Az autóépítés állítólag olyan, mint a háború, három dolog kell hozzá: Pénz, pénz, pénz. Persze aki benne van az ilyesmiben, az tudja, hogy ez egy baromság, a pénz a legkevesebbet teszi hozzá a boldoguláshoz. Ritka autók életben tartásához inkább kapcsolatok kellenek. Ezt még a magamfajta is tudja, aki ebben a mocsárban épp csak a felszínen küzd, abba meg inkább bele sem merek gondolni, hogy az alján lévő világban - ahol az igazán ritka veteránokkal zsonglőrködnek - miként képesek szert tenni egy jobbos düznire, vagy egy kacsos guzmóra a százéves autó futóművéhez. Vagy egy bingyóra az utastérben, amit három ember képes elkészíteni az egész univerzumban. Ilyen esetekben a pénz csak úgy van, de nem mérvadó. Az viszont szerencse, hogy az ilyen kis ország nagyon kis közösségeket rejt, és ösztönös, hogy ha egy kis csoport osztozik a bajban, hisz mindenki ugyanabban a kórban szenved, akkor segítik egymást. Így keveredtem bele abba a szituációba, hogy egy nem létező alkatrész került a kezeimbe. Pontosabban kezdjük azzal, amikor kapásból két képtelenségért nyújtottam át képtelenül kevés forintot.

Az egész ott kezdődött, hogy itt. Amikor felújítottam a hátsó nyergeket, akkor vettem észre, hogy a fékdugókat kezdi visszavenni a természet. Ilyen volt:

 
Láttunk már rosszabbat, olyat is láttunk már, amit anyag híján nem is láttunk, de én nem akartam megvárni, hogy egy dugattyút a fény felé tartva hunyorognom kelljen. Elkezdtem utánajárni, hol lehet ilyet kapni. Bontottan természetesen nincs, nem is adta volna el nekem senki akármennyiért sem, mert a Toyota csakis az AE86-hoz csinált ilyen dugót. Új ára 60E forint, de nem valószínű, hogy valaha megérkezik, a rendszerben ugyanis úgy szerepel, hogy vagy van, vagy nincs. Még ha lettem is volna annyira kialvatlan, hogy kifizessek ennyit, hiába. Ez nem a celebek majomvilága, a pénz itt néha semmi. Bár páran jelezték, hogy ilyet biztos legyárt bármikor egy esztergályos, fél kézzel akárki seggében, miközben piruettet jár egy félig megszelídített örvös medvével, és dajkálja unokáját. De ez lehetetlen volt, mutatom, hogy miért:

A Hacsinál ugyanazt a dugattyút mozgatja a kézifék mechanikusan, mint a lábifék hidraulikusan. A kialvatlanság nem kerülte el a tervezőket sem, ugye. Ezért egy menetes szárra kell feltekerni a féknyeregben, na de nézz rá arra a menetre. Meg ugye nem mindegy a hossza. És ha mindez nem volna elég, ez a menetes rész még mozog is, elforgatható kis mértékben jobbra-balra a dugeszban. Na, ezt add oda az Esztergályos Lacikának, Józsinak, Pistinek, hogy akkor holnapra lesszíves. Aztán menekülj, mielőtt saját magadat találod forogni a gépen és csikorog koponyádon a homokélű.

