AE86 berhelés - első felvonás

2016. december 23. 15:38 - Matenak

dscn3129_1.JPGAki az öreg autókat kedveli és hobbiból tart is párat, annak a keze két dologra való: Villáskulcsokat forgatni, és pénztárcát nyitogatni. Az elmúlt hat hétben a mancsom csak az utóbbira volt alkalmas, de mivel már a sebem nagy része begyógyult, úgy döntöttem a minap, hogy talán berhelés is belefér. Ennek az lett az eredménye, hogy egy ideig ismét annyit tárogathatom a bukszám, hogy abba pornónemzetünk jeles képviselőnői is belepirulnának. Mindjárt kiderül, hogy miért.

A másfél hónapban azt tettem, amit kellett: információkat és alkatrészeket gyűjtöttem, és meg is tapasztalhattam, hogy mit tud egy ilyen kocsi a megfelelő kezekben. Az infógyűjtés jó móka, mert nagyon kedves emberek a hazai hacsisok, az itthoni AE86 guruval konkrétan többet beszéltem telefonon, mint anyukámmal. Zoli köz és elismert tagja a toyotás közösségnek, úgyhogy örülök neki, hogy első kézből szerezhetem meg a szükséges infókat. Már a vétel előtt is beszélgettem vele párszor, hogy megtudjam, mire számítsak, minél kevesebb meglepetés érhessen. A gond csak az, hogy ha bármely terület egy tudósával beszélgetsz, annyi infót hajlamos egyszerre rád zúdítani, hogy végül még jobban össze leszel zavarodva, mint azelőtt. Itt sem volt ez másként, Zoli maga is elkacagta magát néha, amikor reflexszerűen egyetlen mondatban annyi dolgot közölt, hogy abból csak a kötőszavakat voltam képes felfogni. De végül körvonalazódott a tervem, ami nagyjából ez:

  • A kormányművet mindenképp fel kell újítani
  • Az előző tulaj mondta, hogy nagyon-nagyon enyhén, de valahol ereszthet a hűtő, meg kell csináltatnom
  • A hátsó féktárcsákat és betéteket ki kell cserélni, ehhez már meg is vannak a cuccok, ráadásul olcsó volt
  • A generátorban úgy visít valamelyik csapágy, hogy abba én belehalok. Valószínűleg évek óta ilyen, de marhára idegesítő
  • Zoli szerint mielőtt nekiállok a keresztek vetésének, mindenképp nyugvó és hajtókarcsapágyakat kellene cserélni a motorban, különben arra vethetek keresztet. Egy jobb olajpumpa sem árt, mindezeket már beszereztem tőle, ezúton is köszi!
  • A futóműben a szilenteket ki kell cserélni poliuretánra és kerüljön bele egy NCRCA (erről majd később, amikor be lesz rakva, egyébként már beszereztem)
  • A gyári rugókat és lengéscsillapítókat ki kell cserélni. Kaptam az autóhoz négy új ültetőrugót, egyelőre azok lesznek használva, keményített gátlókkal.
  • A differenciálművet mindenképp fel kell újítani, ehhez már meg is jött a készlet. A végére lesz hagyva.

És még pár apróság. Nincs pénzem lóvéra, úgyhogy pár tételnél kurvára szívtam a fogam, emiatt is megpróbálok majd minél több dolgot magam elvégezni, hogy legalább a munkadíjon spóroljak egy kicsit. Van, amiket én is el tudok végezni, a nagyobb műveletekhez viszont mindenképp segítséget kell szereznem. A diffi már oké, Zoli szerencsére bevállalta, hisz neki ez ujjgyakorlat, tusolás közben is bármikor felújít egy AE86 sperrt. Ami még nem megy egyedül, az a motor csapágyazása, de az egyik Ákos nevű cimbim segít majd benne. Neki van többek közt egy Trabantja, de olyan, amit mindenképp látni akarsz, csak nem fogsz, mert sosincs kész. Pedig én már utaztam is benne pár éve, miközben hörgött az oldalkipufogó. Az oviban 10W40 volt a jele, és 20 perc alatt cserél kuplungot. Ha nincs hozzá kedve, akkor 21.

