A garázsban javában zajlik a futóművészet, és mivel már hetek óta alulról nézegetem a Cecíliámat, gyakran eszembe jut, hogy mennyi minden múlik azon a pár vaspálcika, kaucsukszármazék, és néhány ormótlan fémkrumpli elegyén, amit futóműnek nevezünk. Nemcsak a vigyorgás szélességére, hanem még az időre is hatással tudnak lenni! Egészen pontosan a köridőre, innen pedig el is jutottunk a pályázáshoz. Olyan pályához, aminek az eleje és a vége egymásba harap. Gondoltam szóba hozom addig, amíg a szerelős poszt el nem készül, hátha valaki rákíván a dologra, így tavaszi szezon kezdetéig akár van is még ideje felkészíteni autóját!
Nem sokszor volt ilyesmiben részem, de mivel az első mindig emlékezetes, és mindent csak elkezdeni nehéz, gondoltam megosztom tapasztalataimat, hogy kedvet kapjon az is hozzá, aki még sosem tette próbára magát és autóját kulturált körülmények között. Nem, az nem az, amikor a teszkó előtti kanyar előtt visszagangolnak kettőt, hogy az erőforrás kétjegyű ménese a tízéves gumi sikításán és a kidörrenő repedt fazék hangján keresztül tudassa a mellette kanyarodó nyugdíjassal, hogy neki a legkeményebb a brácsája. Milyen kár, hogy senkit nem érdekel. Ha pedig netán megcsúszik a képzelt versenyautó, akkor kezdődik a kalácsfonás a kormányon, mire pedig már a saját karjaira is csomót kötött, a nyugdíjas Suzukijának színe már rá is került emberünk gépének kasztnijára… És ettől bizony nem lesz meg a Juli.
Ennél sokkal okosabb módi, ha ellátogatunk egy versenypályára, ahol valószínűleg szintén nem fognak lányok tömkelegei elcsúszni tőlünk a lábukon lecsorgótól, viszont szánalmas, megvető pillantásokkal sem fogunk találkozni, hisz ott és azt tesszük, ahol és amit kell. Mint a nagyok.
Összetörni sem könnyű az autónkat, hisz ha netán kicsúszunk a pályáról, akkor sem a betonoszlop állít meg, hanem a kavicságy, ahonnan percek alatt összeszedik autónkat az erre hivatott emberek.
Röviden: az ilyen helyen minden arra, és csakis arra van kitalálva, hogy széttiporhassuk az autónkat, tesztelgethessük, hogy mit tud ő, és mit tudunk mi. Nem utolsósorban pedig mégiscsak egy versenypályán vagyunk, amiről kiskorunk óta álmodoztunk. Jó, babérkoszorú nem lesz, de már nem is vagyunk hatévesek.
Nekem az első a Slovakia ringen történt, még az első Totalcar pályanap szervezésében. A pálya nem kíméletes, a hossza épphogy nem 6 km, ebből a célegyenes tesz ki majdnem egyet. Nem technikás pálya, nem kanyargós, váltogatós, inkább nyélgázon menős, satufékezős. Ekkor eszembe jutottak a Cilimben található fékek, amikben hüvelykujjnyi dugattyúk dolgoznak, azokból is fékeként csak egyetlen darab… Gumik ügyében meg gondoltam legalább ledarálom a 6 éves, négyévszakos Nokianokat, amikkel még anno vettem. Tehát fék nincs, tapadás nincs, 150LE van. Menjünk!
Indulás reggel 7kor, mert lakhelyemtől a pálya 150km-re van. Előző nap korán fekvés és mivel az izgulás egészen a pályához érkezésig váratott magára, sikerült is kipihenni magam rendesen.
Két autóval mentünk, a kolléga hozta az ismerősét is, hogy az is körözgethessen, így felezték a költségeket. Ők egyébként egy Mazda 323F-fel jöttek, tehát egyáltalán nem kell csilliónyi lóerő egy pályázáshoz... Előző nap megemlítette, hogy én is kipróbálhatom majd az autóját nyugodtan. Láttam már falon pókot, nem is egyet, tehát közöltem vele, hogy nem fogom, mert cserébe nyilván ő is vezetni akarná az enyémet, arra pedig akkora az esély, mint hogy Max Cavalera összeálljon egy duettre Justin Bieberrel. Mindenesetre ravasz trükk volt, de elismerte a vereséget.
