AE86 vajákolás - Pótolhatatlan értékek és ördögi részletek

2018. szeptember 14. 12:53 - Matenak

 dscn8368.JPG

Az autóépítés állítólag olyan, mint a háború, három dolog kell hozzá: Pénz, pénz, pénz. Persze aki benne van az ilyesmiben, az tudja, hogy ez egy baromság, a pénz a legkevesebbet teszi hozzá a boldoguláshoz. Ritka autók életben tartásához inkább kapcsolatok kellenek. Ezt még a magamfajta is tudja, aki ebben a mocsárban épp csak a felszínen küzd, abba meg inkább bele sem merek gondolni, hogy az alján lévő világban - ahol az igazán ritka veteránokkal zsonglőrködnek - miként képesek szert tenni egy jobbos düznire, vagy egy kacsos guzmóra a százéves autó futóművéhez. Vagy egy bingyóra az utastérben, amit három ember képes elkészíteni az egész univerzumban. Ilyen esetekben a pénz csak úgy van, de nem mérvadó. Az viszont szerencse, hogy az ilyen kis ország nagyon kis közösségeket rejt, és ösztönös, hogy ha egy kis csoport osztozik a bajban, hisz mindenki ugyanabban a kórban szenved, akkor segítik egymást. Így keveredtem bele abba a szituációba, hogy egy nem létező alkatrész került a kezeimbe. Pontosabban kezdjük azzal, amikor kapásból két képtelenségért nyújtottam át képtelenül kevés forintot.

Tovább
4 komment

Amikor nyaraláshoz kötelező a pulóver, meg a télikabát

2018. július 16. 16:59 - Matenak

dscn0289.JPG

Továbbra is a természeti látványosságok nyűgöznek le. Az asszony kedveli a városnézést is, tavaly engedtem is a nyomásnak, és bevetettük magunkat számos olasz betondzsungelbe. De nem sikerült megkedvelnem a kavics efféle felhasználását továbbra sem, nekem a kő és a víz cement nélkül az igazi. És ha van hely, ahol a természet igazán kiélte a kreativitását, akkor az bizony Ausztria. Irányba is vettük hát a jó „öreg” Carina belében, terveink szerint nagyjából 1700 kilométernyi kaland várt ránk. Be is pakoltuk, ami a nyaraláshoz kellett, liter motorolaj, szerszámok, fürdőgatya, télikabát, kötött sapka, téli kesztyű.

Tovább
10 komment

Szétszedtem, összeraktam, és most alig ismerek rá

2018. június 24. 08:57 - Matenak

35741065_1679670435456629_3882897855765020672_n.jpg

Igazából semmi baja sem volt az autónak, készen állt a június 16-i edzésre. De én már csak olyan vagyok, hogy ha állóvizet látok, késztetést érzek, hogy beleugorjak egy seggest. Muszáj volt hát kiszedni a differenciálművet, hogy ki legyen cserélve benne a sperr. Négy nappal a bevetés előtt. Úgy, hogy az új alkatrész nem is volt a kezemben. A beépítés után pedig még be is kellett járatni valamikor. Nem úgy tűnt, hogy sokat kell majd ásítozni...

Tovább
5 komment

Cecília karbantartás extravaganza!

2018. június 01. 07:35 - Matenak

dscn9940.JPG

Eltelt már pár perc azóta, hogy utoljára írtam az élettársamról, Cecíliáról. Elvette az eszem (meg a pénzem) a Corolla, de most, két év Celicátlanság után már kitisztult annyira a kép, hogy rádöbbenjek, ezzel a vénséggel is foglalkozni kéne. Nem taxizok vele, évente talán kétezer kilométernyit járunk, mégis volt mit tenni. Erről nyilván nem ő tehet, hanem én.

Elég fura belegondolni, hogy több, mint kilenc éve találtunk egymásra, egészen pontosan 2009. március 15-én. Minél tovább van nálam egy autó, rendszerint annál jobb állapotba kerül, úgyhogy ennyi idő alatt már tényleg eljutottam vele oda, hogy büszkén tehetem közszemlére. 2016 nyarán meg is mutattuk Szlovéniának, de azóta is túrázgattunk vele rövidebbeket. Nem méltó tehát, hogy két évig rá se bagóztam, kicsit szégyelltem is magam minden alkalommal az autóbbi időben, amikor a Hacsira fordítottam a maradék szabadidőt a Cili helyett. Kijárt már neki az elégtétel, úgyhogy biztos kaján vigyorral viselte, hogy három hétig be sem indult a Corolla, helyette az ő lapos teste volt masszírozva.

Tovább
6 komment

Megpróbáltam tönkretenni, nem sikerült

2018. május 01. 16:28 - Matenak

dscn9639.JPG

Száraz edzés nem is tudom, hogy mikor volt utoljára. Ja, de igen, szinte pont egy éve... Legutóbb októberben volt bevetésen a kis vackom, de akkor szakadt az eső, csalással pedig túl könnyű nyerni. Nem azért akarok megtanulni Hacsival driftelni, hogy egyszerű legyen a dolgom, márpedig ha lehullanak a lóerők, akkor ez a kis gyösz is ötszáz lóerősnek érződik. Nagyon időszerű volt végre újra száraz aszfalton gyakorolni, ami megmutatja a valóságot, a vigyorok szélesebbek, a könnyek kövérebbek. Erre végre lehetőség adódott egy új helyszínen április 28-án, a kalocsai reptéren. Vagy foktői reptéren, kinek hogy. Régóta vártam már erre az eseményre, és előre lelövöm a poént, cefetül megérte!

