Hitmakers • 4 nap
Kápolnai József neve aligha szerepelt volna a történelem lapjain, ha 1904-ben nem válik egy titkos szervezet áldozatává. Egyszerű péksegédként élt és dolgozott Budapest nyüzsgő sütödéiben, ahol minden nap a kenyér illata keveredett az iparosok napi küzdelmeivel. Ez az időszak azonban nem csak a munkásmozgalmak hajnalát, hanem az alvilág virágzását is jelentette. A Budapesti Sütőmunkások „Önképző és Közvetítő Egyesületének” álarca mögött sötét üzelmek zajlottak. Kápolnai élete ezen üzelmek árnyékában vett fordulatot.
[A korabeli lapok az Arcanum adatbázisában érhetők el.]
Kápolnai, akárcsak sok más munkás, csak dolgozni akart azért, hogy eltartsa családját. Azonban az egyesület, amely eredetileg a munkások érdekeit hivatott védeni, valójában zsarolással és erőszakkal tartotta sakkban mind a mestereket, mind a segédeket. Kápolnai, a pletykák szerint a hatóságokhoz fordult, hogy jelentse az egyesület törvénytelen tevékenységeit. Ezért a szervezet egyes tagjai úgy vélték, hogy ellenségükké vált. Egy titkos ülésen a végrehajtó bizottság halálos ítéletet hozott felette. Úgy döntöttek, hogy 200 koronát különítenek el arra célra, hogy felbéreljenek néhány embert a férfi megveretésére.
1904 május 20-án, egy hűvös tavaszi estén, Kápolnai a Figyelő utca 8 számú házban levő lakásáról elindult, hogy dolgozni menjen Glasner Miksa király utcai sütödéjébe. Az utca csendjét csak a távoli kocsikerekek zajai törték meg, amikor három férfi támadt rá. Az első ütés hátulról érte — dorongok csattantak a koponyáján, majd egy éles konyhakés fúródott a testébe, közvetlenül a tüdeje mögött. A támadók elszöktek, és Kápolnai a földön maradt vérbe fagyva. Szerencséjére a környékbeliek hamar észrevették testét a járdán, és a Rókus-kórházba szállították.
Bár súlyos sérüléseket szenvedett, Kápolnai csodával határos módon túlélte a támadást. Az ágyában fekve – a fájdalom és a halál árnyékában – úgy döntött, hogy nem hallgat többé. Már korábban is elment a rendőrségre, ahol Krecsányi detektívfőnökkel akart volna beszélni, de őt nem találta épp a hivatalában. Tudta, hogy támadás fogja érni, számított arra, hogy megveretik, de úgy gondolta, hogy még van néhány napja, így másnapra halasztotta volna a rendőrség beavatását. Sajnos azonban ezt megelőzték támadói, viszont az esetet követő reggel magához hívatta a rendőröket, és megkezdte vallomását. Elmondta, hogy a támadást az egyesület végrehajtó bizottsága rendelte el, mégpedig azért, mert úgy gondolták, hogy Kápolnai a mesterek besúgójaként működött. Vallomásának részlete:
"A péksegédek szakszervezete élén Molitorisz Gyula és Tatár Dénes áll. Ez a két ember a péksegédek fölött úgy uralkodik, mint valami fejedelem. Amit akarnak, az történik. A pékmesterek valóságos, rémei, akik ellen nem tehetnek semmit. Amint valamelyik pékmester ellenük cselekszik, azzal »puhítják« meg, hogy »péknyelven« szólva,kiemelik műhelyéből a munkásokat. A múlt héten Glasner Miksa király utczai pékmester üzletéből »emeltek ki«, mert a mester nem akart rendeletükre műhelyébe a rendes létszámon felül még két faczér péksegédet felvenni. Ez oly erőszakoskodás volt, hogy még én is, aki a szakegyletnek tagja vagyok, megharagudtam érte. Elhatároztam, hogy Glasneren, akinek tíz év óta vagyok előmunkása, segítek. Szereztem még aznap a kiemelt munkások helyett ugyanannyi újat, akik nem tartoznak a szakegyletbe és így bátran dolgozhatnak."
