Miközben zötyögtem a hatvan kilométerre lévő helyszínre, elmerengtem, hogy van –e egyáltalán értelme összehasonlítani ezt a két autót. Valószínűleg nincs, hisz harminc évvel ezelőtt mások voltak a lehetőségek az autógyártásban, és mások voltak a vevők elvárásai, mint manapság. Bakelit lemezjátszót sem hasonlítunk össze az MP3 lejátszóval. De maga a Toyota állítja, hogy a GT86 az AE86 leszármazottja, pontosabban „szellemi utódja”. Úgyhogy megidéztem egy ilyen szellemet, hogy kiderítsem, mi az, amiben hasonlít az én vén játékautómra.

Bill Clinton óta tudjuk, hogy mentegetőzésből sosem elég, úgyhogy folytatnám azzal, hogy tényleg nem én akartam, a Toyota erőlteti annyira ezt a szellemi leszármazottságot, hogy kezdem azt hinni, ezek nem szellemeskednek. Tavaly már konkrétan készítettek manga rajzokat is, amin a GT86 szerepel az AE86 társaságában.

Sőt,egy rövidfilmet is leforgattak, amin beöltöztették a modern autót a régmúlt ruhájába. Amikor a kislány veszi fel anyuka magassarkúját, az aranyos, de amikor anyu húzza fel a nagyi micisapkáját, és kiinstázza a szelfit, az inkább kínos. És nem a nagyira nézve. Embereknél a nagy korkülönbség minden másban is különbségeket jelent, ugyanez van –e autóknál is?

Essünk túl a bemutatkozásokon, és legyen az idősebbé az elsőbbség. Az AE86 az utolsó hátsókerekes Corolla. Egy 16 szelepes, négyhengeres, 1.6-os motor van benne, ami 124 lóerő körül teljesít, és csodás a hangja, nem mellesleg kiforog a világból, 7500 fölé is megy gyárilag. Merev híd hátul, benne lamellás sperrdiffivel. Könnyű, 900 kg körüli a kaszni, ami annyira szép, mint a háború. Véletlenül a dizájner ötéves gyermekének rajza került a gyártósorra. Összefoglalva: az AE86 egy kicsi, könnyű, sperres, hátsókerék-hajtású, ronda autó.

Egyik szebb, mint a másik. Nem segítek, hogy melyik.

Amikor Szabolcs megérkezett az autóval, örömmel nyugtáztam, hogy az utólagos Cosworth kipufogó nem fojtja el a kétszáz lóerős, négyhengeres, kétliteres boxermotor hangját. Maga a jármű elég kicsi a mai autókhoz szokott szemnek, alig három centivel hosszabb az AE86-nál, viszont tizenkét centivel szélesebb. És szép, méghozzá nagyon, ez a szín pedig különösen jól áll neki. Alapból az AE86 magasabb lenne, de mivel az enyém már ültetve van, így nagyjából ugyanakkorák. Ez is a hátsó kerekeit hajtja lamellás sperrdiffin át, az autó súlya pedig 1210 kg. Összefoglalva: a GT86 egy kicsi, viszonylag könnyű, hátsókerék-hajtású, gyönyörű autó.

Ígérem, kiderül majd, hogy ez a sok száraz adat okozhat –e nedves álmokat, de előbb essünk még túl a külsőségeken, és a belsőségeken. Az AE86 formavilágát hagyjuk, pénteken tervezték a munkaidő lejárta előtt öt perccel. Mikor az ember meglátja, arra gondol, hogy mindegy, belülről úgysem látszik. Majd beül, és mikor körülnéz, inkább kiszáll. De akkor megint meglátja a külsejét és inkább ismét bemenekül. Én is ki-be szálltam egy ideig, még szerencse, hogy itt van nekünk a Stockholm-szindróma, és hogy mennyire működik ez autóknál is, arra ékes bizonyíték, hogy nekem már megtetszett az AE86.

AE86 beltér, ide már múzeumi belépőjegyet kell váltani. Tök jól el lehet férni.

A kormány csodás fogású, váltókar, kézifék meghitt közelségben, racsing pedálok. Elöl el lehet férni.

A GT86-on már első ránézésre is sok érdekes részletet lehet felfedezni, az első sárvédők feletti merész, dögös domborulatok pedig a vezetőülésből is látszanak. Csodás arányok, igazi öncélú kupéforma, keret nélkül ablakokkal az ajtókban, ahogy azt kell. Cuki szárny a csomagtartó ajtaján, és kissé bazári lámpák, különösen hátul, de hát milyen legyen egy ilyen autón, visszahúzódó? Kívülről tehát szerintem közel hibátlan, a felniket mondjuk tervezhették volna inkább pár pohárka szaké után. Nekem kicsit a Norauto-s időszak jut eszembe róluk, de azért így sem rosszak.
 Csodás a sziluett, remek a szín. 4240 mm hosszú a GT86, az AE86 pedig 4210 mm. A tükrök optikailag karcsúsítva a két színnel.

