Tudom, hogy mire gondolsz rögvest, de hidd el, pornóban minden történés illedelmes az autóberhelés eseményeihez képest. És míg az előbbi műfaj nem igazán tartogat váratlan meglepetéseket, a garázs mélyéből indult szituációk nagyon gazdagok a népmesei fordulatokban. Én már csak tudom, egy hónapja álltam neki a hátsó futóműnek, és miközben azt hittem, hogy sétagalopp lesz az elsőhöz képest, pár sikerélmény közt időnként volt miktől meredten pislogni.

Mikor legutóbb kilett a négy kereke ennek a vén krehácsnak, kihasználtam az alkalmat egy megfordulásra, így nekieshettem a hátuljának. A megrettegett parák sorrendje ekkor ez volt:

• Berohadtak a csavarok a futóműbe és nem tudom szétszedni
• Nem tudom kihúzni a berohadt féltengelyeket
• A differenciálmű annyira halott lesz, hogy nem lehet feltámasztani

Mármint ezek voltak az aktuális sztárvendégek az állandó szereplőkön túl. Mint például hogy a bakról leesik az autó és agyonnyom, vagy a főellenség: Milyen váratlan kiadások fognak felmerülni?

Neki is álltam a csavarok kiszedésének, de előbb le kellett ásnom hozzájuk azon a pár centi alvázvédőn át, ami mindent elborít odalent. Ez egy röpke három órás művelet volt, az arckönyvre ki is raktam egy szemléltető képet, hogy miért. De végül a fúrógépes drótkefélés után mindig feltárult a valóság:

Mindegyik csavar egy felismerhetetlen dudor volt csak, de végül pár kiló alvázvédővel a tüdőmben nekiállhattam a kitekerésüknek. Lehet, hogy a kilométer vastag alvázvédelemnek köszönhető, de mindegyik anyukát sikerült puki és nyögésmentesen lelazítanom. Úgyhogy elkezdhettem kibontani a lengőkarokat, a két belső kicsi pikk-pakk kijött, a panhard rudi sem kérette magát, ahogyan a stabilizátor sem. Ez utóbbi két végén van egy-egy összekötő, amikkel a kasztnihoz rögzül a stabilizátor. Csodálatos állapotban voltak, íme.

Az ott a rongyos szilent felett valaha büszke kiállású fém volt.

Az egyiket könnyen le tudtam szabadítani a stabilizátor végéről, a másiknál viszont átmentem Hulkba és kettétörtem a csavarját. Meg el is hajlítottam az egész csetreszt. Laktató volt előtte a reggeli, na.

Sosem cseréltem még szilentet, de valamikor hallottam, hogy kiégetni szokták, neki is álltam a stabilizátorban lévőnek egy gázlámpával. Két perc után rájöttem, hogy ez nem jó módi, és ha ezzel a pici példánnyal nem bánik el ekkora láng, akkor a nagyok majd pláne kiröhögik. Elgondolkodtam, ha ki is veszem, a stabilizátorba úgy kell majd bepréselni az újakat, ahogy a panhard-rúd egyik végébe is az odavalót. Nekem meg nincs satum, csak egy játéksatum. Így ezeket a vasdarabokat bepakoltam a Karinába és elvittem egy szerelőhöz, cserélje ki ő bennük a szilenteket. Az eldeformálódott, beletört csavarú, klinikai halál állapotában leledző összekötőt pedig támassza fel valahogy.

Nem jött be ez a módi, de legalább driftszag volt tőle

Én pedig mint mondtam, gondolkodtam. Majd fúrógépet, kalapácsot ragadtam. Olyan csodálatosan bevált ez a módszer, hogy nagyon hamar végeztem a belső lengőkarokkal, vissza is raktam őket a helyükre, miután megkapták a piros poliuretán töltelékeiket. Jöhettek a széleken lévő, hosszú karok. Az anyák ugye könnyen lejöttek, de a csavarok még a helyükön voltak. Nem jöttek ki. Így sem. Úgy sem. Sehogy sem. A két lengőkar négy csavarjából mindössze egyet sikerült kiszabadítanom, három Excaliburként állt a helyén. Én meg a jelek szerint nem vagyok egy Artúr király, hogy csak úgy kihúzzam őket.

