Éjszakai műszak

2015. december 27. 11:38 - Matenak

2014 tavaszán írtam meg az első novellaszerű firkálmányomat, amit most közszemlére bocsátanék, mert hát miért is ne, esetleg alkalmas lehet pár perc befektetésével az aktuális bejglikómát kiheverni. Az ihletet az egyik videoklip legvégén látható jelenet adta, ami váratlanul eszembe jutott akkoriban. Nem mondom, hogy bárkivel megtörténhet, hisz ezt csak a fantázia szülte, de azért csak óvatosan a stoppolással...

hitchhikers_4c47d445852c0_hires.jpg
Éjfél is elmúlt. Az autó fényszóróinak fényében felsejlett egy férfi a város határától nem messze. Harlant eddig sosem hatotta meg egyetlen feltartott hüvelykujj sem, de még majdnem 70 kilométer volt hátra a munkahelyéig, a hideg októberi szél pedig kezdett feltámadni, autójának melegéért cserébe remélhetőleg majd elszórakoztatja őt a stoppos a más helyzetben annyira utált bájcsevegéssel.

Először enyhén fékezett csak, hogy szemügyre vehesse a ruházatot, de a férfi konszolidáltnak tűnt, látszólag nem fogja döglött macska szagával beteríteni az utasteret. Ezután erősebben rátaposott a középső pedálra, közben a belső tükör féklámpák pirosával megfestett képén figyelte, ahogy megkönnyebbüléssel vegyes örömmel az arcán közelít leendő utastársa. Az ajtókat bezárta, épp mielőtt a kéz mohón feltárhatta volna a nyílást, így csalódottan koppant a felső holtponton a kilincs. A kívülről érkező kérdő tekintetet lassan beengedte a lehúzódó ablak egy halk zümmögés kíséretében.
- Jó estét! Minden csontja átfagyott már, vagy akad még, amivel be tud szállni? – kérdezte az ismeretlent.
- Megoldom, ha megengedi! Nem megyek messze, megköszönném, ha elvinne.
Magas férfi, enyhe borostával, drágának tűnő kabátban. Az ajtó zárja nem diszkrét kattanással kinyílt, a végig a kilincsen feszülő ujjak pedig rögvest feltárták az autó belterét.
- Pattanjon be! Bár nem tűnik úgy, mint aki megfagy, de nem venném szívemre, ha sokáig itt kéne posztolnia, errefelé kevés autó jár ilyenkor. – Hallatszott az önkéntelenül kitörő kedvesség Harlanból.
- Köszönöm uram, nagyra értékelem kedvességét!
Az idegen behuppant a mélyen lévő ülésbe, amit rögtön kérdés nélkül hátratolt, majd elkezdte kisimítani öltözékéből és hajából a szelet. Harlan sebességbe tette a váltókart és lassan adagolt gázzal visszatért az útra, miközben hallotta, ahogy újdonsült utasa beköti az övet. Nem vette ezt a bizalmatlanság jelének, habár ő szinte sosem kötötte be magát, kényelmetlennek találta, ami miatt az asszony mindig veszekszik vele. Ha ő ül ott mellette, akkor kénytelen a béke kedvéért megtenni, de mindig is gyűlölte ezt a hevedert, úgy érzi, mintha kalodában ülne, nem pedig a saját autójában. Különben is, egy rokona régebben csak azért maradt életben, mert nem kötötte be magát és így kirepülhetett a tengelye körül forgó autóból és ugye a statisztikának az ember kevésbé képes hinni, ha az ellenkezőjét igazolja az élet az ember közvetlen környezetében. És mivel az asszony most otthon van, ő pedig épp a munkahelyére tart a szomszéd városba, élvezi a szabadságot.
- Merrefelé tart? – Kérdezte Harlan, mert úgy látta, hogy emberére önmagától nem igazán fog rájönni a szóroham, ami miatt pedig felvette.
- Csak a következő városba.
- Látja, véletlenek nincsenek, én is épp oda tartok, ha nem haragszik, mindannyiunk érdekében nyugis tempóban vonulnék, nem szeretek sötétben száguldozni.
- Nem zavar, magam is jobban biztonságban érzem magam, ha nem egy felelőtlen őrült mellett kell ülnöm. Ja, egyébként Todd a nevem. – Nyújtotta kezét sofőrje felé.
- Harlan volnék, örvendek a szerencsének. – Fogadta a felé nyújtott jobbot.
Időközben majdnem felvette a legnagyobb megengedett sebességet, de inkább alatta szokott maradni kicsivel, pihentetőbb volt fizikailag és szellemileg is, ha a biztonságra utazik. Régebben gyakran megbüntették gyorshajtásért, de aztán belátta, hogy ezek a szabályok nemcsak a pénzbehajtást, hanem az ő érdekeit is szolgálják. Benzinből is kevesebb fogy, márpedig most igazán szükség van a pénzre, az asszonnyal nemrégiben vágtak bele a lakásvásárlásba, a mai kor rabigájába hajtva fejüket, hitelre, ráadásul gyereket is terveznek. Hihetetlen, hogy milyen sebesen elteltek az eddigi közösen eltöltött éveik, még emlékszik, amikor először szólt hozzá a suliban, gyönyörű, szerény lány vo….