Kupé, de nincs keret nélküli ablak sajnos. Rövidebb a tengelytáv, nagyobb a beltér.

Belül az AE86 tágas, körben a kilátás akváriumszerű. Cserébe balesetnél biztosan megnézhetünk egy utolsó filmet, és érdemes dögcédulával a nyakunkban vezetni, ne okozzunk már felesleges köröket a helyszínelőknek. A GT86 belül nem túl tágas, és a mai autókhoz képest csak kicsit bár, de bunkerszerű, cserébe jóval kisebb eséllyel fogjuk elvenni a baleset helyszínére érkezők étvágyát. Sok légzsákra helyezhetjük eltorzult orcánkat az esetleges becsapódáskor, de addig is mindenféle elektromos bizgentyű próbál minket megmenteni a bajtól. Csajozni könnyű az autóval, mindenki megnézi, viszont csak a Julit tudjuk felszedni, a barátnőjét nem. Hacsak nincs lába szegénynek, mert ez esetben kényelmesen fog utazni hátul. Mi meg annál kényelmetlenebbül. De legalább nem feltétlenül kell tudnunk vezetni, mert létezik a VSC sport mód, ami egy kis farokcsóvát még megenged az autónak, majd visszarakja az ívre nekünk. Ekkor rákacsinthatunk Julira, aki már az alfahímek omegáját látja bennünk, a barátnője pedig mindennél jobban vágyik majd lábakra, hogy előre ülhessen, minél közelebb a maszkulin létformához. Igazi alfahímek egyébként teljesen ki is kapcsolhatják az elektronikát.

Nem a hátsó ülés köré lett tervezve.

Ez sem, de a papírbódé miatt itt tulajdonképpen el lehet férni hátul is.

Na de indítsuk be végre a boxermotort. Kulcs nem kell a bejutáshoz és a beindításhoz sem, csak a bizgentyűt kell a zsebünkben tartani, és máris nyomhatjuk a Start gombot. Felmordul a motor, a hátramenet az egyes mellett balra, gyűrűfelhúzós megoldással, gyakorolhasson az is, aki még nem házas. A váltó hatsebességes és elképesztően rövid utakon jár a kar. A kormányhoz a váltógomb nagyon közel van, ahogyan a kézifék is, látszik, hogy a vezetési élményt ezzel is segíteni akarták a tervezők. Egyesbe tételnél érződik, hogy nincs elspórolva az anyag semmiből, az egész hajtást érezzük a markunkban, amint feszülten várja, hogy elinduljunk végre.

Kétliteres boxermotor, ami a súlypontot közelebb helyezi az anyaföldhöz. Akku a tűzfalnál, hogy ne az autó orrában legyen annak a súlya.

A legendás 4A-GE, és egy ezer éves akku, ami nem hajlandó megdögleni.

Ez a rituálé az AE86-ban úgy zajlik, hogy előveszed a csíkká kopott, 33 éves kulcsot, kinyitod az ajtót a Julinak. A barátnője is jöhet, mert ha nem manöken, beülhet hátra. Ha kedvel a Juli, akkor mire átérsz a vezetőoldali ajtóhoz, kinyitotta már belülről, ha nincs szerencséd, akkor koptathatod tovább a kulcsot. Behuppansz az ülésre, és miközben mélyeket szippantasz az évtizedes por és kárpit egyvelegéből, elfordítod a kulcsot a gyújtáskapcsolóban. Erre halk, szánalmas nyünnyögést hallat az önindító, amitől Juli lelki szemei előtt lepereg a film, amint műkörme a csomagtartón csattan a toláshoz, de nem, végül mindig felhördül a motor. A váltókar itt is a kormány mellett lakik közvetlenül, mint a GT86-ban, csak itt a kormánykerék átmérője kétszer akkora. A hátul ülő barátnő onnan tudja, hogy benyomtuk a kuplungot, hogy akkor elhallgat a nyelestengely csapágya. A váltókar csak korabeli mércével jár rövid utakon, a GT86 után átülve azt hihetnénk, hogy letört a kar a helyéről, annyit kell mozgatni, mikor berakjuk egyesbe.

Egyértelműen látszik, hogy az új GT jóval szélesebb, és innen nézve is dögösebb.

A csomagtartó az újban is elég két embernek, többen meg úgysem férnek el az utastérben. A benne lévő gyári táska tépőzáras alul, így odaragad a kárpithoz. Az enyémben fel van kötve a táska, hogy ott se repüljön jobbra-balra, micsoda véletlen, hogy mindkettőben ez egy megoldandó probléma volt.

