AE86 tákolás - Fejem felett tankok, körülöttem pumpák

2018. október 23. 17:45 - Matenak

dscn0745_cucc.JPG

Tudtam, hogy létezik olyan alkatrész az autóban, hogy benzinpumpa, mert egyszer már kicseréltem feleslegesen a Ciliben sok évvel ezelőtt. Gondoltam most megejtem a cserét a Corollában is, mert Hülyevagyhanemhallgatszrá AE86 Zoli jelezte egy ideje, hogy a nagyvilágban kezdenek tönkremenni a három évtizedes gyári pumpák. Az enyémben működik, de jobb elébe menni a bajnak, mert szégyenszemre ott fogok törökülni az út szélén, fűszálakat tépkedve, miközben várom a trélert. Tök egyszerű a csere, nem érdemes elspórolni, ráadásul volt már egy benzinpumpám talonban. Úgyhogy vettem egy újat. Aztán vettem még egyet. Majd beszereztem egy benzintankot. Kaptam egy pumpát. Aztán vettem egy pumpát. És végül egy benzinszint-jeladót. Ilyen egyszerű az egész!

Volt nekem tartalékban egy gyári Toyota pumpedlim, még a Ciliből származó. Tök jól működik, és azóta is lenyűgöz, hogy a kis szorítóbilincsei 30 év után is még szép sárgák. Végül pár másodperces gondolkodás után elvetettem a használatát, inkább egy új termék mellett döntöttem, elvégre nehogy az legyen, hogy pár év múlva megint ki kell cserélni. De a bilincseket elhatároztam, hogy használni fogom mindenképp, tartalmazzon a cucc minél több Toyotát, ha már a pumpa Magneti Marelli lesz. Nem akartam kínait venni, és ez még tök jó áron volt. Egy jobb sorsra érdemes napon elhatároztam, hogy beépítem, nyilván meglesz pikk-pakk, a tankot már kijárattam, alig volt benne némi lötty. Persze le is engedhettem volna az ezt a célt szolgáló, tartály alján lévő csavarral, de az nem csal vigyort az arcra, a padlógáz meg igen.

Hamar lekerültek a tankot a kasztni alatt tartó fémszíjak, és pukival nyugtázhattam, hogy régen minden jobb volt, a tank meg fém. Nem elbírhatatlan, de ormótlan, és ki kellett ügyeskedni az autó alól a szabadba, miközben mindenben elakadt. Plusz utólag kiderült, maradt benne hat liter benzin, az meg hat kilóként löttyent ide-oda, nekem meg a tikkelés ment hasonló ütemben egyik szememről a másikra. A két centi alvázvédő sem sokat segített abban, hogy pehelysúlyú legyen. Egyensúlyozás közben a leoldott csövekből kifolyt benzin megtöltötte a bal fülem, és miután az utcán hörögve hallójáratot mostam desztillált vízzel, már nem is volt más dolgom, mint a következő megfigyeléseket tenni:

  • A nagynyomású csőnél sehol sincs az eredetileg hollanderes megoldás, gondolom már bontották a rendszert a múltban, vagyis csak szerették volna. De aztán mégis megtörtént, így kerülhetett képbe a fűrész
  • Az eredeti benzinpumpa egyáltalán nem olyan, mint amilyen a Ciliben volt, meg amilyet cikkszám alapján vettem újonnan. Kisebb, kecsesebb, és rendes csatlakozóval is el van látva, nemcsak sarukkal, tehát nem plug and play a csere
  • A tank elkezdett belül korhadni. Láttam én már kilyukadt benzintartályt, méghozzá a Pisztolynál, nem akartam erre a sorsra jutni, ha már belevágok ebbe az egészbe, akkor mindent előzzünk meg, legyen le a gond erről a területről húsz évre

Úgyhogy roppant szakértelemmel azt találtam ki, hogy ha már veszek egy tankot, akkor veszek egy másik pumpát is ugyanonnan, értő kezekből, ahol AE86 alkatrészeket árulnak, és képen is olyan stílusúnak nézett ki, mint amilyen most volt benne. Egyelőre visszapakoltam mindent úgy, ahogy volt... Nem csináltam semmit, csak dolgoztam, megszokott dolog, mégsem bírom megszokni.

