Eltelt már pár perc azóta, hogy utoljára írtam az élettársamról, Cecíliáról. Elvette az eszem (meg a pénzem) a Corolla, de most, két év Celicátlanság után már kitisztult annyira a kép, hogy rádöbbenjek, ezzel a vénséggel is foglalkozni kéne. Nem taxizok vele, évente talán kétezer kilométernyit járunk, mégis volt mit tenni. Erről nyilván nem ő tehet, hanem én.

Elég fura belegondolni, hogy több, mint kilenc éve találtunk egymásra, egészen pontosan 2009. március 15-én. Minél tovább van nálam egy autó, rendszerint annál jobb állapotba kerül, úgyhogy ennyi idő alatt már tényleg eljutottam vele oda, hogy büszkén tehetem közszemlére. 2016 nyarán meg is mutattuk Szlovéniának, de azóta is túrázgattunk vele rövidebbeket. Nem méltó tehát, hogy két évig rá se bagóztam, kicsit szégyelltem is magam minden alkalommal az autóbbi időben, amikor a Hacsira fordítottam a maradék szabadidőt a Cili helyett. Kijárt már neki az elégtétel, úgyhogy biztos kaján vigyorral viselte, hogy három hétig be sem indult a Corolla, helyette az ő lapos teste volt masszírozva.

Mentségemre legyen mondva, hogy az eltelt évek során felkészültem a karbantartásra, beszereztem ezt-azt. Még nemrég, egy soproni kirándulás alkalmával is beszereztem akatrészeket, bár azok nem voltak annyira fontosak, csak jók jöhetnek később. De a tervszerű megelőző karbantartáshoz is megettem minden cuccot, szándékaim szerint nem sajnáltam a vén dögtől a minőséget sem. Mindenféle levek, meg a lészűrők:

A bazi doboz lent a légszűrő, azon pedig az ablaktörlőgumik hevernek. Külön sztori, tipikusan illik a vén krehács karbantartásának balladájába. A piros gyári dobozban egy termosztát bújik.

Hűtővíz is már ötéves, úgyhogy az is cserés, Japánt a Japánba:

Persze nem csak egy litert vettem, de a többi flakon is pont ugyanígy nézett ki. És még itt vannak ezek is:

Igen, a termosztát olyan, mint az esküvőn a még mozgóképesen legrészegebb ember, minden képbe beleugrik. Mellette a gyári tömítése, amit külön kellett megvenni a Toyotától. A vízcső külön sztori, és az is csodálatos példa arra, hogy miért ne kezdjen az ember ilyen vén szarokkal. De kezdjük azzal, amihez nem sok közöm volt, mert kiadtam bérmunkába. A vezérműszíj és csetreszeinek cseréjével ugyanis megbíztam Jóskát, aki semmitől sem retten meg, hisz a Hacsin egyszer tíz órán keresztül dolgozott egyhuzamban, és még mindig felveszi nekem a telefont. Le kellett már cserélni mindezt, mert bár kilométer szinte semmi nem került bele, 2013-ban épült be. Gates vezérműszíjkészletet vettem, nem is csalódtam, Koyo csapágyak jártak a szíjhoz. A világ persze továbbra is megérett a pusztulásra, hisz Németországból kellett megrendelnem, mert úgy féláron kaptam meg ahhoz képest, mintha felültem volna a biciklire és eltekertem volna három utcányira.

Vízpumpából nem apróztam el a dolgot, AISIN-t vettem, ami tulajdonképpen a gyári. Elég idejekorán beszereztem, hisz már kerek öt éve a garázsban rejtegetem. Történt ez azért, mert a múltkori cserekor sem szarakodtam, megvettem a legdrágább SKF gyártmányt, de néha a pompázás nem megtérülő létforma. Beépítés után nem sokkal elkezdett halkan visítani... Az nem érdekel, ha fúrják a falat, attól is nyugodtan alukálok, ha az asszony porszívózza a szobát, de a kiégő villanykörte halk zizegésétől és a néma falióra hangjától kidüllednek az erek a szembogaram udvarán. A garancia nem vonatkozik a visításra, úgyhogy évekig hallgathattam fordulaton az agyfaszgerjesztő hangot. Külön vörös posztóként lobogott előttem ilyenkor, hogy rajtam kívül senki más nem érzékelte. Az élet bíz néha kegyetlen. Különösen kéjes örömmel bíztam rá Jóskára a feladatot, szabadítson már meg végre a gonosz visítástól. Nem tájékoztattam erről, csak magamban tombolt a közönség Jóskának, aki megváltóhoz méltó egykedvűséggel fogadta a hírt, majd nekiveselkedett a feladatnak három cigi / lélegzetvétel sebességgel. Nem említettem még, hogy mennyire őrületesen szűkös a világ, de mint a múltban kiderült, Dénes bácsi legendás autóját személyesen Jóska hozta be Svájcból. Ismeri és kedveli hát a típust, bár egyszer elpanaszolta, hogy kétszáz felett már instabillá kezd válni.