- Semmi okod nincs arra, hogy örvendj.
Az új vendég hangja felrázta a merengésből, egyúttal a hallott hangsúly elemi erővel szegezte figyelmét az anyósülésen ülő férfira. Nem biztos benne, hogy jól értette, amit hall, muszáj leellenőriznie.
- Parancsolsz? – Tegezett vissza önkéntelenül.
- Jól hallottad. Egyelőre nem parancsolok és végig csak kérni fogok, ha szépen engedelmeskedsz.
A meglepetés ereje megborzongatta Harlan egész testét, erre csak rásegített a fémes klattyanás, amit eddig csak a tévéje hangszóróin keresztül hallott, de így sem tudta félreérteni. Már csak azért sem, mert egy pillanattal később Todd kihúzta jobb kezét a kabátjának zsebéből, ujjai pedig egy épp csőre töltött pisztoly fémtestét fonták körbe. Harlan próbált az útra figyelni, de közben mégis meg kellett osztania figyelmét, jobb szeme sarkából észlelte, amint a fegyver kényelembe helyeződik a stoppos combján, és rászegeződik. Nyugtalanságában érezte, kérdeznie kell, beszéltetni a bűnözőt, mindig ezt hallja a tévében, hogy időt kell nyerni. Mindeközben agyán átsuhant a komikus gondolat, hogy azért vette fel Toddot, hogy éberen tartsa vezetés közben és úgy tűnik, ezt a feladatát még túl is teljesítette.
- Mit akarsz tőlem?
- Elmondom a szabályokat, de csakis egyszer, úgyhogy jól figyelj. Nem lassítasz, folyamatosan tartod a jelenlegi tempót, ismerem az utat, alig kanyarog, szinte végig egyenes és még legalább 70 km a következő város. Ha beletaposol bármi miatt a fékbe, vagy mással próbálkozol, belelövök a bal lábadba. Ha utána is akadékoskodsz, szétlövöm a fejed figyelmeztetés nélkül.
Harlant elöntötte az adrenalin, szíve elkezdte hevesen pumpálni a vért a testében, miközben a lélegzete is elakadt. Nem jött hang a torkára, de nem is kellett, mert szinte rögtön folytatta mondandóját a férfi.
- Csak azért ülök itt melletted, mert már nem mehetek Maryhez. – Harlant pedig ismét átjárta a döbbenet.
- Mary? – Kérdezte halk hangon, hitetlenkedve. - A feleségem? Ha netán rá gondolsz, akkor jó, ha tudod, más helyzetben most jól pofán vágnálak. – Próbálta leplezni meglepetését és félelmét egy visszatámadással.
- De most ez a helyzet van, te pedig nem keménykedsz, csak vezetsz, ha jót akarsz. Bár nem ámítalak, számodra ez az utazás nem érhet jó véget, de majd tudsz választani a rossz és a rosszabb között.
Nem kirabolni akarja – gondolta Harlan -, akkor már be sem szállt volna, ott helyben elrendezte volna, amikor megállt. Ráadásul nem hozta volna szóba a feleségét, ez valamilyen személyes ügy. De a kurva életbe, ha valakinek oka lenne idegeskedni, akkor az nem ő, hanem ez a nyomoronc, aki úgy tűnik, hogy Maryt, az ő nejét dugja. Immár a félelem mellé megérkezett vendégnek a düh is és közös erővel kezdték el egyre hevesebben sürgetni a szívét.
- Mary… Nehéz elképzelnem, hogy veled szűrte össze a levet. Tudod ezt bizonyítani bármivel, vagy csak szórakozol velem unalmadban?
Todd megrázkódott hirtelen a belőle kitörő nevetéstől, de nem úgy hangzott, mint aki jó viccet hall, hanem inkább, mint amit a szánalom kényszerített ki a testéből és ez még inkább felzaklatta Harlant.
- Gondoltam, hogy semmit nem vettél észre te szerencsétlen, pedig már másfél éve együtt vagyunk. Amikor te, mint épp most, elmentél éjszakai műszakodba, akkor én átruccantam szórakoztatni pár órát a finom testét. Neked is a kedvenced az a kis virág?
Tehát igaz, a rohadt életbe. Azt a tetoválást teázgatás közben nem lehet meglátni. De még a strandon sem, mert akkor is takarva van. Nem, ez az őrült valóban bejutott oda, ahol semmi keresnivalója, bár ezzel az asszony a jelek szerint nem értene egyet. Más helyzetben most nem látna a pipától, de úgy tűnik, hogy jelenleg mással is kell foglalkoznia, konkrétan a saját életével, mert egy fegyver azóta is kitartóan mered rá. Viszont nem hinné, hogy lelövi, hisz ő vezet, ha kinyírja, az élettelen teste nyilván rögvest behajítja mindkettőjüket az árokba, vagy egy szembejövő autóba. Ez a felismerés és a méreg együttese némileg felbátorította.
- És akkor most miért nem vagy ott, rózsát nyalogatni, te seggfej?
