A nagy felület önmagában nem esztétikus, azt valamivel izgalmassá kell tenni. Ezért vannak autókon a fény-árnyék játékok, panelház oldalán Gyurcsány Feri, Kardashian lányon bugyi. A nappalim falán is nagy felületek sivárkodnak egy ideje, így hát valamivel fel kellett dobni, ezért került rá pár évvel ezelőtt egy kerékpár, de még mindig maradt parlagon egy akkora felület, amin egy kombájn megfordulna. Festményt venni drága, én magam egy ötéves szintjén vagyok képes rajzolni, valószínűleg festeni is, de inkább ne tudjuk meg.  Tenni kellett valamit, így hát gondoltam valami szépre, amivel ki lehetne dekorálni a falat. Az első gondolatot elvetettem, mert a csajom valószínűleg feltenne pár kérdést, ha Megan Fox és Jennifer Connely mellé lenne felszögelve a nappaliban. Muszáj volt kicsit szűkebbre venni a fantázia bűvkörét, de abba még mindig belefért a garázs. Abban pedig délcegen posztol egy szerkezet, aminek gyönyörű motorja van. Két mart szelepfedél, büszkén feszítő feliratokkal, pompaszínű gyári gyújtáskábelekkel. Hiába, egyszerűen csodálatos látvány a 3S-GE motor kupakja, bevégeztetett, ezt kell falra hánynom, nem a borsót! Ezen gondolatsor nagyjából három évvel ezelőtt fogant, azóta ettől a gondolattól terhesen létezett az elmém, most pedig a szabadságom napjai levezényelték a szülést.
A szelepfedeleket és a gyújtáskábeleket már szintén évekkel ezelőtt beraktároztam, előtúrtam őket. Vaterán lőttem a héten egy képkeretet, aminek a szélessége tökéletes volt, csak a magasságán kellett kicsit igazítani. A vászon pedig egy bútorlap lett. Nem kellett igazi fa, mivel az ilyen vastagságban túl nehéz lett volna, márpedig kell a mélység, hogy a csavarokat be lehessen tekerni, mármint olyanokat, amik tartanak is, elvégre a padlóra hullva egy ilyen vasdarab heveny szemöldökfelhúzást okozna. Egy kép többet mond ezer szónál, több kép meg több ezer szónál, így hát inkább megjelenítem a folyamatot képileg.

A bazi TOYOTA feliratos fémet kell innen felvinni a lakásba. Szereztem Érdről pár éve, megfürdettem alaposan Brigéciolban, aztán beraktam egy szatyorba. Ott is hevertek egészen eddig a hétig.

Lakásfelújításkor a hajdani előszobaszekrény darabjait odaadtam az asztalosnak, aki méhkaptárakat épített belőlük. De ez a példány megmaradt, semmi sem véletlen, neki is estem méretre szabni. Ez sem rosszabb sors, mint bogarakat közrefogni.

Majdnem, de mégsem. Három centi lecsapásával máris tökéletes lett a méret. Hogy kicsit fejfogásra ösztönözzelek, elmondom, hogy 1400Ft volt mindössze a keret, és mivel nem postázta az eladó, elmentem érte autóval. 90 kilométerre volt tőlem, ráadásul én is tőle.

Bútorlap selyemfeketére mázolva, keret rászögelve, jöhetnek közé a cuccok. Gyertyakábelek lefűrészelve, különben a hosszuk miatt nem férnének el, később lecsippentettem a gyújtáselosztós végüket is. Majd be lettek ragasztva a helyükre. Nem, nem ilyen volt a színük, a több évtizedes mocsoktól feketék voltak, de a higító ezen látványosan tudott segíteni.

Gyári csavarok, hát persze, elvégre enélkül hogy lenne teljesen hű a valósághoz?

A belső felük a szelepfedeleknek úgysem látszik majd, ezért ott masszívan felfogattam őket facsavarokkal. Különben leeséskor Padló versus Szelepfedél 0:1 lenne a végeredmény, ráadásul én is kikapnék.

Ezt a falat csak a kétkezes fúrókalapács viszi a szomszédok nagy örömére. Többrétegű spárgán van fellógatva, hogy szabadon be lehessen állítani vízszintesre. Gyertyakábeleket be lehetett tömködni alulra, nem is kellett összeragasztózni semmit.

A végeredmény, melynek köszönhetően egy sivár falrésszel kevesebb lett! Benzinvérem bizony felpezseg a látványtól, bármikor meglátom. Mondjuk ennek éles kontrasztja az, amit a mátkám mondott, amikor először meglátta.
Pedig gyönyörtől könnybe lábadt szemeim fátylán keresztül is láttam, hogy ő is ezen tárgyra veti tekintetét, miközben ezt közölte, tehát tuti ugyanazt néztük. Hát ki érti ezt?