Nem szoktam dohányozni, de ez a fajta szívás sokkal egészségesebb, mint ódon Alfát restaurálni. Egy késő esti, már didergést hozó estén álltam hát cigivel a kezemben, néztem erre a tákolmányra a néma garázs gyomrában, épp véget ért a munka utáni műszakom. Különösen nehéz nap volt, a pénzkereső nappali műszakot már hosszú ideje követi egy esti két-három órás, egyensúly semmi, a csőd felé haladok. Fizetés nincs, de az igazi hobbit erről lehet felismerni. Jutalom szokott járni öröm formájában, de túl rég nem volt benne részem, régóta halmozódik. Már egy óriási érzelmi orgazmus szorult belém, de vastag páncélszekrény rejti, a kulcs pedig a jövő markában van. Ellopni tőle lehetetlen, és nem én döntöm el, hogy megérdemlem -e, hanem valami ismeretlen erő, mások híján pedig már rég magamat vagyok kénytelen hitegetni, hogy egyszer hozzájutok. Belefáradtam, Alfától mocskos göncöm már az egyenruhámmá lett, szívemben a gyűlölet úgy izzott, hogy ahhoz képest a sercegő parázs jégcsapként lógott a szűrő végén.

Stump Bandi volt a villámhárító, nála vezettem le a feszkót pár keserű sorban, miközben majdnem kigyulladt a billentyűzet. Kisvártatva jobb lett a helyzet, ezt is jeleztem. Az idő továbbra is őrt állt a boldogsággal teli páncélszekrény előtt, viszont kaptam Banditól egy fontos levelet. A buksisimikkel mindig csínján bánik, de igaza is van, hisz senki sem ártatlan, aki ilyesmibe fog bele. Pont elegendő volt az üzenet, hogy visszahozzon az életbe:

„Az, hogy teljesen értelmetlen pléhdobozokba öljük minden energiánkat és vagyonunkat, nem új.”

Homloktetkó lesz belőle. De addig is elmesélem, hogy miként jutottam el ebbe az állapotba. És hogy miért nem fáj mégsem igazán ez a garázsnyi kín.

Legutóbb ott hagytuk abba, hogy vásárláskor az derült ki, hogy az autón tulajdonképpen semmit nem kell csinálni a sikeres OT-vizsgához, de valahogy mégis felújítottam a váltót, amíg egy pillanatra nem figyeltem oda. Viszont annak idején bolondéknál úgy zajlott az autótervezés, hogy a váltónak köze legyen a hátsó futóműhöz, így hát kivettem azt is a helyéről, de megfogadtam, hogy ami kikerül, az nem kerülhet vissza felújítás nélkül. Ezért ahogy legutóbb említettem, elvittem kompletten homokszórásra és festésre, mert ilyen volt a hangulat:

De előbb ki kellett venni mindent a De Dion háromszög végeiből. A csapágyak közül mindkettő kotyogott, és érdekes módon vannak rögzítve a helyükre, egy menetes karika szorítja őket falhoz, hogy ne bújjanak ki a helyükről menet közben, és hogy ekkor mi ne visítsunk, amikor repülünk az árokba. Valószínűleg már voltak cserélve, mert láthatóan nem célszerszámmal, hanem hidegvágóval és kalapáccsal lettek meghúzva az utolsó newtonméterek. Sebaj, ez bátorítást adott ahhoz, hogy én is hasonlóképp végezzem el a műveletet. Meg ahhoz is, hogy kiengedjem magamból a nagyon mélyen rejtőző, napfényt és pénztárcát szinte sosem látó énemet, a fillérbaszót.

Így rögzül a hátsó kerékcsapágy. A hídban menet van, abba kapaszkodik bele a külső menetes gyűrű, ami megakadályozza, hogy kicsússzon a hídból a csapágy

