem hozol szar helyzetbe, mivel az én seggemet kezdik el tolni, utána meg itt hisztizel hogy téged tologat a sok bunkó, ne csodálkozzz...
3 sávoson meg esélytelen 130al menni, jobbra kamionok (90), középsőben mazsolák (100-110), belsőben meg az idióták (180+), úgyhogy szabályosan haladva marad a szlalom.

És egy kis plusz, csak hogy én is kiengedjem a gőzt:
Oktatók és Vizsgabiztosok, imádlak titeket, de légyszi hacsak egy mód van rá, vezetni tanítsátok meg az embereket és ne adjatok olyannak jogosítványt, aki nem tud elsőre betolatni két csík közé...vagy nem találja egy lámpánál az egyest, vagy nincsen annyi gyakorlata hogy egy padka mellé ne 30 próbálkozásból álljon be, ezek hogyan mentek át rutin és forgalmi vizsgán??? Köszi!

És mindenkinek:
Nem kell feltétlenül vezetned, becsülöm azokat az embereket akik fel tudják mérni saját korlátaikat és be tudják ismerni ha valami nem megy...

Egy aggódó családapa... (mert egyszer megnőnek a gyerekeim is)
süti beállítások módosítása