Csodálatos nyári napunk van. Lustán csicseregnek a fülemülék füleinkbe a szikrázó napsütésben meglibbenő falevelek árnyékából, amott lengedező szoknyában libben tova egy gyönyörű hölgy. A világ nem is lehetne szebb, amikor kilépek a szabadba nyári szerelőgúnyám rövidgatyájában és pólójában. Karina vár rám a garázs előtti árnyékban, ideje hátsó fékpofákat és lengéscsillapító porvédőket cserélnem, mert szeptember elején műszaki vizsga, és csak most van lehetőségem ezt megcsinálni, a szabadságom maradékának egyik délutánján.

A hőérzet remek, a lengedező szellőben nagyjából 26 foknak érződik.

Ideális egy utcafronti szereléshez, a garázsban csak megdöglene az ember, és így ki sem kell állni a Cilivel. Garázsból elkezdem kihordani a szükséges szerszámokat, előkapom a krokodilon kívül a gyári Aisin emelőt is a csomagtartóból, látszólag úgysem volt még soha használva. Az emelőkar is takarosan a gyári helyén, a pótkeréktakaró alján rögzülve hesszel. Kisvártatva ismét egy hibátlan, fiatal és csinos lány sétál el tőlem nem messze, nyilván a strandra igyekszik, nem is sejtve, hogy puszta jelenlétével is bearanyozza a szerelési előkészületeket. Mintha még rám is kacsintana, de ezt már biztos csak odaképzeli elmém, a kiváló közérzet által termelt endorfin hatására.
Nekiveselkedek a kerékcsavaroknak, kasztni is kisvártatva elemelkedik a földtől, pár pillanat múltán a talajon máris dobfék dobja dorbézolva dobban. Száll a féktisztító permetje bele a napsugár által megfestett univerzum kis szeletébe, fékrugók is engednek fogóm hatására, és máris lent van az elhasznált kacat! Csodálatos az élet, hamarosan kész is leszek, még mielőtt a nap akár a közelembe is kerülne a fák lombjai mögül kibújván. Az első izzadtságcseppeket szórakozottan elkenem az egyik fehér rongyocskámmal, hisz az XL-es kotonon kívül mi férfiasabb van az izzadtságtól megfestett munkánál? Hopp, összerakásnál veszem észre, hogy ahol a fékdob fut, ott levelesre van rohadva a fém… Már a kismadarak csicsergése sem szól olyan szépen, bár azért még mindig megédesíti a szerelés pillanatait. Füttyentenék magam is az ismét elhaladó lányoknak, de most feladat van, lepirgálom csavarhúzómmal az elrohadt részeket, mert beleakad a dob.

Hőérzet: 30.2 fok.

Beállítom a kis tekerentyűvel a féket, összerakok mindent, rá a kerék, elforgatom, szépen fut, enyhén hozzáér az új fékpofa, csodálatos, jöhet a másik oldal. Autó leereszt, másik oldal fel, fúbazd, kezd igencsak égni a napmelegtől a kopár szík sarja. Fékdob le, ott is rohadás, rohadj is meg, pirgálás, fújkodás, összerakás, beállítás. Ekkor jut eszembe, hogy ideje lenne a lengéscsillapító porvédőit is kicserélni, de akkor már elkezdhettem volna a másik oldalon, amikor úgyis fel volt ott emelve az autó…! Hirtelen nem is tudom kinek az anyját kell szidni, legyen mondjuk a madáré, amelyik továbbra is csak csiripel bele a vakvilágba. Elő a nagyobb kulcsokkal, a futómű csavarjai tán soha nem voltak még meglazítva, nem is engednek könnyen, nálam kövérebb izzadtságcseppek folynak végig a testem egészén. Hogy a tornyokhoz hozzáférjek, ki kell beleznem a csomagtartót, ehh. Egyébként az errefelé császkáló csajoknak komolyan nincsen semmi dolguk?

Hőérzet: 36 fok.