Tovább
4 komment

AE86 variálás - Műszeregységek bekötése vidéki módra

2018. április 22. 20:08 - Matenak

gopr0318.JPG
Az autóépítkezés valójában nagyrészt rombolásból áll. Nincs is ezzel bajom, amíg meg tudom oldani a zúzást és az építést is csavarkulccsal, de multiméter jellemzően csak rémálmaimban kerül az életembe. Viszont most új műszereket akartam beépíteni, amiket hiába ütögettem csavarhúzóval, nem akartak működni. És ha már embert kell kerítenem a feladatra, akkor gondoltam nézzen át más vezetékeket is, és szedjünk ki minden szigszalagos megoldást, mert fostam, hogy az előző tulajok hevenyészett kötögetéseitől egyszer rám gyullad az autó. Ki volna alkalmas a feladatra? Nos, az előző tulajnak eredetileg pont ez a szakmája, az autóvillamosság, és mivel hét évig volt nála a Hacsi, egy kicsit négykerekű susztercipő vált a kocsiból. Mivel az én lelkem kellően gennyes, plusz a Karma is hívogatóan kacsintgatott, felkértem hát őt, Sanyit a műveletekre. Megérte, több szempontból is.

Tovább
7 komment

AE86 nyektetés - Hogyan működik az olajhűtő?

2018. március 16. 16:25 - Matenak

dscn9110.JPG
A hűtés fontos, nemcsak a kedélyeknél, hanem a motorolajnál is. Ha túlhevül, akkor bús lesz, nem fogja tudni rendesen ellátni a feladatát, márpedig a kenés különösen fontos dolog, ha a motor torkaszakadtából üvölt nyolcezren. Az AE86 rendelkezik ugyan gyárilag olajhűtővel, de sajnos szegény eléggé kis gyösz. Szívószálon áramlik bele az olaj, és ugyanilyen átmérőjű szalmaszálon jön kifelé. Tehát az áteresztőképessége nagyjából semmi, és maga a hűtő is elég kicsi, ami olaj nagy nehezen bejut, nem igazán tud lehűlni. Szerencsére van minderre megoldás, az utólagos olajhűtő, és annak csetreszei. Vettem is egy komplett szettet, amit kimondottan AE86-hoz árulnak. A lelkemnek a kifizetése fájt, a testemnek pedig a beszerelése.

Tovább
8 komment

Hójárás az éjszakában AE86 módra

2018. március 03. 19:30 - Matenak

dscn8690.JPG

Azt hiszem, álmot láttam. Ritkán emlékszem ennyire élesen rájuk, úgyhogy monitorra vetem, mielőtt a memóriahiányom martalékává válna. Igazából nem is bonyolult a története: két hete állt a játékautóm a fűtetlen garázsban, kint pedig jó ideje ordítottak a farkasok, félő volt, hogy megsínyli az akku. Gondos tulajdonosként ezt nem hagyhattam, rá kellett tölteni. Csakhogy a töltőm muteréknál van, és mivel már elmúlt 22:00, nem zavaroghattam náluk. De ha beindul az autó, akkor már csak arra kell vigyázni, hogy minél magasabb legyen a fordulatszám, hadd dolgozzon a generátor. Ám odakint leesett több száz lóerőnyi hó, mi lesz, ha kitör a jármű fara? Minő baljós gondolat! Ekkor jelent meg előttem álmaim asszonya, aki biztosított róla, hogy ő is eljön velem, sőt, vezetni is szeretne. Tudtam én, hogy ez nem lehet a valóság, de azért a biztonság kedvéért nem csíptem meg magam, inkább slusszkulcsot ragadtam. Különben is, ki vinne ki manapság egy AE86-ot a hóba? 

Tovább
8 komment

Össznépi AE86 mérésláz - Hány lovat sikerült visszaterelni a motorba?

2018. február 04. 18:07 - Matenak

dscn8541.JPG

Végre eljött a visszavágó ideje. A múltkori mérés némileg csalódást okozott, hisz kiderült az igazság, miszerint 108 ló maradt meg a 124-ből. Objektíven nézve persze ez egy nagyon jó eredmény, hiszen egy ki tudja hány tulajt megjárt, ki tudja hány kilométert megtett, harmincnégy éves autó teljesítményéről van szó. De ez szerelem, itt elvérzik az objektivitás, csakis szélsőséges érzelmek jöhetnek szóba. Nem mérés, hanem próbatétel ez, kiderül, hogy meghálálja –e az autó a törődést. Megéri –e vajon kajtatni a lovakat? Vagy hiába költöttem el a lét, szinte semmit nem értem el vele? Nyilvánosan égek szénné, ha csak pár girhes gebét sikerül összeharácsolni a legutóbbi mérés óta. De nincs menekvés, ki kell derülnie mindennek, ráadásul nem egyedül ugrottam neki az igazságnak, hanem sorstársakra is leltem. Bizony, a hazai hacsis társadalom is not dead!

Tovább
10 komment

AE86 berhelés - Visszatereljük a lovakat a motorba

2018. január 13. 15:20 - Matenak

20180106_122813.jpg

Mai műsorunk tartalmából:

-  Visszaadnám az eddig fent lévő kipufogót, de az a helyzet, hogy nincs mit visszaadni...
-  Ha az én vezérműtengelyem lenne, fél napig dolgoznék még rajta, de mivel a tiéd, tegyük csak bele!
-  Meglesz ám ez, ne aggódj, csak most épp fogalmam sincs, hogy mi van.

De haladjunk csak szépen sorjában, mert tömény anyag lesz ez, csikósi terjedelemben szervírozva, négybalkézzel tálalva. Nem maradt egyben sem a motor, sem a kipufogó, sem az idegrendszer.

Tovább
5 komment