Így került gyanúba Stefanovics Kálmán, Végh György és még néhány tag. Kápolnai vallomása leleplezte a szervezet sötét működését, amely nemcsak őt, hanem másokat is rettegésben tartott.
A rendőrség azonnal megkezdte a nyomozást. A szálak hamar a Budapesti Sütőmunkások Egyesületének vezetőségére mutattak, különösen Tatár Déneshez és Molitorisz Gyulához. A vizsgálatok feltárták, hogy az egyesület valóban bűnszervezetként működött: bojkottokat rendeltek el, a sütősegédek zsarolták a mestereket, és erőszakkal kényszerítették ki követeléseiket. Az is kiderült, hogy a támadók fejenként 40 koronát kaptak, hogy végrehajtsák a merényletet.
Forrás: Tolnai Világlapja 1904/2
A történet tovább gördült, méghozzá Kápolnain túlmutató módon, ugyanis a belügyminisztérium is figyelmet fordított az ügyre. Az egyesület működését azonnal felfüggesztették, és pénzügyi ellenőrzést rendeltek el. A vizsgálatok során kiderült, hogy az egyesület kasszájában már csak alig 11 korona maradt, holott korábban több ezer korona felett rendelkeztek. A pénztáros, Jáger János, eltűnt, majd később önként jelentkezett, de tagadta, hogy elsikkasztotta volna a pénzt.
Ezt követően 1904 májusában Boros-Brindusz Mihály (a Pesti Hírlap szerint szocialista agitátor), aki bizalmasa volt Tatárnak és Molitorisznak, meglátogatta a budapesti pékmesterek szövetségének elnökét, Spolarits Györgyöt és megzsarolta azzal, hogy adjon neki 500 koronát, mert ha nem, akkor "a fiukkal" egyeztetve megsürgeti a sütősegédek új egyletének mielőbbi megalakulását (aminek szabályzatát állítólag akkor már jóváhagyott a minisztérium) és ezzel egyidőben a napi sajtóban folyamatosan támadni fogják a sütőmunkásokat.
Spolarits úgy tett, mint aki elfogadja az ajánlatot, azonban titokban a rendőrséghez fordult és mindent elmondott a nyomozóknak. Június 1-én délután Boros-Brindusz megérkezett a sütőmester lakására, ahol az látszólag belement a zsarolásba, mert átadott 300 korona előleget két kötelezvény ellenében. Ekkor azonban előléptek a detektívek és letartóztatták a zsarolót.
Boros-Brindusz Mihály tárgyalása július végén volt, ahol kiderült, hogy többször volt büntetve, többek között sikkasztás miatt, emellett pedig két hírlapnak is munkatársa volt. Sajtó útján történő rágalmazásért még épp folyamatban volt a Népszavával egy pör. A zsarolás ügyében védekezésként a következőt adta elő:
Neki a rendőrségre napi szinten kellett bejárnia a politikai osztályra a munkásgyűlések idején, ahol több pékmesterrel találkozott. Állítása szerint ők tudták, hogy újságoknál befolyással rendelkezik és azt akarták tőle, hogy a lapokban az új szakegylet megalakulása ellen informáljon. (szerk. péksegédek új szervezete) Boros-Brindusz szerint ekkor pénzt ajánlottak neki, hogy mindenképpen segítsen megjelentetni a lapokban az új egylet lejáratását. Azt állította, hogy ezért ment Spolarits lakására, hogy átvegye a közbenjárásért ajánlott összeg előlegét. Végül a bíró a tanúk meghallgatását követően ebben az ügyben két hónap fogházra ítélte Boros-Brindusz Mihályt, amiből már a vizsgálati fogságban 54 napot letöltött.