Érkezéskor ismeretlenek fogadtak ismerősként mindenkit a bejáratnál, ami garantálja a családias hangulatot és profizmust áraszt. Mindig furcsa élmény a tévében látott és hallott emberekkel 3D-ben találkozni, főleg úgy, hogy kezet fognak az ember gyermekével és mondanak pár jó szót is. És ha már így összehaverkodtunk a bejáratnál, figyelmeztettem a Vályi Istvánt, hogy ha nem jön le a szélvédőről a ráfirkált „2”, akkor embriópózban összegörnyedve fogok zokogni álló héten keresztül és vége lesz a még el sem kezdődött barátságunknak. Mire kajánul elvigyorodott, és csak annyit mondott az évek alatt valószínűleg sokat finomodott palóc nyelvjáráson:
- Há ném jön le, akkor a követkázőre ingyé jöhetsz!
Sajnos lejött.
10:00-kor eligazítás egy nagy teremben, a pályatulajdonos és az instruktor is magyaráz a pályáról és különböző pontjairól tudnivalókat, megannyi új ízzel kikevert magyar nyelven. Ismeretlen szavak tömkelegét élvezem, a kanyarívek nem levágva, hanem „megrövidítve” vannak, az autó nem borul, hanem „hengerbucskázik”. Ezen a mókás nyelven minden figyelmeztetésnek olyan hangzata van, amit nem elkerülni, hanem kipróbálni akar az ember! Még szólnak a Totalcaros csávók közül is ketten pár szót enyhítésképp, miszerint „most már tuti mindenkinek tele a töke a dumával”, plusz megemlítették, hogy ők is fosnak. Gondolom attól is, hogy idecsődítettek egy halom macskajancsit, akik versenypályát utoljára gyerekkorukban láttak, és azon is csak mecsókat tologattak, még a végén rendeznek ma itt pár haláltusát. Az is kiderült, hogy a pályatulajdonos képtelen megjegyezni valamelyiküknek a nevét, pedig tegnap egy üveg pálinkát is kapott.
Négy csoportba lettek beosztva az autók, én a kettes csoportba kerültem, amiben az első bálozók voltak. Gondoltam ez biztos garancia egy fasza roncsderbire, úgyhogy a zabszem egyre kevésbé fért volna a helyére.
Visszamegyünk autóinkhoz, miközben az egyes kategória elrajtol, nálam guminyomás ellenőrzés, kamera rögzítés a program, miközben néha kölcsönkérik a pumpámat. Odajön egy csávó, hogy nem akarunk –e beszállni egy box bérletébe. Beszállunk a kollégával, 4-en álltunk össze, így csak 15euró fejenként és kapunk cserébe egy helyiséget, ahova lerakhatjuk a cuccainkat, ez mégiscsak kulturáltabb, mint a depóban ledobálni az autó mellé. Később persze rájöttem, hogy felesleges bérelni a helyet, bőven elegendő ledobálni a cuccokat a placcon, senki nem visz el semmit, úgyhogy szerintem a boxbérlet árát költsd nyugodtan másra. Én a pótkereket is kiveszem, úgysem fogok a célegyenes közepén kereket cserélni, cipelni pedig kár, minden egyes felesleges kiló ellenség.
Lejön az egyes csoport, mehetnek felsorakozni a bénák a szarjaikkal. Mint kiderült a java nem az, vannak elég komoly gépek is, láttam, hogy érdemes majd lesni a tükröt, sokan azok közül, akik mögöttem indulnak, tuti el fognak húzni mellettem. Márpedig ez nem verseny, aki gyorsabb, el kell engedni! Kivéve akkor, ha egy büdös gyökér vagy, de akkor ne menj versenypályára, mert ott ez a tulajdonság nemcsak idegesítő lehet, hanem halálos is. Két felvezető kör, hogy megmutassák a pályát, utána kijövünk a boxutcába, onnan pár másodperces időközökkel rajtoltatnak minket. Először óvatos duhajban nyomom, de mégis beérek valakit, látszik, hogy ettől zavarban van, félrehúzódik, miközben a másik zavarban lévő –azaz én - elszerencsétlenkedik mellette. Féktávokat hosszan veszem, pedig meglepően jól lassul a Cili. Fogalmam sincs ideális ívekről, többet nézem a tükröt, mint a szélvédőt, összevissza fékezgetek, érzem, hogy teljes a katasztrófa. Fekszik egy autó a kavicságyban, nyugtázom magamban, hogy szar lehet már az első kör után kiesni. Megelőzök még egy autót, de túlontúl izgalmasan, ugyanis nem vett észre, de nem is dolga neki, a hátulról jövőnek kell kivárnia az ideális alkalmat az előzéshez… Sebaj, megússzuk, viszont beér egy felhergelt Golf, és úgy megy el mellettem a kanyarban, mintha állnék. Követi egy másik. Ők tuti nem először járnak ilyen helyen, tehát kezdem nem érteni a kategóriákat, de végül is ez most lényegtelen. Bénázva marha hosszúnak tűnik a 20 perces etap, a fék is elmelegedett 10 perc használat után, még az utastérben is éreztem a szagát. Illatát.
