Nincs fotóboltolva a kép, valóban újra van első futóműve a játékautómnak, még ha ezt egyelőre alig is merem elhinni. Két hónapon át nem volt ki ennek a vacaknak a négy kereke, miközben időnként azt hittem, hogy én is erre a sorsra jutok. De ez a látvány most minden kínért kárpótol. A kerék nincs kitörve, csak meg lett hekkelve kicsit a kormányszög. Erről is lesz szó, meg sok más egyébről, mert az utóbbi egy hónapban belehúztam kicsit, hogy tavaszra-nyárra kész legyen, így hát voltak történések bőséggel. Persze kettőt előre, egyet hátra módszerrel, de ezen eszembe sem jut meglepődni. Futóművészet, kormányszögelés, sok dologról esik most szó. Kezdjük rögvest a futómű beépítésével, egyúttal azzal, hogy mi az a piros izé a keréktől balra.

Amikor legutóbb beletörtem két csavart a kasztniba, kiderült, hogy a két toronycsapágy fel lett cserélve a gátlókon. Van ugyan rugóösszehúzóm, és ha nagyon muszáj, használom is, de úgy értékeltem a helyzetet, hogy itt most nem kötelező. Van ugyanis egy kedvenc szerelőm a városban, aki miközben talán már az ország összes Capriját begyűjtötte, nagyon lelkiismeretesen dolgozik, és még gyorsan is. Úgyhogy mikor odavittem neki a két gólyalábat, hogy cserélje majd ki valamikor a két toronycsapágyat, meg sem lepődtem, hogy rögtön nekiesett és három perc alatt kész is volt. Ingyen. Aztán lebaszott, hogy miért nem vittem hozzá rögvest az egész vackot, mit bohóckodok itt ültetőrugókkal, hegesztett volna rá állítható rugótányért és csináltatott volna hozzá normális rugót. Pislogtam három hosszút, majd megállapítottam, hogy az élet csupa meglepetés.

Az immáron helyesen összerakott rugóstagokat könnyű már visszarakni a helyükre, csak itt egy kicsit meg lett bonyolítva egy úgynevezett NCRCA által. Ez egy kis közdarab a talpas gömbfej és a gólyaláb között, a szerepét pedig most megpróbálom érthetően kivesézni, miért is kell ez, ha az autó le lett ültetve. Lássuk először is, hogy hogy néz ki a helyén, ezen a képen el sem kerülheti a figyelmet, már csak az indiszkrét színe miatt sem, pedig az ebben a közegben még nem is annyira feltűnő. Itt látható alant, szép új csavarokkal tűzdelve.

Kezdődjék némi okoskodás, mert hát mégiscsak férfi vagyok, nekünk ez kötelező néha. Nem vagyok részeg, így nem tart sokáig. Fokozatosan kiderül majd, hogy minek a rövidítése is az NCRCA, de mint tudjuk, a rövidítések a tudósoknak valók, pont azoknak, ami én nem vagyok, és ez így ideális, hisz ha nem tudom, taníthatom. Azon már túltettem magam, hogy egy darab alumínium árából valaki a nagy víz túlpartján elvitte vacsorázni a feleségét. Meg a csaját. Meg a törvénytelen gyermekét. Kértek szuflét is.

Amennyire általában gazdag ékes anyanyelvünk, annyira csóró az autós kifejezések terén, vagy csak az én szókincstáram üres. Amíg ez ki nem derül, addig legyen RC-nek nevezve az, amiről most szó esik. Rajzolni fogok, mert egy kép többet mond ezer szónál, annyit meg már érdemes megspórolni, ha nem fizetnek érte. Van ugye a tömegközéppont. Most ne fejtsük meg azt, hogy miként derül fény a tömegközéppont (TK) helyére, mert egyrészt fogalmam sincs, másrészt ez most nem is fontos. Kezdjük ezzel a Móricka-ábrával, az élethűség kedvéért a Hacsit idéző futóművel:

Húzunk egy vonalat az alsó lengőkart meghosszabbítandó. Eztán húzunk egyet a lengéscsillapító szárára merőlegesen. A két vonal mindenképp fog találkozni, és ahol megteszik, azt a pontot összekötjük a gumiabroncs felületének közepével, ott, ahol a földet éri. Mikor ezzel megvagyunk, merészen feltételezzük, hogy az autó szemből nézve szimmetrikus, így megfelezzük, és középen húzunk egy függőleges vonalat. Ahol az abroncs felületének közepéből húzott vonal ezt a függőleges vonalat keresztezi, az a Roll Center személyesen. A fenti kép szerintem értelmet ad ennek a rizsának.