Ezúttal valóban őszinte nevetés tört fel Todd torkából, de a pisztoly csöve így sem volt hajlandó elmozdulni a vezetőülés irányából, habár kicsit belerázkódott a hahotázásba.
- Na végre, némi jelét mutatod a gondolkodásnak barátom. Mary mindig mondta, hogy nem vagy hülyegyerek, amiben én kételkedtem, tekintve, hogy szerintem sosem jöttél volna rá, mi zajlik a hátad mögött. De ezért a kérdésért beírhatsz egy piros pontot, elvégre tényleg, miért is itt rohadok melletted? – Tartott ezen a ponton a hatásszünetet, miközben kitartóan meredt Harlanra, hiába is várva másik kérdést. Csak egy sürgető és ideges tekintetet kapott.
- Nos, mert egy hónapja úgymond szakított velem, vagy mi a franc ez. Megsajnált téged és félt, hogy ha kiderül, akkor lelépsz, egyébként sem bírja nagyon a stresszt, ahogy észrevettem. De ha engem kérdezel, inkább attól félt, hogy ha ez megtörténik, akkor mehet vissza a szüleihez.
Ezen rögvest elmerengett egy pillanatra Harlan. Lehet benne valami, amikor Mary odaköltözött hozzá, akkor nagyon is érezte, hogy ezzel szinte el is menekíti a szüleitől, amiért nagyon hálás is volt neki a lány. Vagy legalábbis eddig a napig azt hitte. Könnyen el tudja képzelni, hogy retteg attól, ha vissza kell mennie hozzájuk. De már mindegy, most már így is, úgy is ez lesz a vége. Mármint, ha egyszer még hazajut az életben, hogy kiadhassa az útját. De most más dolga van, túl kell ezt élnie, gondolkodnia kell, ahhoz pedig egy dolog kell, idő.
- Tudja Mary, hogy itt vagy?
- Gondolod engedte volna, hogy ilyesmit tegyek? Különben sem értett volna egyet a szándékaimmal, én pedig őt soha nem tudnám bántani semmilyen formában sem. Most nyilván nem értesz ezzel egyet, de én egy jó ember vagyok, talán kicsit túlságosan is kényeztetem, akit megkedvelek.
- Mindjárt meghatódom…. – replikázott Harlan egy szempillantás alatt, miközben autója mohó falta a kilométereket alattuk.
- Nem várom el, hogy sajnálj, de én nagyon szeretem Maryt. Szerintem eleve nagyon rosszul tette, hogy hozzád ment, ha én bekerültem a képbe, az valószínűleg azt bizonyítja, hogy a helyzet őt sem elégítette ki. – Magabiztosságában ekkor rá sem nézett a párbeszéd másik képviselőjére.
- De mégis szakított veled ezek szerint.
- Igen, de csak udvariasságból, úgymond szánalomból, hidd el, hogy nem s…..
- És ha jól értem, ez téged elég váratlanul ért, mivel most valami rávett téged, hogy marha jó ötlet bekerülni az autómba és valami őrületes faszságot elkövetni.
Harlan érezte, hogy attól, hogy a szavába vágott, Todd kezdi felhúzni magát. Élvezte a helyzetet, de egyúttal kicsit kockázatosnak is érezte a taktikát, elvégre nem tudja, hogy kivel áll szemben, de úgy érezte, a dominencia jelenleg az ő térfelén áll és azzal közösen hergelik az ellenfelet. A pillanatnyi megnyugvás ráébresztette, hogy még mindig nem kapott választ egy rég feltett kérdésére.
- És különben is, mi a lófaszt akarsz?
- Hátrább az agarakkal, meg fogod tudni hamarosan, majd amikor én akarom. – Szólt Todd. – Gondoltam elmagyarázom, hogy engem nem lehet csak ú….
- Mit, pénzt, azt akarsz?! – Vágott közbe Harlan, a magához vett magabiztosságtól türelmetlenül.
- Nem, ahogy már sejthetted is, leszarom a pénzed, ha akartam volna, akkor már…
- Hát akkor mi a lófaszt akarsz baszd meg?! – Mérgében már a kormányra is rácsapott ütemesen, kétszer is. – Miért mereszted rám azt a kurva fegyvert, mit akarsz?
- ENGEM NEM LEHET CSAK ÚGY ELHAGYNI!!! – Süvöltötte tele a belteret Todd.
A pisztoly, ami eddig nyugalmasan a combon támaszkodott, mindeközben felemelkedett és a műszerfalon landolt a markolatának alja. Aztán még egyszer lesújtott és utána megint, míg a műszerfal ketté nem repedt egy halk roppanással.  Harlan elfehéredett ettől a megnyilvánulástól, ezúttal már biztos volt benne, hogy őrülttel áll szemben és ő épp a határait piszkálgatja. De mielőtt gondolatait rendezhette volna, hirtelen a fém vészjósló hidegét érezte a jobb halántékán.
- Még nem tudod, de hamarosan majd egyértelmű lesz számodra is, hogy nekem nincs mit vesztenem, úgyhogy ha kicsit is bölcs vagy, akkor nem húzol fel engem még egyszer... – Suttogta érces hangján a férfi - Akkor pofázol, ha kérdezlek, különben meg csak vezetsz. És soha többet ne vonj engem ilyenformán kérdőre, mert kilyukasztom a fejed, nem érdekelnek a következményei. Megértetted?