Végre lejövünk, megnézzük az időket, 3:22 és hasonlókat mentem. Nem tudtam, hogy ez vajon mennyire tré, de sejtettem, hogy eléggé és van hova fejlődni. Mindenesetre a pályát már megtanultam és nem is estem le az útról, ezt sikernek könyveltem el. Közben kiderül, hogy a kavicságyban az egyik csávó feküdt, akivel béreljük a boxot. Beszélgetünk-kacarászunk, miközben szedegeti a kavicsot mindenhonnan az autójáról, amit a pályamunkások hoztak ki a depóba a kavicságyból. Egyébként egy nagyon sanyarú sorsú Mazda Xedos 6 volt, tehát ismét megfigyelhetjük, hogy bármivel lehet jönni. Lemegy a másik két kategória is, aztán egy órás ebédszünet. Kollégával közben megbeszéljük, hogy szarok vagyunk, ezt követően autómustra a parkolóban, vannak gyöngyszemek. Néha észreveszem, hogy fotózzák a Cilit is. Ilyenkor bánom, hogy az első két etapra a gyári kerekeken megyek, a harmadikra bevetendő garnitúrán szereplő Borbet E sokkal szebb a lány. Na sebaj.
Második etap, felmegyünk, már jóval rutinosabbnak érzem magam, próbálok ideális íveket keresni, rövidebb féktávokat venni és a harmadik kört már elég jónak is érzem. Utána megyek egy lassú, autókímélő kört, utána még egy gyorsat, majd megint egy levezető és jövünk kifelé. Rohanok az időkért, mert most halál vagy győzelem volt a jelszó, lássuk. 3:09, sokkal kevesebb, mint amire számítottam. A csapattársunk ismét kavicságyat fogott, de immár két kör után, tehát a fejlődés nála is abszolút észrevehető.
Páran nézik a Cilit, mert felnyitottam a motorháztetőt, miközben alapjáraton ketyeg, hogy kíméletesen visszahűtsem a motort, mielőtt leállítom. Köztük áll a Totalcar egyik írója, a Motordoktor, aki két kedvenc cikkemet is írta. Kérdezget az autóról („az olajnyomás, vagy olajhőmérséklet visszajelző?”), megemlíti, hogy nagyon tetszik neki, én pedig meglepődök, hogy mennyire szűkszavú embernek tűnik. De azért kellemesen kokettálunk a motorról is, amiről elismerően nyilatkozik, nekem pedig hízik a májam, pedig az eddigi alkohollal átitatott karrierem miatt így is alig fér már el a testemben. Odajön egy másik Totalcaros fószer is, kinyitja az utasoldali ajtót: „Wow. Figyeld azt a középkonzolt, mennyire oldschool!” Simogatja a kárpitot, közben megemlíti, hogy régen ez a típus volt a kedvence, amikor még ezzel rallyzott az egyik ismert versenyző. Odajön egy harmadik Totalcaros is és hátbavereget, megköszöni, hogy elengedtem az egyik kanyarban.
Közben a Motordoki megnézi a köridőimet is, én pedig nekiállok lecserélni a kerekeket a nyáriakra, marhára kíváncsi vagyok mennyivel lesz más a nagyobb felnin feszülő széles sportgumikkal menni. Talán az eddigi élményeknél is jobb az, amikor a harmadik keréknél odajön egy 4-5 éves kisgyerek kezet fogni velem. :) A Motordoki mindeközben már kvázi az autó alatt van, néha kommentál („korrózióügyben is nagyon jól áll az autó”), néha kérdezget („újak a féktárcsák is?”).
Meghúzkodom a csavarokat, jól eltelt egy óra, legalább nem unatkoztam. Tök jó érzés, hogy a Doki már gyökeret vert, el nem mozdul. Én igen, lelépek pislantani, enni, kezet mosni, hisz közeleg a végső etap, melynek két köréről videó is készült, a poszt végén található.
