Nem szoktam gyorsan csereberélni az autóimat. A Cecíliám megvan tíz éve, a Karina öt éve, a kis gagyi AE86-ot pedig örökre megtartom, de legalábbis addig, amíg létezik a világon 13-as és 14-es gumi. Ám úgy éreztem, hogy 37 évesen már ideje felzárkóznom a felnőttekhez, nem lehet örökké boroskólát vedelni és tornacipőben járni, ezért vettem pár hónapja egy 2007-es, frankó állapotú Mazda 6-ot, ami már régóta tetszett. Sokak vágyát váltottam valóra, végre nekem is van egy modern autóm, biztonságot nyújtó karosszériával, makulátlan beltérrel, jó megjelenéssel, ezzel már nemcsak a lángososhoz lehet leparkolni. Még azon is elgondolkodtam, hogy veszek egy fésűt. De pár hónap után rá kellett jönnöm, hogy kudarcot vallottam, elestem a rendes polgárrá vezető úton, pedig még csak épphogy ráléptem… Felvettem a tornacsukám, töltöttem egy jó nagy kugli vadászt, és eladtam a Mazdát.

Túlságosan autó volt, ez lett a veszte

Érdekes dolog ez, de intő jel volt, hogy egy hónap után már nem úgy néztem a Hatosra, mint azelőtt, elmúlt a varázs. Pedig az elején még lelkesen cseréltem benne olajakat, kijavítottam az összes ismert hibáját, mindez megvolt pár héten belül. Nem volt már más hátra, mint járni vele, meg is tettem 2600 kilométeren át. Elfordítottam a kulcsot, beindult, megnyomtam a féket, megállt, eltekertem a kormányt, elfordult. Tolatáskor nem kellett hátranézni, mert minek, a tolatóradar majd úgyis jelez. A lámpa automatikusan kapcsol. Az ablaktörlő is. Rádöbbentem, hogy manapság ez az autózás, hogy csak beülök és megyek, nagyon durva. Bennem is ez lett az elvárás az autó iránt, hisz még jóhogy menjen, elvégre csak 11 éves, nem tudtam volna neki megbocsátani, ha valami elromlik benne. Úristen, mibe keveredtem… Kínomban már elkezdtem rádiókonzolokat nézni hozzá, de ehhez egyszerűen tényleg mindent kapni. Jó ég, csak beírok bármit a keresőbe és olcsón hozzájutni! A rozsdára is még éveket várhatok. Nem, innen menekülni kell, nem autózás ez, hanem mazochizmus és szadizmus egyszerre, ez az autó túl jó, tehát rossz, meg kell tőle szabadulnom.

Időközben már felkészültem rá lelkileg, hogy kell helyette valami. Lehetne persze a semmi is, mert az eddigi autókészlet is kényszerzubbonyért kiáltott, de a késztetés egy nagyon kemény érzés, én pedig szeretem, ha fáj. Valami őrültségre kellett szert tennem, ami majd kikúrál a modern autó okozta sokkból. Ez a helyzet végképp felszínre hozta azt is, hogy mennyire együgyű, egyszerű, rövidlátó ember vagyok: ódon Toyoták közt keresgéltem. Méghozzá örömmel. Sokat nem is kutakodtam, csakhamar elmentem megnézni egy 30 éves példányt. Amerikából jött, mestersége címere: Fe₂O₃

_{A nyugdíjas énem korai kivetülése}

Nézegettem IS200-at is, de amikor az egyik ismerős példányát kipróbáltam és elraktam egy körforgalomban picit, rögtön felmerült két probléma:

• Egyes fokozatot kellett használni, pedig vizes volt az út
• Ha egy ilyet veszek, hülyegyerek leszek az utcán, márpedig én továbbra is csak a reptéren akarok az lenni

És picike is belül, pedig nagyon jó autó, csodás hanggal. De nem, őrjöngök én eleget driftelésnél, inkább valami vonulós kell, amiben nyugodtan, dologtalanul lehet pöffeszkedni, és lehessen szeretni. Esetleg szerelni. Ez a régi vacak Toyota, ami mellett álltam, pontosan ezt az ígéretet hordozta. Eleve automata, tehát nem kell dobosként kalimpálni szanaszét a városban, csak gázt és féket kell nyomni a kényelmes fotelben ülve. Automata az öv, ami állandóan megmosolyogtatja az európai embert, csodás részlet. Kétezres, benzines, 121 LE, tehát akár előzni is lehet vele, és fordulaton csodásan szól. Külön mókás, hogy majdnem ugyanez a motor van a Celicámban is, csak abban a sportosabb verzió dolgozik. Ugyanakkor meglepődve vettem észre, hogy ebben a hátsó futómű egy az egyben a Celicáé.

Érzed?

