Lemerült aggyal, semmitmondó gondolataimba merülve ücsörögtem a tévé előtt este, mikor is nyünnyögött egyet a telefonom. Stump András hívott meg egy drift edzésre Kiskunlacházára, ha van kedvem, menjek. Örültem neki, az indok egyszerű: Lehetőség >= Kedv. Nagyon régóta odavagyok a műfajért, jelen voltam Kecskeméten a 2006-os első versenyen, minden SLD rendezvényen, hisz nincs látványosabb dolog, amit autóval lehet művelni autósport címén. Az utóbbi években kicsit eltávolodtunk egymástól, de agyam sarkában a drift továbbra is Mona Lisaként mosolyog az órával mért körökre, itt csak a művészi értékek számítanak, és épp a tét nélküli edzések azok, amikor mosoly helyett hangosan röhög. Ott volt a helyem.
Jó vendéghez méltó módon ajándékkal készültem, bepakoltam a Cilibe annyi lerúgható gumit, amennyi csak belefért. A 10:00-től kezdődő töketlenkedésben aktívan részt vettem, a 30 éves élettársam volt a málhás, amivel a bójákat hordtuk, így számomra gyorsabban ment az előkészületekre fordítandó, driftmentes idő. Nekem úgy tűnt, hogy Ámon Olivér rögtönözve találta ki többedmagával a nyomvonalat, ő maga egy nem saját tulajdonában lévő Lancer Evo volánja mögött mutogatta, hova tegyük a süvegeket. Mire nem sokkal később a tulajdonos kezei közt elhunyt ezen jármű motorja, el is kezdődhetett az őrület. Gondolom az első pár keresztet az autók az ő emlékére vetették.
A Totalcarból többen is kint voltak, mindegyikükkel most találkoztam először, a legendás, tárcsán sütött kajához is volt szerencsém, amit valóban nem sajnál a néptől a Becsületesnepper. Pista, az esemény szervezője a nap vége felé már a betonon húzta BMW-je lengéscsillapítóját, de ilyen apró malőr bármikor megeshet a teszkóba menet is, ha az ember egy pillanatra nem figyel oda. Egyébként gyorsan meg is lett oldva. Üldögéltem pár szépen lefűzött kör erejéig ezen járműben, de a legtöbb időt hisztérikusan vigyorogva és röhögve az AE86-ban, alias Shitgunban töltöttem. Aki Toyota buzeráns, mint én, annak ez a típus definiálja legjobban a klasszikus japán autó fogalmát. Valószerűtlenül jó technika, szánalmasan ócska karosszériában. Ahogy nemrég észrevettem, méltatlanul rég esett róla szó, pótoljuk ezt be hát, mostanában úgyis a láz, amiben égek, AE86 fokos.
Hát nem gyönyörű? Nem.
Volt kint ezen kívül négy másik is, sokkal szebbek és jobbak, ez a konkrét jármű ránézésre olyan, mint egy leélt riherongy, aki már rég eldrogozta az egyetlen tükrét is, pedig az legalább sosem hazudott neki. Ha már úgyis olcsó játékszerként van tartva, nézegettem és gondolkodtam, hogy melyik alkatrésze az, ami ebben a közegben felesleges és még ki lehetne árulni belőle, hátha más hasznát veheti még, és több pénz jutna az építésre. Nos, sokat elmond, hogy ilyen része nincs… Ami nem kéne bele, például az ajtókárpitok, tetőkárpit, hátsó ülések, azokra már csak a kuka vágyna ingyen, ember pénzért nem. A kasznielemek egyike sem nevezhető daliásnak, fényezésről inkább ne beszéljünk, de igazán visszafordíthatatlanul odvas rohadás nem igazán van rajta. Tulajdonképpen egy igazi szélhámos, a belső rosszabb, de a külső jobb, mint amire az ember számítana. Szinte rögvest beültem próbaképpen a bal egybe, és sajnálkozva vettem tudomásul, hogy nekem a fix ülés túlságosan messze van a pedáloktól. Az újdonsült olajnyomásmérő valószínűleg egy tengeralattjáró gépházából lett kivéve, de legalább a képünkbe üvölti mindig az értéket, nem kell hosszasan nézegetni. Az első gumik slickek, a kormány racsing, a konzol nélkül padlóra rakott ülés nagyon tart, a kézifék karja meg olyan hosszú, hogy ha filmhez kellene hasonlítanom, az valószínűleg a Cleopatra lenne. Újabb párhuzamként merült fel bennem, hogy a film főhősét, és ezt a kéziféket is jó érzés lehet meghúzni, csak az utóbbira nagyobb az esély. A szivacs nem tudom miért lifeg ott rajta, macsóbb lenne nélküle, balesetnél úgysem akadályozná meg, hogy az utas bal agyfélteke kijöjjön a jobb oldalon. De egy reptéri placcon erre vajmi kevés a lehetőség, úgyhogy bátran be is ültem az anyós helyére egy kis idő elteltével. Önző gondolattól vezérelve történt így, hogy ne az első próbaköröknél legyek ballaszt, hanem amikor már a pilóta megszokta kicsit a nyomvonalat.
