Számtalan okunk lehet rá, hogy kivegyük autónk első futóművét. Például nincs csajunk, de mégis férfinak akarjuk érezni magunkat, ronda a csajunk, de mégis férfinak akarjuk érezni magunkat, vagy jó a csajunk és férfinak is érezzük magunkat, de az efféle hobbi már a tőle függő időszámításunk előtt is megvolt.
Én szerencsére az utóbbi állapottal vagyok megáldva, vegyítve azzal, hogy 6 éve megvan egy immár 28 éves, Cecília nevű hobbiautóm, aki ez idő tájt rendszerint már téli álmát alussza. Én pedig ilyenkor kezdem el bántani, hisz tavaszig úgysem használom, télire ott van ringatózni a hintóm. Tavaly féknyergek felújítása volt porondon a barlangban, most pedig a futómű következik, toronycsapágyak és az összes szilent cseréje a menü, bónuszként pedig a rugók várhatóan Eibach névre fognak hallgatni, mikor a gépegység meglátja az árnyékát tavasszal.
Szerelésügyi vakrepülésre készültem fel, amely utazás megszakadt csavarokkal és ugyanilyen állapotú szívemmel érhet véget, na de mire való a bátorság? Szerszámaim elvileg mind megvannak, jóllehet, egyik sem a legfelső polcról származik. Karácsonyra pedig kaptam csodálatos testvéremtől 3 tonna teherbírású emelőbakokat, mert az előzőek nem voltak éppen stabilak. Ezek ugyan már azok, viszont a dobozukon a magyar fordítás mellett az szerepel, hogy „Jack áll”, ami a teherbírást rögvest csak elméleti határértékké változtatta a szemeimben. Sebaj, elegendő, ha a felét bírja, azt pedig még én is kinézem belőlük.
Iszok egy édeset és nekiveselkedek a feladatnak. Amikor bekúszom az aknába, Jack még nem áll, Cili egyelőre a saját lábain teszi ezt, alul elég nagyméretű csavarokat látok mindenfelé, biztosabbnak érzem ezeket még így meglazítani, mert valamiért az a kényszerképzetem, hogy másképp magamra rántanám az autót. Mivel az izomrostjaim és laza zsíros kötőszöveteim aránya egyetlen konditeremtöltelékben, de talán még Stephen Hawkingban sem kelt félelmet, segítségért folyamodom már az elején, hisz a csavarlazító sosem hagy cserben. Száll is mindenfelé, miközben pedig végzi a dolgát, én már vigasztalom magam, hogy a következő fázisok egyikében sem fogok magamra maradni. Ugyanis minden csavarnak és alkatrésznek állandóan jelen van a rokonsága baj esetén, akik érdekes módon szinte mindig segítenek. Fura neveik vannak, de garázsok mélyén szerintem gyakran hangzanak el.