Harlan csak jelentőségteljesen biccentett, nem mert megszólalni sem, némán várta, hogy újdonsült ismerőse visszadőljön ülésében, számított rá, hogy úgyis előbb-utóbb most már közli szándékait. Eközben suhantak tovább az éjszakában, az autó fényszórójának csóvái késekként metszették ketté a sötétséget előttük.
- Most már úgyis ideje lenne megtudnod, hogy mi lesz veled, az biztos, hogy nem fogsz beérni a munkahelyedre, tehát ha ezen agonizáltál volna magadban, akkor már ne tedd.
Tényleg, a munkahelye. Meg is feledkezett már róla, hogy oda igyekszik, bár az elmúlt percekben aligha érdekelte volna a főnöke véleménye bármiről is ezen a világon.
- A lényeg az – folytatta Todd -, hogy én imádom Maryt. Nemcsak kufircolni jártam át hozzá, másfél év azért elégnek bizonyul ahhoz, hogy az emberben érzelmek fejlődjenek ki. Történetesen én beleszerettem, ezért mindig is idegesített a jelenléted, de Mary nem volt hajlandó téged elhagyni soha. – Harlan oldalra sandított és látta, hogy Todd egyik szemében elkezd fodrozódni a műszerfal derengése a nedvességtől. Jesszus, ez az ember tényleg szerelmes az ő feleségébe. Nem tudta, hogy ezt bóknak vegye -e, vagy ne, mindenesetre megértette a férfit. Mary áldott egy teremtés és bár soha nem tudta elképzelni róla, hogy ilyet tesz a háta mögött, Harlan nem lepődött meg, hogy odavan a nőért a férfi. Emlékszik még ő is, hogy milyen csodásak is voltak az első közös éveik, valószínűleg abban a számukra már soha vissza nem térő szenvedélyben volt része másfél évig most Toddnak.
- Én viszont ezt nem fogadom el! – A dühödt és hangos mondat megijesztette Harlant. – Próbálkoztam, kérleltem, hogy ne vessen véget ennek az egésznek, reménykedtem benne, hogy ő is egyszer úgy fogja érezni, hogy az én oldalamon boldogabb lehetne. De egy idő után rájöttem, hogy erre már nincs esély és minél inkább erőltetem, annál inkább elzárkózik. Nagyon el voltam keseredve, még az öngyilkosság gondolata is foglalkoztatott, érted?
Faszért nem próbáltad meg, gondolta Harlan.
- De belegondoltam, hogy azzal csak jót tennék nektek, hisz eltűnnék az életetekből szó szerint szőröstül-bőröstül. És az megoldás lenne számomra? Én fekszek a föld alatt, ti meg boldogan élitek életeteket? Hát egy nagy lófaszt barátom, engem nem olyan fából faragtak. Úgyhogy szépen kitaláltam a tutit. Először is gyorsíts egy kicsit, mert ahogy látom vesztettél a tempóból. És ne feledkezz meg a szabályokról, amiket elmondtam az elején.
Harlan kicsit belelépett a gázba, hogy autója ismét elérje a megengedett legnagyobb sebesség környékét. Kíváncsiságát nem tudta és nem is akarta leplezni, megszólalni ugyan nem mert, de sokatmondó pillantást vetett Toddra, biztosítva arról, hogy emlékszik még a fékezésmentes haladás törvényére, egyúttal mondja már el, hogy mit akar tőle.
- Az én életem üres Mary nélkül már egy ideje és nem akarom így folytatni... De amint említettem, nem tudom hagyni, hogy ti meg felhőtlenül turbékoljatok tovább. Így hát elmondom mi lesz. – Ekkor elemelte testét a háttámlától és hátát az ajtónak vetette, hogy Harlan épp szemben legyen a látómezejében, egyúttal a fegyvert is biztosabb kézzel megmarkolva szegezte egyenesen őrá.
- Neki fogsz menni szépen az első szembejövő kamionnak.
Harlan tudatának ez annyira képtelen mondat volt, hogy a megdöbbenés is elkerülte, helyette feltört belőle egy hitetlenkedés szülte apró röhögés. Most már biztos, hogy ez az ember itt mellette megőrült.
- Mi van? Még ha lennék is olyan hülye, hogy megtegyem, abba te is beledöglenél. Miért tennék én ilyet egyáltalán? – Mondta Toddnak tompa fahangon, arcán egy apró mosollyal, amit a szülők szoktak használni az értetlen gyerekükkel.
- Azt hittem egyértelművé tettem eddig, hogy az nem érdekel, ha meghalok. Az már jobban idegesítene, ha csak én pusztulnék meg, de egy kamion egészen biztosan megtenné a hatását mindkettőnkre nézve, így az lesz a legjobb megoldás.
- Félre is ránthatnám a kormányt akár ebben a pillanatban. Akkor csak az árokban kötünk ki és megúszhatnám. – Próbálkozott Harlan, miközben rá is pillantott Toddra.