Munkaidő lejártával mehettem is a reggel otthagyott Ciliért, hogy kiélvezhessem az érezhetetlent. Az efféle cuccok cseréjével az a gond, hogy nem látványosak, se nem érezhetőek, csak úgy megtörténnek. Bezzeg most! Lehúztam öt kemény évet a visítás börtönében, és úgy tűnik, hogy végre szabadultam. Az élet néha bíz csodálatos.

Jóska csodálatos ember, a csemegék nem az utcán várják a tulajt, hanem bent az udvaron, biztonságban

Jöhettem én, folytatva a karbantartást, mely tartalmazott olyan elemet is, ami már kerek kilenc (!) éve van tervben, nem sokra rá terveztem be, hogy az autó az enyém lett. Nem volt sürgős dolog, de azért érdekes volt belegondolni, hogy olyan területre tévedek ezúttal, ahol mikor legutóbb jártam, még csak 28 éves voltam, és enyém volt az egész világ. Biztos ezért is gondolta úgy a sors, hogy az olajcserekor finoman leforrázza a kis kezem, csak hogy érezzem, már én vagyok a világé, és elevenen fal fel, ha nem vigyázok. Azért annyi lélekjelenlétem még volt, hogy megnyitottam az utat a váltóolajnak is a szabad világ felé. Nemcsak egy motor és váltóolajcserét terveztem péntek estére, de míg felmentem várakozni, hogy kicsöpögjön az összes olaj, felbontásra került pár sör, és már nem találtak vissza a gondolataim a garázsba. A testemről már nem is beszélve. De az ilyesmi beleillik a képbe, hisz művészet ez az egész berhelősdi.

Nem így nézett ki, amikor megvettem, folyamatosan újul az évek során

Másnap folytattam az alkotást, és azért jó félbehagyni az olajcserét, mert így az olajszűrőből garantáltan nem folyik már ki egy csepp sem a blokkra. Olyan, mintha egy újat vennénk le, mielőtt feltekerjük az újat. A teknőben lévő menet már sajnos nem hibátlan, ezért mindig pasztázni kell egy kicsit a csavaron, hogy rendesen tömítsen, de majd egyszer, ha úgy érzem, semmi nem okozhat csalódást, és készen állok a csodákra, beszerzek egy másik olajteknőt.

Ha már lent álltam az aknában, gondoltam rávetem magam a csapágyházfedélre. Ha jól tudom, így hívják a váltó motorral ellentétes fedelét, aminek nálam külön története van. Amikor megvettem a Cilit, a hármast reccsenve vette csak be a váltó. Az előző tulaj cseréltetett már szinkrongyűrűket is, de mégis ezt csinálta, amíg nem volt meleg az olaj. A vétel után nem sokkal persze kicseréltem minden kötelező cserélnivalót, köztük a váltóolajat is. Másnap állt is egy takaros kis tócsa az autó alatt... Nem tudtam mire vélni, de az egyértelmű volt, hogy váltóolaj, ám hogy honnan jött, azt nehezen deriváltam csak ki. Kentem tömítőanyagot kívülről minden illesztésre, míg nagy nehezen rájöttem, hogy ez a fedél a ludas, egy alulról nem látható helyről jön a matéria belőle. Levettem és azt láttam, hogy belülről kapott valahogy egy pofont, egy kis darabon rendesen megnyomva az öntvényt, és egy kis hajszálrepedést is okozott ez a trauma. Itt folyt ki az olaj, és mivel ez lejjebb van, mint a betöltőnyílás, ezért nem megfelelő mennyiségű váltóolajjal járt az autó, ki tudja meddig, ezért recsegett. Nekem pedig tippem sincs, mi okozhatta ezt a bibit... Bekentem kívülről gyári Toyota ATF olajhoz való tömítőpasztával (emlékszem, hogy még a vaterán vettem), ami tökéletesen tömített az évek során.