Amúgy csodaszép állapotban voltak a lengőkarok szilentjei, 33 év után is gumiszerűek maradtak, nem váltak kővé.

A módszer, ami bejött. Fúrkálás, majd eztán már könnyen kiütlegelés kalapáccsal.

Az újak két részből állnak, így könnyű volt berakni őket a helyükre

Hiába nem vagyok király, attól még fejembe vettem, hogy uralkodok rajtuk valahogy. Futóműhözisértő AE86 Zoli mondta, hogy megesik az ilyen, a gond az, hogy az átmenőcsavar összerohad a szilent közepében lévő fémcsővel. Ilyenkor semmi sem segít, csak a megrettegett szerszám, a flex. Amitől én jobban félek, mint a póktól, vagy hogy egyszer új autóm lesz. Már az eszköz visító hangjától elképzelem minden alkalommal, amint eltörik a korong és egy darabja beleáll a homlokomba, egy másik pedig a makkomba. Most ráadásul mindösszesen 1 mm vastag koronggal kell operálni szűk helyeken. A makk talán biztonságban lesz az aknában, de a fejemen tuti átmegy egy letört darab. Úgyhogy mielőtt nekiálltam a csavarok szeletelésének, megittam egy korty bátorságot, felkészültem a halálra. Mondtam az asszonynak, hogy elhunyásom esetén ráhagyom ezt a félig szétszedett autót. Nagyon boldog lett a gondolattól.

Ott és a szilent másik oldalán kellett elvágni a csavarokat a lengőkar mindkét végén

Akkora a fejem, hogy egy szikra pályára állt körülötte

Kicsit kénytelen voltam belevágni sajnos

Az első kiszeletelt lengőkar a szilentek cseréje után. Diadal és Unicumittas pillanat volt

Arra viszont nem számítottam, hogy végül tök hamar sikerrel járok. A kasztniba ugyan elöl kénytelen voltam belevágni, de majd meg lesz varrva. A szilenteket a furkálós, kikalapálós módszerrel gyorsan kicseréltem bennük, másnap pedig mentem a szerelőhöz a leadott cuccokért, amiknek még neki sem állt. Bennem viszont buzgott a lelkesedés, úgyhogy elhoztam őket és azokban is sikeresen kicseréltem minden szilentet. A préselés sem volt akadály, hisz van gravitáció, nekem meg lábam és tömegem. A futómű összerakásához viszont kellettek új csavarok a szétvágottak helyett, és mint az elején láthattuk, a stabilizátor összekötője is új alátétekért kiáltott. Mindent, még összekötőt is lehetett kapni újonnan a Toyotánál olcsón, rendeltem hát egyet, így nem kellett kiegyengetni azt, amelyikbe beletört a csavar. Végre összerakhattam a futóművet, amiben minden szilentet én magam cseréltem ki. Ez legalább annyira férfias érzés, mintha az összes nőt magamévá tettem volna a világon, majd pihenésképp puszta kézzel letaglóztam volna egy vaddisznót a vacsorához.

Ez a látvány volt az életem része egy hónapig. Itt már szilentek kicserélve, helyükön az új rugók, de a gátlók kukába való példányok, csak azért voltak bent, hogy tartsák a hidat.

Kicseréltem a rugókat is, egyúttal a rugótányérokon lévő gumikat is, mert amik ott voltak, azokat az évtizedek félig felfalták. Meglepődtem, hogy még lehet ilyet kapni, a két évvel fiatalabb Cilihez próbáltam ilyesmit beszerezni évekkel ezelőtt, és ahhoz már akkor sem volt.

Gyerekesen imádom az ilyen új vackokat a kezeim közé kapni

"Fáradtnak tűnsz.... Mintha nem a régi volnál..."

Így azért szebb, mint volt

Jöhettek a féltengelyek. A parám ezeknél az volt, hogy nem lehet majd kihúzni őket, mert a 45 mm széles kerékcsapágyak ugyanilyen széles felületen bele vannak korhadva a hídba. Itt ugyan már jártak kint a szabadban, az egyik oldali hat évvel ezelőtt, a másik pedig két éve. Ami jó, mert mindegyik szám sokkal kevesebb, mint a harminchárom. Mindenesetre az előző tulaj adott kölcsön egy felnit, hogy azt rácsavarozhassam a féltengelyekre és üthessem hátulról, ha szükség lenne efféle erőszakra. Úgyhogy lekötöttem a féknyergeket, levettem a féktárcsát, felcsavaroztam a jobb oldalra a felnit és egy bazi zártszelvénnyel elkezdtem ütni. Egy lányos ütés. Egy buzis ütés. És mielőtt odacsaphattam volna harmadjára egy rendeset, kint is volt a féltengely…

Mi van?! Hát hol a cumi a számból? Talán a másik oldalon megkapom.