20181002_201903.jpgEnnek nem így kéne kinéznie, ezt itt egyszerűen elvágták, nyilván összerohadt már a menetes rész. De egy bilincs is megbízhatóan tartotta rajta a csövet

20180717_171126.jpgA fenti csonkolt csőből lógott ki egy kis fekete cucc, kíváncsian húztam ki, hogy mi az... Teljesen összegyűrve (tehát már nem az itt látható, kiterített formában) volt benne egy több cm hosszú szigszalag. Nem is értem hogy tudott elég benzin átfolyni a csövön

20181002_204407.jpgNem újszerű már belül a tank, bántotta a szemem s lelkem

20181002_194656.jpgVan rozsda, de nincs szétrohadva. Azért sejtettem, hogy nem fogok vele unatkozni, hisz így nem rakhatom majd vissza

A jó hír, hogy az új, utángyártott tank már rozsdamentesből készül, még jobb hír, hogy csakhamar meg is érkezett Írországból. Mókásan volt csomagolva, mert a betöltő cső egyben van a tankkal, és kandikált kifelé a dobozból. Mivel a felfelé álló ormányú elefánt is szerencsét jelent, gondoltam mázlim lesz majd, összerakok mindent és boldogságban találom magam. Aztán kibontottam a pumpát, ami pont ugyanolyan túlméretes volt, mint amilyenből már volt nekem kettő... Néztem a pumpára, hogy ez hogy került ide. Ő nézett vissza rám, hogy bárcsak ne lenne itt. Visszaraktam a dobozába, és kieresztettem egy füstpamacsot a fejbúbomból.

Nyilván át lehetne alakítani a pumpa tartókeretét, hogy ezt is befogadja, de ekkor már képbe kerültek elvek is. Miért nem azt kaptam, amit rendeltem? A kérdés nem maradt költői, megkérdeztem az eladótól ímélben. A benzintankot meg elvittem a fényezőhöz, mert bár rozsdamentes a cucc, de kerüljön rá valami védőréteg, kavicsok, leszakadó gumidarabok, miazmás ellen. Az alvázvédőt elvetettük, mert felesleges és dög nehéz is. Úgyhogy került rá valami akármi, meg rücsi, meg mittoménmi, a fényező közölte, de elfelejtettem. A lényeg, hogy szép lett, én meg le is teszteltem körbeforgatva némi folyadékkal, hogy tuti nem ereszt -e sehol a cucc, de hibátlannak bizonyult. Érdekességképp le is mértem, három kilóval könnyebb a gyárinál. Csak nehogy akkora tuningjóska legyek, hogy nekiálljak súlycsökkentő furatokat csinálni rá, jó nagyokat. Inkább lássuk, hogy is néznek ki:

439885.jpg

20180829_132410.jpgDobozokból összerakott dobozban érkezett, cső kikandikálva.Törékeny! lol

dscn0704.JPGÍgy is mehetett volna egyből az autó alá, de azért adjuk meg a módját, kapott némi védelmet a fényezőnél

dscn0736.JPGÍgy már csinibb is

dscn0741_1.JPGÁtraktam a régi tankról a távtartó, védelmező szivacsokat

dscn0728.JPGAz eredeti tartály

Időközben visszaírt az eladó, hogy ne képzelődjek, jó az, befér a tankba. Visszaírtam, hogy tudom, hogy ilyennel is adtak Hacsit, meg alapból be is férne, de az önérzetemmel és a sértődöttségemmel együtt már nem, azok most jelentős méretet öltöttek. Jelezte, hogy sajnálja, és akkor küld egy másik fajta pumpát, amilyen a képen van. Jeleztem, hogy a hála most túlnőtt minden más érzést, de hogy küldjem vissza a mostanit? Ekkor jött az, ami kis hazánk még kisebb, de annál sűrűbb kiskapuival és lehúzásokkal sűrűn tarkított életterében elég tájidegen elem: Nem kell visszaküldeni, tartsam meg tartalékba nyugodtan, és ismét elnézést kér.

Úgy tűnik a rohadék minden trükköt ismer, netán így akar rávenni, hogy legközelebb is nála vásároljak? Tuti, hogy fogok is, minden porcikámmal ezt érzem, most mit tegyek? Durva. Csodálatos.