Kis kitérőnk után térjünk vissza a Figyelő utcában elkövetett merénylethez. Az eset kapcsán a rendőrség a már letartóztatott több embert: Stefanics Kálmán keszthelyi születésű 28 éves, Végh György budapesti születésű 28 éves sütősegédeken kívül letartóztatta Tatár Dénes sajtai születésű 33 éves nős sütősegédet, Molitorisz Gyula kassai születésű 28 éves, Koffler Nándor szempőczi születésű 47 éves sütőmestert, Komka Péter munkácsi születésű 36 éves nős korcsmárost, volt sütősegédet, Sándor Mihály alsólendvai születésű 27 éves sütősegédet és Stark Béla bártfai születésű 41 éves nős sütősegédet a merényletben való részességük címén. Mindannyiukat bíróság elé állították.
A per részleteit a Friss Újság 1904/294 számában olvashatjuk:
Azok a vádlottak, akiket az elkövetéssel gyanúsítottak, a rendőrségen tett beismerő vallomásukat visszavonták. Elismerték, hogy pénzt kaptak a sütősegédektől, de hogy azt miért, nem árulták el. Tatár Dénes, akit felbújtással vádoltak, beszédesebb volt, azonban azt állította, hogy ő a többiek nyomására állt kötélnek.
Az egyesületen belül nagy volt a feszültség, többen azt állították, hogy Kápolnai sztrájtörő volt, hiszen többször megszegte a munkabeszüntetés szabályait, sőt állítólag ajánlatot tett a pékmestereknek, hogy az egyesületen kívülről hoz embereket, hogy tudjanak dolgozni. Ekkor az egyik összejövetelen valaki feldobta, hogy a lázító Kápolnait meg kellene veretni, akkor majd észhez tér. Stark Béla állítólag erre felajánlotta, hogy 100 forintért szerez erre embereket. Tatár utasítására ki is fizették a pénztárból az összeget Starknak. Tatár azt állította, hogy másnapra meggondolta magát és Molitorisz-al közösen visszakérték a pénzt, de Stark azt mondta, hogy már mindent elrendezett Koffler-rel. Végül Stark 60 forintot visszaadott, majd ez a pénz átkerült másnap Tomkának. A vádlottak szinte mindannyian tagadtak.
Annyi azonban kiderült, hogy a péksegédek egylete több embernek napi 3 forintot fizetett azért, hogy a péküzemekben ellenőrizzék, hogy a segédek csak max. 10 órát dolgozzanak. Ahol nem így működtek a dolgok, onnan a segédeket "kiemelték" és vélhetően megfenyegették a pékmestereket is. Olyan történetek is keringtek, hogy a péksegédek a megbüntetni kívánt mestereknek puskaport tettek a tepsibe és így a sütés közben felrobbant. Ezt hívták pékbombának.
A pékek mellett a szatócsokat is rettegésben tartották az egylet tagjai, mert ablakaikat betörették, ha olyan péktől vásároltak, akik nem tetszettek nekik.
Bár a vádakat részben enyhítették, többüket börtönbüntetésre ítélték. Tatár Dénes egy év börtönt kapott, Molitorisz Gyula nyolc hónapot, míg a támadók – köztük Sándor Mihály – másfél évet. A tárgyalások során Kápolnai szavahihetőségét is megkérdőjelezték, de az ítéletek mégis megerősítették a szervezet bűnös működését.
Az ügy nemcsak a sütőmunkások közösségében, hanem az egész városban hullámokat vert. A Budapesti Sütőmunkások Egyesületének története figyelmeztetésként szolgált: a hatalom és a felelősség közötti egyensúly felborulása súlyos következményekkel járhat.
1905 áprilisában már arról írtak az újságok, hogy bár Tatárt elítélte a bíróság az egylet zöme továbbra is támogatta, de cirka 250 fő átpártolt a szocialistákhoz, akik saját lapot alapítottak. Ebben az újságban és a gyűléseken is folyton Tatár ellen szítottak, ennek eredményeként sokan valóban átálltak a másik táborba. Tatár már odáig jutott, hogy kibékült Kápolnaival is, akit pedig addig folyton csak szídott. Végül több "összecsapást" követően visszavonulását indítványozta az egyesület.
[A korabeli lapok az Arcanum adatbázisában érhetők el.]