Kérdezni viszont mindig megéri, pláne, ha tudjuk, kinél érdemes. Felvetettem hát a problémát annál a nem akárkinél, aki legutóbb az amerikából rendeltnél nagyságrendekkel jobb NCRCA-kat gyártotta le nekem. Ez ugyan azokhoz az alukrumplikhoz képest űrhajókba való alkatrészek, de láttam én már meggyfán pókot, karón varjút, szőkénél diplomát. Jött is kisvártatva a válasz, hogy tegyünk egy próbát, megnézi, hogy miről lenne szó. Ezzel örömittas problémát kellett megoldani, mert kivenni nem akartam a dugót, tehát szereznem kellett egy mintát, amit leadhatok. Nemadomeldekölcsönadomneked AE86 Zoli át is nyújtott nekem egyet, amit továbbnyújtottam. Hamarosan jött a válasz, hogy oké, csináljuk, vigyem a dugóimat. Néztem is nagyot, és örömmel adtam le a holmikat, addig meg bakokon nyugodott a jármű. Nem aggódtam, de azért kicsit izgultam, pláne, hogy kiderült, a régi dugattyúkat soha nem látom viszont, az új életek néha a régiek helyére születhetnek csak meg. Szét kellett roncsolni őket a menetes szárukért, ami nem is csoda, mert ez a dugó aztán tényleg nem csak egy üreges fémpohár. Rugó (!) van benne, meg csapágy (!) is. Egy fékdugattyúban... Lehet, hogy te már hallottál ilyenről, de én aligha, nézzük is meg közösen:

Közben még kaptam ilyen képet is, tehát különösen biztos voltam benne, hogy jó kezekben van az ügy.

Úgy emlékszem, hogy maximum két hét alatt meg is kaptam az új példányokat, amik mellett a gyáriak csak szánalmas kínai vackok, amiket már új korukban is ki kellett volna dobni. Ezek az újak ugyanis százszor jobb anyagból készültek, rozsdamentes, saválló, életálló, halálálló, vagyis már megvan az a két alkatrész, ami még akkor is teljes pompájában fog létezni, ha már minden más elporladt körülöttük. Nem mondom el, hogy mennyi pénzbe kerültek, mert már így is tuti a pokolra fogok jutni, amiért nem adtam háromszor annyi borravalót, mint amit kért érte a művész. Mindenesetre ezúton is köszönöm neki!

Balra a Zolitól kapott minta, jobbra a két csillogó, vadi új érték

Azon pedig szabadon el lehet morfondírozni, hogy mi a rossebért ennyire bonyolult ez az alkatrész. A menetes szár, amire feltekerjük a dugattyút, az fix, tehát csak tengelyirányban jár ki-be. A dugattyúnak a teteje viszont nem véletlenül ilyen kialakítású, az árkok arra szolgálnak, hogy azok egyikébe menjen bele a fékbetéten lévő kis fémbütyök, tehát a dugó sem foroghat el. Én azt gyanítom, hogy pont ezért mozdulhat el belül a menetes rész a dugattyúban, hogy ha behúzom a kézit egy kanos kanyar bejáratánál, és menetes száron kitolom a dugattyút, akkor ne a fékbetétet feszítse nem kívánt irányba, hanem inkább a belseje engedjen. Ugyanez érvényes arra is, amikor kopik a fékbetét, és egyre kijjebb kerül a féknyeregből. De tényleg nem gondolkodtam el ezen mélyen még hónapok alatt sem, várom a megfejtéseket, hadd tanulhassunk.

És ha már pótolhatatlan kincsekről van szó, lássunk sok apróságot, amiket megkapott még a jármű az utóbbi időkben. Sok dolog zavart, ezekből sikerült nem keveset eliminálni, hogy minél szebb állapotú autót próbáljak meg tönkretenni minden drift edzés alkalmával. Kezdjük a beltérrel.

A műszeregység előtti plexi már két helyen el volt törve. Nagyon idegesített, mivel ettől úgy nézett ki ez a 34 éves autó, mint egy 34 éves autó. Újonnan már nem lehet ilyet kapni, úgyhogy megpróbáltam a bontott vonalat erőltetni, reménykedve, hogy egyáltalán bárkitől be lehet ilyet szerezni anélkül, hogy az egész óracsoportot meg kéne vennem. Az efféle utak mindig egy irányba indulnak, AE86 Zoli felé. Viszont akkor már arra is rá akartam kérdezni, hogy van –e egy középső kerete is a műszerfalhoz, mert az enyémben már szét van faragva, az előző olajhőmérőt oda rakta be az előző gazdi. Én viszont átköltöztettem a tavasszal, így lett ez egy felesleges, rút odú.

