Az első alkalom mindig emlékezetes. Élesen emlékszem, amikor nézőként jelen voltam az első magyar drift versenyen 2006-ban, a kecskeméti gokart-pályán. Imádtam a látványt, egyúttal elszomorítóan elérhetetlen volt a gondolat is, hogy valaha én majd sofőrként rákjárhassak egy erre való autóval, kijelölt pályán. De mégis úgy alakult az élet, hogy most, tizenegy évvel később, a saját AE86-ommal mehettem az autópályán a kiskunlacházi reptér felé, az autóban tizenhárom gumival és öt hónapnyi munkával. Nyálasan hangzik, de nem csak egy reptér, hanem egy álmom megvalósulása felé haladtam. Mögöttem jött az asszony a Karinával, szintén tizenhárom, egymáson nyüszítő gumi társaságában. És bár hajdanán bohóckodtam hóban Ladával egy nagyon rövid ideig, most készülök elveszteni a szüzességem, hisz száraz aszfalton még sosem próbáltam kereszteket vetni. Mivel az első mindig emlékezetes, az efféle napon szokott izgulni az ember, hogy mi marad meg örökre az emlékezetében. Nekem mondjuk ennyi idős koromra már betelt a memóriám, úgyhogy nem aggódtam azon, hogy esetleg rossz élmény maradna meg öregkoromra, ezért is írom le most részletesen, amíg még emlékszem.

Eleve szeretem a sokismeretlenes egyenleteket, nyaralni is úgy kedvelek menni, hogy ne csak egy helyszínen legyek, és sehol se legyen előre lefoglalva a szállás. Ne a kedvet kelljen a körülményekhez alakítani, hanem a körülményeket a kedvhez. A problémákat meg majd megoldjuk, ha lesznek. Memória nélkül, és ezzel a majdleszvalahogy virtussal felvértezve elég nyugodtan suhantam az autópályán a reptér felé, ha megkotlik az autó, akkor kerítünk majd egy trélert, ami hazaviszi. Ha a tréler is lerohad, hívunk egy másikat. De valószínűbb, hogy a helyszínen megoldunk majd mindent, hisz csomó autóbuzi lesz a környéken, szerszámokkal és rutinnal a tarsolyukban. Mi baj lehet?

A reptér bejáratánál Karinával, bebocsátásra várva.

13 gumi az AE86-ban. Még most is hallom, ahogy nyiszognak.

Száz kilométer után meg is érkeztünk a Vályi Pista által szervezett eseményre, pontban 9:00-re. Ideális ez a helyszín a magamfajta balfasz kezdőnek, óriási a placc, amin bójával van kijelölve a nyomvonal, lehet nyugodtan esni-kelni fémes csattanás hangja nélkül. Mivel a Hacsi egy Akita fajtájú kutya, mely nem szeret egyedül lenni, így az enyém rögtön meg is találta Stump Bandiékét, és letelepedett a közelükben. Ember üdvözölt embert egy ideig, majd nem sokkal később Pista egy autószállítóra felállván intézett pár szót a néphez, zanzásítom. Persze ennél jóval finomabban volt előadva, de nagyjából ilyen röviden: Ne legyetek faszok. Ne menjél arra, csak erre. A lerúgott gumikat itt lehet hagyni, majd elviszik. Ne legyetek faszok. Egymással sem. Arra meg ne menjél, csak ezen a placcon legyél. Ott tudsz pisálni bent. Fizesd ki a belépőt majd nálam. Ne legyetek faszok.