Megnéztem, 1993 óta csak két tulajdonosa volt, 2018 nyarán vette meg a harmadik, aki most árulta. Törésnyomot nem látni sehol, az összes lámpája is eredeti. Rozsda van, tulajdonképpen az összes íven, főleg a bal első sárvédő haldoklik. Az alja viszont jónak tűnt elsőre, ott nem lehet nagy gond. A tempomat viszont nem működik, az eladó azt sem tudja, hogy kéne használni. A klíma sem jó. A gumik elöl kamaszok, hátul már legálisan nézik az íveken meginduló horrort. Megnéztem előzetesen, sárvédőt nem kapni hozzá Európában, kihívás lesz szerezni. Hátsó ívek viszont vannak itthon is, tök olcsón, ezeket már megrendeltem. Motorolaj ki tudja mikor volt utoljára cserélve, váltóolaj szintén zenész, ez utóbbi ráadásul nagyon túl is van töltve. Kívánna egy alapos TMK-t a jármű, a mostani tulaj semmit nem költött rá, amióta nála van, előtte is ki tudja, mikor bántak ezzel a régi vacakkal úgy, mintha nem egy régi vacak lenne. Igazából valóban az, és sokat kell rá költeni, hogy újra régi fényében tündökölhessen, hülyeség lenne megvenni. Tehát megvettem. Azt is érzem, amit az igazi hülyék szoktak: meg kell mentenem.

Makulahegyek

Az asszony először a hátulját látta meg, és rögtön kitört belőle, hogy „Úristen, mintha a Dallasból jött volna!” Így lett a neve Dallas. Nem sokat mentem eddig vele, de Dallas nagyon szerethető egy jószág, brutális fűtéssel. Minden nap felfedezek rajta valami lenyomatot a múltból, és folyamatosan bővül a lista a tennivalókkal. De kétéves, alig használt gumikat már kapott, és amikor fent volt az emelőn, akkor is kiderült rengeteg dolog. Például az, hogy a fékek szinte újak, és pókok laktak a féknyergeken. A kipufogót tuti valami nem túl lelkes honfitársunk alkotta, parádésan őrületes megoldásokkal, hangosan hahotáztunk a műalkotáson a kedvenc gumisommal. Állatbarát az autó, a légszűrőházban nemrég még lakott valaki.
De ami a fő, hogy az alja tényleg frankó, döbbenetesen egyben van, tényleg csak az íveket kell megoldani, meg a sárvédőket. Külön jót mosolyogtam azon alulnézetben, hogy a váltón konkrétan felületi rozsda van, annyira nem szivárog belőle az olaj.

Ember és természet harmóniája

Panaszra nem lehet ok, van kupak a szélvédőmosó tartályon

Nem gyári megoldásnak tűnik...

A legszívmelengetőbb részlet. :) A gáz is nagyot nézhet, amikor koppan a derékszögben

Mindenesetre miközben pöffeszkedve vonulgatok Dallas belterében, melynek színvilága bárkiből stricit csinál, a megoldandó tételek listája magabiztosan hízik. A legjavát el tudnám végezni, de most nem vagyok rá alkalmas, és a garázsban felbakolva áll a Hacsi, ami fejlesztéseken esik majd át tavaszig, úgyhogy Dallast mindenképp el kell vinnem Jóskához, kedvenc elszánt szerelőmhöz február elején, hogy ez a Dallas minél később érjen véget. Majd a lista kipipálása után valamikor a kasztni is kap egy törődést, hogy bírja a napi használatot. Nem is titkolom a listát, mert minek, az alkatrészek szinte mindegyike pedig már beszerezve:

• Vezérműszíj és görgői + vízpumpa
• Hajtókarcsapágyak (285000 km után már illik ennél a motornál)
• Gyújtáselosztó O-gyűrű +elosztófedél + gyertyakábelek + gyertyák + rotor
• Vízhűtő csere (ereszt) + termosztát + hűtősapka (a Toyota beszünteti a piros hűtővíz gyártását, úgyhogy még szereztem pár kannával, azt fogja megkapni utána)
• Ékszíjak
• Benzinszűrő
• Motorolaj, váltóolaj (szűrő is), diffiolaj, kormányszervóé is
• Fékfolyadék
• Jobb féltengelycsukló (a porvédőn szinte körbeér a szakadás, és bár nem kopog, már nyilván keresztet lehet rá vetni)
• Bal féltengelycsukló porvédő (repedezik az anyag)
• Hátsó stabilizátor szilentek
• Hátsó kutyacsontok
• Hátsó gátló porvédők

• Tempomat szar (gyorsít-lassít,de nem tartja a tempót)
• Klíma szar
• A vízhőfok mutatója random felpattan a maxra, aztán egy idő után visszaesik
• Hátsó lámpák törődést igényelnek villanytanilag, fékezéskor a bal helyzetjelző elalszik
• Bal első helyzetjelző bepárásodik (lehet újat kapni 3700 ft-ért!)

Tehát megállapítható, hogy nagyjából hibátlan az autó. A helyzet pedig tökéletes, amiben nem kapálózok, hanem lubickolok. Mentőövek dobása tilos!