Erről a zsírégető melegről eszembe jutott a tél, ezzel együtt egy csomó emlék Dick-ről, a megboldogult kockaládáról, amely ugyan ritkán volt hajlandó üzemelni, de akkor megannyi élménnyel gazdagította létezésem. Ebből az egyiket most meg is osztanám. Rég volt, tán igaz sem volt.
2007 telének egyik hideg estéjén történt. Egy község főutcáján álltam a lámpák fénye alatt, egy képzelt szőnyeg szélén, pár méterre a kockám mögött pedig fényhíd dolgozott egy rendőrautó tetején. A hivatalos személy épp szolgálatba helyezte legszúrósabb tekintetét, miközben hol a jogosítványomat, hogy a képemet illette vele. Gondolom már előre lefixálta kollégájával azt is, hogy most ő fog beszélni, mert az ő hangja mélyebb.

- Tudja, hogy miért állítottuk meg? - kérdezte a kártyáim matatása közben.

Ezt a színdarabot kell ilyenkor előadnunk, ő felteszi ezt a műkérdést, én pedig megadom az értetlenkedő műválaszt. Kollégája mindeközben zseblámpája fényével hadakozott a Ládám belterében, amiben kárpit és hátsó ülés nem volt megtalálható, annál inkább egy kagylóülés a sofőrnek, négypontos biztonsági övvel. A szerv beszámolt a látottakról a kollégának, aki biccentéssel nyugtázta azt, majd folytatta a lelkemet fürkésző tekintet használatát.

- És azt tudja -e, hogy kaptunk már pár bejelentést magára a zaj miatt? - ekkorra már mindketten maximumra tekertük magunkban a potmétereket, ő a szúrós nézését, én az ártatlanét.

Való igaz, az ötvenes kipufogórendszer, amit ráraktam az autóra, nem arról híres, hogy csecsemőket is álomba ringat, de én mindig a nem lakott részen játszadoztam. Gondolom azt hallhatták a lakók, amikor a ritka örömautózások egyike után hazamentem a garázshoz. Ezt a bűnöm elismertem, de biztosítottam őket arról, hogy az igazi, nagy fordulaton üvöltő hangot csak növények hallhatták az elhagyott utak szélén, elvégre rendes ember fia vagyok én.
Kolléga eközben már guggoló pózban a hátsó gumik profilmélységéről fejezte ki nemtetszését, és mivel a műanyag csomagtartófedél sem feltétlenül gyári alkatrész, ezt is szóvá tette fennhangon. Tárgyalópartnerem sem volt rest, elérkezettnek látta az időt egy gyomroshoz:

- És azt tudja, mi történne, ha most elrendelnénk egy rendkívüli műszaki vizsgát?

Inaktiváltam az ártatlan nézést, a színjátéknak vége lett, oszoljanak a nézőtérről, nincs itt semmi látnivaló. Inkább elővettem a farbát, biztosítottam őt arról, hogy tudatában vagyok vétkeimnek. Egyúttal arról is szót ejtettünk, hogy csak a sperrdiffi, amivel rendelkezik a hobbiautóm, annyiba került, mint maga a jármű, tehát nem sajnálok tőle semmit, csóró sem vagyok, és hiába van sok helyen átalakítva, az kellően jó minőségben történt. A vizsgán megbukna, de nem azért, mert közveszélyes, hanem mert engedély nélküli átalakításnak minősülnek rajta dolgok. És úgyis alig használom.
Ekkor valami történt, megváltozott a  arcberendezése, a szúrós tekintet hirtelen tollpárna gyengédségét árasztotta, még tán a hang is más tartományokba került.

- Na idefigyeljen, értem én, hogy marha jó dolog csúszkálni és veretni a géppel, de muszáj voltam megállítanom, hogy lássák a lakók, érti. Legközelebb ha elmegy tolni neki, akkor kérem ne itt tegye, hanem ismeri azt az utat arrafelé? Na, azon még menjen végig, az már nem az én körzetem, ott nyugodtan azt csinál, amit csak akar, nyomja neki. Most viszont arra kérem, hogy menjen haza, el is fogjuk kísérni, rendben? És egyébként nem ég a jobb hátsó.

A közvilágításnak köszönhetően hamar megtaláltam az államat a földön, feltűnés nélkül vissza is raktam a helyére. Kezeim közé kaptam irataim a hálálkodásom közepette, majd felhördült az ezeröcsi és nyomomban rendőrautóval elmentem a garázsig, ahol ők egy fénykürtölés után leléptek. Nem hülyék a rendőrök, nyilván sokat segít a helyzetek többségén, ha az ember nem is nézi őket annak. Vagy csak szerencsém volt, hogy épp velük futottam össze?