Kitekertem ott is a féltengelyt rögzítő anyákat, amikhez előbb le kellett ásni, mert nagyon retkes, olajos volt itt minden. Az egyik 14-es csavar már el volt nyalva, de rácsaptam egy 13-as fejet és azzal sikerrel jártam. Majd mókából megfogtam puszta a kézzel a féltengely végét. És kihúztam. Ilyenkor hirtelen nagyon erősnek érzi magát az ember, mint amikor egy telinek gondolt, de üres bőröndöt kap fel a földről. Később láttam, hogy miért történt mindez. A hídban lévő tömítés ki tudja mióta, de eresztett, ezért volt tiszta retek minden kívül, a szivárgó diffiolaj pedig szorgosan kente a csapágyat és a híd közét, ezért nem tudtak összerohadni. Tök jó, tehát eddig a váratlan kiadás mindössze egy féltengely szimering, pontosabban kettő, mert akkor már a másik oldalon is kicserélem. Ez nagyjából kétezer forintos kiadás, szót sem érdemel. Ki is cseréltem őket hamar.

Az a tömítés nem tömített sokat

Ez már remélhetőleg fog

A két féltengelynek egyébként nem ugyanolyanok a ricnis végeik, a jobbos valószínűleg nem GT-ből, hanem SR-ből való. Mivel hosszabb volt pár milliméterrel, leflexeltem belőle egy kicsit. Lassan annyira megszokom ezt az eszközt, hogy a körmeimet is ezzel fogom vágni.

Jöhetett a diffi levétele. Mielőtt nekiálltam a szétbombázásnak, fémfűrésszel bejelöltem, hogy a kardán hogyan volt felcsavarozva a diffire, hogy majd összerakáskor minden csavar furata ugyanoda kerüljön. Állítólag ez fontos, de ennyi idős autónál ez főleg hit kérdése, mert három évtized alatt ha már egyszer is elforgatva tették vissza, akkor már tökmindegy. Mivel azonban könnyen lejött a diffi és alatta ott volt szépen a papírtömítés, hajlok rá, hogy azt gondoljam, én vettem le először. A csavarok mindegyike is még a gyári volt. Jó jelnek tűnt mindez, bár azt gyanúsnak éreztem, hogy ennyire gondmentesen haladok. Mikor megírtam Bármikorfordulhatokhozzá AE86 Zolinak, hogy kivettem a diffit, és küldhetem –e felújításra, közölte, hogy másnap reggel pont Fehérvár felé jár másodmagával, így a postával sem kell játszadoznom. Megjött a hátsó híd tömítéskészlete is, ami nem is volt drága. Megint eszembe jutott, hogy nem lesz ez így jó, túlságosan klappol minden, biztos meglesz még ennek a böjtje...

A kiszerelés utáni pillanatokban a differenciálmű

A tömítések a hídhoz, még a betöltő és leeresztőcsavarokhoz is vannak újak. A magamfajta lelkes balfasz még megveszi az ilyesmit, a profik ezen csak röhögnek

Azon azért aggódtam, hogy amikor a még összerakott, és felemelt autón elforgattam az egyik kereket, akkor a másik nem ugyanabba az irányba forgott. Márpedig sperrdiffis autónál tudomásom szerint úgy illene. Lehet, hogy ebben már kicserélték valamikor sok évvel ezelőtt egy nyitottra? Az előttem lévő tulaj nem bántotta az autót versenypályán, így nem feltétlenül derült volna ki. De amikor Mindentlátottmár AE86 Zoli meglátta a cuccot, rögvest megállapította, hogy ez rendes sperr. Max a hézagolók vannak már ki egy kicsit, de most úgyis kap majd másikakat. Megnyugodtam, bár ez a vihar előtti csend nem hagyott békén, némán molesztálgatott a gondolataim mélyén.

