Most, hogy esett egy kis hó, én pedig másnapos vagyok, eszembe jutott egy sztori, ami hat évvel ezelőtt történt és íródott. Igen, nekem is megvolt a Ladázós-hójárós-pénzszórós szakasz az életemben, és bár már kihevertem, mindig jóleső érzés visszagondolni rá. A konkrét történet főszereplője Kocka Laja, az egyébként meglepően megbízhatónak bizonyult korrózióeleség.



Megfigyeléseim alapján van pár alfaj az autóépítők között.

1. Van sok lóvé, így vagy megveszi készen a gépegységet, vagy megbíz valakit, hogy készítse el neki 1-2 év alatt, pénztől függően akár gyorsabban is persze. Aztán nekiáll hajtani, és az építő a saját szervizese lesz.
2. Kevés lóvé, de van szakértelem, ezért olcsón kihozza a dolgokból a jót, nem kapkod, kivárja a jó üzlet lehetőségét mind alkatrész ügyben, mind a jó alap kiválasztasánál, ezért boldogan kocsit hajt, amikor ideje és pénze engedi, míg meg nem hal.
3. Lóvé nincs, szakértelem nyomokban esetleg, de lelkesedés annál inkább tengernyi, ezért össze-vissza megvesz mindent, kapkod eszetlenül, minden rögtön kell. És a csináld magad mozgalom résztvevője. Népiesen szólva, ők a balfaszok.

Lóvém nincs, nem vagyok autószerelő, de nagyon lelkes vagyok, így talán mondanom sem kell, hogy én hova tartozok. Ezt valószínűleg bizonyítani is fogom az elkövetkező percekben.

Számtalan okunk lehet rá, hogy kivegyük autónk első futóművét. Például nincs csajunk, de mégis férfinak akarjuk érezni magunkat, ronda a csajunk, de mégis férfinak akarjuk érezni magunkat, vagy jó a csajunk és férfinak is érezzük magunkat, de az efféle hobbi már a tőle függő időszámításunk előtt is megvolt.
Én szerencsére az utóbbi állapottal vagyok megáldva, vegyítve azzal, hogy 6 éve megvan egy immár 28 éves, Cecília nevű hobbiautóm, aki ez idő tájt rendszerint már téli álmát alussza. Én pedig ilyenkor kezdem el bántani, hisz tavaszig úgysem használom, télire ott van ringatózni a hintóm. Tavaly féknyergek felújítása volt porondon a barlangban, most pedig a futómű következik, toronycsapágyak és az összes szilent cseréje a menü, bónuszként pedig a rugók várhatóan Eibach névre fognak hallgatni, mikor a gépegység meglátja az árnyékát tavasszal.
Szerelésügyi vakrepülésre készültem fel, amely utazás megszakadt csavarokkal és ugyanilyen állapotú szívemmel érhet véget, na de mire való a bátorság?

Retkes Lidlis szatyor nem teljesen praktikus a szerszámok tárolására. Én már csak tudom, több évnyi szerencsétlenkedés árán vásároltam meg ezt a tudást. Nem élet az ilyen, megoldás kell. Szerszámtartót venni tilos, hisz azt hüvelykujj nélkül is lehetne, de akkor minek van belőle kettő is a testemen?