Sajnos az első próbaúton észre kellett vennem, hogy a fékcsövek cseréje után a légtelenítés nem különösebben sikerült. Nem volt nagy a vész, csak érződött, hogy maradt még a rendszerben annyi légbuborék, amennyi egy jóféle bableves után bármelyikünkben. És mint tudjuk, azt ki kell engedni, különben nem komfortos a lét, ugyanez a helyzet a fékrendszerrel is. Csak itt nem kell előtte körülnézni.

Nem igazán bíztam már az egyemberes légtelenítőmben, amit a múltkor használtam először, így hát bevetettem a klasszikus módszert, szóltam a csajomnak. Aki már ugye az excsajom, hisz feleséget csináltam belőle. Nem először légtelenítettünk féket közösen, nem is másodszor, úgyhogy számítottam rá, hogy hamar megleszünk vele. Ami viszont váratlanul ért, hogy egy rögtönzött statikus teszt is bekövetkezett időközben. Novemberben ült benne utoljára, amikor megvettem a kocsit, ráadásul akkor már este volt. Most meg volt fény. Át is adnám neki a szót:

-  Te jó ég... Ez ennyire ocsmány volt mindig is? Atyaúristen, ezért fizettél ennyit? Hisz ez egy roncs, de komolyan. Tudtam, hogy régi, de a Cili is régi, és nem így néz ki belül, kívül pláne. Nem is érzem jól magam benne. Nem hiszem el, ez nagyon durván ronda. És mennyi munkád van benne! Szebb nem lett gondolom, de legalább jobb igen, ugye?

Mindeközben letudtuk a hátsó fékeket, és reagáltam az utolsó kérdésre, miszerint nehéz kijelenteni, hogy jobb lett –e, mindenesetre városban vezetni borzalmas, ráz, pattog, zörög. Kikászálódtam az aknából, az asszony is az utastérből, majd belenézett a szemembe:

-  Most már biztos vagyok benne, hogy megőrültél, ez az autó egy szarnak tűnik. De remélem jó lesz majd vezetned a pályán, kíváncsi vagyok!

Később letudtuk a két első féket is, nem sokra rá mentem egy hosszabb próbakört, csodás lett. Az asszony is az, hisz helyén kezeli a dolgot, tudja, hogy ez az autó nem a szépségről szól, és nem is a teszkóba menésről. Ha pedig nem szólna be, tán még meg is sértődnék.