dscn3119.JPGOlajpumpa, csapágyak

dscn3108.JPGÚj rugók, amiket az autóhoz kaptam

Én viszont most betegen fekszem az ágyban, mert nemrégiben egy napon át izzadtam a fűtetlen garázsban. De volt értelme, sok dolog kiderült. Például az is, hogy annyira elszoktam az aknagyakorlatoktól, hogy mindenem fáj azóta, csak szétfolyva döglök, mint egy reumás csiga. Már régóta elterveztem, hogy december 21-én mindenképp nekiállok a kocsi szétszedéséhez, már így is elvesztettem a kezem miatt egy hónapot. Az apróságokra fókuszáltam, amiket én is el tudok végezni. Kikaptam a két hátsó gátlót, megvolt seperc alatt, és természetesen elkövettem azt, amit nem lehet megállni ilyenkor. Felnyúltam a nyitott csomagtartó széléhez és megrántottam lefelé az autót, hogy ringatózzon egy kicsit, mert az mókás látvány. Az is volt, nagyjából fél másodpercig, de a kezemre rácsapódó csomagtérfedél letörölte a vigyort a képemről, még mielőtt rákerülhetett volna. Természetesen ekkor sem jelöltek Kazinczy-díjra.

Miután megvolt ez a kötelező program, jöhetett az eleje, a hátuljával egyelőre most ennyit terveztem. Csak két bakom van, meg úgysem akkora az akna, hogy egyszerre tudnám berhelni mindkét végét. A hűtőből elkezdtem leereszteni az előző tulaj által nemrég belerakott gyári hűtőfolyadékot, hadd folyjon, miközben máshol bénázok. Közben nézelődhettem lent, az már biztos, hogy nem aprózták el az alvázvédelmet a legutóbbi lakatolás után, minden be van terítve rendesen. Még gondolkodom, hogy amikor szilenteket cserélek, nekiálljak -e szarozni a lengőkarok porfestésével. Valószínűleg nem fogok. Egyelőre most a rugóstagokat álltam neki kivenni, mert a terv az volt, hogy másnap irány a Katonaság, mind a négy lengéscsillapítóval. Akkor már útba ejtem az egyik kormánymű-felújító műhelyt is, a generátort szintén leadom egy májsztrónak, a hűtőt pedig megnézetem.

dscn3077.JPGEgyáltalán nem reménytelen eset.

Rugókat egyébként mindentől függetlenül is kellene cserélni, mert az elsők annyira kilágyultak, hogy az ültetőrugó talán inkább emelni is fog az autón. Itt még nem csinálta meg senki a lengéscsillapítón azt, amivel elkerülhető, hogy a fékcsövet le kelljen bontani a gátló kivételéhez, így hát fűrészt ragadtam. Persze óvatosan, hogy ne váljon belőlem egy féktelen ámokfutó. Eztán már kényelmesebben lehet majd ki-be rakni a lengéscsillapítót, nem kell hozzá fékkört bontani. Nem mintha az lenne a terv, hogy minden tankolás után kicseréljem, de sosem lehet tudni. Utána már viszonylag sima volt az út addig, hogy a földön heverjenek az első rugóstagok, bár az egyik csavarral sokáig kellett ismerkednem, mire az enyém lett. A gátlók szárairól pedig nem tudtam letekerni a csavarokat, még úgy sem, hogy az autó a kerekein állt. Egyszerűen elforogtak, pedig nem Schwarzeneggert szoktam reggelizni. Úgyhogy terveimmel ellentétben így, kompletten viszem el őket a keményítésre. Ja, a bal oldali féktárcsa porvédője levelesre van rohadva.

dscn3104.JPG
A kormánymű külső gömbfejeiből az egyiket nem sikerült kiszednem a segédirányító karból sajnos, és kitekerni sem lehetett a kormányműből, mert össze van már korhadva az axiálcsuklóval. Mivel nem akartam estig szarozni, levágtam a gömbfejet. Majd amikor a szilenteket cserélem, úgyis ki kell venni az egész lengőkart, egy közeli autószerelőnél hallgat majd a szép szóra, de legalábbis a hőre. A kormánymű végül ettől eltekintve simán kiszerelhető volt, mind a négy csavar szépen engedett a csábításnak, oldalra pedig ki tudtam húzni az egész művet. A szakiknál majd úgyis kap új gömbfejeket, nem raknám össze a régiekkel, ha már úgyis szét lett szedve. Igen, jól látod, az ilyen hülyeségeimtől lesz végül drága a legkisebb művelet is. Ehh.