Nem szó szerinti idézetek, mert AE86 Zoltán ennél nagyságrendekkel finomabb ember, de nem érünk rá.
Vannak ilyenjeid csilliókért? Várj, megnézem. Ja vannak, csilliókért. Mondjuk a plexi karcos, mint a dög, de neked jó lesz, a keret meg nem is kerül csillióba, hadd örüljél a farkadnak. Még választhatsz is két plexi közül, az egyik rohadt karcos, a másik kurva karcos, parancsolj.

A saját már két helyen is törött volt, nagyon zavart

Kiválasztottam a kurvára karcost, mert az nem volt elrepedve sehol. Majd elvittem kedvenc autókozmetikusomhoz, hogy próbáljon meg vele valamit kezdeni. Külön felhívtam rá a figyelmet, hogy ez egy pótolhatatlan műtárgy, és három nyugdíjast is ki kellett érte rabolnom, mire ő jelezte, hogy a munkadíj is ennek megfelelő lesz. Nem hazudott. Van még mit tanulnom az életről!
De a plexi csodás lett, a keretet is beszereltem a helyére, ehhez csak az egész műszerfalat kellett szétbombázni.

A teljesen karcmentessé tett plexi megy épp a helyére

És ha már odabent romboltam, kicseréltem a csillárt, mert a búra egyszerűen elporladt. Szerencsére szorgos kínaiak csinálnak ilyenből példányokat, teljesen méretpontosak, és nem fog tőlük lángba borulni az autó, tök jó minőség, és legalább olcsó is volt.
Mindez megérte, így most máris nem 34 évesnek tűnik a dög, csak maximum 33,8-nak. Egy kis bankszámlahorpadást ez teljesen megért, vagyis őőő… Hagyjuk.

Ugyanekkor történt, hogy megkértem AE86 Zolit, hallgassa már meg a hangját ennek a szarnak, mert szerintem szar. Fordulaton kicsit kelepel, valahol nem jó a kipufogó a leömlőnél, mert onnan hallik. Álltában beindítottam a járművet, és Zoli fél másodperc után meg is köszönte a lehetőséget, ne is adjak gázt, mert ez úgy szar, ahogy van. Nem a motor, az jó, de valahol nagyon szelel a leömlő. Javasolta, hogy először húzzak csak a csavarokon, hátha valamelyik kilazult, és annél a tömítésnél lő mellé a motor. Hazaértem, hagytam lehűlni az „erőművet”, majd nekiestem a tizennégyessel. Hitetlenkedve tekergettem a középső csavart, azt hittem el van törve, amikor már négy teljes fordulatnál jártam. De végül megszorult. Jött a többi csavar, ugyanezzel a sorssal. Atyaég, csoda, hogy nem esett le az egész kipufogó…

Amit a leömlőhöz adtak tömítést ,elég hamar nem tömített már semmit

Ezután jobb lett a hang, de nem az igazi, egyértelmű lett, hogy új tömítés kell ide. Vettem is, gyárit, mert nem akartam mindenféle utángyártott akármivel szarakodni, mellesleg ez volt a leggyorsabban elérhető. Az ára is nagyon barátságos. Nem használtam pasztát, mert lehet, hogy akik felrakták a kipufogót, pont ezzel követtek el hibát, de mikor levettem a leömlőt, egyértelmű volt, hogy ami tömítést a leömlőhöz adtak Amerikából, az csak a kukának megfelelő. Miután mindent összeraktam, beindítottam a motort és elélveztem. Azóta is folyamatosan. A hatezer feletti, gázelvételkor felharsanó durrogásokat ezzel elvesztettem, de jobb ez így, majd visszakapom a hangot egyszer a megfelelő végről, ha valamikor kinyittatom a rendszert tisztesen.

