Azt tudom, hogy a cimbim vetette fel öt évvel ezelőtt, hogy miért nem építünk magunknak ilyet. Ez még azelőtt volt, hogy az akkor még csak szárnyait bontogató SliderKing Hungary csoport nyílt napjára elmentünk, és bőven azelőtt is, hogy a természet hívó szava ki nem kényszerítette kegyetlenül az autóból a kollégát a piros lámpánál, amit a Hegyalja út menti fal bánt. Fővárosunkba mentünk ugyanis az alapanyagért egy hétköznap este, amivel kezdetét vehette a Tecső videókon látható hangulat átélésének előkészítése.
A nyílt nap arról szólt, hogy bárki elmehetett Tés környékére, ahol pár fiatal őrült éppen elkezdett ismerkedni a Drift Trike művészetével. Azért itt, mert errefelé van egy kimondottan ideális útszakasz, ami végig erősen lejt, és sok kanyarral van megtűzdelve. A drift pedig már csak ilyen, kell bele a kanyar, motor híján pedig kötelező a lejtő. Nem mellékesen itt ki is lehetett próbálni ezen játékszernek tűnő termékeket. Volt, amelyik tök gyári volt, egy akkori Huffy Slider, de a többség saját, háztáji termék, ami adott esetben két óra elteltével törött kerékkel rendelkezett.
Miután egy fél napon át egyetlen használható fotó sem készült a teljesítményünkről, és én párszor elemi erővel csapódtam be az út menti árokba, eldöntöttük, hogy kell egy ilyet készítenünk. Vásárolni buzis. Hiába nem értettünk a műfajhoz, rettenetesen jól éreztük magunkat, és erről az a körülmény is tehetett, hogy egy épp arra járó kirándulócsoport annak volt szemtanúja, amikor egy hatszemélyes brigád épp hibátlanul fűzi végig a kanyarokat, mi pedig ott ültünk közöttük. Úgyhogy elmentünk két kidobandó BMX-ért a fővárosunkba egy hétköznap este, és a kettőt 5000 Ft-ért elhoztuk. Szó szerint olyan drága volt, mint a szemét. Innentől kezdve mindegyikünknek a fantáziájára volt bízva, hogy mit kezd velük. Egyenes út vezetett a méhtelepre, ahol nekiálltunk vasra vadászni. Nem sörétessel, sem golyóssal, hanem tolómérővel. Szerintem két perc telt el, mire ki lett röhögve az én műanyagból készült példányom. De annyi baj legyen, én kisvártatva pár gázcsővel, kolléga pedig zártszelvényekkel távozott. A súlycsökkentésben láttam én az erőt, na meg a flexben.
A csillagszóró nemcsak karácsonykor hangulatos
A teremtményem, még a szülőcsatornában
A helyszín egyébként az a méhtelep, ahol tizenhét éves koromban téglát pucoltam pár osztálytársammal sörrevalóra, miközben átemelt felettünk a rakodógép néha egy-egy autóroncsot. Safety first. Nap végén pedig megkaptuk a jussunkat, szép fekete bankók formájában. Átszámolták a téglarakásokat kívülről, így nem láthatták, hogy belül mellmagasság környékétől felfelé többnyire üreges a torony, bár rafkósan azért kitöltöttük autógumikkal, hogy ha megnyomkodják, ne dőljön már össze kártyavárként. Megnyugtatok mindenkit, a kapitalizmusnak megfelelő kihasználtság szintjét azért így is megfelelően nyújtottuk. Miután távoztunk a vasakkal, óriási tervezés következett. „Osztígyjólesztán!” jeligére a kiadóba. Mindegyikünk méretre vágta a vasakat otthon, szétfarigcsálta a bringáját, majd következhetett a hegesztés művészete. Én a hegesztésnek csak a huncutabbik változatát űzöm gyakorlottan, de a kolléga rendelkezett 3D hegesztőgéppel is. Annyit értett hozzá ő is, hogy be tudta kapcsolni, onnantól kezdve csak megpróbálhattuk kifürkészni az úr útjait. Nem sikerült. Miután visítva kiröhögtük magunkat a kiköpött rágóra hasonlító hegesztési csimbiken, és a hüvelykujjnyi kiégett lyukakon, felvetődött a dolog, hogy csak össze lesznek pontozva az elemek. Ugyanis a sorstársam rokona annyira nem ma kezdte a műfajt, hogy a Paksi atomerőműben is lobbantott pálcákat, tehát értelemszerűnek tűnt átnyújtani neki a feladatokat. Ő szerencsére készséggel fogadta be az ötletünket, bár amikor meglátta a teremtményeinket, csak annyit közölt:
- Azért már a legelején idehozhattátok volna őket…
Ő valószínűleg olyanokat készített volna, amilyenek még a Drift Trike országban is elnökölhetnének. Sebaj, még megtalálta a visszavezető utat, így tettünk szert saját drift trike-jainkra! A kolléga úgy tudom, hogy végül mindössze egy első kereket használt fel a BMX-ből, minden mást ő kásztumájzolt, beleértve a fából összeeszkábált ülést is, ami mindannyian tudjuk, hogy meddig tartott ki. A váz azért később jól jött, abból szeleteltem le egy darabot a fixim tárolásához. Én viszonylag sokat használtam fel az alapot jelentő bringából, az ülésnek a problémáját pedig egy Baumaxban történtő séta oldotta meg, béke poraira. A sorok közt felfigyeltem nagy szemeteslapátokra, amik alkalmasnak tűntek egy harmincéves, irodista ülep befogadására. Gondoltam rá, hogy poénból fent hagyom a nyelét is, de végül a ficsúrság győzött, elvégre hogy gördülnék be így vele az opera elé? Bezzeg ha nyél nélküli szemeteslapáton ülök... Ugye. A hátsó kerék tengelye egy bazi nagy csavar lett, amire ráhúztam a csapágyazott molnárkocsi kereket, és a végén az anyjával rögzítettem. Igen ám, de a hátsó keréknek annyira illene tapadnia, mintha csak a csiga mászna taknyon, úgyhogy ezt előidézendő vettünk némi PVC csövet, amit én felszeleteltem, mint valami jóféle szalámit, ez bevett szokás ilyen körökben. Ezeket ráhúztuk a kerekekre, felfújtuk sokbárra a gumikat, és…
Kész lett a mű!