A probléma ott van, hogy a világon minden mozog. Te a csajod körül, az űrhajós a Föld körül, a Föld a Nap körül, a Nap a Tejút középpontja körül. A tömegközéppont pedig a Roll Center körül, amikor gyorsan beesel a kanyarba és a centrifugális erő le akar dobni a versenypályáról. A kasztni ilyenkor elkezd dőlni, ekkor akar elfordulni a tömegközéppont a RC körül. A tömegközéppont és a RC között lévő távolság ennek az erőnek az erőkarja. Spórolok újabb ezer szót:

Mivel az erőkar annál nagyobb erőt fejt ki, minél hosszabb, ezért nem jó, ha a tömegközéppont túl távol van az RC-től. Csökkenteni kell hát, de legalábbis nem növelni a gyárihoz képest. Ha viszont ezt nem veszed figyelembe, és úgy ültetsz le egy autót, akkor a Juli ugyan levet ereszt, amint meglátja a hasaló járművet, neked viszont a kocsi úton tartása miatti koncentrálásban minden véred az agyadba fog menni, így nem tud eljutni randikor hasznosabb testrészbe. A randevú vége az lesz, hogy te kidülledt szemekkel révedsz a távolba, és nem érted, hogy ami kanyart eddig nyolcvannal vettél be, azt most miért nem tudod még ennyivel sem, pedig hát azt vártad, hogy kétszázzal fogsz unatkozni. Mindeközben a Juli meg már a Laci megemelt Ladájában ül. Lelombozva révedni nem egészséges, így hát az alsó lengőkart vissza kell hozni a megérdemelt helyére. Erre való ez a pompaszínű vacak. Anélkül ugyanis a leültetett autónak az RC-je olyan messze kerül a TK-tól, mint Győzike a doktoritól, így még nagyobb erővel akar a tömegközéppont a Roll Center körül elfordulni:

A rugó ugye rövidebb, az autó lejjebb került, de ettől a lengőkar nem túl jó szögben áll. Kell egy közdarab, amitől visszaáll a helyére, így a tömegközéppont lejjebb kerül, de a Roll Center visszatér intim közelségébe. Menők is leszünk, gyorsabbak is, meg a Juli is visszatér:

 Tehát immáron több fronton küzdünk a kanyarban történő, nem kívánt dőlés ellen: Keményebb rugókkal, amik egyben rövidebbek is, így a tömegközéppont lejjebb került. Egy fémkrumplival pedig visszahoztuk a Roll Centert is a helyére, csodálatos. Most már értjük, hogy mi az RCA, de mi a rosseb előtte az NC. Nos, persze ez is egy rövidítés, mégpedig a Negative Camber megfelelője. Magyarul ez a negatív kerékdőlés. Aki látott már régi versenyautót, annak rögvest kiszúrta szemeit az, hogy milyen komikusan állnak a kerekei:

Ez a pozitív dőlés. Miután az ember a kiszúrt szemeit befoltozta, rögtön elgondolkodik, hogy ez ránézésre is egy őrületes baromság, hiszen kanyarban a bódé a rugózatlan tömeg felett elkezd dőlni, és ez a fajta kerékdőlés azt támogatja, hogy az autó felboruljon. Ez így is van, de akkoriban más árfolyamon mérték az emberéletet, és nyugodtan kísérleteztek vele. Nem minden volt régen jobb, az autóversenyzők még a mosónőknél is korábban haltak.

Ha azt akarjuk, hogy kanyarban stabilabb legyen az autó eleje, akkor negatív dőlést kell adni a kerekeknek. Ezt is csinálja mellékesen az NCRCA, tehát a teljes neve: Negative Camber Roll Center Adjuster. Plusz oldalanként 25 millimétert szélesít is a nyomtávon, vagyis elöl kaptunk összesen öt centit. Nagyon elfoglalt ez a darab alumínium, nincs ideje ásítozásra, nemhiába nem létezik belőle Szulejmán Edition. Stabilabb, egyúttal játékosabb lesz tőle az autó, a Juli meg hozza a barátnőjét is, ha meglátja a dögös, terpesztős végeredményt.