És ha már ennyi melót kiadtam másoknak, gondoltam elvégzek valamit én is. A szelepfedelek nagyon randák voltak már, rájuk fért egy felújítás, hogy a motornak tényleg ékkövei legyenek, mert jelen állapotukban egy nyestfészek csak feldobta volna a megjelenést. Elszántan mentem a festékboltba, hőálló ilyen, hőálló olyan, ilyen csiszolópapír, meg amolyan, kikevert kék festék (!) pár betű miatt, csomó pénz elköltése után készen álltam a melóra. Nekiveselkedtem, majd egy hét múlva át is vehettem a csodásan felújított fedeleket a fényezőnél. Mentségemre legyen mondva, hogy… Na mindegy, nem véletlenül külön szakma ez.

Voltak

Lettek

A szelepfedél csavarjainak is elkeltek már az új tömítések

Egy újabb kiadós kiadás volt már csak hátra, ez pedig a hátsó gumikéder, mert zavart, hogy nem ér körbe rendesen. És ott persze mosások alkalmával be is ázott. Nem mintha gyakran mosogatnám ezt, mert a faluszépe-választás tizenhetedik helyezettje sem várhatja a fürdéstől a megváltást, de azért néha nem árt leseperni a gumiport. Eddig valami akármi volt ott, biztos, hogy nem ide született. Utángyártott felejtős, mert nincs, és bontott? Haha.
Besétáltam megszokott módon a Toyotához, és már rakták is alám a névre szóló vödrömet a fejéshez. Ilyen esetekben örülni kell, hogy egyáltalán volt mit megvásárolni, örömmel illesztettem helyére a példányt. Majd némileg kisebb örömmel kezdtem el helyére állítgatni a csomagtartó fedelét, mert le kellett venni hozzá. Döbbenetes egyébként a súlya, most már értem, miért szokták lecserélni műanyagra. Lehet, hogy egyszer benevezek rá, de persze csak azután, hogy a már hónapok óta a sarokban heverő két első sárvédő a helyére került.

Elég gagyi volt már a bent lévő kéder, sok szempontból megérett a cserére

Rengeteget változott már a motortér a nálam eltöltött idő során, ilyen volt:

És ilyen lett:

Történt még pár apróság, de hagyjuk, mert itt mindig van valami. Az ülést azért nagy öröm, hogy sikerült meghegesztetni, mert az utasok hánykolódását már nem bírta tovább a vén vasszerkezet. Imádom a vidéki életet, mert kereken semmibe került ez a művelet. A kerevet viszont csodás, annyira masszív lett, hogy most a saját oldalamat érzem tőle gagyinak. Mindegy, egyelőre jó lesz, és még azt is ki fogja bírni, amikor Veszprémben, szeptember 23-án megkapja az ide-oda lendülő húsomat a III. Toyota-Lexus sportautó találkozón.

A szlalomra nem neveztem, de indulni fogok. A jótékonysági autóztatás résztvevője leszek, mert többek közt én is kaptam felkérést, amire örömmel mondtunk igent mindannyian. Tehát hozzám hasonló perverzek némi pénzért (amit nyilván nem én kapok, hanem egy gyermekeket szolgáló szervezet) beülhetnek akár ebbe a büdös, zajos dögbe is, és közösen imádkozhatunk, hogy ne fogjunk padkát. (Persze lesznek ott majd izgalmasabb autók is, amikbe be lehet csüccsenni) Elvileg nem ártana emiatt viselkednem, de sajnos szinte biztos vagyok benne, hogy le fog szállni a vörös köd. Ha így is lesz, legalább a beltérben enyhítheti majd az új, kínai fényforrás, és boldogan nyomkodhatják az új dugók a féktárcsákat a kézicincáláskor, miközben az összes hang a kipufogó végén jön majd ki. És ha tényleg reccsen valami, a tréleren ugyanúgy fog tömíteni a gumikéder, és büszkén csillog majd a szelepfedél.

Addig is, valaki igazán elmondhatná, hogy miért találtam a 8 mm-es benzincsőben annyi összegyűrt szigszalagot, hogy azóta sem értem, mi hajtotta az autót... De annyival nem érem be, hogy az autóberhelés csupa meglepetés, mert azt eddig is tudtam ám.