Figyeld a részleteket, külön felhívnám a figyelmet középen a fékcsőkoszorúra. Itt még megvolt az anyósülés háttámlája.
Bandi felbillentette a gyújtást egy kapcsolóval, majd megnyomta mellette a piros gombot és a motor Toyotásan kevés nyenyerészést követően be is indult lelkesen. Ettől a szertartástól kap még az ilyen kis vakarék is egy őrületesen komoly, versenyautós hangulatot. Nagyon kanos hangja van a 4A-GE motornak, a hangerőből ítélve nem túl sok kipufogódob van a gázok útjában. Ami nem is baj, nem dobszerkó ez, és mivel mostanában elkezdtem beleásni magam a hacsiművészetbe, tudom, hogy egy gyáritól eltérő kipufogórendszer is könnyen megtalál pár plusz lovat ebben a motorban. Lassan elindultunk a start felé, hallgatva a naposcsibéket, amik a kormány tekerésekor vidáman csipognak. Majd nekilendültünk…
Ha valaki még nem ült drift autóban utasként, képzelje el, amint féltégla egy üres betonkeverőben. Az első kör után kivívta tiszteletemet ember és gép egyaránt. Mindenki mondjon le a viszonylag gyenge autóval történő driftelésről, akinek kecmec volt a jele az oviban, és a padláson lévő Matchboxai sértetlen festéssel rendelkeznek, itt ugyanis az autót nem szabad sajnálni, a lendületnek és a padlógáznak kell alávetni mindent. Négy autó lehetett egyszerre a pályán, a megállapodás értelmében két kör volt egy menet, ami amilyen kevésnek tűnik, olyan sok. A második kör már nagyon szép volt, minden kanyar össze volt fűzve, még a két nagyon hosszú ív is a pálya elején és végén. Mindez 20 méterről szemlélve nyugodt balettozásnak tűnik, belülről pedig egy normandiai partraszállás epicentrumát kell megszorozni tízzel. Hétezren üvölt a motor, a kormány úgy forog ide-oda, hogy szemmel nem lehet követni, utasként pedig próbálsz a seggeden maradni, ami intenzív meló, mert a gyári ülésben annyi a tartás, mint Buttersben.
Bandival amúgy is az első perctől úgy éreztem, mintha régóta ismernénk egymást, de egy efféle hülyeség pláne összehozza az embereket, végighahotáztuk önfeledten az összes kört, amiben közösen vettünk részt. Akkor különösen, amikor eltört az anyósülés támlája (nem nálam), és én mit sem zavartatva magam, beültem hátra. A sors humora, hogy amikor így jóval rosszabb lett a súlyelosztás, akkor voltak a legszebbek a körök, hát ki érti ezt.
"Fáradtnak tűnsz..."
Játékautóban kevés a hátsó ülés, de ha alkalmad lesz rá, mindenképp próbáld ki, sokkal nagyobb látószögből figyelheted az eseményeket, az ingerorkán közepén ülsz, közelebbről hallatszanak a visító gumik, a torkaszakadtából üvöltő kipufogó. Nem mellesleg a parittyának nem a közepén, hanem a végén ücsörögsz, minden terhelésváltás nagyobbat dob rajtad, egy beforgásnál pedig konkrétan ki akarsz esni a hátsó ablakon. Áldottam az eszem, amikor még az indulás előtt kapaszkodót kerestem és találtam, a jobb egy automata övének tövét megrántva az beakadt, kiváló kapaszkodóvá válva a hátul ülőnek.
Az öv nem éppen valami tenyérbe simuló alkatrész, pár kör után vér nélkül maradtak a kezeim, de megérte, tényleg óriási élmény. Persze ha Daedalon nélkül buszra sem szállsz fel, akkor ne ez legyen a hobbid. Eszembe is jutott, hogy mivel ebédre a tárcsán egy gazdag rántotta volt felszolgálva, az legalább távozáskor is hasonlított volna önmagára, én már csak tudom, Fehérváron minden évben van lecsófesztivál, ami után rendszerint a kutyák sem maradnak éhen, és nehéz megmondani, hogy gyomorból, vagy üstből került ételük az aszfaltra.