Elindulunk, előttem megy a kavicságy szeretője. Gyorsan megelőzöm, nem akarok mögötte menni, amikor megint kiesik. Elképesztő a különbség ezekkel a kerekekkel. Mintha rágókon mennék, nagyon tapad, növelem is a tempót a kanyarokban. A fék sokat gyengült már, de mivel pezseg bennem az adrenalin, emiatt kétszer akkora erővel nyomom, tehát kompenzálva van a hátrány. De a pálya nagyon gyilkolja őket, célegyenes végén 180-ról kell visszafognom nagyjából 100-ra az autót, utána 160-ról 80-ra és így tovább, szinte minden kanyar ilyen… Érdekes, hogy míg az előző szar gumikon az orrát tolta a kanyarokban, addig ezekkel a tapadás határán túl a seggét kezdi el riszálni a Cecíliám. Talán még egy kis puki is kijön, amikor a videón nagyjából 4:40-nél kilencvenes tempónál kell ellenkormányozni. Szerencsére elég sokat cincáltam már életemben a kéziféket menet közben, és felelevenedtek a Ladával történő hójárások is, így összejön a mentés. Marhára élvezem az utolsó etapot. Már az elejétől kezdve ezekkel a gumikkal kellett volna menni, csak mivel szinte újak, nem akartam őket nagyon elkoptatni...
Miután lejöttünk az utolsó etapról, láttam, hogy felesleges volt az aggodalom, mert a kopás legkisebb nyoma sem látszik rajtuk, szerintem az egész nap alatt is talán egy mm-t kopott volna, de utólag már mindig okos az ember. Megnézem az időt, 3:05:947. Egy profi kezében persze rengeteget lehetne még javítani rajta, az fix, mindenesetre így is az ötödik legjobb időre volt elég a kategóriában. Motordoki kisvártatva ismét az autó mellett van. Én elkezdek bepakolni a csomagtartóba, mert már nem fogok többet menni. Egyszer csak hallom egy ismerős hangon, hogy „gyönyörű, gyönyörű...” Odanézek, a Csikós Zsolt az, a Totalcar egy újabb tagja, épp ballag valahova és pár méterről ideszólt. Idehívom, hogy nézze meg nyugodtan közelebbről, nem harap a szerkezet. Nagyon jófej figura, és mivel már 20 éve a szakmában van, az ő döbbenete sokat számít. Elmondja, hogy tudja, miként szoktak kimúlni ezek a régi japán autók és ezen nincs nyoma egyik klasszikus jelnek sem. Rákérdezek, mik azok, mire elkezdi mondani. A műanyagoknak a beltérben már fakónak kéne lenniük, a kárpitoknak szintén, mutatja a tipikus rohadási pontokat is, ajtószegélyek, stb., amik mind hibátlanok. Miközben beszél, észreveszi, hogy az ablak körül is hibátlanok a fémszegélyek, megsimítja: „ennek is itt fel kéne lennie pöndörödve baszki” Kellemesen elcsevegünk még pár percet, mire kér tőlem egy névjegykártyát. Micsodát? Ha neki ennyire természetes, hogy az emberek névjegykártyával mászkálnak, nem mondhatom azt, hogy nekem nincs is. Tehát ostoba módon rögtönzök egy „most nincs nálam, az irodában vannak” szlogent. Nem hinném, hogy bevette.
Felírja a nevem és a számom a telefonjába, mert szándékai szerint meg akarja írni majd valamikor, de nem mostanában, majd egy éven belül jelentkezik. „Úgyis meglesz ez még neked akkor is, épeszű ember nem ad el egy ilyen autót.” Mondom neki, hogy nyilván meglesz, reméljük legalább ilyen állapotban. Mire közli, hogy ha nem töröm össze, akkor biztos, hogy ilyen marad és elviharzott. Pár perc múlva visszatért és csinált pár képet mosolyogva. Közben én is vigyorgok, jó élmény volt az első pályanapom. Ugyan nem volt mihez viszonyítanom, de nekem tetszett a szervezés, és a többi résztvevő viselkedése is. Bátran merem javasolni mindenkinek, hogy menjen el nyílt napokon versenypályákra, nem kell hozzá erőmű, ekkor konkrétan egy dobozos áruszállító Citroen is körözgetett egész nap és teljesen jól elvolt.
És hogy megviselte –e ez a nap a Cilit? Talán egy picit megemelte a szemöldökét, megvakarta a seggét, majd szórakozottan nyújtózott egyet, ennyi lehetett ez neki. 300km utazás, 100km nyélgázon menés és a motor egy ml olajat sem fogyasztott. Bár a végére kékre égtek a fékbetétek, mégsem viselte meg összességében a nap, mindössze annyi történt, hogy 100km alatt futott kétezret.