Ekkor kezdődött el a pálya kirakása a placcon, a múltkor, mikor nézőként voltam kint, én is rakosgattam, ezúttal kihagytam a lehetőséget. Úgy voltam vele, hogy a nyomorék hátam most kapja majd eleget az ívet a kerékcserékkel, legalább a bóják cipelésétől megkímélem. Az oda-vissza út kétszáz kilométeres pattogása sem ideális az ilyen hátszélben csinált ember gerincének, úgyhogy önző módon elsunyítottam ezt a részt. Hat darab 13-as és négy 14-es gumit felnire szerelve hoztam, minél kevesebbet kelljen majd a helyszínen lévő gumisnál sorban állni, ezeket és a többi felnitlen gumit is inkább kirakodtuk az asszonnyal a játékautóm mellé. Az ülés egyelőre maradt a gyári, de hogy minél kevesebb energiát kelljen arra fordítani, hogy ne essek ki belőle, hoztam egy hárompontos övet. Épp csak elkezdtem beszerelni, mire Bandi jelent meg mögöttem, firtatva, hogy mit csinálok épp. Közlöm. Ő közli, hogy szerinte ez tök felesleges, a gyári öv is elegendő. De ha már elhoztam, nyilván beszerelem, ebben maradunk végül.

Ekkor odajött Pista is, firtatva, hogy mit csinálok. Közlöm. Ő közli, hogy szerinte ez tök felesleges, a gyári öv is elegendő. Hallotta ezt Bandi, és miközben mindketten jót kacagtunk, ő közben lélekjelenlétét megőrizve hívta el tőlem Pistát, és bár ilyet sosem mondana, de nyilván azt gondolta, hagyják inkább csak a hülyegyereket békén a tapasztaltak, hadd játssza az eszét azzal az övvel, ha neki jólesik. De azért még kaptam egy tippet, hogy hátul hova kössem be, aztán magamra hagytak, játsszak csak a pöcsömmel a porban. De hát az ilyen zöldfülűnek be kell vetnie mindent, hogy komfortosan érezze magát, egy versenypályához az én agyamban ilyen öv való, operába sem fürdőruhában megyünk, hanem alkalomhoz illően. Nem? De. Nem?

Az asszony és Ricsi, mellettük a gumihalom, amit hoztunk. Már beszerelve Az Öv.

Elkezdtem felrakni hátra két 14-es kereket, a játékemelőmet meglátván Bandi lélekben az ég felé emelte tekintetét, széttárta karjait, és elkezdte üvölteni, hogy MIÉÉÉÉRT??? De persze ő nagyon rendes ember, élesben nem tenne ilyet, meg aztán már előtte való napokban lefixáltuk, hogy használhatom az ő emelőjét. De azért elhoztam ezt is magammal, később többször jól is jött egyébként. Azt is lebeszéltük előre, hogy kapok majd tőle pár anyát, mert nekem csak négy van acélfelnihez sajnos, és már sehol sem találtam a városban másik négyet az eseményig. Azért is jöttek jól az anyák, mert az enyém sajnos lebetegedett, így nem tudott ide eljönni. Pedig úgy volt, hogy itt lesz, mert kamálja az ilyen őrültséget, nemhiába vetette ki magát ötvenévesen egy helikopterből. Én meg most bebizonyíthattam volna, mennyire kemény vagyok, hisz muterékkal járok bulizni. Na, majd legközelebb.

Jókedv, móka, vidámság, kerékcsere, nagyjából ez a kép össze is foglalja az ilyen napot

Elkezdtek felsorakozni az autók, asszonyból anyós lett, én meg bekötöttem magam a buzis kis övemmel. Négy autó lehetett egyszerre a pályán, három kör erejéig. Ha valaki lejött, mehetett fel egy másik. Kisvártatva sorra is kerültünk. Normális ember ugye alulról kezdi el feszegetni a határokat, kicsit megcsúsztatja, elkezdi tapasztalni a tapadáshatárt, ilyesmi. Csak hát én ugye nem vagyok normális a jelek szerint, nálam leszállt a vörös köd, és jöhettek a piruettek. Nézett a kuplung is, hogy most mégis miféle bolond karmai közé került, miközben átélte a folyamatos rugdosást. Amelyik kanyar kiadta, az csak a véletlen műve volt, többnyire beforgás történt. Utána egyes, és revlimitelve folytattam utam. Három kör megvolt, lementünk a pályáról, pulzus 120, olajhőfok 110. Gumikon semmi kopás nem látszott. Nagyon fájt a bal könyököm és a felkarom, és mint kiderült, ez tipikus jelenség a kezdőknél, úgyhogy úgy tűnik a teniszkönyök után szabadon létezik a driftkönyök jelensége is.