A csomagtartót kinyitottam, és mintha semmi nem lett volna a kezemben. A fanatikusok még ezt a fedelet is lecserélik műanyagból készültre.
A legzseniálisabb része ezen típusnak itt látható, a szíve és lelke.
Mire ez a Shitgunnak hívott élményosztó jármű eléggé megkívántatta magát velem, egyszer csak megjegyeztem, hogy most már úgy érzem, mintha az a fix ülés közelebb került volna a kormányhoz, biztos már jó lenne nekem is. Mire az éppen ott cigizgető Pista elkacagta magát, Bandi pedig ekképpen reagált:
- Hát tessék, menjél vele!
Mint már mondottam volt, most találkoztunk először. Bepattantam, bekötöttem magam a négypontossal, és indítóztam a piros gombbal. Kintről ezt türelmesen végignézték, majd amikor abbahagytam, jelezték, hogy a gyújtás ráadásával tán könnyebb lesz. Ez legalább fokozta az alaphangot, amúgy sem terveztem, hogy életem első száraz betonos driftelési próbálkozásán ész nélkül fogok menni, de gondoltam ez az incidens majd még inkább visszafogja gyermeki lelkesedésem, és óvatos duhajban fogom nyomni. Tévedtem...
Mire odaértem az első kanyarhoz, már régóta a padlót tiportam a gázpedállal, a kormány forgatásakor a vidám naposcsibék hangjait bőven elnyomta a motoré. Az egyszerű férfilélek átvette az uralmat a tudat felett, hisz láttam magam kívülről, amint 90 fokos szögben esek be az ívre, majd én megmutatom, hogy kezdőként is a kisujjamban van ez az egész, ettől minden női néző rögtön megkíván. Már amennyiben a gondolat, hogy az ember nagy gumiszaggató, vonzóvá tehet egy hímet, ugyebár. Közeledett a megdicsőülés, de sajnos elmentem mellette, méghozzá beforogva. Sebaj, majd a következő kanyarban kiadja! Na jó, majd az azutániban… Néha pár méteren át mintha drifteltem volna, de gyakorlatilag végig elkerültük egymás az ívekkel, és ez engem a legkevésbé sem zavart, imádtam minden pillanatát. Amikor hallottam, hogy a lifegő gumidarabok a bal hátsó kerékjáratot verdesik, ideje volt lemennem a pályáról. Ekkor fogtam fel, hogy az önzetlen felajánlásért cserébe a más autóját tiportam fogalmatlanul, mintha csak vendégségben az ember mindent fölenne-fölinna, és nem húzná le maga után a vécét. Ettől kissé szégyenkezve gurultam vissza, de a kocsi helytartói ott ültek a tréleren vigyorogva, és gesztusokkal jelezték a zajon keresztül, hogy nem értik, miért jöttem le egy kör után, mi a baj, nem tetszik?! Asszem erre mondják, hogy lol.
Ezt itt én végeztem ki, és most már értem, hogy a vadászok miért terítik ki az elejtett vadakat.
Többször nem mentem vele, de azóta is a hatása alatt állok. Ez az autó a kihantolás előtt hat évet állt a földben, azt megelőzően is drift autó volt, és még azelőtt is a nyomok sportmúlthoz vezetnek. Vagyis időtlen időkön át üveghangon ment, most is azt teszi öt éve, és a motorjában mindössze hajtókarcsapágyakat kellett cserélni. Ugyan kicsit már megkopott a kuplungja, a mostani edzés végére pedig bepisilt, de egy benzintank foltozása nem egy lehetetlen küldetés.
Nem, hiába van most előttem egy óriási lehetőség, csak azért sem szabad szereznem egy ilyet, rámenne csomó pénzem... Mondjuk amíg nem találják meg az örök élet titkát, addig mindent be kell vetni, és egy ilyen edzés egészen biztosan meghosszabbítja az életet.
Meg aztán vannak, akik drogoznak, az is sokba kerül, korán halnak, és mégsem boldogok. Ahhoz képest egy ilyen hobbi nem is drága, és nem is ártalmas, pláne ha az ember viszonylag ésszel csinálja, ahogy ez a Shitgun példa is mutatja.
De én akkor is erős maradok... Vagy mégsem?