- Figyelj ide te szerencsétlen, mert úgy látom nem érted. Te mindenképp meg fogsz ma halni ebben az autóban. Ha fékezel, akkor ugyebár lelőlek. Mivel nem érdekel, ha én is meghalok, ezért sejtheted, hogy megteszem, maximum nem egyszerre halunk meg, hanem én még átélem, ahogy a holttested belevezet engem is  az árokba, de ha netán túlélném, még mindig megölhetem magam. Ugyanez érvényes arra is, ha szándékosan belehajtasz az árokba, annyi időm biztos lesz, hogy lelőjelek. Ráadásul még ha nem is ölnélek meg, a fékezésen kívül bármelyik próbálkozásod számodra a biztos halált jelenti. Tudod –e, hogy miért?
Harlant elöntötte a félelem, mert tudta a választ... Mosolya rögvest, pánikszerű gyorsasággal eltűnt arcáról. A biztonsági öv. Az a kurva alkatrész, amit soha nem volt hajlandó bekötni, most felfoghatatlanul sokat jelentene a helyzetében, ha használta volna. Emlékezett rá az agya zegzugából, hogy mit fog látni, de óhatatlanul is elfordította fejét az anyósülés felé, megpillantva, hogy Todd bezzeg be van kötve és már vissza is ült az ülésbe egyenes háttal, demonstrálva az iskolákban oktatott biztonságos pozíciót. Arcán felöltött egy nyugalmat összetörő vigyort, kacsintással pedig jelezte Harlannak, hogy minden gondolatát hallja.
- Úgy van, látom felfogtad a helyzeted. Ne hidd, hogy ez a részlet véletlen volna, bármikor láttalak, sosem voltál bekötve, tudtam, hogy most sem leszel. Mindig is egy nagyképű pojáca voltál, ennek köszönheted, hogy az orrodig sem láttál másfél évig, majd most rájössz, hogy nem vagy halhatatlan. De bárhogy is, gondolj bele. A kérésem elég gáláns megoldás a helyzetedre, hisz így legalább magaddal ránthatsz a halálba, míg minden más variációban te húzod a rövidebbet.
Úristen, ez tényleg komolyan gondolja ezt a baromságot – sejlett fel Harlanban. Ráadásul egyelőre semmi fogást nem is talál az elméletén, de ha továbbra is ilyen stressz alatt lesz tartva, nem is biztos, hogy fog. Le kell nyugodnia és valamiképpen időt nyernie. De ekkor csak még inkább felzaklatta a felismerés, hogy nem ő osztja be az idejét, hiszen nem tudja, mikor jön szembe a nyergesvontató, amire Todd fel akarja kenni, mint egy nyamvadt bogarat. Ráadásul éber az átkozott, szinte sosem veszi le a szemét róla, érzi a tekintetét folyamatosan, de ezt meg is erősíti a periférikus látómezeje.
- Ha pedig netán azon kezdenél el morfondírozni – folytatta Todd -, hogy bekötöd magad, gondolkozz el, melyik gyorsabb: Nekem meghúzni a ravaszt, vagy neked előrecibálni a kapkodástól ráadásul örökké elakadó övet. Egy kamion ellen úgysem ér semmit, törődj bele a sorsodba, mindkettőnknek könnyebb lesz úgy.
Időközben nagyritkán feltűnt egy-egy szembejövő autó, de az ő sávjukban nem haladt senki sem előttük, sem mögöttük. Harlannak megállás nélkül pörgött az agya, nem is igazán figyelt most a vérszomjas új ismerősére. Igaza van a rohadéknak, túl sok ideig tartana bekötnie az övét, úgyhogy erről a mentsváráról harc nélkül lemondhat. Az egyetlen lehetőségnek azt látja, ha megpróbálja kicsavarni a fegyvert a kezéből. Nem sok esélyt látott erre, hiszen ő egy átlagosnál talán kisebb és gyengébb testalkatú egyén, Todd viszont egy magas és izomrostoktól hemzsegő testű embernek látszott. Hiába, Mary nyilvánvalóan használati tárgyként tekintett erre az emberre, akkor meg már olyat választott, aki annak is néz ki. Mindenesetre választhatott volna egy olyat, akinek agya is van, akkor talán nem merülne fel a lehetőség, hogy özvegyet csinál magából idő előtt – gondolta magában és ettől akaratlanul is elvigyorodott.
- Mi a poén? – kérdezte őszinte érdeklődéssel a hangjában a fegyveres.
- Ne törődj vele. Miből gondolod, hogy egyáltalán jön majd szembe teherautó a következő városig?
- Folyamatosan megpróbálsz lebecsülni engem, ez nagy hiba. Elterveztem ezt az egészet, tudom azt is, hogy ezen az útszakaszon ez idő tájt viszonylag gyakran megfordulnak kamionok. Sokszor végigmentem ezen az úton ilyenkor és megnéztem magamnak.
Ezen a ponton elvette tekintetét Harlanról, és az utat nézte, ugyanazon okból kifolyólag, amiért a másik pedig kővé dermedt félelmében.