Kalapok egymás közt. A felső az eredeti, az alsó a beszerzett

Az ominózus sérülés belül. Fogalmam sincs, mi okozhat ilyesmit...

Tök olcsó volt amúgy

Viszont nyolc éve szereztem egy alig futott bontott váltót egy MR2-ből, ami elvileg szinte ugyanilyen, csak kicsit más a váltóház a középmotoros rögzítés miatt. De a fedél ugyanaz ránézésre. Slusszpoén, hogy én abban a hitben éltem régóta, hogy ezt már ki is cseréltem, de pár héttel ezelőtt rendet raktam a garázsban, és akkor találtam meg a cseredarabot. Jöhetett a csere. A csavarok kiszedésekor vettem észre, hogy nem mindegyik csavar gyári Toyota, ettől sajnos én hülyét kapok, úgyhogy rendelnem kell majd ide újakat. Levettem a kalapot, bepasztáztam az „újat”, majd felraktam a helyére. Mármint fel akartam rakni a helyére. De nem tudtam felrakni a helyére...

Nem értettem, hogy mi van, de mikor jobban megnéztem, láttam, hogy a belükben lévő fém terelőlemez - aminek fogalmam sincs a szerepéről, de biztos nem véletlenül van ott - nem ugyanakkora. Emiatt hiába tökéletesen jó minden más adottsága, nem fog felmenni erre a váltóra. Remek, tehát tök feleslegesen vettem le a tökéletesen fent lévő tökéletlen darabot, most nem tudok felrakni egy tökéletest, mert az ide tökéletlen. Elárasztott ettől a megnyugvás, a puszta boldogság...

Az eredetiben lévő izé

És a cseredarabban lévő. Látszik, hogy ez elnagyoltabb, nem is ment fel emiatt a helyére

Ja, egyébként a gyári tömítőpasztát szét kellett vágnom, mert kilenc év alatt elrepedt a kupakja és ott beszáradt pár centi vastagon. De a közepén még ott volt a csodás massza. Úgyhogy amíg volt esély, visszaraktam az eddig is fent lévő, kívülről befoltozott fedelet új pasztával.
Csináltam is valamit, meg nem is, ezen már az asszony sem lepődik meg, nemhogy én. Betöltöttem az új váltóolajat, aztán haladjunk, majd újabb kilenc év múlva talán visszatérek a megoldáshoz, mert úgysem fog nyugton hagyni soha ez a dolog.

Ha már szívem virágokkal szórt mezején szivárványokat fingó csillámpónik szaladtak, hátukon repedt fedelű váltókkal, gondoltam kicserélem a balos motortartó bakot, ami tulajdonképpen váltótartó bak. Nagyjából négy éve már lecseréltem a négyből hármat (a jobbos még mindig olyan, mint az új, azt ritkán kell cserélni T16 Celicánál), köztük egyébként ezt is. Az első és a hátsó tökéletesen méretpontos volt, sajnos már nem emlékszem a márkájukra, de Amerikából érkeztek, utángyártottak. A bal oldalihoz csak DEA márkájút találtam, megrendeltem, és be is szereltem. Mármint befaragtam. Ez ugyanis egyáltalán nem volt méretpontos, az egyik csavar furatára sok izzadtságom ráment, mire méretre reszeltem, plusz még az átmenőcsavarnál lévő részből is le kellett fűrészelnem, hogy beférjen a helyére, mert az túl széles volt. Gumiágyban lévő fémcsövet nem kellemes fűrészelni. Végül jó lett, de mindig zavart, hogy ilyen gány van az autóban. Időközben szerencsére a bankkártya mellé szert tettem némi tapasztalatra is, úgyhogy felújíttattam évekkel ezelőtt a gyári bakot. Most tehát azt szereltem be, és ettől már sokkal nyugodtabban alszom. A beavatkozásaim után teljesen jól használható ez az utángyártott bak is, majd eladom. Biztos tobzódni fognak érte, naponta hússzor kell majd feltöltenem a telefont az érdeklődők miatt, hisz óriási a kereslet itthon a T16 Celica alkatrészek iránt. Höhö.