Majd egyik hétköznap csörgetett Diffifelújító AE86 Zoli. Nekem nincs beállítva, hogy a telefonom vinnyogjon minden messenger üzenetre, így felhívott, hogy ha tudom, nézzem meg, amit ott küldött és hívjam vissza. Gondoltam, hogy nem cuki macskás videó lesz, így gyorsan beléptem. Fél perccel később azt kívántam, bár ne tettem volna.

Mikor visszahívtam, kínomban betippeltem neki, hogy ugye ez nem gyárilag törött ott jobb alul. De nem volt vicces, mert ez amolyan nincs kéz, nincs csoki helyzetté vált, ha ez nincs, nincs sperr sem. Márpedig ilyen alkatrész nincs másik. A lehetőségek:

• Veszek egy új Kaaz vagy TRD sperrt. Mindegyik kétszázezer forint.
• Megveszem azt a felújított TRD-t, ami ott van most Zolinál és akár rögtön bele is tudja rakni. Kétszázezer forint.

Sajnálta ő is nagyon a helyzetet, mert ettől a törött alkatrésztől eltekintve a diffi nagyon jó állapotban van. A ház remek állapotú, a végáttétel is alig van kopva, mintha tényleg nem tiporták volna a gázt sokat ezen az autón. Csak hát ugye 33 éves, mostanában kezdtek el töredezni a diffik, pedig régen versenyszerűen is ezeket a gyáriakat használták itthon. Nemcsak a helyzetet, engem is sajnált ez az áldott jó ember. Mert ugye nem arról van szó, hogy már évek óta használom az autót, akkor már legalább a közös élmények enyhítenék a fájdalmat. De itt az a helyzet, hogy amióta megvan, leginkább bakon áll, én meg szinte megállás nélkül dolgozom rajta és vasvellával szórom bele a pénzt, a fogak közt hullajtva a semmibe is bőven. Így jön most váratlanul egy ekkora kiadás. Én is sajnáltam magam, hálátlan egy rohadék ez a járgány. Leraktuk a telefont, abban maradtunk, hogy gondolkodom, mi legyen.

Zolinak igaza volt abban, hogy most már a lejtő aljához annyira közel járok és annyira gyorsan zúgok, hogy nem lehet megállni. Eladni hülyeség, mert én buknék rajta, más meg nagyon jól járna, ki kell tartani a végsőkig. De akkor is. Kétszázezer. Lelkem beült egy hűvös, esős sarokba, felhúzta térdeit, átkulcsolta azokat a karjaival és aprókat előre-hátra hintázva meredt a távolba.

Majd eszembe jutott másnap, hogy létezik ugyebár a Fospisztoly. Aki olvasott róla a múltban a Totalcaron, az talán emlékszik, hogy annak a diffije kettőből lett összerakva, egy best of válogatás van tehát most a kocsiban. Vagyis a másiknak a darabjai még meglehetnek valahol. Egy kora reggeli időpontban írtam is Stump Bandinak egy levelet, hátha szerencsém lesz. Alig akartam elhinni, amikor válaszában azt írta, hogy bizony van nekik ilyen kacatjuk! Épp egy szülinapozásról mentem haza este, úgyhogy még aznaposan válaszoltam is örömömben mindenféle hülyeséget. Majd másnap egy némileg értelmesebbet. A lényeg, hogy ugyebár Vályi Pistával közösen tartják az autót, és amikor meghallották a sirámomat, mindketten voltak olyan kedvesek, hogy felajánlották nekem az alkatrészt. Mondván, hogy hacsis testvérek közt elfogadhatatlan, hogy nekik egy szatyorban áll a kincs, nekem meg nincs sperrem. Nagyon nem is akarnak kérni érte pénzt, mert most mégis mennyit kérjenek, de nekik a múltkor elfogyott a kuplungtárcsájuk, adjak inkább azt cserébe. Hihetetlennek tűnt a helyzet, hogy egy beszerezhetetlen alkatrészért mindössze egy beszerezhetőt kell adnom, és itt van tőlem alig 70 kilométerre. Az emberiség még egyáltalán nem érett meg a pusztulásra!
Csodálatos érzés ilyen kiváló embereket ismerni, úgyhogy még azon a hétvégén el is mentem a cuccért, remélem ízlett nekik később a saját borból vitt kóstoló is. Onnan rögvest tovább is vittem Velemegyüttörülő AE86 Zolihoz ezt a vackot, lenyomva aznap egy 270 kilométeres túrát. Innen is köszi és pacsi mindenkinek, hogy ekképpen alakulhatott a dolog, nagyok vagytok! Ezért a két fémkrumpliért pedig örök hála!

