Jani épphogy megszerezte jogosítványát, máris autó után nézett. A keret nem volt túl merész, hogy is lett volna, mindössze nyári munkákból és a nagymama által adott összegekből rakódott össze az évek során. Hogy mire költődik majd el, az viszont csak rajta múlt, szülei szerencsére szabad kezet adtak neki, azt kezd a pénzével, amit akar. Nem voltak gazdag család, de szegények sem, így örömmel fordíthatta a pénzt hülyeségre, tehát autóra.
Egy tizenkilenc éves, szüleivel élő csávónak igényei vannak. Kocsmázás, cigizés, csajozás, és ami mindezekkel összeegyeztethetetlen, vagy épp pont, hogy elengedhetetlen tartozéknak tűnő kiegészítő: az autó. Mellékes körülmény, hogy valós szükség nincsen rá, hiszen nem munkába járáshoz kell, sem ovijáratként nem kell funkcionálnia, de egyrészt egy ékes pávatoll, másrészt ott a mindent kitöltő, belülről feltörő érzés, ami kielégítésre vár. Az ezredfordulón jártunk, ekkor még csak a lúzerek jártak busszal, az olyanok, akik egész nap otthon ültek, márpedig Janit nem efféle puha fából faragták.
Ilyen fiatal korban a vásárlásnál az észérvek csak hátráltató tényezők. Az embernek nincs félnivalója, Jani is úgy érezte, hogy ifjúkori lelkesedése szétfeszíti úgyis a világot, minden az övé lesz, a nap mindörökké süt, a boroskóla mindig üt, a halál még a sarkon sincs, mi baj lehetne? A lényeg, hogy a jármű beleférjen a pénzügyi keretbe, cserébe gyors legyen és lehetőleg hangos. Ha a kettő közül kell választani, akkor az utóbbi élvez elsőbbséget. Teljesen logikus, elvégre az utca népével valahogy tudatni kell, hogy a királyt láthatják, ráadásul hogy az autó gyors, azt a csajok csak akkor tudnák meg, ha már benne ülnek, de odáig el is kell jutni. A hang pedig lehet feromon.
A megfelelő autó kiválasztása olyan gyorsan lezajlott, mintha csak az élete múlt volna rajta. Hogy is tartott volna sokáig, hisz a szerelem a fiatal test pórusaiból elemi erővel árad szerteszét, spóraként szóródva rá mindenre, mi csak kedves a szívnek. Az agy mindeközben pánikszerűen üvölt, de nem érdekel senkit, így Jani birtokba is vett egy tizenhat éves járgányt. Mivel a keretbe belefért, lángot kezdett vetni a zsebe, nem hagyhatta, hogy sokáig égjen, lélekszakadva rohant a megvenni a járgányt, egy citromsárga Peugeot 205 GTi-t. Mikor hazaállított vele, az apja rögvest közölte, hogy ezt a vackot módjával bömböltetheti az utcában, negyedgázon égesse csak le a családot, ha lehetséges. Majd rákacsintott gyermeke anyjára is a jókedélyű fater, és úgy, hogy Jani is hallja, megjegyezte, hogy nem kell a gyerek miatt aggódni, ez a szar többet fog állni, mint menni. De ha mégsem, úgyis előbb veti szét a rozsda, mint az út menti fa törzse.
Jani csak legyintett a vén hülyékre, elvégre mit tudhatják ezek! Abból a családi batárból kitekintve a fater még a jószerencsét is életveszélynek nézi. A frissen megszerzett autó ugyanis teljesen jó, hisz már jó ideje használta a Feri egyik ismerősének az ismerőse, és már szerencsére rárakta a sportkipufogót is, meg ott szuszog elöl a direktszűrő. Beindult, röfögött, hörgött, még valamennyire ment is a nyomorult. El is kezdett rá költeni Jani, elvégre érezte ő, hogy még nem az igazi a dolog. A nevén van, de még a magáévá kell tennie. Kicsit kopog a futómű, erősen balra húz a kormány, meg a kézi sem fog. Mindez mellékes, előbb alufelniket kell szerezni. Ki is nézett egy viszonylag jó állapotban lévő használt szettet, még épp futotta rá. A meglévőeket pedig eladta, hogy jusson némi pénz bulizni. Imádták ám a csajok az új görgőkön futó verdát, hát persze. Mondjuk sokan nem, de vidéki kisvárosban nem is feltétlenül nagy a választék az igényes bigékből. Pedig még felkerült hátra egy üzenet is, dicsőítve a hardcore maszkulin létet: “Dudálj csak, épp tárat cserélek!” A hátsó szélvédőn már volt egy No Fear matrica, így ez a lökhárítóra került, a kidörgő fölé.