Időközben lefolyt a hűtővíz, úgyhogy kivettem a hűtőt. Még mindenhol a gyári bilincsek vannak, biztos, hogy nem ezekkel fogom majd összerakni. Viszont már a vásárlás után nem sokkal észrevettem, hogy a felső vízcső nem túl ígéretesen néz ki, körbe van tekerve Duct tape-pel. De legalább stílusosan, feketével. Úgyhogy rendeltem Kínából új vízcsöveket, meg is érkeztek hamar, tök jól néznek ki. A termosztátot is lecserélem, ha már úgyis meg van bontva a vízkör. Úgyhogy hűtő ki, a becsomagolt csövet pedig kicsomagoltam, mert hamar megöregszem. Nos, nem tudom miért volt így bebugyolálva, nem láttam lyukat rajta. De érdemes megnézni, bele volt tekerve kartondarab és légbuborékos fólia is. Csodálatos műalkotás, jól megérdemelt helyén állítottam ki, a kukában. Hűtő félrerakva az időközben kiszerelt generátor mellé, amit egyébként a tartókonzoljával együtt sikerült csak kiműtenem. Nagyon feszül valamiért az átmenőcsavar, ami tartja. Mindegy, így is fel lehet újítani.

dscn3110.JPGKicsomagolt vízcső

dscn3116.JPGA 32 évesek és az újak

dscn3091_1.JPGMinden kint. Hátsó ülés a tetőn, mert nemrég kölcsön kellett adni Karinának egy övcsatot.

Ami még zavart, az az, hogy a gyújtáskábelek nem ehhez a motorhoz valóak, hanem csak úgy valamiből ide lettek rakva, és a két szelepfedél között hiányzott az a híd, amibe szépen bele kell rakni a kábeleket. Úgyhogy szereztem egy ilyen fémlapot (rajta a szigeteléssel, yeah), az ebay-en pedig lehetett kapni jó áron egy csomagot, ami tartalmazott pár apróságot, köztük az ehhez a motorhoz való NGK kábeleket, YEC elosztófedelet és rotort. Így már azért csinosabb lett a motor. Igen, ez is buziság, de kellett a lelkemnek, hogy ezt megcsináljam.

20161221_152621.jpgIlyen volt.

20161221_154437.jpgIlyen lett. Majd ha egyszer jut rá idő (soha), akkor felújítom a szelepfedeleket, hogy visszakaphassák a felirataikat.

A nap végén a jól megérdemelt pihenés mellé megkaptam a jól megérdemelt megfázást is. És mint tudjuk, a férfinátha nem tréfadolog. Alig aludtam az éjjel, de másnap már nagyon korán felkerekedtem. Hétvégén voltunk a családdal Bécsben, így a Karinán volt még érvényes pályamatrica, én szabadságon voltam, muszáj volt menni. A lengéscsillapítók ügyében előző nap már egyeztettem Katona Gáborral, a kormánymű miatt viszont elfelejtettem telefonálni. Hétkor nyitnak elvileg, én akkor az autópályán jártam, egy pihenőnél félreálltam, és hívtam őket, ne menjek potyára. De mint tudjuk, ilyenkor már a fű sem nő, nem vette fel senki a telefont. Mobilok kikapcsolva, gondolom ott már senki sem kormányműveket nézeget, hanem teszkópultokat. Úgyhogy irány Dömsöd. Fél kilenc tájékán megérkeztem, átadtam a cuccokat, elvittem az ültetőrugókat is, gondoltam ez itt egy fél NASA állomás lesz, precíziós műszerekkel ki lesz mérve a rugóállandó, ahhoz lesz igazítva a gátló, közben egyik lombikból a másikba öntögetnek folyadékokat fehér köpenyes bácsik. Nos, nem igazán ez a helyzet, a mester kérdezte, hogy mihez lesz, mondom driftre. Erre közölte, hogy ezek a rugók ahhoz szarok lesznek, és kezembe adott egyet, hogy megértesse velem, mire is gondol. Igen, tudom, hogy a hacsinál elöl 8kg/mm, hátul pedig 6kg/mm az ideális, de nem akarok most erre még csillió űrdollárt elkölteni, AE86 Zoli szerint jó lesz ez az ültetőrugó is egyelőre, ha már úgyis kaptam az autóhoz ingyen. Ami a kezembe került, azon pedig szerintem a Román parlament épülete is ugrálhatna, akkor sem nyomódna össze egy kicsit sem. Tulajdonképpen egy rugó formájú betondarab volt. Végül megegyeztem a mesterrel, hogy most ez van, ezt kell szeretni, ő pedig jelezte, hogy a rugókat ne hagyjam ott nála, mert nem fog tudni velük mit kezdeni. Felírta egy cetlire a számom, és hogy driftre kell a gátló, én pedig csak reménykedem benne, hogy ennyi infó is elég ahhoz, hogy jó legyen majd a cucc, összhangban a rugóimmal.