Érdekességük, hogy ezek régebben Karotta autójában izzadtak a kanyarokban, mielőtt került abba egy rendes diffi. Ez is biztos el fog törni nálam a kora miatt, de ha egy évet kibír, az már csodálatos.

Pár nappal később hívott AHazaiHacsikSzentje AE86 Zoli, hogy kész is a cucc. Daninak hála egyik hétköznap 21:00 körül kaptam kézhez a város másik végén, és 22:00-kor már bent is volt a hátsó hídban a féltengelyekkel együtt. Innentől felgyorsultak az események, annyira, hogy képeket is elfelejtettem készíteni. 

A féknyergek csúszkái is kaptak hátul egy felújítást, mert az előző tulaj a vételkor már mondta, hogy kicsit gázos a jobb oldali, szorul, azzal kezdjek majd valamit. Konkrétan megmozdítani sem tudtam az alsó csúszkát, kalapáccsal tudtam csak kivenni a helyéről. A felső sem volt jobb, a rozsda nem véletlenül nem kapható szexshopokban, tubusos kiszerelésben. Mindent elcsiszoltam, megzsíroztam, a felújító készlettel pedig úgy csúszik minden, mint vazelines csiga a taknyos tükrön. Ugyanezt a bal oldalon is eljátszottam.

Mindent összeraktam, és végre egy hónap elteltével ismét a négy kerekén állhatott az autó. Megitattam a diffit másfél liternyi sperrolajjal, beraktam a keményített gátlókat, és mikor a lábán állt a kocsi, meghúztam a futómű minden csavarját. Olyannyira jó érzés volt ez, hogy nem bírtam megállni, be is kellett indítanom. A zombiakkumulátornak most már őrületes rajongója vagyok, egy hónapja nem indítottam be a motort, azóta ott állt a motortérben ez az ezer éves akku a fűtetlen garázsban, és nem volt egy kérdése sem, amikor elfordítottam a kulcsot.

Jó ideig állt a kocsi a garázs előtt, duruzsolt a kipufogó, üzemmeleg volt már a víz és az olaj is, én pedig ültem vele szemben egy kisszéken. Arra a sok munkaórára és pénzre gondoltam, amit már beleraktam. Arra a megannyi telefonbeszélgetésre, amikből sokat tanultam az elmúlt hónapokban. Az emberekre, akiket ezen keresztül megismertem a négy hónap alatt. És a bal hátsó fékdugattyúra, amit amikor pár perccel azelőtt beljebb tekertem, hogy elférjen az új féktárcsa, kibuggyant alóla a fékfolyadék. A rozsdás fékfolyadék.

Egy ismerősöm sorai is megjelentek lelki szemeim előtt, akivel épp aznap váltottam egy levelet. Ő ezt a kérdést tette fel:

"Volt már valami, BÁRMI, ami egyből stimmelt és nem cumiztál be vele?"

Ha pár héttel ezelőtt kérdezi meg, nem hiszem, hogy tudtam volna bármit is mondani. Most már igen, hisz a féltengelyek könnyen kijöttek. Tulajdonképpen a hátsó futómű szilentjeinek cseréivel is váratlanul gördülékenyen sikerült megbirkóznom. A sofőrülés előtti szőnyeget is kiporoltam gond nélkül. Meglátjuk, hogy bővül -e még ez a lista, nagyon remélem, hogy igen, mert legközelebb a motor fog bomlani, a főtengely kerül ki a helyéről, hogy minden csapágyából újat kapjon. Félek hát. De most, hogy a futómű készen van, ez azért erőt ad a folytatáshoz.

Ami azt illeti, már el is kellene kezdenem előre inni a medve bőrére és játszós gumikat begyűjteni. Ugyanis nemrég lett egy április végi időpont, ameddig teljesen készen kell állnia a kocsinak a bevetésre. Nem opció, hogy nem készül el.