Úgy tűnik, mintha, de ennek tuti beforgás lett a vége...

Volt némi fűnyírás is, hát persze

Kicsit hagytam lehűlni az autót, meg az agyamat, majd vissza a pályára. Próbáltam néha átlátni a ködön át, de nem jártam sokkal több sikerrel, továbbra is felülről feszegettem a határokat, de még nagyon távol álltam tőlük, körülbelül a sztratoszférán voltam a pincéhez képest. Szerintem maga a motor sem tudta eddig, hogy leforogja a nyolcezret, de már a második kör végére is számtalanszor nyugtázhatta, hogy megy ez neki. Elég egykedvűen vette ezt tudomásul, én a helyében már itt feladtam volna. A harmadik etapban ő továbbra is a japán virtust nyomta, én meg továbbra is a magyart. A gumi ekkorra már elkezdett kopni, de még mindig bírta. A pihenő közben megkérdeztem az ámokfutásomat néha kívülről szemlélő Bandit, nincs –e kedve kipróbálni az autómat, ha már közben úgyis megoldotta a kiszakadt ülésük problémáját. Volt.

A Shitgun egyre inkább bedurvul. Immáron szélesített felnik, szervokormány (!) is a felszereltség része. Kicsit kiszakadt az ülés a helyéről, de itt már épp megoldódik a para.

Bár itt illik legkevésbé, de orrot túrok, közben magamon röhögök, Bandi meg velem és rajtam

A vörös ködhöz jól megy a fehér füst

Azért örültem ennek, mert kíváncsi voltam, ha már én nem tudom, akkor legalább az autó tudja –e. A készülékben van a hiba, vagy a felhasználóban, ugye. Mint kiderült, is-is, nem könnyű uralni ezt az autót, de Bandinál a harmadik kör már szinte végig kiadta, nekem ez elég bizonyíték volt arra, hogy én vagyok a béna. Ami megnyugtató, hisz a kocsit nem lehet hirtelen megváltoztatni, de én tudok változtatni magamon. Elvileg. Csak hát ugye a vörös köd. Pista megkérdezte Bandit, hogy mi a véleménye az autómról.

Bandi végül kinyírta a gumit, felrakhattam másikat. Gondoltam most kipróbálok egy 13-ast. Ezúttal meglepődve észleltük az asszonnyal, hogy már némely kanyar nagyon jól kiadta! Még mindig parodizáltam csak a driftet, de már egyre kevesebben röhögtek a közönségben. Következő etapban már az is megesett, hogy két kanyart össze tudtam fűzni. Egyre biztosabbá vált, hogy a 13-as kerék való erre az autóra, legalábbis ha én vezetem. A kuplung tiszta szívéből gyűlölt engem, néha ezt ki is mutatta azzal, hogy az autó helyett ő állt neki csúszkálni.