Fehérvárra visszaérvén elugrottam a hűtőszervizeshez, akivel előző nap szintén egyeztettem, de most mégsem volt a műhelyben. Felhívtam, természetesen teszkózott, de alig tíz percet kellett csak várnom rá. Egy igazi szaki, akinek örömmel adja át az ember a munkadarabot, olyasmi a hely, mint amilyenről egyszer már megemlékeztem. Ránézett a hűtőre, amit a kezemben tartottam és kérdezte, hogy mi a gond. Közöltem, hogy valószínűleg valahol ereszt egy picit, mire a bölcsek egyen hangszínén megjegyezte az öregúr: „Ez elég sok helyen ereszt. A színe alapján pedig a felső csonk hamarosan le fog törni.”
Remek. Végül a nyomáspróbánál kiderült, hogy szerencsére nem is vészes a helyzet, csak felül eresztett nagyon picit a tömítésnél, máshol nem. A mesterünk ránézésre viszont azt is mondta, hogy ebben már cserélve volt a hűtőtömb, és való igaz, kicsit pirgálta csavarhúzóval a plakettet, és láthatóvá vált a gyártási év: 1998. Nem mai sütés, de csak kibírja még egy ideig. Kérdésemre, hogy szerinte mennyi jövő vár még erre a hűtőre, újfent csodálatos hanglejtéssel kaptam meg a választ: „Amennyi rám. Vagy bírom még pár évig, vagy nem, majd meglátjuk.”
Remélem az ilyen öreg szakik még sokáig húzzák, ilyenkor kedvem lenne csak beülni a sarokba és egy napig nézni, ahogy dolgozik, és hallgatni, amiket mond. Kétezer forinttal később távoztam.

20161222_102137.jpgHűtőteszt

20161222_102258.jpgOtt eresztett egy picit

Záróakkordként a generátort az utcámban lévő autóvillanyos csávóhoz vittem, mert a Cilinek is ő újította fel hét évvel ezelőtt a generátorát és az önindítóját, amik azóta is hibátlanok. Úgyhogy ha valahol, hát itt végre elkussol majd a generátor és utána még ezer évig jó lesz. Benyitottam a garázsműhelybe, ahol épp örült kalapálás ment valamin. Emberünk hátrafordult a válla felett, és amikor észrevett, csak ennyit kérdezett:

- „Na, mi újság a Toyota múzeumban?”
- :D

Mielőtt megmutathattam volna neki, hogy milyen meglepit hoztam, közölte, hogy nem érdekli januárig. Biztosítottam róla, hogy ezt sejtettem, de azért én itt hagynám, ne nálam foglalja a helyet. Ennek is úgy örült, mint nekem. Viszont amikor meglátta a munkadarabot, én lettem bús. Rögtön észrevette, amit én nem, egy darab ki van törve a generátorházból. Mivel alatta már jó rozsdás a fém, nem tegnap történt, valószínűleg ezer éve ilyen. Csak azért működik még, mert Toyota. Felújítani nem érdemes, mivel az egész ház meg van vetemedve, így valószínűleg a csere után is kisvártatva nekiállna visítani az új csapágy. Gondolom akkor ezért feszül a tartókonzoljában is. A törés helyéből én arra gondolok, hogy valaki kalapáccsal állította be az ékszíj feszességét.  Vagy nem. De ha igen, akkor ezúton is hálás vagyok neki, és küldenék egy számot.

dscn3102.JPGEhh...