Balra az utángyártott, DEA márkájú, amire sok a panasz pontatlanságok miatt. Én is megszívtam, kellett is farigcsálni, mire jó lett. Mellette a felújított, gyári

Kimászhattam végre az aknából, és nekiálltam kicserélni az ablaktörlőket. Mármint az azokban lévő gumikat, mert ebben még azt is lehet. Kell is, mert ezek még csavaros rögzítésű lapátok, ilyet nem kapsz a teszkóban. Meg máshol sem. Ilyen gumicsíkokat kilenc évvel ezelőtt simán vettem a Toyotánál pár ezer forintért. Meg hat évvel ezelőtt is. Most meg nem, mert már nem lehet kapni... Az öregautózás varázslatos világának újabb tündöklő oázisa az ilyesmi, ahol sajnos elég gyakran megpihen a nyomorult megszállott. Alapigazság, hogy amit ma megkaphatsz, vedd is meg, mert holnap már nem biztos, hogy hozzájutsz! Persze mint mindenhol az életben, szerencsére itt is vannak kiskapuk. Csak drága alattuk áthaladni.

Régi és új gumicsíkok

Cikkszám alapján a gugli kiderítette, hogy kapni még ilyesmit Amerikában. Léteznek ugyanis üzletek, amik felvásárolnak készleteket, hogy aztán később kiárulhassák. Vagy nagy tételben eladja nekik a Toyota a megmaradt készleteket, mert a tárolás drága, és kell nekik a hely a raktárban az újabb, jobban pörgő alkatrészeknek. Így hát van lehetőség rendelni még, csak éppen jóval több pénzért. Ja, és mikor megérkeztek, akkor derült ki, hogy csak a hátsó ablakhoz tartozó gumi a teljesen ehhez a típushoz való, a másik kettő ugyan szintén Toyota, de nem teljesen megfelelő hosszúságú, ott ollóval kellett megigazítani a hosszt. Sebaj, így csinálták ősapáink is, legalább nem maradt ki nekem sem ez a hangulat.

Kihúzni, befűzni, így csinálták őseink

A fékek csúszkái zavartak még egy ideje, éreztem, hogy valami nem frankó elöl. Lekaptam a kerekeket és újrakentem a féknyergek csúszkáit. Jól éreztem, a balos nagyon meg volt szorulva, de nem a zsír hiánya miatt. 2012-ben full felújítottam minden nyerget gyári tömítéskészlettel, új csúszkákkal, viszont azóta kicsit rozsdás lett a csúszka porvédője alatt a nyereg. Ettől a porvédő töve rászorult a csúszkára. Úgyhogy roppant szakértelemmel kipirgáltam a rozsdát, visszaraktam az újrakent csúszkát és a porvédőket, most már minden csodálatos ismét. A jobb oldali kerék csavarjait szokatlan erővel kellett lelazítanom, nem is értettem hirtelen, de aztán beugrott, hogy Jóska levette, amikor leszedte a főtengely tárcsáját, és nyilván nem aktivált nyomatékkulcsot holmi kerékcsavarokhoz, mert az tök buzis.

Felületi rozsda kipirgálva belülről, az feszítette a porvédőket, amik szorították a csúszkákat

A kilenc éve cserélt gyertyákat kicseréltem, már csak azért is, mert öt évvel ezelőtt kapott a jármű szép új, gyári Toyota elosztófedelet és rotort, és kíváncsi voltam, hogy a gyertyák a gyári kábelvégeken milyen állapotban vannak. De ha kiveszem őket, akkor már nyilván újakat rakok vissza helyettük. A Toyota Denso-t árult hozzá annó (gondolom jelenleg is), de én most NGK-t raktam bele, mert néha veszélyesen élek. Őskáosz!

Kilenc évig használt gyertyák. Nagy gond nem lehet a motorral 

A hátsó féktárcsákat ki kellett cserélni. Mármint nem azért, mert elkoptak volna, hanem mert idegesített, hogy a jobb hátsó kicsit tákolt. Hosszú sztori, de itt elolvasható. A lényeg, hogy kellett egy hátsó kerékagy, és csak a kettővel újabbi, T20-as generációból sikerült szereznem egyet, de annak nem 54mm átmérőjű az a része, ahova felfekszik a féktárcsa, hanem 55mm. Tehát a jobb oldali féktárcsa közepéből esztergáltatnom kellett 1mm-t, hogy felmenjen az új kerékagyra. Csakhogy ez marhára zavart... Főleg az, hogy amikor ezt megcsináltam, a kerékaggyal ellentétben az én agyam nem forgott rendesen, ki kellett volna várni az alkalmat egy T16 kerékagy beszerezésére, nem pedig kapkodni. Mindegy, működött szépen a faragott módi is, nem volt semmi gond, de a tudatot nem nyelte el a tudatalatti két év alatt sem.