A cucc megérkezett egy héten belül, minden adott volt elvileg a sikeres műtéthez. Nézegettem mereven. Minden tartozék járt ehhez is, mint a másikhoz, szűrő, egyebek, plusz egy új csatlakozó is. De hogy izé... Semmi felirat nincs rajta, és bár a gyárin sincs, itt azért vészharangként kongott az üres fejem. Mellékesen rájöttem, hogy egy megvénült, beszari gyökérré lettem, akinek semmi sem jó. Ennek folyományaként merengtem el azon, hogy simán lehet, hogy ez csak valami kínai párdolláros vacak, amit pont hogy el akartam kerülni mindenképp. Nem olyannak tűnt az eladó, mint aki szart akar eladni, de néha a mennyországba vezető út is gagyi benzinpumpákkal van kikövezve. Rendeltem egy Walbro-t az Amazonról.
Később mondta egy cimbi, az a jó abban, hogy van gyereke, hogy amikor rájön, hogy el kéne baszni pénzt hülyeségre, úgyis venni kell valami túlárazott mesefigurát és akkor probléma megoldva. De nekem sajnos nincs gyerekem, úgyhogy kéretik ezt figyelembe venni!

dscn0749.JPGBenzinpumpa evolúció: Balra az eredeti, jobbra a Walbro. Köztük a pumpákkal kikövezett út

Meg aztán enyhítő körülményként tudom felhozni, hogy némi körültekintést is vittem az ügymenetbe. Ahogy észrevettem, rendszerint mindenhol a 255 lph Walbro pumpát javasolják és veszik az AE86-hoz, csak tudnám minek... Ha jól tudom, az elvileg 255 litert présel a rendszerbe óránként, 3 bar nyomáson. Utánajártam, a gyári pumpa 80 körül tud ugyanekkora nyomáson, és nyilván az is bőven elég ehhez a motorhoz. Minek toljunk háromszor annyit a rendszerbe, ha a motor úgysem tudja elégetni? Csak jóval több forró benzin jönne a visszafolyó ágon, főznénk a benzinlevest a tankban, de én alapból nem szeretem a szagát sem, minek enném. Úgyhogy kinéztem egy 110lph verziót. Ez is több, de annyival azért nem, és hátha a jövőben őrületes tyúning veszi kezdetét a motorban, akkor meg jól fog jönni.

Ami viszont biztos volt már most, hogy ki kell cserélni a csatlakozót a pumpát tartó kereten, mert a most rajta lévő kicsit más, nem megy rá a Walbro-ra. Mi sem volt egyszerűbb, elvittem kedvenc autóvillamoságisomhoz, aki nagyon boldog lett a feladattól. Meg is próbált elhessegetni seprűvel, de nem sikerült.

dscn0753.JPGMegtisztogatott keret, rajta már az új csatlakozóval

dscn0758.JPGKét bilincset raktam a perem nélküli, nagynyomású csőre a biztonság kedvéért, de eddig egy is stabilan tartotta

20180718_113217.jpgNem voltak vadi újak a fent lévő csövek, úgyhogy mind ki lett cserélve

dscn0761.JPGÍgy már mehetett a helyére. A rövid csőszakasznál felhasználtam 32 éves, mégis újszerű bilincseket, amik még a Celicában voltak

20181006_122333.jpgNem segítek, hogy melyik a 34 éves tömítés

Előtte a tanklevétel ismét jó móka volt, de most azért annyi könnyebség akadt, hogy kompletten levettem a szíjakat, így azokat nem kellett kerülgetni. Bátran tettem meg, mert mostanra vettem új csapszegeket hozzájuk, a régiek már úgy néztek ki, mint amik egy ásatásnál kerültek felszínre. A hozzájuk tartozó sasszegek gyakorlatilag nem is léteztek már, és a maradékok is ripityára törtek az eltávolításkor. A gond nem is akkor volt, amikor kivettem ismét a benzinpumpát mindenestül, mert inkább örömmel nyugtáztam, hogy annyira nem is rozsdás a keret, rosszabbra emlékeztem. Pikk-pakk lecsiszoltam róla a rozsdát, és olyan lett, mint az új. Nem felületkezeltettem, mert ha így néz ki 34 év után, gondolom kibír még egyszer ennyit legalább. Ám legörbült a szám széle, amikor a bezinszintjelző jeladót vettem ki a tankból, hogy átrakjam az újba. Nem nagyon volt mit átrakni...

dscn0765.JPGKissé hiányos, és nem is vinném el az operába

20181014_093111.jpg"Fáradtnak tűnsz..."