A GT86 elképesztő masszívságot áraszt magából haladás közben, nincs nyekkenés, nincs klattyogás, csak a motor hallatszik. A kormányszervó macsós, nincs eltúlozva. A gázpedál viszonylag kemény, a kuplung pedig könnyű, pont fordítva gondolná az ember, de legalább dugóban araszoláshoz is partner. Viszont itt most nincs szó araszolásról, lepadlózom, hadd lássuk milyen az a 7,6 másodperces nullaszáz. Alul nem igazán virgonc, de 4500-5000 körül nagyon megindul és lelkesen elforog egészen 7400-ig. Először nem értettem, hogy minek a digitális kijelző a sebességhez, hiszen ott van bal oldalon az analóg mutató és hozzá a skála. De valóban kell, mert az utóbbi leolvashatatlan, és mivel a jobb oldalról indul a számsor, állandóan kétszázzal akarna menni az ember, hogy a más autókban megszokott helyen legyen a mutató. A váltó csodálatos, olyan élmény vele a kapcsolgatás, hogy már csak emiatt is kanyarogni akar az ember. A futómű is erre csábít, rossz utakon pedig olyan jól csillapít, hogy az én rossz gerincem egyik kátyút sem érezte meg, pedig volt benne részünk helyenként, hisz ott élünk, ahol. Nem lehet vele lassan menni, mindene csábít a gyorshajtásra, én pedig azon kaptam magam, hogy kiült arcomra a vigyor.

Az AE86 papírkasznija semmiféle masszívságot nem áraszt magából. Létezik ebből három ajtós hatchback, de állítólag ez a merevebb, és én ezzel sem merek felállni egy padkára, nehogy utána csak három kerék érjen le sík úton is az aszfaltra. A kormányszervó rásegítése nincs eltúlozva, már csak azért sem, mert egyáltalán nincs benne. Parkolás nem leányálom, de közben legalább úgy lehet kilátni hátra, mint előre. A nullaszáz elvileg 8,7 másodperc, de kevesebbnek érzed, mert padlógáznál mindenhonnan árad a zaj. A motor lelkesen forog bele a 7500 feletti tartományba is, de nem érdemes erőltetni, ott már elfogy az erő. Ennek ellenére nehéz megállni, hogy ne tiporjam el odáig, hisz meg lehet tenni, a hegymászó is azért mászik fel a hegyre, mert az ott van. Csodásan üvölt a motor, ami zseniálisan veszi és ejti a fordulatot, egy igazi műremek, csak szeretni lehet. Mindeközben az úthibák satuként nyomják össze a gerincben a csigolyákat, de az ember itt is folyamatosan vigyorog, csak a kátyúk görbítik le a száj szélét elég gyakran. Jól megy, de hosszabb távokon utazni vele nem kellemes a kemény futómű és a mindenhonnan, különböző frekvenciákon támadó hangok és rezgések miatt.

A fordulatszámmérőben a felső digitális kijelzőn látható a sebesség. A bal oldali műszerről nehéz leolvasni, már csak azért is, mert a fehér szín középen eltereli a figyelmet.

AE86 műszerfal, ordít róla a nyolcvanas évek. A piros vonalkákat érdemes nézni, hogy hol kezdődnek. Olajnyomásmérő még alap volt ilyen körökben.

A GT86 is nagyon jól megy, főleg a felső tartományban, vagyis ebben tényleg hajaz az elődjére, mindkét motort forgatni kell bőséggel. A gyorsulás ha nem is ugyanolyan a régiben, de ugyanolyannak tűnik, hiszen az öreg AE86 hevesebben hat az érzékszerveinkre, a GT86 a masszívságával kicsit sterilebbnek hat, de még ezzel együtt is egy imádnivaló élményautó, pláne a mai, viszonylag elérhető árú kocsik közt. Viszont mindent lehet fokozni. Ez a konkrét gép például tud pár kunsztot, amit gyárilag nem szereltek beléjük, és ettől aztán az ember nemhogy vigyorog, hanem őrült módon hahotázik egyfolytában. Ami megkülönbözteti a többitől, az a Cosworth Stage 1.1 Power Package, ami kifejezetten ehhez a típushoz lett fejlesztve és ebbe a példányba bele is lett szerelve.