Telt-múlt az idő, a kasztni kapott egy polírt, a kipufogó pedig egy új krómvéget. Sokan rázták az öklüket, mikor végigvonult padlógázon az utcákban, amit Jani nagyon élvezett. A sok gyökér, hadd rinyáljon. Azt is tudta, mert az apja is mondogatta neki, hogy belekerült a bojrészer és a hülyegyerek feliratú skatulyákba, de nem érdekelte. Nem baj az, mindent nem érthetnek az emberek, ő boldog és ez a lényeg. Akkor már kevésbé volt az, amikor néha hetekre le kellett állítani az autót, mert nem indult be, ő meg nem tudta, hova nyúljon a vonalas telefonon kívül. De a cimbi sem ért rá mindig, hisz ő meg a Calibráját bütykölte, de előbb-utóbb mindig összehozták, hogy ismét meglóduljon a kis Peugeot. Végül egy szép nap a műszaki vizsgán nem ment át az autó, és ezzel váratlanul egy időben Jani csaja is lelépett. Nem baj, már úgyis múlóban volt a szerelem mindkét fronton, néha nem árt nyomni egy resetet. Még használta egy kicsit műszaki nélkül a kocsit, elvégre nem a papírtól megy az autó, hanem a benzintől. De közben már erősen gondolkodott az utódláson, és végül rájött, hogy mi is a gond a mostani autóval. Nem jó helyen hajt. Így hát el is adta a járgányt, még mindig erősen balra húzó kormánnyal, kopogó futóművel. Az egyik vevőjelölt szerint alig volt már a motorban olaj. Jani visszavágott az amatőrnek, és felhívta a figyelmét a króm kipufogóvégre. Végül egy másik csávó vette meg, aki nem akadékoskodott, hanem csillogó szemmel vette észre a morcosítást is a lámpákon. Janit nem lepte meg, hogy léteznek még jó ízléssel megáldott emberek.
Bár még bőven otthon lakott a szüleivel, eddigre már volt állása is, így minden pénzét autóba forgathatta. Huszonkét évesen ez maga a mennyország. Hátul kellett hajtani az alanynak, így a Calibrákat kizárta, viszont az E30 olcsó volt, kapart rendesen, vett is egyet. Nem válogatott sokat, persze szempont volt, hogy ne feltétlenül legyen gyári, és nem is volt nehéz ilyet találnia. Elment egyet megnézni, kályhacső megvolt, kis szárny a csomagtartón, ahogy azt kell, sőt, szerencsére alufelnik is voltak rajta, körben. Megfogadta, hogy ezúttal nem veszi meg az első példányt, amit megnéz, de a hat henger fenségesen üvöltött, az a kis füst a kipufogóból meg nem lényeges, ha egyszer ennyire kellemesen kanos hang kíséretében távozik. Egy éjszakát még kibírt forgolódva az ágyában, de másnap reggel már jelezte is az eladónak, hogy neki kell ez az autó. Szerencsére még nem vitte el előle senki, de állítólag sokan érdeklődtek. Szerencsésnek érezte magát, izgatottan perkált.
Ezzel aztán tényleg úgy érezte, hogy felült a 129 lóerős trónra. Megpróbált minden kanyart elvállalni, és a kis BMW úgy tűnt, hogy kellően partner a csúszkálásban. Mivel ekkorra már az internet is sokkal jobban elterjedt, beleásta magát a témába és egy kiterjedt közösségben találta magát. Rájött, hogy ennyi információ birtokában már csak egyvalami hiányzik a boldogsághoz. Hogy ő maga is tudjon bütykölni. Tanult az előző autóból, nem akarta hetekre letámasztani, ha netán beüt a ménkű. Eljárt bandázni a parkolókba, ismerősökre tett szert, akik elkezdték okítani. Az elmélet csigájáról ideje volt levenni a nyerget és átrakni a gyakorlat vágtázó lovára. Vett gyorsan sperrdiffit huszonötért, kagylóüléseket negyvenért. Alufelnik már voltak. Persze az apja szerint ez is csak egy romhalmaz, de mit tudhat ő minderről egy Focus volánját markolva?