- Tudod, hogy mit kell tenned, ne okozz csalódást. – Figyelmeztetett Todd jelentőségteljesen nyugodt hangsúllyal.
Hosszú egyenes szakasz közepén jártak, a távolban egy enyhe ívű jobbkanyar, aminek rejtekéből éppen előbújtak a személyautókra jellemző fénycsóvák, de ezúttal halványan derengett onnan pár méter magasságban még pár kisebb jelzőfény is, ami egyértelművé tette, hogy a lehetséges végzetük közelít. Harlan ránézett arra, akitől az élet játékában eddig a legnagyobb sakkot kapta, hogy megpróbáljon leolvasni arcáról érzelmeket, de elszánt tekintetet kapott csak válaszul. Most kell cselekednie, vagy lehet, hogy többé már soha nem fog tudni. Hiába nagyobb és erősebb nála a vetélytársa, az adrenalin pezsgése a testében meg tudja sokszorozni erejét. Még mindig engedelmesen tartotta a tempót, miközben egyre nagyobb fénykörök világították meg őket reflektorokként, mint akik épp fellépnek a porondra. Színpadon is érezte magát Harlan, csak itt az egyetlen jutalom, amit kaphat, nem taps, hanem a saját élete.
- A rossz sávban vagy te idióta! Azonnal menj a másikba, vagy kinyírlak! – Pumpálta még feljebb a vérnyomását Todd vérszomjas üvöltése, miközben fel is ült merev tartásban az ülésében és közelebb helyezte fegyverét Harlan fejéhez. Mindig is beosztott volt világ életében, az ellenkezést már gyermekkorában elfojtották benne, így akaratlanul is elkezdte áthúzni autóját a másik sávba. Todd le nem vette szemét a másikról, ujjai továbbra is elfehéredve szorították a pisztoly testét. Az immáron teljesen szemből érkező fénycsóvák elkezdték felvenni az autó utasainak szívverését, a hivatásos sofőr a fénykürtöt használva figyelmeztet a veszélyre a távolból. Ahogyan egyre inkább vészjósló közelségbe kerül a tizennyolc kerekű végzete, Harlan elszánt cselekvésre szánja el magát, hisz az életösztönét ő nem tudja legyőzni, ahogyan ez nyilván sikerült megannyi nap gyakorlása és felkészülés árán utastársának.
Szinte a klisészerűen utolsó előtti pillanatban bal karjával elkezdi megtekerni a kormányt, így elkezd kitérni a kamion elől, vissza a saját sávjába, ezzel pontosan egy időben jobb karját erején túl megfeszítve Todd felé emeli, szándéka szerint elkapja a fegyvert markoló kezet, ezzel várhatóan nem tud neki ártani addig, amíg biztonsággal lefékez a saját sávjában.
Váratlanul gyors reakció a válasz, a fegyvert tartó jobb kar villámgyorsan kitér a támadás elől, vele tökéletes ritmusban a balja pedig elemi erővel teríti be Harlan arcát, miközben a kamion elhasít mellettük, a maga előtt tolt levegő pedig megremegtetni az autót. A fájdalomtól egy pillanatra megszédül, de reflexei éberek maradnak, és az úton tartja a járművet, fogai között érzi a vér fémes ízét a szájában, jobb combjára pedig Todd feszül rá, ezzel szabályozva a gázpedált a rajta felejtett lábával.
- SZEDD ÖSSZE MAGAD BASZD MEG! – Hallotta, miközben újabb adag fájdalmat kapott az arcába. Az autó mindeközben haladt tovább a sávjában, immáron kicsit gyorsabban is a megengedett tempónál. Harlan kisvártatva összeszedte magát, nyugtázta, hogy még mindig lélegzik, de oldalra pillantva felfogta, hogy a veszély nem múlt el korántsem, ott ül mellette. Todd fogvicsorgatva meredt rá, ha bika lett volna, komikusan nagy füstöt eregetett volna kitágult orrlyukaiból.
- Ezt elbasztad barátom. – Mondta összeszorított fogai közül hörgő hangon Todd- Tudod, hogy mi következik most.
Mielőtt még Harlan előkereshette volna túlpörgött agyának zegzugaiból a célzás mibenlétét, a fegyver fülsiketítő robajjal lépett működésbe a kis térben, elviselhetetlen fájdalmat okozva bal combjában. Felüvöltött az ismeretlen érzéstől, ami szinte kettéhasította agyának fájdalomközpontját. Reflexeinek engedelmeskedve odakapott lábához mindkét karjával, tekintete pedig fátyolos lett a szemeibe szökkenő nedvességtől. Pár másodperc múlva, ami számára inkább tűnt éveknek, sikerült újra visszanyernie önuralmát és felfognia, hogy tulajdonképpen egy autó vezetőülésében ül. Mikor odakapott a kormányhoz (alaposan össze is vérezve azt), látta, hogy az éhes puma reflexével veszi el a volánról a fegyvert is tartó jobbját Todd, azzal egyidőben a másikat pedig elemeli az ő gázpedált nyomó lábáról és hátrahúzódik egészen az ajtóig. Kvázi vezetett helyettem, amíg összekaptam magam – nyugtázta meglepetten Harlan.
