Mostanában töltötte be egyéves fennállását a fehérvári Cars & Coffee találkozó. Erre csak tegnap eszméltem rá, amikor épp egy fájdalmas ébredés kínjait kúráltam ki egy vízpárás parkoló aszfaltján ácsorogva. Ha objektíven, kívülállóként nézzük, egy szívás az egész, reggel hattól tart kilencig a hidegben, nincsen ugrálóvár, sem kannásbor, és egy árva autót sem sikálnak le csöccsel. Nincsenek a mai agyat jóllakató mértékű ingerek, a nép mindössze téblábol, beszélget, miközben egymás autóit mustrálja. És mégis elegendő ennyi is a jó időtöltéshez. Átkozott retró ez, nemcsak retró autósoknak. Csodálatos dolog. 

Aki nem tudná, miről szól ez az egész, annak elmondom: Korán reggel van, hogy ne csak a magamfajta, hanem a megtépázott idegszálakkal rendelkező családapák is részt vehessenek, amíg még otthon a gyerekek alszanak, és anyuka is még próbálja magába szívni az éjszakai pihenéssel megszerzett energia minden cseppjét. Kilenckor pedig apa hazamegy, teljesen kisimult arccal, addigra a család már beboot-olt és kezdetét veheti az élet, amiben az autó csak egy málhás vasdarab. De hattól kilencig az autó van az epicentrumban, és ez többet jelent plusz 1-2 óra alvásnál. Számos városban van már itthon is ilyen esemény, érdemes körbenézni, és ha nincs a lakhelyünk környékén, érdemes megszervezni.

Feleslegesek ide a szavak

Ott voltam az első alkalommal is Fehérváron, 2016 őszén. Érdekes belegondolnom, hogy akkor már tervben volt a Hacsi megvétele, de még nem volt a nevemen, így természetesen Cecíliával, a veteránkorú Celicámmal mentem. Az első mindig emlékezetes, úgyhogy magam is élesen emlékszem a hangulatra, egy igazán jó hangulatú esemény volt, ahol legalább annyi volt a nézelődő, mint az, aki vitt magával autót. Itt szereztem meg első TC cikkem tesztalanyát, a Cappuccinot, és ha már itt tartunk, kicsit kalandos módon, de a másodikat is, a Quattroportét. Tényleg szinte fesztiválhangulat volt, már csak a töcögő zene hiányzott, de hiába, vidéken is kordában tartja magát időnként a kultúra.

Érezte a stílust bőséggel, nemcsak kalapot hozott magával, de fánkot is

Van, hogy nincs ki a négy kerék, na és?

Azóta már külön arckönyv oldala is van a fehérvári eseménysorozatnak, hasonlatosan más városokhoz. Itt könnyebb megindítani a bandázást, elterjeszteni a meghívót az évszakokhoz köthető eseményekhez. Biztos vagyok benne, hogy a szervezőknek külön jó érzés, hogy más városokból is érkeznek autók, az első esemény különösen gazdag volt fővárosi és más, Fejér megyén kívül érkező járművekben. Már észrevehető, hogy külön magot képeznek az állandó résztvevők, amibe már kezdek én is beletartozni, hisz egy alkalmon kívül eddig az összesen részt tudtam venni. Néha nem áll meg az esemény a statikus jellegnél, én a legutóbbi alkalommal megautóztattam egy rég látott ismerőst az ipari park környékén, majd volt szerencsém kipróbálni az ő 350 Z-jét. Érdekes dolog kacérkodni a menetstabilizálóval a vizes úton, miközben négyesben van a váltó. Ahogy láttam, nemcsak mi voltunk az egyetlenek, mások is megmutatták egymásnak, hogy nem tréleren érkezett az autójuk.

Cecília a sarki porondon

A játékautóm is jelen volt már kétszer

Belefér ez, mert bár időnként itt is utat tör magának az ifjúkori hévvel átitatott önelégültség egy-egy hevesebb elindulásban, alapjában véve ez az esemény csak egy nyugodt főhajtás egymás hülyeségei előtt. Abból pedig elég változatos a felhozatal. Az egy év alatt például volt itt olyan Barkas, ami előhozza mindenkiből a perverz állatot, új érzés rákívánni egy ilyen dobozra. De emlékezetes marad az a Hilux is, ami olyan szinten van felújítva, ahogyan még a gyár sem volna képes. Egy olyan autó csavarjai csillogtak a kadmiumtól, amit az erdőszélen szokás szétrohasztani munka közben, és amit ráköltenek karbantartás címén, az ötévenkénti olajcserében merül ki. Tovább fokozza a sci-fi hangulatot, hogy ez a példány is lerúgott rohadványként kezdte, mielőtt új életet kapott.

Ezt egyszer úgyis megírom, ha addig élek is, a telefonszám már a birtokomban, csak idő kéne hozzá

Nem pont ilyen szokott lenni egy harmincon túli pickup motortere

Nyúltam is pár képet az internet nyilvános sűrűjéből, egyiket sem én csináltam. Szerintem érzékelteti a sokszínűséget, és hogy minden megfér egymás mellett. Sajnos nem tartunk ott, hogy válogatni kelljen a résztvevőket, a nagy vízen túl bezzeg olyan problémákkal kell megküzdeni, hogy ne álljon egymás mellett túl sok Porsche, vagy DeLorean. Mi ezt valószínűleg sosem fogjuk megérni, és bár ezért minden alkalommal megesik, hogy a nézelődők léptei megszaporodnak egy-egy sor mellett, de utána úgyis visszalassulnak a következőben. A lényeg különben is a bandázás, beszélgetés, hogy mindenki megmutathatja, mije van. Minden arról a pár elismerő pillantásról, néhány jó szóról szól. És bár az élet egyértelműen fáradhatatlan küzdelmet folytat az autóbuzulás visszaszorításáért, egyelőre jó látni, hogy még sokáig kudarcot fog vallani.

Jövőre biztos vagyok benne, hogy folytatódik az eseménysorozat Fehérváron, és az benne a legjobb, hogy nem fogja kinőni magát soha. A szervezők persze törekednek rá, hogy minél komfortosabbak legyenek a körülmények, szervezkednek üzletekkel, hogy már hattól árulják a fekete nedűt, ilyesmi. De biztos vagyok benne, hogy ez a móka mindig hű marad a nevéhez a jövőben is, egymás autójának nyalogatása a kávészagú leheleten és megannyi sztorin keresztül. Én pedig hálás vagyok a sorsnak, hogy végre van egy esemény, ami számomra is örvendetes, hogy átevickélt ide az óceánon át és nemhogy elfáradt volna benne, hanem egyre inkább erőre kap. Remélem megfertőz minél több embert, hisz ezzel nemcsak magunknak okozunk örömöt, hanem másoknak is. Abból meg mi baj lehet?