Egy szett ide egy bazi csapágyból áll, és a hozzá tartozó rögzítőgyűrűből, nagyjából száz euróért. Különböző gyűrű kell a két oldalra, a bal oldalon balmenetes van, jobb oldalon jobbmenetes. Viszont a csapágy tök szabvány, nem kapható bármelyik megmaradt kocsmában, de ott van polcon egy jobb csapágyboltban. Be is kukkantottam az egyikbe, odaadtam a kiszerelt példányt, és kaptam cserébe két FAG márkájút, ami ezeknél a szerethetően kotlák Alfáknál ráadásul a gyárival megegyező. Féláron volt ahhoz képest a kettő, mintha egy szettet vettem volna. Bebújtam a fillérekkel egy kapualjba, de sok időnk nem volt romantikázni, mert kellettek rögzítőgyűrűk is, azok pedig nem annyira kaphatóak külön, főleg a bal. Ebayen, meg itt-ott akadhatnak, de sok pénzért, és nem azért tört ki belőlem az FB, hogy herdáljunk. Meglátogattam kedvenc esztergályosom, készítsen már legyen kedves egy ilyet, meg egy olyat, valami cuki kis csapkodófelülettel. Nem is volt rest, felpörgött a kés, nekem meg kisvártatva kinyílt a tenyerem, és csilingelve hullt alá a nem sok forint az ő mancsába. A rengeteg megspórolt fillérrel meg szörnyű dolgok történtek egy sötét sarokban.

Két csapágy egy fél készlet áráért, végre nem bukok meg életből! Vagy mégis?

Egyedileg legyártott rögzítőgyűrűk is tökéletesek a feladatra

Bent a helyén, csodálatos

Helyükre kerülhettek az új csapágyak, be is tekertem, majd csapkodtam a helyére a jobbos karikát. A balost nem annyira, mert ott nem volt jó a méret, egy fél milliméterrel nagyobb átmérőjű gyűrű kellett… Felpörgött ismét az eszterga, mart a kés, a fillér meg bosszút állt, rácsapott egy pajkosat a seggemre, összekacsintottunk, én pedig a helyére tekertem a második, immáron tökéletes példányt. Csitt-csatt, rögzített a hidegvágó. Helyükre tehettem a kerékagyakat, hogy kiderülhessen, a bal oldali csapágy kotyog… Az új, gyári csapágy. Felnéztem az ég felé, mély levegőt vettem, hogy kifelé már semmiképp se némán suhanjon a széndioxid, és azt kiáltottam, hogy a…

Snitt.

Megannyi egyéb káromkodással és hónappal később került sorra újra ez a terület. Eddigre már megbarátkoztam a gondolattal, hogy másodszorra is ki kell cserélnem a csapágyat, sőt, ekkorra ez már egy teljesen normális érzéssé fajult, mert már túl voltam az autó elején is, de erről majd később. Már mosolyogva szedtem ki az új csapágyat, és gügyörészve, viháncolva toltam bele a még újabb példányt. Ezúttal egy csapágyszettet vettem, új, gyári karikával. És mivel magammal szívesebben baszok ki, mint másokkal, ezért a jobbost is gondoltam, hogy kicserélem egy új szettre, ugyanilyen gyűrűvel, hogy aki esetleg utánam vesződik majd ezzel, akkor ne kerüljön szóba anyukám, hanem pont ugyanolyan karika fogadja ott is a sorstársat, hátha esetleg van célszerszáma is hozzá. Ahogyan egyébként nekem is már van, hiszen közben csináltattam egyet a legcsodásabb esztergályossal. Ott is rádupláztam, mert először nem kalkuláltam azzal, hogy műanyagból fogja elkészíteni, de ez már észrevehetetlen helyzetnek tűnt.

Ilyen a készletben lévő karika. A műanyag után egy fém célszerszám is készült hozzá

Tökéletes

A fillérek összeálltak súlyos forintokká, felcsatolták a legbitangabb feketét, majd irgalmatlanul bevittek a málnásba. És hogy ne unatkozzak, onnan egyenes út vezetett az erdőbe.

Történt ugyanis, hogy a ballal ellentétben a jobbos karikát nem tudtam kiszedni. Roppant szakértelemmel előzőleg még be is kentem menetrögzítővel, feleslegesen. Mivel végül még kapkodtam is, ezért csak úgy sikerült kiszedni, hogy attól feljajdult a hídban lévő menet. Bandinak jeleztem, hogy a feladat nem könnyű, próbáljon megnyugtatni, hogy erre van megoldás. Legnagyobb meglepetésre visszajelzett, hogy erre van megoldás. Úgyhogy Dremelt ragadtam, és kitöröltem a világból a sérült részt, mert az egészséges férfi egy jó menetért bármit megtesz. Az efféle beteg állatok meg pláne.