Jobbra az ehhez az autóhoz való T16 kerékagy, balra a T20-é, amire többé nincs szükség

Tehát az évek során beszereztem egy bontott, hibátlan T16 kerékagyat, és két új Brembo féktárcsát hátra. Szépen lecsiszoltam fémtisztára a felfekvő felületeket a kerékagyon, beépítettem a jobb oldalon. Felraktam az új féktárcsákat mindkét oldalra, és megnéztem a csúszkákat, a bal hátsót újrakentem. Fékbetéteket nem cseréltem, mert gyakorlatilag újak voltak, pár ezer kilométert futottak, azt is vagy autópályán, vagy országúton. Így most hátul Brembo féktárcsák vannak a Brembo fékbetétekhez. Elöl meg Textar betétek, és szintén Brembo féktárcsák. Az én életemet már kiszolgálják a fékek, remélhetőleg az autóét is.

Balra az új Brembo, jobbra az alig használt, szinte új Textar, csak a közepe egy mm-rel nagyobbra van esztergálva, ezért az én autómhoz többé nem jó

Jöhetett a pacsálás. A hűtővíz öt éve volt felfrissítve, és azt is illik rendszeresen cserélni. Úgy nagyjából ilyenkorra már csereérett lett. Különösen fontos ez az ilyen ódon japán vackoknál, mert nyersanyagszegény időszakban készültek, és bár a Toyota mindent megtett, hogy tartós cuccokat gyártson, a szegény ember akkoriban is vízzel főzött. Úgyhogy az alumínium, amiből a hengerfej készült, nem feltétlenül a legminőségibb anyagból van, ezért érzékeny a jó minőségű hűtővízre. A hajdani exCelica-guru mesélte régen, hogy volt is precedens arra, hogy egy gagyi hűtővíz szétmarta a pont ugyanilyen Yamaha hengerfejet. Nem kockáztatok, meg amúgy is lelkes vízcserélő vagyok, nálam ez része a lelkiismeretes karbantartásnak.

Viszont úgy voltam vele, hogy ha már megbontom a vízkört, akkor kicserélem a termosztátot is gyárira, mert emlékszem, hogy az előző tulaj mesélte, hogy ő már kicserélte valamilyenre. A valamilyen nem jó, legyen inkább eredeti példány, az ablaktörlők mellé hát ezt is rendeltem Amerikából. Le is teszteltem a beszerelés előtt, nálam minden új példány megy a lábos vízbe a tűzhelyen, hogy biztos legyek benne, tuti működik. A fehérvári kirendeltségben vettem két új vízcsövet is a Toyotánál, mert a 32 éves példányoknak már nem tetszett az állaguk. Gumiszerűek még, persze, nem is hullana szét mostanában egyik sem, de akkor sem érződtek már hamvasnak, én meg lelkes idióta vagyok. Kezdetét vette a pacsálás, kiengedtem a vizet a hét évvel ezelőtt beszerelt Nissens hűtőből, és lebontottam a csöveket. A blokk felöli végeiken még a gyári bilincsek voltak, azokat viszont mindenképp le kellett cserélni rendes szorítóbilincsre, be is készültem négy tisztességes, nem gagyi példánnyal, pedig tudjuk, hogy manapság nem könnyű rendes bilincshez jutni, ha az ember nem bűnöző.

Régi és új

A termosztát berakásakor elmerengtem, hogy most hogy is pozícionáljam. Ugyanis a legtöbb termosztátban van egy angolul Jiggle pin-nek nevezett, apró furatban lengedező kis bütyök, aminek nem tudom a hazai nevét. Ez állítólag nem mindegy, hogy az óra számlapján elképzelve hol áll épp. A Toyota azt írja, hogy alulra, hat órára elforgatva szereljük be a termosztátot. Megint mások azt mondják, hogy a délidőt üsse el. Van, ahol azt olvasni, hogy inkább legyen negyed háromnál. Fogalmam sincs, hogy mi a helyes és mi is pontosan a célja, aki tudja, kérem okítson! Én mindenesetre a hat órához tettem, bár ott nekem nem tűnik logikusnak, ha netán a légtelenítéshez van köze. De én be vagyok idomítva a Toyota által, úgyhogy jó kutyaként engedelmeskedtem az előírásuknak, remélem nem tettem rosszul. Ám úgy képzelem, hogy nagy jelentősége nem is lehet az egésznek, hisz abban például nem is volt, amit kivettem.