Az első olajcserét saját kezűleg csinálta meg, és érzésre egy motorgenerállal ért fel. Imádta a szókincse bővülését is, most már jogosan visszhangozhatta, hogy óvatosan kell meghúzni a leeresztőcsavart, hisz az olajteknő alumínium, így könnyű összeszedni benne a menetet. A legfinomabb korsó vadászt sem ízlelgette ennyire gondosan soha, mint az efféle mondatokat. A haverokkal kicserélték a diffit is, ráadásul az udvaron, a fater fejcsóválása kíséretében. Jani érezte magán a szikrázó tekintetet, ami a kínosan vastag szemüveg mögül áradt felé, de nem törődött vele. Állandóan ez az unokahajhászás, hát hol van az még? Most nem ér rá ilyesmire, és amíg BMW van, csaj is akad, minek kapkodni.
Beletanult a berhelésbe, imádta elcsapni keresztbe az autót, jó üzletnek tűnt tönkretenni, hisz utána élvezettel állt neki a javításnak. A motorcsere óta már nem füstölt az autó, a műszaki meg valahogy mindig megvolt rafkósan. A problémamegoldó képessége az évek során tiszteletreméltó szintre fejlődött, otthon is már mindent meg tudott oldani a ház körül. Az autó közben megszépült, Jani pedig tartós párkapcsolatra és komoly munkahelyre is sikerült szert tennie, így végül 30 évesen elköltözött otthonról. Valószínűleg előbb is összejöhetett volna, ha nem foglalkozik annyit a kocsijával, de akkor nem biztos, hogy szert tett volna képességeire, látásmódjára. De azt is tudta már, hogy az ilyen mi-lett-volna-ha dolgokon felesleges rágódni utólag.
A BMW előkerült még időközönként, de mivel az asszonnyal egy lakásba költöztek a város másik végébe, az autó meg maradt a szülőknél, megritkultak az alkalmak. A fater így is elmondta gyakran, hogy vigye el onnan már a garázsból azt a kacatot, ő szeretné belerakni az új Swiftjét. Jani ellenállt, de érezte, hogy engednie kell. Elvitte hát egy bérelt garázsba a BMW-t, és így bár közelebb került a lakhelyéhez, mégsem jutott rá ideje. Néha azért odament, megjáratta kicsit, de a munka gyakran az éjszakába nyúlt, a barátainak már gyermekük született, így egyre kevesebb idő jutott az autóra. Eladni nem volt szíve, de végül kénytelen volt megtenni, az érkező gyermek kisvártatva forgószélként kapta fel a BMW-t és hajította el Jani életén kívülre. Sok idő telt el.
A kínosan vastag keretes szemüveg mögül már nem Jani nézett a fiára, János lett, pár évvel innen a János bácsitól. A fia már tizenkilenc éves, úgyhogy önkéntelenül is eszébe jutott, hogy ennyi idősen ő épp készült megvenni egy vackot. Számos autója volt már a BMW óta, de örömmel emlékezett vissza azokra az időkre. A gyerekének jogsija sincs, nem érdeklik az autók. János azt gondolta, hogy ez egyedi jelenség, de nem, manapság már nincs értéke a saját autó birtoklásának. Nem a férfiasság szimbóluma. János nézte a fiát, amint az ebéd végeztével egykedvűen sikálja az érintőképernyőt a kezei közt, amik soha nem lesznek olajtól sárosak. Mivel a világ már elsuhant mellette, azt ugyan nem tudja megmondani, hogy az ő fiát manapság hülyegyereknek titulálják –e bármiért, de az biztos, hogy a bojrészer kifejezés hamarosan ki fog halni. Érdekes körülmény, hogy az időközben elhunyt apja is hiányolni kezdte a végén a BMW-t. Utólag – mikor már persze késő volt – azt is bevallotta, hogy szerette a hangját.
János mélyet kortyolt a söréből este, miközben a fia elment az éjszakába. Nem kell féltenie attól, hogy felcsavarodik hazafelé egy fára, az biztos. Attól sem, hogy elveszik a jogsiját, mint ahogy ez vele előfordult egyszer fél év erejéig. És miközben a teraszon üldögélve nézte a csillagokat, eszébe jutott, hogy nem haltak ki a bojrészerek, hisz itt van még ő. Hiába ötvenegy éves, még eléri a gázpedált. Mercije nem volt, és az is hátul kapar, vajon mennyibe kerül most egy félig-meddig leharcolt példány? Lábfejei sebesen siklottak bele a papucsba, és mosolyogva vette tudomásul, hogy ma későn kerül ágyba, de az biztos, hogy frissebben fog ébredni, mint az utóbbi időben bármikor.