Ez egy olyan esemény, ahol nagyon jó érzés, ha kiszakad a gumi

Mikor szó szerint eldurrant a gumi, és hahotázva ledöcögtünk felnin a mátkámmal, megfogadtam, hogy a kuplungot békén hagyom eztán. A kézifék valahogy nekem nem áll kézre, meg annyira izomból kell húzni, hogy nem esik jól, pedig nem sajnálom a technikát. A bal karom eddigre már helyrejött, de most a combom görcsölt be kegyetlenül, alig bírtam kiszállni. Mi lesz itt, hordágyon kell majd a végén hazavinni? Nem baj, ha addig élek is, de nem hagyom félbe a napot, meglátjuk mi sül ki belőle a végére. Felraktam egy másik pár 13-as kereket, a felniken legendás Linglong márkájú gumikkal. Inkább behintáztattam az autót eztán, ez sokkal jobban bevált módszer lett, megesett eddigre már, hogy három egymás utáni kanyart is sikerült összefűzni a sok beforgás közepette. Linglong nagyon bejött egyébként, úgy tűnik ami gumi utcára szar, az driftre csodálatos. A következő szünetemben megkérdeztem Bandit, nincs –e kedve beülni mellém, hogy belülről is megnézhesse a majmot, amint fékevesztetten őrjöng a ketrecében. Volt kedve, hisz ilyet nem minden nap látni. Én meg gondoltam kikérek majd pár tanácsot tőle a látottak alapján.

Itt épp szépen kiadta, még arra is volt időm, hogy indexeljek egy kicsit... :-P

Nekiveselkedtünk. Bandi az első pár percben összefoglalta, hogy nagyjából semmit nem csinálok jól, majd inkább hátradőlt és élvezte a show-t. :D Az egyik kanyart sosem mertem elvállalni, mert ott nekem túl közelinek tűntek a nézelődők, meg a gumis is, így ott mindig csak orrtolósan utaztam. Bandi ezt nem hagyhatta annyiban, biztatott, hogy vállaljam el, még a kézivel is megkínált pár alkalommal, persze hiába, ekkor mindig búgócsigaként végeztük. De marha jókat röhögtünk, és ez a lényege ennek az egésznek, a driftnek meg kell maradnia egy vidám hülyeségnek.

Felraktam a Swift kerekeket, 155-ös gumikkal. És igen, révbe értem… Hazataláltam, ezzel már volt majdnem két olyan egymást követő köröm is, amikor egyszer sem forogtam be, viszont a hosszú kanyarokon kívül szinte mindegyik kiadta. Alig mertem elhinni, de szerencsére van rá tanúm, az asszony ekkor pont ott ült mellettem. Csodálatos érzés volt, már ekkor bőven megérte kilátogatni, és beleölni azt a rengeteg pénzt és munkát az autóba. Két kör alatt megtérült minden. Mikor mentünk fel újra az asszonnyal, Becsületesnepper érdeklődött a sorban állás közben, hogy minden oké –e, jól szolgál –e a technika. Megbeszéltük, hogy következő etapban beül, lásson olyat, amilyet még soha. Felajánlottam, de vezetni inkább nem akarta.

A folyamatosan, megállás nélkül dolgozó, őrület határán lévő, néha-néha észvesztett, máskor bús kiáltásokat hallató gumisoknál felkerült a Swift felnikre másik két gumi az eldurrantak helyett. Becsületesnepper úr beült mellém, közben kiderült, hogy Ifj. Becsületesnepper, aki szintén a pályán körözgetett addig egy BMW-vel, most 14 éves, de mikor elérte a lába a kuplungpedált, már nekiállt vezetni, sponsored by fater. Én akkoriban azt hiszem épp a tömörgumis biciklimre próbáltam felülni könnyes szemekkel, miután fejbekúrtam magam a dömperrel, mert még nem volt hozzácsavarozva a billencs része a fülke tetejéhez.

A nap közepére már egyre többször voltak ilyen kanyarvételek is

Nekiestem a pályának, majd mielőtt beforogtunk, Nepper úr már közölte, hogy sok lesz, de olyan nyugalommal, mintha csak azt állapítaná meg, hogy egy arab kereskedő már megint túl sok extrát tüntetett fel valamelyik hirdetésben. Néha kiadta, akkor jókat vigyorogtunk, de nagyjából végigbeszéltük az egész etapot, mondtam, hogy az én belassult agyam egyelőre nem veszi fel a fordulatot a pályán történtekhez, túl sok dolog történik egyszerre, nagyon gyorsan. De azért kaptam instrukciókat a kanyarok közben.

