Az elmúlás négykerekű romantikája

2015. június 28. 20:41 - Matenak

Rustwood from Jon Pedersen on Vimeo.

Az elmúlás engem mindig is lenyűgözött, legyen szó az élet bármely területéről. Egyrészt azért, mert a születéssel ellentétben, ez egy elkerülhetetlen dolog. Abortálni lehetséges, halhatatlannak lenni nem. Négy kerékre levetítve úgy értendő ez, hogy ha valamit nem tervezünk meg soha, akkor nem is valósul meg, de ha már elkészült, egyúttal elkerülhetetlenül bevégeztetett. Vigyázhatsz bármilyen autóra bármilyen módon, szabályozott páratartalmú fóliasátorban tárolhatod, akkor is előbb-utóbb nem marad belőle semmi. Ugyanis közbejön a milliónyi megúszható faktoron kívül a végső, ami ellen nem tehet az autó, sem az autóbuzi, egy elmúlás, ami az örök életűnek szánt tárgy sorsát is rögtön megpecsételi. A tulajdonos halála.
Ideális esetben van utód és ő is kedveli az autókat, de olyan eset ritkább, mint a hajam, hogy a fiú ugyanazt az autót kedvelje, mint a faterja, legyen az bármilyen is. Ez teljesen természetes dolog, a rivalizálás nem a középiskola udvarának kerítései közt fejlődik ki, hanem annak alfája és omegája (höhö) a családi fészken belül már elkezd megszületni az ösztön által. Nem véletlenül olvasható hirdetésekben gyakran a „hagyatékból eladó” frázis…
Patika állapotban megőrzött Ladák kerülnek a piacra fillérekért, karcmentes Escort pöffeszkedik a murván amott a másik kereskedésben, ahol megvették százért, mert senki másnak nem kellett. Amit azelőtt a széltől is óvtak, az bekerül a vadonba, ahol teljesen magára marad. Eleinte még lehet, hogy rálel egy lelkes műértő, de később szinte elkerülhetetlenül kőműves brigádok égetik ki a kárpitot a legolcsóbb cigaretta parazsával, vagy válik célpontjává friss jogsis, tesztoszterontól elnehezült lábú csávók martalékává, esetleg egyből a roncstelepre vezet az útja.
Évtizedekkel azelőtt a vágyak netovábbját jelentette, megannyi éven át összespórolt pénz átadását követően került tulajdonosához, később pedig már nem lesz több egy halom ócskavasnál. Ez biztos, mint a… halál. Megeshet, hogy összetörik és viszi magával a gazdi életét is, de enélkül is borítékolható az elmúlás, vagy egyben ragadja el magával a rozsda, vagy pedig szétbontják, és darabokban éri utol a vég az egyes alkatrészeket. Lehet, hogy gyorsan, de az is lehet, hogy lassan, elnyújtva a romantikáig a haláltusát. Ahogyan az egyik kedvenc videómban, amiben valószínűleg egy roncstelep látható, amit idővel elkezdett bekebelezni a természet, csillapíthatatlan étvágyának apró kielégülését fák alkotta kordonnal zárva el a kíváncsi szemek elől… Gyönyörű autók válnak a természet áldozatává, tárgyak, amiket sok-sok évvel ezelőtt még rajongásig imádtak, szexnek szaga és gyermekkacaj töltötte be utasterüket, a mostanra rozsda által kilyuggatott karosszériájuk pedig azelőtt kilométerek ezrein keresztül hasította a levegőt, csillogó színekbe burkolózva. És bárhogy is, de még most is szépek.
Néha fura belegondolni, hogy mennyi a közös vonás autó és ember között, ugyanis mi is erre a sorsa fogunk jutni. Amikor meghalunk, élünk majd tovább mások emlékeiben, és mikor a legutolsó ember is elalszik örökre, aki minket ismert, akkor lesz igazán végünk... Marad majd utánunk pár fénykép, amit illendőségből nem dobnak ki még évtizedekig, de már senki nem fogja tudni felidézni nevetésünket, idézni kedvenc szófordulatainkat. A természet pedig méltatlanul hamar beledobja testünket az élet körforgásába.
Az élet néhol elvesz, máshol visszaad, autónál az emlékek vesznek el hamar, de a testük sokkal tovább fennmarad. Akár évszázadokig is eltarthat, mire a Föld teljesen bekebelez egy több tonnás fémtestet, addig viszont megajándékozza az elmúlás romantikus bájával, rengeteg időt adva nekünk arra, hogy elképzeljük történetüket.
Nézzük őket közösen, és merengj el velem együtt, hogy vajon mi minden történhetett velük, attól kezdve, hogy borostás arcú munkások összerakták őket, majd végül idekerültek a végső nyughelyükre, ahol a moha lomhán benőtte északi felüket. És ne feledkezzünk meg arról, hogy amíg az embert már semmi nem hozhatja vissza a földalatti dobozból, sem a hamvakat tartalmazó kübliből, addig ezeknek az autóknak még mindig van esélyük a túlélésre.
Üvegtelenné vált tekintetükön látszik, hogy még ők is bíznak. Én drukkolok nekik és az összes hasonló sorstársuknak!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csipszer.blog.hu/api/trackback/id/tr627581144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

selgir 2015.06.29. 09:01:23

őszintén szólva az utakon szívesebben látnám őket... ha meg a seggem alatt lenne egy, akkor pláne :D