Úgyhogy most egy jó ideig nem megy sehova a kocsi, felbakolva áll a garázsban. Nagyon szerencsétlennek néz ki szegény, a nem teljesen lecsukott géptetejével, a lelazított maszkjával, miközben az összes lámpája másfelé áll, mint aki egy nagyon erősen átbulizott éjszakából ébredt. De azért aranyos, a maga módján. A szúrófényeket levettem, mert majd rakok rájuk rendes, oldható csatlakozókat, az előző tulaj csak szigszalaggal tekerte körbe a vezetékeket az összeeresztéseknél. Januárban valamikor elkészülnek a gátlók, addigra erőt veszek magamon és kicserélem elöl a szilenteket. Kaptam egy frankó direktszűrőt is az előző tulajtól, azt is hadrendbe állítom. A kormányművet majd év elején postára adom. És szereznem kell egy generátort...
Lassan, de biztosan haladnak a dolgok. Főleg lassan.

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csipszer.blog.hu/api/trackback/id/tr912069859

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kolompar 2016.12.23. 19:43:48

Matenak!

Ha megunod a berhelést, átveszem vasárban a gépjárműdet, elérhetőségem a szerkesztőségben.
üdv,
Gaspar

okta 2016.12.23. 22:07:39

Annyira életszagú az írás, hogy már nincs is kedvem bütykölni egyik öreg sz.romat se, mert mindig másképp alakul a bele nem kalkulált szívások miatt. :DDDDD Persze a hétvégén úgyis magamra veszem a szerelős ruhát... ;)

V12 Power 2016.12.25. 10:06:11

Azert bosszanto lehet, hogy eg ynem eppen vasaron vett autoban ilyen taknyolasok vannak. Lehet, picit meg kene huzgalni az elözö tulaj fülcimpajat, olyan szülinapos modon, bokaig...

V12 Power 2016.12.25. 10:07:23

@V12 Power: vas aron, igy ekezet nelkül nehezen ertelmezhetö. Es ha mar ennyire korrigalok, akkor "egy nem" az eg ynem helyett, bar ez gondolom mindenki szamara könnyen feldolgozhato.

Matenak · http://csipszerelde.hu 2016.12.25. 13:49:28

@V12 Power: Nem is igazán vannak gányolások... Az előző tulajt ismerem, nem az a fajta, aki gondot akarna okozni másnak, még pár hónapja egy listát írt konkrétan, hogy milyen hibái vannak az autónak, amikről tud, ennek ellenére persze számítottam meglepetésekre. Plusz átvételkor kaptam egy megsüvegelendően részletes excel táblát, hogy mikor mi lett cserélve, és mennyiért a 7 év alatt. Fogyasztásról is volt vezetve egy másik lista, úgyhogy ebből azt is tudom, hogy hét éven át mikor, mennyibe került a benzin. :) Nem nála keresendő a hiba, ő megmentette az autót a pusztulástól, amikor megvette az előző tulajdonostól, én pedig már csak csinosítgatom, tökéletesítem. Ez így jó.
Azóta egyébként kiderült, hogy a vízcső azért volt bebugyolálva, hogy a nagyritkán felkerült direktszűrő gégecsöve ne dörzsölje ki, a generátorról meg nem sejtett semmit. Nekem is csak a vinnyogás lett gyanús, hisz amúgy töltött szépen. Ha csak sétafikálni szeretnék vele, akkor már úgy volt jó, ahogy, csak hát itt más a cél. Jó lesz ez, majd szép lassan, addig meg a szívásokon át kiismerem teljesen.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2016.12.26. 10:27:53

@V12 Power: Nekem abban a németből' hozott Fordban voltak durvábbak is, amit 2000-ben vettem. Némelyik csak 6-8 évvel később bukott ki. Szóval igazából, meg se kell lepődni...
A mostani Astrámon pl. volt egy kaparászó hang bal elöl, de csak balra kitekert kormánynál. Az előző tulaj mondta, hogy olyan, nem tudta megmondani egy szerelő se, hogy mi az. Nekem is a második... Vállas volt a féktárcsa, hozzáért a betéthez. Nekem ebből az jött le, hogy az első műhelyben, ahol 2x volt, szét se szedték, ki se próbálták. Ez nevezi magát szakembernek...
süti beállítások módosítása