Azt tudtam, hogy néha hülyeségeket jelez a műszer, pl nem világított a műszerfalon a szegénységjelző, és ha full tele volt a tank, akkor sem ment el a maximumig a mutató. És már jóval azelőtt jelzett üres tankot, hogy tényleg kiürült volna. Nemhiába történt ez, látszott, hogy valamikor a múltban rendesen meghágták már ezt az egységet. Egyrészt hiányzott róla a szegénységjelző jeladója, másrészt már az egyik borítást is levették róla. Így láthatóvá vált, hogy mennyire tré az a tekercs, amin siklana az úszó lába jobbra-balra, így adva a jelet, hogy meddig van a tank. Egy okádás volt az egész, most ezt a rozsdás szart rakjam vissza a vadi új tankba? Mivel még mindig nem született gyerekem, siklott az éteren át a rendelés Japánba.
A következő héten már drift edzés volt, ezért megkérdeztem mókából a Toyotát a városban, hátha értelmes áron hoznak ilyet két napon belül. De nem, a 66000 forintos ár elég értelmetlennek bizonyult. Úgyhogy leadtam a rendelést az íbéjen, mert még ha meg is vámolják a cuccot, úgy is jóval olcsóbb lesz ennél mindennel együtt.

Vártam, de két nap múlva sem jött az értesítés, hogy postára került. Harmadnap sem. Majd kiderült, hogy hosszú hétvége van Japánban... Gondolom a balfaszok ünnepét tartották több napon át, és az én képemmel ellátott lobogók voltak az ország összes főterén, amik körül repültek a pezsgősdugók.
Megegyeztünk az eladóval, hogy a DHL-lel küldi expressz módon, egyrészt az expressz úgyis benne volt az árban, másrészt tudom, hogy a DHL nem szarozik, de innentől 100% volt, hogy megvámolják, ott nincs lutri. Nem baj, úgy kalkuláltam, hogy még belefér ez is. Minden nap néztem többször is, hogy hol jár a cucc, ha a Mikulásnak és Jézuskának lenne ilyen trekkere, az feleennyire sem izzana soha.

A tankok tehát bevonultak a garázsba egy időre, de így szép nyugiban átragaszthattam a régiről az újra a szivacsszerű cuccokat, hogy ne érjen a fém a kasztinhoz a felszerelés után. A benzinpumpát takarosan a helyére raktam, és végül az egyik pakk nem feleslegesen került hozzám, mert a Walbro csupaszon jött, de minden mást rá tudtam aggatni a másik csomagból. Egy toyotás kollégától új benzincsövet is kaptam, mármint olyat, ami direkt arra van kitalálva, hogy a tankban álljon, kívül-belül áztassa a benzin. Végül tényleg felhasználtam a még szép kadmiumsárga, eredeti bilincseket a Cili expumpájától. És miközben új csavarokkal, és új tömítéssel raktam bele a tankba mindent, mintha kacéran rám is kacsintott volna az autó. Örömmel vettem új Gates gumi benzincsöveket mindenhova máshova is, mert amik fent voltak, azok már repedezettek voltak, de nem kicsit. Két bilincset raktam fel a nagynyomású csőre, biztos, ami biztos. Alakul ez, már csak a szintjelző kéne.

20181012_082926.jpg
Meg is érkezett, még előbb is, mint ahogy a DHL jósolta. Kecmec nem volt, kiélvezkedtem magam az új alkatrész tapogatásával, majd mehetett is a helyére. Atyaég, és még napok vannak hátra az edzésig, minden frankó, talán még a lobogókat is levonták a japán tereken. Mehetett vissza a helyére a tank, csak nem ment... Rossz helyen volt a beöntő cső. Ezen úrrá lettem pár rögtönzött lakatosmozdulattal, szerencsére direkt így volt kialakítva az anyag, ahogy néztem, hogy lehessen igazgatni. De akkor sem ment fel a helyére. Mi történt, megrövidültek időközben a fémszíjak?