Beépítéskor menetrögzítővel is meg kell kenni a csavarokat a biztonság kedvéért, ez a használati utasításban kétszer is alá van húzva, én pedig nem is sajnáltam a méregdrága nedűt. Még egy kis kefélésre is szakítottam időt az összerakás előtt, hogy ne felületi rozsdára, hanem az anyagra feküdjön fel, ha már egyszer ott van.

Utána mindezt berakni a helyére nem volt annyira egyszerű, de némi szívás után kifejlesztettem a technikát. Felül a toronycsapágy három csavarját rögzítettem, alul pedig a lengőkart a kasztnihoz. A bal oldalon ehhez noszogatásra sem volt szükség, mert az első lendülettel pont lyukra sikerült tennem a szilentet, ami abszolút én-vagyok-a-világ-ura érzés. Ekkor már csak egy emelő kell, hogy az annyira gyűlölt utánfutás rúd két csavarjához odaemeljük a lengőkart, miközben préseljük össze a rugót. Feszül ilyenkor minden, az NCRCA-tól meg nem olyan könnyű odarakni a rúd csavarjait a furatokhoz, de végül viszonylag könnyű sikerrel járni, nemhiába találta fel az emberiség magának a kalapácsot. Eztán a stabilizátor szilentjeit cseréltem ki a poliuretánokra, és tulajdonképpen kész is volt az első futómű. Mármint azt leszámítva, hogy a bal féktárcsa porvédője rommá volt korhadva, ezt így képtelen lettem volna visszarakni. Úgyhogy kerítenem kellett valahonnan egy másikat. De persze nincs ilyen az egész világon. Gondoltam én…

Azóta már rájöttem, van még alkatrész, csak senki nem adja el, hátha egyszer neki lesz rá szüksége. Kis hazánk különösen erős Hacsinagyhatalom, talán egész nyugodtan azt is kihagyhatjuk ilyenkor a mondatból, hogy „ahhoz képest”. De a helyzet az, hogy hiába van alkatrész, még sincs. A Hacsisok tábora rókákból és hollókból áll, a szerepek pedig cserélődnek. A pénz nem mérvadó, mert minden csillagászati összegekbe kerül, a sajt kiénekelése a lényeg a másik szájából. Nekem szerencsém volt, mert nagyon rendes hollók vesznek körül, és ha ez a zsákmány nem is egy Pule sajt, de bizony egy jó nagy korong parmezán.

Az már csak plusz szerencse, hogy a postaköltséget is megúsztam. Dani - aki a múltkor már megmutatta nekem, hogy úgy veti a kereszteket, mintha később le is akarná azokat aratni - elhozta nekem fehérvárra, mert a környéken járt, és mert rendes gyerek. Azért is örültem ennek, mert még egyetlen hozzáértő sem látta a kocsit, most pedig végre megmutathattam egy olyannak, akinek érdemes adni a véleményére. Nem készültem sem jóra, sem rosszra, engem csak az igazság érdekelt. Úgyhogy felszólítottam rá, hogy nézegesse meg, már amennyire lehet, mert ugye egy elég szűkös garázsba van besúvasztva. Nem is volt rest, rögvest meglátta, hogy a múltkor felújított vízhűtő ereszt alul. Majd szólt, hogy a viszkós ventilátor helyett szerezzek be egy villanyost, mert ez úgyis tönkre fog menni, és vissza is fogja a motort. Az olajhűtőt is le szokták cserélni valami normálisra, mert a gyári csak azért van, hogy legyen. A lámpákat ökörhugyozás tartja a helyükön. Az ülés háttámlája majd el fog törni. A motortér pár liter Brigéciol után már talán tűrhetően fog kinézni.

Ekkor átfutott agyamon, hogy miért nem inkább az időjárásról álltam le vele beszélgetni, meg is említettem fennhangon, hogy nem is olyan fontos ám átnéznie, minek fáradni! De az lett a végkövetkeztetés, hogy nem annyira fos ez az autó, a garázs homálya ugyan jól áll neki, de csomó dolog arra utal, hogy nem nagyon molesztálták a múltban. És ahogy Dani mondta, azért nagy szó ez, mert túl kellett élnie azt a korszakot is, amikor kétszázezer forintért adták-vették és semmiféle megbecsülésnek nem örvendett a típus. Márpedig itt hosszú évekről beszélünk. Ja, egyébként kiderült, hogy ami porvédőt hozott, az nem balos, hanem jobbos, de ennél az autónál majd akkor lepődöm meg ilyesmin, ha a sors kihagy egy lehetőséget a szívózásra. Végül a kicserélésénél is megúsztam a postát, ezúton is köszi a közreműködőnek!