Hogy végül a hibátlan jobboldali kerékcsapágyat kicseréltem -e feleslegesen a szettben lévővel, azt neked kell kitalálni. Meg hozzá a mentséget is.

A hátsó futómű minden részletében megújult tehát, egyes elemei többször is. Csodás dolog a porfestés utáni állapot nézegetése, bármilyen rozsdaszínű vasdarab műtárggyá tud változni pár nap alatt. Az összes szilentet kicseréltem, a stabilizátoroknál kétszer, mert az első pár példány feketének tűnt a képeken, de a valóságban kékként bántotta mind a négy szemem. Nem is volt könnyű felhajtani gyári példányokat, de azért csak sikerült. Minden csavarból újat használtam, a rugók pedig kaptak alulra és felülre is új gumikat a rugótányérokhoz. Kész, mehetett vissza a helyére a futómű a váltóval együtt. Ami azért jó, mert nem nehéz, és főleg nem terjedelmes cucc. A rossz emlékektől hamar megpróbál megszabadulni az elme, ezért már csak halványan dereng a folyamat, de három emelővel az ember bármit meg tud valósítani egymaga is egy garázs mélyén. Egészen csodás élmény volt, megcsináltam hátulról, úgyhogy kezdhettem elölről.

Az a szerencse, hogy ott elvileg végképp nem volt sok teendő, kicsit csak ki kell pucolni a motorteret, és már mehet is a vizsgára. Bakokra tettem az elejét, és elkezdtem nézelődni, miután a tapasztalatoktól megborzongva megállapítottam, hogy mindkét kerékcsapágy csereérett. A futóművet itt is ki kell kapni, mert nem annyira szép, mint mindig, énnekem. A kormánymű inkább elbújt volna a tekintetek elől, a külső gömbfejeinek porvédői ki tudja, hogy mióta kipukkantak, egyszóval minden úgy nézett ki, mintha 45 éves lenne, ha én OT vizsga lennék, akkor nem mehetne át rajtam még véletlenül sem.

Tologatással megfordítottuk a cimbikkel, jöhetett az eleje

Mikor elkezdtem szétszedni a futóművet, akkor jöttem rá, hogy nagy túlélő mindenki, aki ebben a műremekben valaha utazott mostanában, a tengelycsonkból a felső gömbfej pont olyan iramban jött ki, ahogy a rögzítőanyját tekertem kifelé. Semennyire sem volt zömülve a gömbfej a csonkban, kizárólag az anya tartotta, márpedig az csak az embereknél biztos. Itt nem annyira, mert nem biztosította sasszeg, ami azért elég nagy gond. Biztos úgy gondolta valami szerelő, hogy így izgalmasabb az élet. Ugyanez volt érvényes a kormánymű gömbfejekre is, hát hiába, nem olcsó mulatság a sasszeg, az értéke meghaladhatja akár a tíz forintot is, és ki az, aki szüli a pénzt? Kikaptam a futóművet a kormányművel együtt, annyi lélekjelenlétet még megőriztem, hogy az alsó lengőkarokat a helyükön hagytam. Az a torziós rudi jobb, ha nincs megzavarva, most még békésen szunnyad, és persze az én idegeim sincsenek olyan vastag kötelekből, mint a kardán maga.

Melyet szintén kikaptam a helyéről, mert könnyen megállapítható volt, hogy mindhárom hardy cserés, és száz százalék, hogy azok még a gyárban kerültek a helyükre, úgy is néztek ki. A kormányfelfüggesztő csapágy pedig úgy morgott, hogy kicsit megijedtem tőle és dobtam neki egy csontot, hogy elnyugodjon. Mindenből megrendeltem az új példányokat. Ebayen lőttem új, gyári hardy szettet viszonylag olcsón, de csak azért, hogy miután megérkeztek, rendelhessek egy szettet drágán is. Szakadtak ugyan nem voltak, de nem mindig jó a New Old Stock műfaj, olyan kemények voltak már, hogy Lalitól azonnal kaptak volna egy sört. Kettő az olasz igazság ennél az autónál, legalábbis akkor biztosan, ha egy olyan ember zsonglőrködik a szerencsével és a rutinnal, mint én. A kardán felújítását elraktam későbbre, amikor már halványabb lesz az incidens élménye.