A tempomat karjára van rákötve, ha magunk felé húzzuk pár másodpercig, akkor vált át ebbe az utólagos sport módba, ezt onnan is tudjuk, hogy a fordulatszámmérő megmerevedik a nullán. Utána több fokozat közül választhatunk, felfelé pöccintgetve a kart, vicces, amint ilyenkor menet közben a fordulattól függetlenül mozog villámgyorsan a mutató, az egyesről a kettesre, majd a hármasra, négyesre. Egyből a négyest aktiváltuk, ilyenkor ha egy másodpercig nem nyúlunk a karhoz, akkor ismét az aktuális fordulatszámot kezdi mutatni a kijelző. Ekkor direktebb lesz a gázreakció, és visszaváltáskor ő ad helyettünk gázfröccsöket, ami pályázáskor különösen jól jön. Megszokást igénylő élmény elsőre, hogy ilyenkor a gyorsításkor nem kell elvenni a lábunkat a gázról a váltások közben… Végig a padlón lehet tartani a pedált, és mégsem fog felpörögni a motor az égig, csak négyezerötig, vagy ötezerkettőig, attól függően, hogy melyik környékére lesz épp szükség a következő fokozatnál. Óriási az élmény, és biztos, hogy sokat tesz hozzá a gyorsuláshoz is, ez biztosan előbb van százon, mint 7,6 másodperc.

Merev híd az AE86-ban.

Rendes futómű a GT86-ban.

Már csak azért is, mert van benne egyfajta rajtprogram. Ha benyomjuk a kuplungot álló helyzetben, és szúrunk egy egyest, le kell padlózni a gázpedált. Ekkor a fordulat felmegy ötezerig és ott marad. A tulaj ekkor a legnagyobb nyugalommal elkezdte magyarázni, hogy ilyenkor még választhatunk, hogy mekkora fordulaton álljon a motor a rajtnál, ez nyilván attól függ, hogy milyen felületen állunk épp. Mindeközben a motor a világba üvöltötte az ötezret, a kasznit pedig dögösen ide-oda ráncigálta oldalirányban a négy fekvő dugattyú. A tulajdonos eközben pöckölgette lefelé a kart, a motor pedig késlekedés nélkül, azonnal ezresével ment lejjebb a fordulattal. Háromezer az alsó határ ahonnan lehet rajtolni, de ötezer környékéről érdemes, és meg is tettem. Ilyenkor a jobb láb marad a gázon, kuplung fel, a kipörgésgátló aktiválódik, kilő a gép, nekünk pedig továbbra sem szabad felemelni a lábunkat, a váltások mellett az egyetlen feladatunk a hisztérikus kacaj kibocsátása. Csodálatos.

Nem volt könnyű, de megálljt parancsoltam a mókának, visszamentünk az autómhoz, leállítottam a bubogást, néztem az autót, miközben halkan percegve hűlt a motorja. Mellette ott állt a kis piros AE86. Tudtam, hogy melyikkel fogok hazamenni, de azt is, hogy melyikkel tenném szívesebben. A GT86 alapból is egy jó élményautó, bár a boxerhang miatt ez én szememben ez inkább Subaru BRZ, mint Toyota GT86. Persze megértem, meg kellett lovagolni azt a nagy hullámot, hogy az AE86-ból mára micsoda legenda lett, de hátszél nélkül is ugyanolyan jó autó lenne. Aki érti, az legendárium nélkül is érti, aki nem, annak pedig ezzel sem lehet elmagyarázni. Az ilyen utólagosan belerakott készlettel pedig egy különösen zseniális játékszerré tehető, ráadásul a konkrét példány most eladó, mert a tulajdonos egy Focus RS után vágyakozik. Ha lenne pénzem, már nem lenne.

Az AE86 a mindennapi használathoz egy nagyon elavult szerkezet, átalakítva viszont egy csodálatos élményautó. Kőkeményen, férfiasan kell vezetni, jogosan lett legenda, ha ezzel tudsz, mással is tudsz. Nagyon könnyen szerethető, ez többek közt abból fakad, hogy neki minden mindegy. Ha akarod, tiporhatod a nap huszonnégy órájában, vagy akár be is állíthatod egy sarokba hónapokig, mindenhogyan pöccre indul. Senki nem érti sosem, hogy miért van ilyened, amíg be nem ül melléd, vagy ki nem próbálja. Ja, és ha csak öt percre ülsz bele, már AE86 szagúan szállsz ki.

A konklúzió számomra az, hogy meglett a küldetésem a jövőre nézve. Megtartom a Corollát, megpróbálom elhessegetni a folyamatosan körülötte ólálkodó rozsdát, közben eljárok pályázni, driftelni, mert arra csodálatos. Az ára szépen kúszik felfelé, mindeközben a GT86-é megy lefelé. Ha a két érték találkozik, akkor eladom az AE86-ot és veszek egy GT86-ot. Azt pedig valószínűleg már meg kell tartani örökre, hisz ahogy a dolgok állnak, alig hiszem, hogy lesz más, amire érdemes lesz lecserélni a jövőben. Csodálatos korban élünk, élvezzük hát ki, amíg lehet.