A jobb oldali futóművet már előtte pár héttel összeraktam, és az akkor hirtelen olyan haladásnak tűnt, hogy rendhagyó módon átmentem tinilányba és készítettem is vele egy szelfit az aknában. Mint tudjuk, amit nem posztolunk ki a fészbúkra, az nem is történt meg, nem kockáztathattam, hogy kiderüljön, hogy nincs is beszerelve. Miután megjött a balos porvédő, összerakhattam a másik oldalt, így végre két hónap után ismét lett elöl futómű. A kerékcsapágyaktól nem sajnáltam a zsírt, és megint rácsodálkozhattam az autó egyszerűségére, amikor ráraktam a kerékagyat a kiálló csonkra. LEGO a gyerekkoromból. Mikor kapok már végre valamit a pénzemért?

Például amikor megvettem az új vízhűtőt a lyukas helyett, mert nem akartam a régivel tovább tökörészni. Mint kiderült, nagy szó, hogy egyáltalán találtam hozzá újat, én pedig csodálkoztam, mert tök egyszerűen ment. Szereztem hozzá új japán hűtősapkát is, és ha már a környéken jártam, kicseréltem az olajhűtő csöveit is, mert a gyáriak már elég cefetül kezdtek kinézni, hát hiába, mind megöregszünk. Az előző tulaj javasolta is a vásárláskor, hogy azokkal kezdjek valamit. Szerencsére a városban van egy műhely, ahol a 46-os villáskulcs nem számít nagynak, és hidraulika csövekkel játszadoznak naphosszat, így elvittem hozzájuk ezeket, adjanak helyettük másikakat. Két perc múlva már kezemben is voltak az újak, potom pénzért, új bilincsekkel. Majd egy hét múlva visszamentem még egy csőért, mert valahogy rövidnek bizonyult az egyik, amit előzőleg vettem, pedig a gyári lett lemérve, csak gondolom rosszul. Gondolkodtam plusz burkolaton is, ahogy a gyáriakon is voltak, de a szaki szerint a hővédelem miatt kár aggódni, ha leég az autó, ezeket a csöveket még eladhatom. Úgyhogy csak ott burkoltam be pluszban, ahol hozzáér a bodegához, ne dörzsölődjön ki még véletlenül sem.

Itt untam meg a régi hűtő viselkedését.

Nagyon csecse az új termék, túl is teljesíti a feladatot, mert automataváltóhoz is jó lenne. Mondjuk én manuálishoz rendeltem, de mindegy.

A kormánymű felújításának bizonyos részleteiről nem beszélhetek. Az agyunk megpróbálja kitörölni a rossz élményeket, így a több, mint egy hónapig tartó toporgás eltűnt a memóriadombjaimról. Csak remélni tudom, hogy szegény AE86 Zoli is elfelejtette már ezt, bennem is csak az maradt meg, hogy amikor végre kezei közé kaphatott egy hőn áhított alkatrészt, villámgyorsan végzett pazar munkát.
Aki olvasta az előző bejegyzést a kormányműről, az tudja, hogy ha én azt mondom valamire, hogy nem rozsdás, akkor azt maszkban kell megközelíteni, nehogy véletlenül belélegezzük. Megváltó Zoli összesöpörte hát a kormányművet, amit kapott tőlem, és készített belőle egy vadi új alkatrészt. Hogy mutassam, miről is beszélek, ilyen volt a fogasléc, és kívülről sem volt szebb az egész.

Mókás látni, hogy mindössze tíz alkatrészből áll az egész mű. Minden el lett mosva patyolatra, minden újra lett zsírozva, a kopott persely, amiben a fogasléc mozog, ki lett cserélve gyári újra. Ettől most eszembe jutott sajnos, hogy ez a vacak vasdarab mire megérkezett, a türelemtől rózsaföldekké vált körülöttem minden, amerre csak jártam... De ez már mit sem számít, hisz annyira gyönyörű lett a végeredmény, hogy néha kedvem támadna verset írni hozzá. Az új persely nemcsak a türelmem amúgy is legendás határait lökte odébb kilométerekkel, de a fogasléc lógását is megszüntette. Nagyon várom már, hogy élesben kipróbálhassam a kormányzást, mert rákerült az a két fémkarika is az axiálcsuklókra, amiktől nagyobb szögben tudnak elfordulni a kerekek, ez pedig drifthez kötelező, ott kell a targoncákat megszégyenítő szög. Így viszont most a külső összekötőket koppig rá kellett tekerni a belsőkre, remélem a futómű beállításánál nem kell még beljebb tekerni, mert akkor nézünk majd nagyot, hogy mit csináljunk.