A végére nem okoskodásnak szánva, hisz nem vagyok nagyon tapasztalt, de összeszedtem pár pontban, amikre tán érdemes figyelni, amolyan amatőrtől-amatőrnek készült lista. Szerintem a legfontosabb, hogy abból nincs baj, ha nem tud menni az autó, abból már sokkal inkább, ha nem tud megállni… Így hát legalább a féket nézd/nézesd át tisztességgel.
- A fékfolyadékot nem árt cserélni, ha nem volt ez megtéve 1-2 éven belül. Fékbetéteken is legyen még bőven réteg, itt egy fékezés nem olyan mértékű, mint az utcán, a pálya mellett nincs Unix, sem Bárdi, hogy ott vehess alkatrészt, vason pedig nem mókás hazamenni.
- A hűtés legyen rendben, hisz itt szinte végig olyan fordulaton megy a motor, amilyenen utcán leginkább csak előzésnél.
- Az utcai autók fékjei utcára valók, itt el fognak melegedni hamar. Egy zúzós kör után érdemes menni egy lassabbat, amiben az a játék, hogy nem szabad fékezni, így lesz idejük visszahűlni, ráadásul a gumik tapadáshatárát is jobban tudod tesztelni.
- Ha lejöttél az etapról, ne állítsd le rögtön a motort, hagyd ketyegni pár percig, amíg fokozatosan visszahűl az olaj és a hűtővíz. Eközben ne legyen behúzva a kézifék és a fékpedált se nyomd. Ha rányomod a forró fékbetétet a tárcsára, akkor azon a ponton az is forró lesz, máshol pedig ugyebár hűvösebb, vagyis meg fog vetemedni és viheted is felszabályoztatni... Én a kerékkulcsot dobtam be a kerék alá, hogy ne guruljon el az autó.
- Motorolaj legyen tartalékban, mert előfordulhat, hogy itt beharap belőle egy kicsit a motor.
- Idővel lehet versenyezni, másokkal nem érdemes. Biztosítás a pályán nem érvényes, így ha törsz, azt te fizeted. Ha nemcsak a saját autód, hanem egy Mercedes SLS AMG-t is meghajlítasz, akkor még a fejed is elrepedhet.
- Bukósisak kötelező! Akkor is, ha nem. Kesztyű sem árt, egyrészt fúdemenő dolog, másrészt a parától könnyen megizzadhat a tenyér, az pedig nem hasznos.
- Ha látod a tükörben, hogy valaki gyorsabb nálad és közelit, akkor ha nem tudsz épp lehúzódni, ezzel egyértelműen jelezvén, hogy elengeded, az indexszel még mindig mutathatod, hogy melyik irányból előzzön majd. Nem úgy működik, mint az országúti előzésnél, itt arra indexelj, amelyik irányban elmehet! Tehát ha azt akarod jelezni, hogy balról előzzön, akkor balra indexelj párat. (de ez az egész nem kötelező, csak jófejség)
- Kaját-piát vigyél, mert bár mindig mondják, hogy nem drága a táp az ilyen helyen, igenis az. Ez a pénz inkább menjen benzinre és fékbetétre.
- Ha vészesen csúszol a kavicságy felé, hadd menjen. Ne próbáld onnan megmenteni a helyzetet, mert nem fog menni, még esetleg a tetőt is összekarcolhatja a kavics.
- Ha nem lennének ott alapból, akkor a vonószemeket előre-hátra szereld fel, kellhetnek akkor, ha ki kell menteni.
- Nem fog senki neked menni, de ha fosol a többi autótól, akkor nem muszáj az első etapon részt venned, várhatsz is, a nap folyamán többnyire egyre csak fogyatkoznak a résztvevők.

Persze ha baromságot írtam valahol, vagy kihagytam valamit, nyugodtan jelezzétek kommentben. Bárki kiegészítheti a listát, ha tud olyan infóról, amit érdemes megosztani, sőt, kifejezetten kérem, hisz mindenkinek csak hasznára válhat!
Hajrá pályanapozás, kedvcsinálóként pedig itt meg lehet nézni az utolsó etapom két, ordas hibáktól már mentes körét. Hidd el, ennél csak jobb lehetsz, ha teheted, akkor menj és tedd nyugodtan próbára szerves és szervetlen anyag együttműködését!