Kezemben a kivett gólyaláb, nem pöcsködök a rugóösszehúzóval, csak letekerem egy jó hosszú szárral az anyát, ha szétpattan az egész cucc, hát tegye, majd összeszedem. De nem számítok ilyenre a vízágy keménységű rugótól, nem is következik be. Variálok az új porvédőkkel, mert a Sachs csak eladja a ganyéit, de rajzon már nem mellékeli, hogy miként kéne alkalmazni, sebaj, kideriválom a félig felforrt agyvízen át, mehet az összerakás. Rugóösszehúzó teker, izzadtságom fél literjével terítve be közben az alkatrészeket. Tiszta retek vagyok, már a csajok sem kacsintanak rám. Elkezdem visszahelyezni az egész hóbelevancot a helyére, egyik kézzel megtartva az egész szart, combom feszül, golyóimon a víz folyik, másik kézzel rákapatva felül két csavart. Közben az a kurva madár még mindig csicsereg. Kész az egyik oldal.

Hőérzet: 42 fok.

A másik oldalon már nem véd teljesen a fák árnyéka, elkezdem megemelni az autót, minden egyes mozdulattal két liter vizet kipumpálva magamból. Még jó, hogy hoztam magammal pótlást, meg is húzom a palackot két kurvaanyázás között. Visszamegyek a pokol tüzei közé, a csavarok itt sincsenek velem, lazításnál már teniszező nőket megszégyenítő nyögéseket produkálok kínomban. Behajolok az utastérben tomboló 90 fokba, hogy lelazítsam a toronyban a csavarokat, agyvíz felforrással fenyeget, én pedig kínhalállal a kibaszott csicsergő madarat. Kiveszem az egész rugóstagot, és ekkor megint erre jön egy strandra igyekvő luvnya, hát baszki, ezeknek semmi más dolguk nincsen, mint mutogatni magukat???

Hőérzet: 58 fok.

Szét az egész, összerakásnál nem feszítem meg eléggé a rugóösszehúzót, így fél kézzel kell kicsit rásegítenem felülről a rugóra, másik fél kézzel pedig rá kell kapatnom a kurva anyját. Mármint a csavarnak. Sikerül, körülöttem tócsa van az izzadtságomból, kezdek szétfolyni, mint a T1000. Visszamegyek a pokol tornácára, rakom be a gólyalábat a helyére, izzik a testem, izzik a kasztni, izzik az agyvíz, izzik a tekintetem, amit már nem áll egyik arra vonuló nuni sem, hát kurvára jobban is teszik, fingjuk nincs ezeknek, hogy mi az élet, csak meresztik a kis kerek picsájukat! Annak a kibaszott kismadárnak meg kitekerem a nyakát, úgy éljek...

Hőérzet: 64 fok.

Összerakom a futóművet, leengedem az autót, a rongy már nem képes több izzadtságomat magába szívni, de még meg kell próbálnia. Nadrágom csurom víz, a tökeim azt hiszik, hogy a nemzeti vízilabda válogatott tagjai lettek, nemhogy a csajok, már inkább senki sem veti rám tekintetét, nehogy baj legyen. Beülök a garázs árnyékába húsz percre, iszom a vizet, a testhőmérséklet kezd megindulni a normális irányába.

Hőérzet: 38 fok.

Kész. Most tán újabb ezer évig nem kell hozzányúlni a futóműhöz, a gátlók is rendben vannak, fékek is most már jók, elégedettség következhet. A madár tulajdonképpen annyira nem is idegesítő, az a csaj meg mintha már majdnem rám nézett volna. Elkezdem összeszedni a szerszámokat, csuknám le a csomagtartót, mikor is észreveszem, hogy abban még szét van döntve minden kárpit… De legalább szabadságon vagyok. Háború sincs a környéken.
Így hát a 84 kilós madár feltápászkodik, és nekiveselkedik az utolsó feladatnak, a 20 grammos pedig átrepül inkább egy nyugodtabb környékre.
Elvégre kezd odasütni a nap, hát ki az a hülye, aki ilyenkor bármit is csinál?