Ha azt hitted, hogy eddig volt fárasztó a karácsonyod, tévedtél

2019. december 25. 09:26 - Matenak

christmas_car.jpg
Előre is elnézést kérek. Boldog karácsonyt!

Összegyűltek karácsony alkalmából, várják, hogy minden családtag megérkezzen, remélhetőleg olajozottan mennek majd a dolgok. Egyikük már rég úton van a fáért, elvitt magával egy 500-ast, bár az kevés lesz. S 2000 vajon megteszi? Buckás lesz így ez az út, bár erős a marok. Csak érjenek vissza gyertyagyújtásra, különben megy majd a puffogás.

Mindeközben a házban az öreg, fekete nagypapa a fordulatokkal teli életén mereng a sarokban, végigméri a családtagokat. A fiatalokat már bajosan tudja megkülönböztetni egymástól, gyakran elveszti a fókuszt is.

- Ki a’? – Mutat rá a sarokban álló szivarozóra, majd néz rá kérdőn a mellette állóra.
- Jaj, papa, azt a hét meg a nyolcát, nem kell azt neked tudni! Én nem kedvelem annyira őt.
- Mercedes, édes csillagom, ennek örülök, mert nem szimpatikus nekem sem azzal a négy karikával az orrában. Meg eleve olyan agresszíven néz, tartsd magad távol tőle.

Merci odébbáll, untatja őt már, hogy a vénségek egyfolytában csak ütemtelenül kattognak. Állíthatna magán az öreg, de nem tud sajnos, és elég defektes már szegény. Hozzá legközelebb csak Robin áll, annak meg nincs ki a négy kereke. Kimenni sem érdemes, mert ott csak az oroszok csúszkálnak a hóban, és Bob, a macska forgolódik vígan egy kisebb árokban. A pajtában pár musztáng mellett egy tehén eregeti a gázt, körülötte elég sok a bogár. Ha jól látja, akkor még az asztralógus német rokon is kint van és épp az oroszlán csillagképet nézi elbűvölten. Közben megérkeztek a rokonok Amerikából, akik a meglehetősen nagy étvágyukról híresek, de mások is megnézik a tepsiket. Maverick is várja már őket az asztalnál egy partira, Lolita egyből beszáll.

25660113_1426062160824273_702189248554745733_n.jpg

Christine néni halkan vartyog magában. Látja, hogy a fiatalabbak némelyike nem bír magával, teljesen fel vannak pörögve. Rá is szól a csaholó Hacsikra, hogy fejezzék már be a vinnyogást, nyugodtan játsszanak. Alapjáraton persze nincs velük semmi gond, de ritka köztük már az olyan, amelyik nem keveredett huligánok közé. Fiatalabb korában persze ő is csinált csintalanságokat, de végül csak kikupálódott. De ezek a rohadt kölykök már mások. Főleg a legfiatalabb generáció, akiktől egyáltalán nincs felvillanyozva. Ott van például az a Tesla gyerek. Hát hogy lehet így kimenni az utcára? Látszik rajta a tükör hiánya, el is van hízva, bár nem vallja be magának sem. Bezzeg az ötvenes években még vasakarattal győzött az elegancia és a stílus!

Carina mindeközben megvetően nyugtázza, hogy megjött Romeo, természetesen órákkal megkésve, és nem hozta el magával Giuliát, pedig 159-szer meg lett beszélve. A japán hölgy nem bírja az efféle megbízhatatlanságot, megkeresi inkább a kis Szuzit, vele jól megértik egymást, leihatják magukat a sárga földig. Közben belefut a kölykökbe, Tesla láthatóan megint nem bírt magával, éjszakába nyúló rendezvényen vett részt előző este és eléggé össze van törve. Persze utána ment még megállás nélkül a parádézás hajnalig, nem csoda, hogy ki van merülve. Ezeknek a mai fiataloknak már hangjuk sincs, ettől meglehetősen unalmasnak tűnnek. Bezzeg ő a kora ellenére a mai napig beindul a legkisebb birizgálásra. Ezek meg egy kalandosabb este után délig döglenek, mire képesek lesznek egyáltalán megmozdulni. Sebaj, ezt az ezüstbe öltözött, arrogáns kölyköt is majd egyszer talán utoléri a karma!

dsf.jpg

A fiatalok felvillanyozva ácsorognak, bárhol szívesebben lennének, mint a vénségek között. Ezeknek a járkáló múzeumoknak már a szaguk sem jó, ráadásul sosem képesek csendben maradni, állandóan morognak. Egészségtelenül táplálkoznak, és mindig van valami bajuk, állandó törődést igényelnek. Mindegy, egyszer az évben kibírják a vendégeskedést, elvégre karácsony van, bár ez a több napon át tartó rokonozás eléggé kiszipolyozza őket. Gyertyagyújtás nem érdekli egyiket sem, másra sem vágynak, mint hogy csapna inkább beléjük a villám. Főleg a téli.

Végre megérkezett a fa a maga valójában, pedig lehetne akár iFa is. Nem annyira áramvonalas, ha ezt egy istennő látná, valószínűleg úgy nézne rá, mint aki citromba harapott. A befaragás nehézkesen megy, ez a törzs talán sosem kop el. Fel is megy némelyekben a pumpa. Az ajándékozás előtt ideje kitölteni az italokat, melyből fel kellett tankolni bőven, hisz szegény Bözsinek hírhedten nagyok a veséi. Van persze szokás szerint más rokon is, aki felönt a garatra, amikor pedig megkérdezik, hogy miért, csak annyit képes felelni, hogy hámmer. Szerencsére nagy a vizes blokk.

featured-image-2308.jpg

Estét ütött már a szent kvarcóra, Merci lekapcsol egy állólámpát és meggyújtja a csillagszórót. Halk kürtszó harsan, megcsillan egy talizmán, és kibontásra kerülnek az ajándékok. Szép szőnyegek kerülnek elő, illatos parfümök szaga száll a levegőben. Nagy a kapkodás, de Lóri engedi, hogy más bontsa ki neki a sirállyal díszített dobozát. Egy újabb kondenzátor jól jön majd. Valaki más bőrfotelt kapott, bár a legtöbben a levegőnek is örülnek. Együtt vannak, összeköti a rokonságot közös sorsuk, és a közös céljuk, hogy másokat boldoggá tehessenek. Meglehet, hogy már sokan fantomként és szellemként vannak csak köztük, a jelenlévők mégis élvezik egymás társaságát. Tudják, hogy nem tarthat ez örökké, és bár egyikük sem tökéletes, a legfontosabb, hogy mindegyiküket lehet valamiért szeretni.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csipszer.blog.hu/api/trackback/id/tr3815365358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szkotti 2019.12.26. 10:00:29

Hú haver, erre rápihentél rendesen! :o)

Viszont KKÜ, és BÚÉK, jövőre is várom az ilyen, és ehhez hasonló írásokat!

zkakuszi 2019.12.26. 13:08:31

@Szkotti: na végre valaki, aki ki tudja fejezni az érzelmeit :)

amenta 2019.12.26. 16:28:37

Nem tudom hogy milyen tudatmódosító szerekkel élsz, de én is kérek belőle!
süti beállítások módosítása