- A kurva anyád, meglőttél! – Üvöltötte dühében.
- Megszegted a szabályokat, számíthattál rá te fasz. Ha még egyszer előfordul, a másik lábad következik. Így még tudsz vezetni, de úgy már lehetetlen lenne, úgyhogy ez volt az utolsó dobásod.
Bal lábából dőlt a vér, kórházba lehetetlen kerülnie. Harlanban egyre komolyabban felmerült a lehetőség, hogy valóban itt fogja halálát lelni az autójában egy elszánt elmebeteg mellett. Ez egyre inkább elkeserítette, miközben suhantak tovább az éjszakában, ágyékával egyre inkább érezve, hogy a saját vérében ül. Aminek a mennyisége egyre inkább növekszik. Halványan emlékezett rá valahonnan, hogy nagyjából egy liter az, amit még elvisel az ember vérveszteségként, utána gondok jönnek. Nem tudta, hogy mennyinél jár pillanatnyilag, de az biztos, hogy mivel a sebe kezeletlen fog maradni, el fogja érni előbb-utóbb. Akkor pedig mi következik? Eszméletvesztés mindenképpen, vagyis csak addig tud cselekedni, utána felveszi egy öntudatlan húshalom formáját, ami egy vezetőülésben ülve nem túl előnyös. Nem kockáztathatja meg, hogy egy ártatlan emberrel ütközzön eszméletlenül, ha valakinek ártani akar ezen a bolygón, az itt ül mellette. Aki eltökélte, hogy öngyilkos lesz és őt is magával akarja rántani a pokolba. Nem, nem engedheti, hogy véghezvihesse a tervét, el kell vennie tőle ezt az örömöt, minden áron.
Pont akkor támadt egy ötlete, amikor a következő kamion összetéveszthetetlen fényei tűntek fel a látómezejében.

Todd visszaült rendesen az ülésébe, de fejét Harlan felé fordítva továbbra is kitartóan figyelt, miközben az elkezdte áthúzni autóját a szembejövő teherautó sávjába.
- Na látod, okos fiú vagy. Már nem sok van hátra, nyugi, gyors halál lesz, neked meg már úgyis mindegy. – Suttogta.
- Rohadj meg, te ostoba gyilkos barom.
A teherautó sofőrje ezúttal is a fénykürt használatával figyelmeztetett, de most a légkürtök hangjai is belehasítottak az éjszaka csendjébe. Harlan kivárt. Azt nem akarta, hogy a sofőr netán elkezdjen kitérni, még előtte kell akcióba lépnie, ezzel talán meg tudja akadályozni, hogy rajta kívül más is esetleges áldozattá váljon, ez esetben a kamion vezetője. Beletaposott a gázba, fokozva az autó sebességét amennyire csak lehetséges. Mikor már alig ötven méter választotta el őket a biztos haláltól, Harlan elkezdte vérehajtani a tervét villámgyorsan. Nem volt valami biztos terv, de ezt látta már egyetlen esélyének a túlélésre, ennél pedig még fontosabbnak tartotta, hogy a sorsa semmiképpen sem úgy alakuljon, ahogy Todd eltervezte. Tönkre akarta tenni a szórakozását. Koncentrálnia kell, végrehajtani tervét a megfelelő sorrendben, amit kitalált.
Minden megmaradt erejét és koncentrációkészségét összeszedve elengedte a kormányt, jobb kezével hirtelen lenyúlt Todd övének csatjához és benyomta a piros gobot, utána rögvest felfelé lökve az övet, ami elkezdett felszaladni a teljesen megdöbbent arcú férfi testén. Ezzel egy időben bal kezével megnyomta az anyósülés oldali ablak vezérlőgombját a vezetőoldali ajtó kárpitján elhelyezett panelen és hálát adott a sorsnak, hogy nem kell lenyomva tartania, egyetlen gombnyomás elég ahhoz, hogy teljesen lemenjen az ablak, ami elkezdett engedelmeskedni halk zümmögés kíséretében, a bezúduló friss levegő pedig szinte arcon vágta mindegyiküket, miközben Harlan elrántotta a kormányt a saját sávja felé. Toddnak a meglepettségtől még hang sem jött ki a torkán, a nem kalkulált események sodró lendülete most kifogott rajta. Fejét még el tudta fordítani Harlan felé, akivel épp el tudták kapni egymás tekintetét. Ezúttal fordult a kocka, a megdöbbent és az elszánt arcok felcserélődtek.
Az autó jobb első kereke mindeközben elérte az út szélét, azon túl pedig az enyhe lejtésű árok felett elvesztette a talajt és a levegőben folytatta útját, amíg tompa puffanással földet nem ért a kocsiszekrény orrának jobb oldala, ezzel egy időben a bent ülők leszíjazatlan teste elszabadult a kis térben. Harlan érezte, amint feje letöri a belső tükröt és azon keresztül halad elemi erővel a szélvédő felé, mielőtt az autó elkezdett forogni a tengelye körül.
Aztán elsötétült a világ.