Cili lesajnálóan lehunyta szemeit, pedig ha tudná, mekkora móka!
Menő dolognak látszott, tenyéréllel vágtam földhöz a sörhabot a szám széléről, és elemi erővel tűnt szűknek az XL-es koton. Ideje is volt próbára tenni a járgányokat, így kiutaztunk a Tés környéki vidékre, hogy csusszanjunk egy jót. Nagyon élvezetes dolog volt, még úgy is, hogy eleinte csak ketten voltunk és mindössze egyetlen kanyart próbálgattunk. Kisvártatva megérkeztek a későbbi bajnokok, akik tán azóta is versenyszerűen űzik ezt az őrültséget külföldön. Ők ilyenkor felkészülten furgonnal jöttek, kidobták a kötelet belőle, ami mellé felsorakoztattuk a trájkokat, majd belekapaszkodtunk, így lettünk felhúzva a hegy tetejére. Onnan pedig kezdődhetett a gravitációval karöltve a futam.
Azt eddig elfelejtettem mondani, hogy nem igazán volt lezárva az útszakasz, tehát jöhettek szemben a békésen közlekedők…
Jöttek is békével, ám néha vöröslő fejjel távoztak, elvégre az üvöltözés jelentős vérmennyiséget vonz az arcba. Jómagam is néha meglepődtem, amiért életben maradtam, hisz mielőtt nagyon közelről, és nagyon hirtelen ellenőriztem az árok mélyének minőségét, épp centikkel haladtam el keresztben az elhaladó autó első lökhárítója előtt. Próbáltunk ez ellen tenni azzal, hogy a felhúzó autó lefelé már előttünk ment és abból jeleztek dudálással, plusz integetéssel, ha épp jött szemből egy teli betonkeverő, de próbáltam én már széllel szemben is pisálni.
Ennek ellenére az a nap túl hamar véget ért, az előző alkalomhoz méltatlanul ezúttal mindenkinek hamar kitöltötte inát a bátorság. Sebaj, gondoltuk majd úgyis lesz legközelebb.
De valahogy úgy alakult, hogy nem lett, legalábbis a cimbimnek és nekem. A többiek úgy tudom azóta is veretik a dolgot, az olasz bajnokságban remekül szerepelnek, és már hazai rendezésű versenyt is összehoztak, épp azon a pályán, ahol jómagam is kísértettem a halálomat.
Hogy mi lett a tákolmánnyal? Az utána következő egy évben hiába nem használtam, mégis fejlesztgettem, Shimano V-féket raktam rá, úgyhogy már meg is lehetett vele állni az árok előtt, plusz csináltattam hozzá egy igazi, jóravaló Huffy ülést. De valahogy sosem jutottam el addig, hogy használjam, mindig közbejött a sok másik hobbi közül valamelyik… Így mindössze annyi volt a szerepe, hogy néha beleverjem a fejem, miközben lógott a falon a garázs sarkában. Számtalan felszisszenés után végül 2012 októberében felkerült a vaterára, hogy licitáljon rá, akinek kell. Megadtam a módját, igencsak kellető regényt írtam hozzá, záporoztak rá a látogatók és a lájkok, csak sajnos a licitek nem. Úgyhogy kénytelen voltam kótyavetyét végrehajtani rajta. Nem voltam túl boldog, mert sokkal többet is kaphattam volna érte, ha más fórumon hirdetem, de aki megvette, egy régebbi Alfával jött érte, tehát nyilvánvalóan nem fél a kihívásoktól, az pedig ehhez a műfajhoz kötelező elem, jó helyre került a tringa.
Mindenképp próbálja ki, aki a hülyeségeket szereti, vagy az olyan tevékenységet, amiben nem túl kedves az emberélet. Ráadásul nincs más módja annak, hogy ennél nagyobbakat essünk, miközben a seggünk alig húsz centire van a talajtól.
Meg aztán nem egészséges, ha állandóan kivan a négy kerekünk.