Nekiveselkedek pár perc után a lengőkar 22-es csavarjának, akinek itt van például segítségül hogyakurvaanyja! Mindössze kétszer kell megszólítanom, és máris megmozdult a gyermeke, másik oldalon az ő testvére nemkülönben. A többi résztvevő némelyike néha saját erőmből kijön, nem kell hívnom anyut, egy sikertelen kísérlet után elég mindössze felhívni a figyelmüket arra a körülményre, hogyazistennembasztaketté. Ekkor megfigyelendő, hogy a garázsban lévő 6 fok nem feltétlenül azt vetíti előre, hogy a csatakosra izzadt hajunk dúsabb lesz. Miután minden csavart meglazítottunk egy hangyányit, Jack már áll, felette Cili áll, alattuk meg én. Akkor sem esek kétségbe, amikor feltűnik, hogy a mókás nevű kutyacsontok csavarjait elfeledtem lelazítani, hiszen ott van mindig kéznél a pusztába elsuttogott nabazmeg. Ráadásul ők nem állnak neki ugatni, hanem szépen megadják magukat, csak semmi pánik, nincs itt semmi látnivaló. A talpas gömbfejek is teljesen jófejek, engednek a noszogatásnak rokonok nélkül is. Viszont a lengőkaroknál rá kell merészkedni az anatómia sekély, de az eddigieknél mindenképp kicsit mélyebb vizeire, sőt, némileg a filozófia határait is súrolni kell, ugyanis előkerül az apjafasza, anyjapicsája és nem utolsósorban a telibevertkurvaélet. Sajnos a kereszttartót is le kell venni, de ez sem elég, van egy bigyó, amire a lengőkar első szilentje rácsusszan, nem tudom milyen nevet adott neki az emberiség magyar része. Mikor ez is megvan, a stabilizátort kikapom, ugyan nem kéne, mert annak a szilentjei helyben is cserélhetőek, de ha már úgyis kiveszek mindent, megpucolnám. Nem rozsdás szerencsére picit sem, de ne csak szép legyen, hanem gyönyörű. Ehhez viszont le kell vennem a kipufogó első harmadát a leömlőről. Nagyon együttműködő ez a részleg, viszont amikor megpróbálnám kiakasztani középről a kipufogó felfüggesztéseit, hogy teljesen kivegyem, a stabilizátor kedvesen emlékeztet rá, hogy nem szükséges, hiszen így már a flexibilis rész miatt sokat enged lefelé a kipufogó, arrafelé kihúzhatom őt. Nem is lett volna ez baj, ha tudna beszélni, de ennek híján úgy figyelmeztetett, hogy orrnyergen vágott olyan erővel, hogy elemi erővel tört ki belőlem a hála, kívánva neki, hogybasznámegabüdöskurvaanyja és ha már ilyen jól elvagyunk, ne feledkezzen el megdögleni sem. Mindennek persze tulajdonképpen örültem, elvégre sok energiát spórolt meg nekem! Miután mindezzel megvoltunk, kimászhattam a felszínre, hisz a szintén hülye nevű gólyalábak következnek. Amikhez viszont már volt balszerencsém más autóimban is, így nem okozhatnak meglepetést. Csak az a lényeg, hogy ahol a tengelycsonkhoz csatlakoznak, ott ne felejtsük el bejelölni rajtuk az állítócsavar helyzetét. Persze én elfelejtettem, még az a szerencse, hogy mindkét oldalon ki kellett őket venni, így rögtön kétszer is megfeledkezhettem róla... Néma csend volt a reakcióm, elvégre szilentek cseréje után úgyis kell majd futóművet állítani. De az illem mégiscsak azt diktálja ilyenkor, hogy rohadjon meg.
A rugóösszehúzó nagy találmány, bele is hajítom a tekercsek közé a kivett gólyalábakban, feszítem, amennyire csak merem, ami nem sok, pedig szétszedéskor még nem is lenne nagy baj, ha eltörne bármelyik. Úgyhogy félreteszem félelmeim az összerakásra, az lesz majd az izgalmasabb. Bár a toronycsapágy feletti csavar oldásakor így is rúg egy elég jófélét a rugó, amikor teret nyer.
Kész, kint van a futómű, Jack pedig még mindig áll. Ennyi volna az egész? Mikor már szinte elmosolyodnék, észreveszem, hogy a lengőkaron lévő hátsó szilentet tartó csavart nem fogom tudni leszedni egy megasatu híján, az első cseredarabjának belső átmérője pedig túl kicsi. Gyárit nem lehet kapni. Természetesen a stabilizátor utángyártott szilentje sem jó méretű.

Az volt a tervem, hogy a hátsó futóművet viszem csak el Büdipestre a Lenkey-féle szilentfelújító műhelybe, de mivel a hátsót nem tudom kivenni úgy, hogy az első nincs összerakva, úgy tűnik, hogy most lesz még egy köröm…
Még az a szerencse, hogy ekkor a lengőkarok rokonai eljöttek megvigasztalni.