Nem, de majdnem. A tank pereme egy kicsit szélesebb, mint a gyári, úgyhogy további lakatoskodást igényelt. Az a baj, hogy tőlem. Ám ha az embert szorítja az idő, akkor bármilyen szakmában otthon érzi magát hirtelen, én sem voltam rest kalapácsot ragadni. Hajlítottam fel szépen a szíjak helyét még jobban az ég felé, és pár káromkodással később már felkerült a helyére a tank! A boldogsághoz persze a kipufogónak is volt néhány szava, mert hozzáért a tartály, úgy tűnt, hogy a sarka is szélesebb a gyárinál. Laposfogó még sosem jött ennyire jól.

dscn0774.JPGÚj tank az új helyén

Hoztam kannában 5 liter benzint, jöhetett a próba. Tudtam, hogy be fog indulni az autó, mert előtte már ki lett próbálva a pumpa is, és vinnyogott. De nem éreztem diadalittas örömöt, elvégre megérte? Nem, hisz semmi változást nem érezni. Közben meg mégis. Előbb-utóbb eljutok addig, hogy lassan minden, amihez hozzányúlok, megújul, és lelesz róla a gond húsz évre. Csak az a baj, hogy valahova húsz év múlva jutok el, és valami tényleg tönkremegy, amit már kicseréltem. Lehet, hogy kéne inkább egy gyerek. Vagy inkább kettő. Főleg, hogy a csillió elköltött forint után kiderült, hogy az új tankban kisebb a vályú a pumpának, tehát könnyebben ellöttyen a benzin drift közben. Ha fél alatt van a tank, akkor hosszú ívek végén már leparkolok a pályán. És nincs rajta alul leengedő csavar, tehát ajánlom a Walbronak, hogy rendes minőségellenőrzési rendszere legyen, mert ha tele tanknál áll meg a termékük, akkor fogok nézni kacifántosat az útszéli fűszáltépkedés közben.

Ja, és a benzinszintjelző? Tök jó, leszámítva, hogy nem megy fel maximumig a mutató tele tanknál. És a szegénységjelző sem világít. Bár nem tudom, hogy mindezt honnan veszem, mert valójában nem is látom a mutatót, hisz elé pakoltam tavasszal az olajnyomás óráját:

20181014_135821.jpg
Lehet, hogy inkább három gyerek kéne. Vagy egy kényszerzubbony.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csipszer.blog.hu/api/trackback/id/tr614316139

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szkotti 2018.10.26. 13:10:25

MUHAHAHA!
A szintjelző végkifejletén jót röhögtem! Az úszó karjának hajtogatásával szokás kalibrálni, hogy legyen maxi állás, meg idegesítő sárgalámpa is. Csak az elég cigi, ha nincs leeresztőcsavar és/vagy felül szerelőablak a kasznin.
Az érzés is ismerős, amikor kínlódsz egy sort, hogy kicseréld bizonytalan működésű utángyártottra a jól működő, de már öregecskedő eredetit. És nem jobb (sőt...lásd leeresztőcsavar, peremméret), nem csendesebb, csak újabb....
De kitartás, tényleg megújul teljesen, már nem kell sok.

V12 Power 2018.10.27. 14:27:29

Nagyon köszönöm ismet a megszokott es megszeretett szinvonalon szorakoztato irast!

Azert evente ellenörizd az uj benzincsöveket! Sajnos gyakran elöfordul (es ez nem csak benzincsöre igaz), hogy kicserelek egy 28eves gyari alkatreszt, es az uj par even belül megadja magat. Igen, a gyari eredeti is. Neha kicsit emiatt kezd elmenni a kedvem az öregautozastol :-(

Matenak · http://csipszerelde.hu 2018.11.26. 21:32:32

@Szkotti: Az a baj, hogy nem tudni, merre kéne hajlítgatni, hisz ha lefelé, akkor előbb fog lámpázni, mint kéne, és még inkább nem lesz tele soha. El kéne férnie természetesen a jeladónak a tankban, tehát akármerre hajlíthatnám, de nem logikus, hogy meg kéne tennem. Bár autók körül a logikának nem sok keresnivalója van, tudom! Mondjuk az talán az, hogy épp felújítás alatt áll a gyári tank, majd visszakerül a helyére...

@V12 Power: Tök igazad van, már pár hét után lecsekkoltam őket a biztonság kedvéért, mert hallottam már olyat, hogy szinte rögtön elmállott. Mondjuk a gyári NOS cuccokban általában vakon bízom, de ott is résen leszek inkább.
süti beállítások módosítása