Futómű nincs, kardán sincs, rumli bezzeg van

Rutinosabb helyzetnek tűnt, hogy porfesthető állapotba kellett hozni az első futóművet. És itt nemcsak arról volt szó, hogy ehhez ki kellett szedni mindenből a szilenteket, hanem ki kellett szerelnem a felső gombfejet is a lengőkarból. Csakhogy itt még soha nem volt cserélve, és még a gyárban kreált szegecs tartotta a helyén. Úgyhogy előbb azoktól kellett megszabadulni, visított a flex, fúrt a fúró, és akkor már az utánfutásrudakat (így hívják?) is kiszedtem a lengőkarokból. Amiknél persze szintén szegecseket alkalmaztak, mint a Titanicnál. Ott van mellettem a garázsban Jack, akkor gondolom én vagyok Rose, ekkor még reménykedtem benne, hogy ezek szerint ennél mélyebbre már nem süllyedhetek.

Szegecseket fúrni nem jó móka, de még mindig egyszerűbb, mint a felső lengőkarból kivenni a szilenteket. Semmi nem alkalmas ugyanis hozzá, úgyhogy ismét meglátogattam az esztergályost, hogy kreáljon hozzá szerszámot. Imádom, hogy itt nem lehet törzsvendégnek lenni 15 év után sem, ezredjére is felírta a telefonszámom, és nem volt rest sem ő, sem én, másnap kiszabadulhattak a szilentek 45 év után a helyükről. A kutyacsontoknál már nem volt ilyen egyszerű a helyzet, azok teljesen összerohadtak a csonkokkal, úgyhogy sokáig nem is tudtam, mit tegyek, majd ismét Bandi sietett segítségemre. Mármint leginkább a másik irányba sietett volna szándékai szerint, de nem hagytam békén, és már annyira elege lett a szerencsétlenkedésből, hogy egy idő után videóüzenetet küldött a megoldásról. Ilyen fiatalosban tudjuk nyomni, ha értetlenség merül fel, őrület. Kisvártatva az általam olyannyira gyűlölt flex a barátommá lett, nekiestem vele a vasaknak és győztem. Mehetett minden a műhelybe porfestődni. Amely hely mellesleg nagyon beleillik a mai világba, akár Netflix sorozat is lehetne belőle, ugyanis két középkorú hölgyemény vezérli.

Amíg várjuk, hogy a vasakon visszatekerjenek a hölgyek 45 évet, nézzünk be a motortérbe.

Ennek részletei a rózsaszín köd eloszlása után már tisztábban látszottak, és csak annyira volt szép az összkép, mint egy szombat hajnali taccs. Voltak ugyan még benne újrafelhasználható darabkák, de a legnagyobb része inkább legyen a kutyáké. Mutatom:

Jó csúf volt ez a motortér, de láttam benne a szépet, innen szép nyerni

Maga a motor elvileg teljesen fel lett újítva két évvel ezelőtt, arról rengeteg képet is kaptam. Bár a tömítések terén én más márkákat használtam volna, de reménykedtem benne, hogy így is minden rendben lesz. Persze nem maradhat érintetlen a perifériák terén, de magát a blokkot nem kell bántani legalább. Lássuk hát a motortérben a jó dolgokat:

• A motort nem kell felújítani
• A generátor új

Most, hogy túlestünk ezen a hosszú listán, vágjunk bele a teendőkbe. A főfékhenger kapásból cserés, mert ocsmány. Ugyanez igaz a kuplungéra is, annyi különbséggel, hogy az még ocsmányabb. De akkor már persze kicserélem az összes fékcsövet is, mert még nem mondtam, de az első féknyergek helyett is vettem újakat, legyen akkor már teljesen új a fékrendszer, elvégre restaurálás, vagy mifene. De az ráér akkor, amikor visszajött a újjászületett futómű a csajoktól.