A gyári termosztát, felül látható a "jiggle-pin"

A vízcsövek cseréjénél minden oké volt, leszámítva, hogy az egyik cső nem pont olyan volt, mint az eredeti. Ez már természetesen csak akkor derült ki, amikor már levettem róla a cikkszámot a világba ordító matricát, és egymás mellé tettem a két csövet. Gondoltam mindegy, az is lehet, hogy az nem volt eredeti, ami bent volt az autóban, bezzeg majd most végre bekerül az igazi, a nagy ő. Be is építettem, ennek köszönhetően észrevehettem, hogy az igazi nem az igazi. Elfér, de más íven zajlik, meg igazából egy kicsit le kéne vágni a hosszából, hogy tökéletes legyen. Tehát gyanús, hogy mégis inkább az az igazi, ami eredetileg az autóban volt. Utólag megnézve a képeket kiderült, hogy nem olyan cikkszámú csövet kaptam, mint amit rendeltem, ez a toyodiy.com szerint a régi Carina II vízcsöve.

Ez a különbség a régi és az új között ennél a csőnél

Több sem kellett, izzítottam az étert és finoman megreklamáltam a dolgot a Toyotánál. Gondoltam visszáruzásra már esélyem sincs, de ha tényleg csak eltoszott valaki valamit, akkor még mindig beszerezhetek egy ebbe az autóba való csövet. Nem sokat váratott magára a válasz, melyben közölték, hogy ha valaki elbaszott valamit, akkor az a kenyéradó gazdájuk, a Toyota, mert az eredeti cikkszámú termék már rég megszűnt, és ezt adja fel helyettesítőnek a rendszer. Leszek szíves Akio Toyoda-nál reklamálni, annak talán lesz értelme, de inkább kapjak be valamit. Egy újabb fincsi sziget a vénautózás háborgó fostengerében, ezt már szeretem! Mármint annyira, mint kecske a kést.

Úgyhogy ezentúl ez nem fog hagyni nyugodni, egy jövőbeni vízkörbontás már benne van a levegőben, mikor is szépen méretre igazgatom ezt a csövet. Vagy visszarakom az eredetit, mert az tök oké, inkább a másik cső nem volt tetszetős. Majd megálmodom a következő években.

Ami még megesett, az egy klasszikus apróság. Az ajtókárpitokban a zár pecke körül van egy takaró műanyag. Ez az összes autónál mindenféle házi barkács megoldással van visszahenkelve, mert ha egyszer kiveszi az ember gyermeke, tuti, hogy eltöri a rögzítő fület, annak híján pedig többé nem pattan vissza a helyére a cucc. A nép ekkor átmegy Michelangelóba, és őrületesen művészi szobrokat farag műgyantából, vagy ami épp kézbe akad. Itt is szenzációs alkotások voltak mindkét ajtóban, úgyhogy az idők folyamán már mindkettő takaróelemből vettem újat. Csak azóta én is eltörtem a jobbosnak az új fülét... Kedvelek faragni, de inkább maradnék az unalmas megoldásnál, de egy full elemet nem akartam újra megvenni. Inkább kideriváltam az eltört fémfül cikkszámát és abból vettem egyet. Már azt sem tudom, mennyibe került, de nem volt több három számjegyűnél, az biztos. Néha a sors olcsón méri a jegyet az elégedett hátradőléshez.

Kicseréltem még pár csavart, és ennyi. Hátul a féknyerget és a fékpofákat rögzítő csavarokat, mert az eredetiek fejeit kicsit megnyalta az idő, elöl pedig a sárvédőket rögzítő csavarokból vettem gyári újakat, mert marhára zavart, hogy a komplett fényezés után holmi akármilyen csavarokkal rögzítettem vissza az elemeket. Bár nem tudom, hogy az az állapot volt –e jobb, vagy a jelenlegi, amikor egy csavar bele lett törve, a többi meg szép új gyári. Fogok én még ezzel játszadozni.

Ennyi. Még a fékfolyadékot kell kicserélni, mert legutóbb hat éve tettünk ilyet az asszonnyal, de azóta csak még tovább fokozódott a rutin, most már pár perc alatt megleszünk vele. Most már csak arra kéne rájönnöm, hogy minek is tartom én ezt az autót, ha alig használom... Az asszony kinyírna, ha eladnám, az biztos, erről már többször biztosított. Ezen kívül csakis az lehet az indok, hogy csodálatos vezetni. Ja, meg esetleg az, hogy átkozottul gyönyörű. Még a garázsban állva is.