Nem tudja mennyi ideig lehetett eszméletlen, de valószínűleg nem sokáig. Zörejre lett figyelmes, mivel a kocsi 10 éve a tulajdonában van, így rögtön felismerte a hangot, ami a külső kilincs rángatását jelentette, de nem nyílt az ajtó. Egyik sem.
- Hé, jól van? Él még? Szólaljon meg!
Harlan ennyire fáradtnak és legyengültnek még soha nem érezte magát, egyetlen hangot sem tudott kiadni magából válaszként a kamion sofőrjének, aki nemrég még majdnem a gyilkosa volt. A kerekeit ég felé mutató autó tetőkárpitján feküdt, de a kormány furcsán távolinak tűnt. Ekkor döbbent rá, hogy a hátsó üléssor van felette, valószínűleg elég sokat foroghatott a kocsi a bennük ülők testével, egyfajta hatalmas mosógépként, mielőtt a jelenlegi nyugalmi állapotba nem került. Fájt a lélegzés, nyilván több bordája is eltört, egyik karja maga alá gyűrve, a meglőtt bal lába pedig csúnyán eltört, lábszára a comjának oldalával párhuzamosan hevert, mintha Harlan egy sarokba bedobott rongybaba lett volna. Nem tudta mozgatni végtagjait, úgyhogy a felismerés átfutott az agyán, hogy valószínűleg a gerince sem maradt egyben. De muszáj volt ellenőriznie valamit, ezért minden erejét megfeszítve megpróbálta fejét kicsit elfordítani, ami pár másodperc múlva sikerrel is járt.
- A kurva életbe, ezek szerint él! – hallotta a sofőr nikotintól megtépázott hangját - Tartson ki, úton a segítség!
De jelen pillanatban nem a saját állapota érdekelte, hanem az őrülté, aki miatt ebbe a helyzetbe került, őt kereste pásztázó tekintetével, míg meg nem látta a testet. Legalábbis a lábakat, amikre rátekeredett a biztonsági öv, póráznak tűnve így. A test többi része pedig nem volt látható, mert az autó azon nyugodott, eltakarva azt.
A balesetnél Todd teste is elszabadult és a lehúzott ablak nem tudta megállítani, azon keresztül a centrifugális erő kitépte az autóból, de a lábaiba beleakadó öv nem engedte teljesen kirepülni, így nyilván az autó többször is átfordulhatott rajta. Harlan önkéntelenül elmosolyodott. Hát sikerült, túlélte a gyilkosát. Még akkor is kitartóan rajta maradt arcán az öröm, amikor pár perc múltán utolsó gondolatként kitöltötte elméjét Mary, aki bár nem tudott róla, de így átkísérhette férjét a túlvilágra.

Mary Ackerman otthon ült a fürdőszobában és a kontrollcsík mellett megjelenő másik vonalat nézte. Öröm járta át, hisz már egy ideje próbálkoznak férjével, Harlannal, hogy kapcsolatukra felkerüljön koronaként egy gyermek. Bár magát egyáltalán nem érezte királynőnek, mert jó ideig kettős életet élt. De ez már a múlt, hisz mióta eltökélten próbálkoznak a a természettől behajtani a nekik járó gyereket, kiadta szeretője útját. Fájt neki, hisz Todd szórakoztató volt, kedves, szenvedélyes, tökéletes ellentéte a férjének testileg, lelkileg, de tudta, hogy tilosban jár. Bár nem félt a lebukástól, mert a férfi tökéletesen megbízhatónak bizonyult, még ha kezdetben nehezen is akarta tudomásul venni, hogy innentől vége, de Mary nem kockáztathatta meg, hogy netán ne a férjétől legyen utóda, az kiborítaná őt is, szüleit is és nyilván véget érne a házassága. Todd nem igazán férjnek való jelenség, így nyilvánvalóan magára maradna a gyerekkel, azt pedig semmiképp sem akarná.
Mostanában viszont érezte, hogy valami nincs rendben a testével, így amikor ma este Harlan kilépett a házból, hogy bemenjen dolgozni, Mary előkereste táskájából a napokban megvásárolt tesztet és kipróbálta, gyanúja pedig beigazolódott. Elképzelte, hogy milyen boldog lesz ettől a férje, amikor hazatérvén ezzel fogja szembesíteni. Hirtelen ötlettől vezérelve eldöntötte, fokoznia kéne a hangulatot még valamivel, hogy megpecsételhessék ezt az emlékezetes napot számukra. Felállt, a tesztet beletette egy zacskóba, de nem dobta ki, hisz majd még szüksége lesz rá, hogy megmutathassa Harlannak.
Elindult az ágya felé, a vekkert beállította, hogy a férje hazaérkezése előtt egy órával felébressze. Miután elhelyezkedett a paplan alatt és lekapcsolta az éjjeliszekrényen lévő lámpát, elgondolkodott, hogy milyen ruhában várja férjét az ajtóban. Combfixet már úgyis rég vett fel, van neki pár szexis fűzőszettje is, amiket szintén nem mostanában látott Harlan. Már csak azt kellett eldöntenie, hogy milyen színűt vegyen magára és a megoldás ringatta álomba.
A fekete lesz a legalkalmasabb.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csipszer.blog.hu/api/trackback/id/tr768201850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.