Nem túl szép a főfékhenger

A kuplungé sem

Kiszedtem a benzinszűrőt a benzinnyomásszabályzóból, mert itt egy egységet alkot, és már el is dőlt, hogy veszek egy újat, kompletten. Borzalmas redvával volt tele, úgyhogy inkább kezdjük a nulláról. Minden benzincső is cserés, mert repedezni kezdtek, és ha már úgyis kiveszem a hűtőt a helyéről, újak lesznek a vízcsövek is. A fűtéscsövek átvezetői a tűzfalon halottak, szerencsére lehet kapni újszülötteket. Ugyanez igaz a gázpedál tűzfali szigetelésére is, mondjuk ott nem arról volt szó, hogy meghalt, hanem hogy már eltűnt. Lehet kapni újonnan, úgyhogy rendeltem azt is, és mivel a gázpedál itt egy, a motortérben is látványos vas, ami már kissé rozsdamarta lett, gondoltam kiveszem a helyéről és felújítom.

Csak hát izé… Nem lehet kivenni a pedált, mert útban van a motor. Igen, a motor. Ami mögött nincs váltóharang, hisz a váltó a hátsó tengelyek közé költözött, de itt van a két lendkerékből az egyik, úgyhogy van helyette lendkerékharang. De ez még mindig nem pontos, mert ezen egység végén van egy harmadik motortartó szilent, ami természetesen halott volt, cserélni kell. Tehát ki kéne venni ezt a harangot, ami tulajdonképpen egy óriási, harmadik motortartó bak. Csak hát izé… ennek is útban van a motor. Meg még a tűzfal is.

Bandi nem hitte ezt el, és mivel kiderült, hogy krízishelyzetben videóüzenetben kommunikálunk, ilyenformán küldtem el neki a bizonyítékot. Nem mondom, hogy elsöprő erejű volt, de kaptam cserébe kölcsön egy zsiráfot.

Pont befért a Kockába. Mondjuk cserébe én nem nagyon, mert annyira előre kellett húzni az ülést, hogy megnyalhassam a szélvédőt

Semmi nem jobb móka, mint motort kiszedni egy ódon krehácsból

Ki lett szedve a szív, erős a szívás, meg a vigyorgás

Így hát új élménnyel szegényedtem idegileg: ha ki akarod venni a gázpedált, vagy le akarod venni a hátsó motortartót, akkor ki kell venni a motort. Ha az derült volna ki, hogy ehhez pedig a Szent István-bazilika egyik tornyát kell leemelni, azon sem lepődtem volna meg, de ezt megúsztuk. Úgyhogy gond nélkül kiszedtük a motort pár irodista kollégával, akik legalább gazdagodtak ezen élménnyel. Utána meg próbáltunk tenni róla, hogy megelevenedjen a nemrégiben megénekelt taccs, de az a másnappal ellentétben elmaradt. Így hát két napnak kellett eltelnie, hogy felfogjam, hogy itt most tényleg ki lett szedve a motor pár apróság miatt, de sebaj, így kényelmesebb fékcsöveket cserélni, és motorteret gőztisztítani. Meg különben is, brutális sár volt a kormánymű alatt, azt így lehetett hatékonyan elpucolni. Mivel ekkor már a Provident sem állt szóba velem, a kormányművet megpróbáltam rásózni a Bandira, hogy újítsa fel ő, de amikor erősen kongó hangra lettem figyelmes, és rájöttem, hogy a fejemen szól az axiálcsukló, inkább mégis elvittem a cuccot a Szabókirezsőbe. Alig nyolcvanezer forint múlva visszakaptam, és jól is tettem, hogy elvittem, mert volt már olyan gondja bőséggel, amit nem lehetett volna házilag megoldani. De a fillérbaszó is előbújhatott véletlenül, mert a frissen vásárolt gőztisztító két használat után bedöglött, úgyhogy ingyen volt a motortér takarítása, mert visszakaptam a pénzt.

Beültem a motortérbe és kicseréltem a fékcsöveket új rézcsövekre. Már nagyon megy ez nekem, olyan peremeket gyártok, mint a mesében, öröm rájuk nézni. Mondjuk rám kevésbé volt jó nézni, miután meghallottam olyan pletykákat, hogy neccesen fogadhatják már el az ilyen anyagból készültet a műszaki vizsgán, ha egyáltalán. Úgyhogy azt tettem, amit mindenki tett volna a helyemben, aki megbolondult és régi Alfát vett, ráadásul képes maga berhelni azt. Kitörtem a kórteremből, és felkerestem Csikós Zsoltot a másik osztályon, ahol a már kezelhetetlen páciensekre vigyáznak egy vastag ajtó mögött, amire olyan kígyó van felfestve, amin az embert nem félig, hanem már teljesen lenyelte.