Pedig hát én egész nap és akkor is parkettáztam szegény autót. Azt sem értem, egyáltalán hogy bírta ki. A karjaimat minden etap után ki kellett csomóznia az asszonynak, én meg utána valahogy kiszedtem belőlük a fájást, a szervótlan kormány nem a legjobb barát.

Mikor lejöttünk a pályáról, beszélgettünk, nevetgéltünk még egy kicsit, miszerint mókás ez az autó, kár, hogy kicsit gyenge. Meg állítólag halk, semmi hangja, pedig nekem nem ez jut eszembe, amikor fülsiketülök benne autópályán a többi autómhoz képest. Ahogy István mondta, ez egy OT-s autó a többihez képest, amik itt voltak, ami tök vicces, de teljesen igaz. Rutin kell a vezetéséhez, meg egy jó nagy adag bátorság, amik összefüggenek, úgyhogy előbb-utóbb remélem szert teszek rájuk. Erő híján lendületből kell vezetni, nincs mese. A végére már csak 14-es kerekeim maradtak, felraktam egy olyat, amik reggel voltak fent, de borzalmasan tapadtak, szinte nem lehetett elrakni keresztbe, egy kör után le is jöttem. Nem csoda, hogy az elején szenvedtem a legtöbbet, hisz akkor is ilyenek voltak fent, csak akkor még nem tudtam, hogy ez így nem jó. Úgyhogy a feladat adott, ezentúl 13-as gumikat kell gyűjtenem, azokkal kell szerezni rutint, mert kezdetnek ez tűnik a könnyebb útnak. Vittem még délután egy toyotás kollégát utasként, aki egy régi, még hátsókerekes A60 Celicával volt kint őrültködni, és az szintén pont egy nagyon élvezetes etap volt, sok kiadott kanyarral!

De a legfontosabb, hogy egy átkozottul élvezetes napot tölthettem el kiváló emberek közt, akik még szintén élvezik az autózást és nem egy szükséges rossznak látják, ami csak viszi a pénzt. Sajnos nincs videó az ámokfutásomról, pedig megnézném, mert érzem magamon a fejlődést, még ha nem is sokat. Megpróbálok majd mindig eljárni ilyen eseményekre, ennyiért nincs jobb szórakozás a világon, beleértve minden illegális dolgot is. Az autó pedig azóta sem értem, hogy, de kibírta ezt a folyamatos zúzást. Száz kilométer oda, száz kilométer hazáig, közben pedig végig üveghang. Hazafelé mondjuk azt vettem észre, hogy ugyan nem húz az autó semerre, de már kicsit balra áll a kormány, ha egyenesen megyek, úgyhogy egy futóművest majd mindenképp meglátogatok a közeljövőben. Az önindítót pedig kicserélem, mert az aznapi száz indítózásból háromszor csak kerregett szegény.

Végezetül adózzunk egyperces néma csenddel a Zombiakkumulátor emlékének. Másnap figyeltem fel rá az olajszint ellenőrzésekor, hogy a leszorító csavarjai fellazultak, így ide-oda csapódhatott a helyén, mígnem elkezdte kifolyatni a savat magából. Kicseréltem, lemostam a vérét mindenhonnan. Még így is benne van 13V, hihetetlen. Remélem az autó eltanulta tőle az évek alatt, hogyan lehet kibírni mindent, mert szüksége lesz rá. De ahogy a dolgok állnak, én fáradok el jóval előbb, mint ő. A 26 gumiból végül csak azt hiszem 10 fogyott el, a többit visszahoztuk. A gátlók túl kemények a rugókhoz, ezen majd még variálni kell. De a jelek szerint ez az autó egy igazi Hacsi, én pedig próbálok majd minél jobb gazdája lenni, hogy hű maradjon hozzám.