Persze ezután tisztességesen be kellett menetrögzítőzni őket a helyükre

Ebbe beleszerettem, de nagyon. És ezt még lehet tovább növelni, de nekem nem kell, hisz előbb meg is kéne tanulni vezetni: https://youtu.be/1-PKom3aAmI

A porvédőket is elpostáztam. Nem sokra rá kiderült, hogy az általam vásárolt SKF pompaporvédők nem teljesen jók... A jobb oldali még oké, de a balos hamar kiszakadt volna, erről Zoli még videót is küldött. Ha ez az autó nő lenne, nekem szájkörte lenne a számban minden találkozáskor, és kérném a verést. Szerencsére volt raktáron megfelelő porvédő, így ki lettek cserélve. Fémtisztára lett elpucolva a kormánymű háza is, azelőtt a tiszta kosz nevű képzavarunk tartott itt orgiát a rozsdával. Le is lett festve. Úgyhogy ahhoz képest, hogy az volt a cél, hogy csak egy-két évre hozzunk össze valamit, ami szétesés nélkül, időnként képes elfordítani a kerekeket valamennyire, lett belőle gyakorlatilag egy új kormánymű… Csodálatos, hogy van még olyan szaki, akinek kedvenc sportja a túllövészet, és én adagolhatom neki a lőszert!

Úgyhogy már csak be kellett lógatni a kormányművet a helyére. Mindig elcsodálkozom ezeken a hülye kifejezéseken, nem hiszem, hogy bárki lógatott már kormányművet bárhova. Én sem, mert bár nem először csinálok ilyet, de most is inkább szűk helyeken történő bőrkaristolás ment, csavarok beimádkozása oda, ahova nem akarnak bemenni, többnyire nem felfelé nézve, nehogy belehulljon a szemembe egy két kilós darab alvázvédő. De végül csak kész lett. És ezáltal az egész eleje kész lett! Vagyis következhetett az, ami két hónapja nem történt meg, be kellett indítanom a motort. Persze nem azért, hogy meglátogassam a nagyit, hisz a két első kerék háromfelé áll, de meg kellett fordulni, hogy elkezdhessem majd szétszedni a hátsó futóművet. De előbb még tessék-lássék módon beraktam a helyére az egyik hátsó gátlót, nem akartam kockáztatni, hogy a garázs előtti valamelyik kis gödörbe belehajtva felpattanjak a Holdra.

Az indításhoz az az akkumulátor állt rendelkezésemre, aminek nagy rajongója vagyok, de azért nem voltam biztos benne, hogy meg tudja tenni, amit elvárok tőle. Igazából akkor sem látott áramot az autó, amikor belekerült a felújított generátor, úgyhogy egyúttal annak a próbája is most volt esedékes. Rákötöttem a sarukat az akkura és bemásztam a sofőrülésbe, hosszú idő után először. Elfordítottam a kulcsot, és olyan lelkesen indult be a motor, mintha nem két hónapja állítottam volna le, hanem tegnap. Imádom a régi Toyotákat, nagyon. Meg a zombiakkumulátorokat is.

Hogy kiderüljön, mennyire lett más az autó, arra ez a pár méter nem volt alkalmas, majd megtudom, ha kész lesz a hátulja is, mert az is biztos egy újabb dimenzióra nyit kaput. Az mindenesetre csodálatos, hogy végre nem visít a generátorban a csapágy. De a legfontosabb, hogy ennyi idő után végre láthatom az autó hátulját. Nem is tudtam, hogy ennyire hiányzott ez a gagyi látvány, és hogy ennyire szépnek fogom látni ezt a kockát. Remélem nem kell majd unásig nézegetnem, mint az elejét. Elvileg itt jóval kevesebb a tennivaló, mint elöl volt, úgyhogy sétagalopp lesz az egész.

Igen, ezt a mondatot minden nap sokszor el szoktam mondani a tükör előtt, úgy talán van rá esély, hogy egyszer el is hiszem.