Nézd meg, ennél találóbb logó nincs. Nem hazudik, azt üzeni, hogy keresztet vethetsz magadra, fel leszel falva elevenen

Imádom Zsoltit, nagyon rendes cimbi, mindig félrelök pár ápolót, hogy odaférjen a kémlelőnyíláshoz, amíg azok el nem rángatják onnan.

-  Gyors' megérdeklődtem itt a többiektől, elvileg még elfogadják a vizsgán, de ki tudja, mit hoz a jövő. Külföldön már nem kell az ilyen fékcsöves autó a kutyának sem, úgyhogy én zöld ATE vas csövet használok mindenhol már ezer éve. Te talán nem?

 - Hátőőő, dehogynem, csak azért kérdeztem, hogy te is azt csinálod -e, amit én! Hát teljesen hülyének nézel?

Úgy tűnik, hogy kettő az olasz igazság továbbra is. Ám nemcsak a káromkodásokból fogytam ki, hanem ilyen csövem sem volt a garázsban. Csak rendelni tudtam volna, de mivel vasárnap volt, én meg lendületben voltam, gondoltam rákérdezek a Dávidra, aki a Hacsimat vette, mert ő egyszer saját maga restaurált egy erdőben használt Hiluxot OT-sra, ami azóta Finnországban van egy gyűjtőnél.

 - Mi van veled, semmi? Ilyen ződ ATE fékcsöved sincs, mi?

 - Kinek ne volna, mindig van egy tekercs a párnám alatt, lóg egy méteres darabka a kolbászok mellett a zamat miatt, a gyerek pedig imádja peremezgetni néha mókából a jó minőségű készletével, hisz már elmúlt három. De miért kérdezel baromságot, neked talán nincs, vagy mi van, hülye vagy?

Miután másodszorra is megkreáltam a fékcsöveket, már éreztem, hogy egyre mélyebbre kerülök én is a kígyó torkában. De a fékekről részletesebben majd legközelebb mesélek.

Hogy ellazuljak, kicseréltem a kuplung főhengerét. Találtam hozzá újat viszonylag jó áron a neten, a megérkezése után összementem hetven centire, úgy kényelmesen hozzá lehetett férni a műszerfal mögött a két rögzítőcsavarhoz. Mivel kisvártatva a kuplungcsövek is már végig be voltak kötve, gondoltam feltöltöm folyadékkal a rendszert, legyen olyan élmény is, hogy haladok előre. Két nap múlva arra lettem figyelmes, hogy enyhén szivárog a lőre a tartály alól… Persze, hiszen új. Eddig sok új cuccal megszívtam, úgyhogy rendeltem még egy újat. Nem a gyári ATE-t, mert azt aranyárban mérik, meg nem is nagyon találtam eladósorban sehol. Megérkezett a második példány egy másik gyártótól, úgyhogy újra összemehettem.

Új főhengerek, az egyik védőhálóval. Itt is minden változott a jövőben

Eltelt talán egy hónap is, mire megtapintottam valami nem odaillőt a biztonsági rongy fölött. Nem, a magyar igazság nem csaphat le… Kerítettem egy O-gyűrűt a polcról, és kicseréltem a tartály alattit, utána nem szivárgott. Ez az baszki, már az előzőnél is ezt kellett volna csinálnom, na mindegy. Eltelt pár hét, pont driftelni készültünk, úgyhogy nálam járt Bandi, és akkor már megtekintette a roncsot élőben. Én pedig megtekinthettem, hogy megint szivárog a lőre…

 - Óbaszki, hát nemrég cseréltem ki a tömítését egy újra a jó kis készletemből!
 - De azt ugye tudod, hogy ide nem jó akármilyen gyűrű, mert nem mindegyik bírja a fékfolyadékot?
 - Mi?
 - Mi?

Találtam a neten valahol egy új ATE példányt tartályostól és megrendeltem. Lehetett volna kapni felújítókészletet is biztos, amiben van rendes gyűrű, de már látni sem bírtam a fajtáját, legyen inkább olyan, mint a gyári volt. Azóta béke van, meg egyre erősebb szegényszag.

Új főhengerek, új tartályokkal

Ezt csak külön lehet kapni a fékhengerhez, NAGYON nem ingyen. Még szerencse, hogy elmebeteg vagyok, így megvettem

Női hang szólt a telefonban, elkészültek az első futómű elemei, csodásan megújultak. A kutyacsontok új szilentjei helyett kellett vennem másikakat, mert nem voltak méretpontosak, de túl messze jutottam az úton a meglepődéstől, már régóta semmin sem. Azon sem, hogy a stabilizátorhoz is kellett vennem másikakat, mert nem jó méretűt kaptam ehhez a példányhoz, variálhattak ezen hetente, hogy milyet használnak, de leginkább én nem mértem le előzőleg, hogy milyen kell pontosan. Összeraktam a futóművet, lefestettem az alsó lengőkart. A kutyacsontok felrakásánál és a torzió legyőzésénél már új káromkodásokat kellett megalkotni, szerencsére nem hallotta őket senki, aki feljegyezhette volna, így is elég vastag már ez a nem létező szótár. A kerékagyak kaptak új csapágyakat. Ám mikor utána megforgattam őket, borzalmas hangjuk volt. Mondjuk nem tudom, miért csodálkozom, hisz újak voltak... De mindkettő ugyanúgy, ez most komoly? Pislogtam kettőt, bőgtem kettőt, majd vettem két másik készletet, Koyo-t, és kicseréltem másodszorra… Még mindig kettő a régi olasz igazság, mert ezúttal tökéletes lett.

A gázpedál viszont egyből gyönyörű lett. Kapott minden sallangból is újat és visszakerült a helyére. Ahogyan a motor is, új hátsó motortartó bakkal, új oldalsó motortartó bakokkal, régi kollégákkal, másnap nélkül.

Elszaladt az idő, elég ebből mára. Ráadásul tartozom egy vallomással, sajnos átvertelek. Nem így terveztem az elején, de úgy tűnik, hogy most nem jutunk el addig, hogy elmeséljem, miért omlottam össze ezen cikk elején, mert addig még rengeteg dolog történt az autóval, és kifogyott a lap a Wordből. De aggodalomra semmi ok, a következő alkalommal egészen biztosan kiderül, és mivel a jármű még mindig itt van, én meg még mindig nem adtam fel, még az is lehet, hogy addig több átmeneti összeomlásról is beszámolhatok.

De volt egy másik vállalásom is, hogy megpróbálom megfejteni, miért éltet mégis ez a sok kín. Mert az az igazság, hogy hiába nem mentem vele szinte semmit, ez az autó egyre többet jelent nekem és jó, hogy itt foglalja a helyet. Persze túl azon, hogy nekem valamit mindig csinálnom kell, minden másodpercben, minden egyes nap, ébredéstől lefekvésig. Ez a dög kiválóan ki tudja tölteni a szabadidő egy részét, az üresjárati agyfordulat sem megy veszendőbe, mert aki csinált ilyet, az tudja, hogy amikor az ember nem csavarozza a hobbiautót a kis kezeivel, fejben ugyanúgy megteszi már jó előre. De, ami fontosabb, hogy ez az autó valójában én vagyok. Szeretem az ódon japán autókat, lenyűgöz a precizitásuk, de rájöttem, hogy ezzel a kotvánnyal tudok igazán azonosulni. Nem volt elkényeztetve, igazságtalanságban és megvetésben is volt része bőven, tele van félresikerült részletekkel, amik negatívan hatnak ki a működésére, de mégis itt van baszki. Nem érdekelnek a ráköltött milliók, nem érdekelnek a munkaórák, nem fontos, hogy el kellett adnom emiatt a vacak miatt is egy LS400-at. Ennek élnie kell, nemcsak léteznie. Ez beletelik sok időbe, de én már tudom, hogy meg fogja érni. Hitvány dolog egy emberi életet összehasonlítani egy tárggyal, de a saját életével az ember azt hiszem, kivételt tehet.

De hagyjuk is ezt a sok faszságot, mert van még bőven tennivaló, és így nem haladunk. Legközelebb innen folytatjuk:

Meg innen:

Már alig várom, mert akkor már nemcsak undorító, hanem csodálatosan szép részleteket is mutathatok végre.