Az autóépítkezés valójában nagyrészt rombolásból áll. Nincs is ezzel bajom, amíg meg tudom oldani a zúzást és az építést is csavarkulccsal, de multiméter jellemzően csak rémálmaimban kerül az életembe. Viszont most új műszereket akartam beépíteni, amiket hiába ütögettem csavarhúzóval, nem akartak működni. És ha már embert kell kerítenem a feladatra, akkor gondoltam nézzen át más vezetékeket is, és szedjünk ki minden szigszalagos megoldást, mert fostam, hogy az előző tulajok hevenyészett kötögetéseitől egyszer rám gyullad az autó. Ki volna alkalmas a feladatra? Nos, az előző tulajnak eredetileg pont ez a szakmája, az autóvillamosság, és mivel hét évig volt nála a Hacsi, egy kicsit négykerekű susztercipő vált a kocsiból. Mivel az én lelkem kellően gennyes, plusz a Karma is hívogatóan kacsintgatott, felkértem hát őt, Sanyit a műveletekre. Megérte, több szempontból is.

Nem először járt már nálam azóta, hogy rámsózta ezt a krehácsot. Ő villanyozta fel a múltkor az elektromos ventilátorokat, és mivel rendes csávó, rögtön segít mindig, mert tudja, hogy én az áramot csak vezetni tudom. Valószínűleg a mostani műveletek végére már azt kívánta, hogy tegyem is meg, de ne rohanjunk ennyire előre. Kezdjük inkább a közepén.

Van az AE86-ban gyárilag is olajnyomásmérő, de az csak egy bimetálos kis cucc, nem túl megbízható visszajelzéssel. Márpedig az olajnyomást nyomon kell követni, ha ez a motor csapágyas lesz, ki is lehet dobni a kukába, mert ezt a főtengelyt képtelenség felújítani, egy alapméretes árát pedig lélegeztetőgépekben mérik, már ha szökőévente eladnak egyet. Úgyhogy egy rendes olajnyomás műszer elengedhetetlen, de szerettem volna, ha gyári is megmarad, már hozzászokott a szemem. Vagyis egy olajszűrő alatti adapterből kellett venni a jelet, de ott a nagy bumszli olajgombák nem férnek el a Hacsiban. Viszont a drága órákhoz kis kompakt méretű gomba jár, csillió forintért vettem is egy ilyen alkalmatosságot. Akkor már harmonizáljon vele az olajhőmérő is, tehát azt is vettem egyet, ugyanúgy Depo Racing-et, de egy olcsóbb kiadást, ami nekem így is drága persze. Meg legyen akkor már egy vízhőfokmérő is. Mikor kifizettem őket, sejtettem, hogy meghülyültem. Amikor elkezdtem a szenzorokat beépíteni, akkor már biztos is voltam benne.

Nem akartam gagyi adaptert venni, ezért rendeltem Amerikából egy szépen megmunkált darabot a GlowShift-től. Majd véletlenül tönkretettem. Mármint ez tényleg olyan, mintha az ember egy fakockát rontana el, de nekem sikerült. Ez még az új műszerek megrendelése előtt történt, úgyhogy az órák mellé rendeltem egy újabb adaptert, ezúttal sem gagyit. Megkaptam a csomagot, és persze kiderült, hogy egy Kínai adaptert küldtek, nem azt, amit rendeltem... Visszáruzásra már nincs lehetőség, mert egy hét múlva bevetés, kénytelen voltam ezt felhasználni. Persze a reklamációt megtettem. Kína megtalálja hozzád az utat, ha akarod, ha nem.

Adtam Loctite menetrögzítőt a szenzoroknak (180 fokig hőálló, tökéletes), és finoman bekentem még a fejek alatt is pasztával, hogy tuti ne eresszék az olajat. Majd elgurult a gyógyszer, és biztos, ami biztos alapon kívülről jól körbetaknyoltam a szenzorokat az adapterrel való találkozásuknál. Nem szép, de hát én sem vagyok az. Úgysem látszik majd egyáltalán, viszont fontos, hogy ne eressze az olajat még véletlenül sem. A beépítés tök egyszerű volt, olajszűrő le, alatta az olajhűtő adaptere le, alatta a szendvicsadaptert pedig kicseréltem erre az újra, benne az új szenzorokkal. Majd mehetett össze az egész. A buktatókkal most nem fárasztanám a nagyérdeműt, legyen elég annyi, hogy a garázs előtt párszor elhaladó macska tanult néhány új káromkodást.

A vízhőfok szenzorához rendeltem egy közdarabot még régebben. A Hacsi vízcsöve 31mm belső átmérőjű, de természetesen ilyen méretben nem létezik ez a közdarab, úgyhogy azt csináltam, mint a múltkor, vettem 32 milliméterest. Azzal nem számoltam, hogy időközben Kínában a 30 milliméter lett az új 32. Mindegy, tulajdonképpen ez is megfelel, de elkönyveltem, hogy néha internetről rendelni olyan, mint a menzán ebédelni, lehetnek elképzeléseink, de nem rajtunk múlik, hogy mit kapunk.

Pont 32 milliméter!

A vízcsőben már két szenzor is van

Végül könnyedén beépítettem a szenzort, bár előtte elvittem egy esztergályoshoz az adaptert, hogy menjen végig a meneten, biztos, ami biztos. Majd Loctite tőmítőzsinórt tettem a szenzorra (130 fokig jó, tehát bőven megteszi), ami annyira jó cucc, hogy csak ajánlani tudom. A teflonszalagnál bűvészkedni kell, hogy mekkora mennyiség a jó, itt nincs ilyesmi, már kevés is elég, tényleg frankó. Jöhetett T. Sándor!

Már előzőleg felmértük, hogy mikre lesz szükség, ezeket ő feljegyezte a halálfejes noteszába, majd rockzenét húzva maga után elviharzott. Utána még leveleztünk, kértem, hogy a gyári időórát kapjam vissza áramilag, és az jegyezze meg az időt akkor is, ha lecsapom az áramtalanítót. Nem is váratott sokat magára a válasz, melyben fel lettem kérve, hogy basszam meg a világot, hisz eddig is így volt, csak a felméréskor kikötötte, mert akkor meg azt mondtam. Nekem most tényleg ilyen szinten tudnom kéne, hogy mit beszélek? Durva.

Ki ilyen jegyzetfüzettel jár, unalmas lélek nem lehet

Sándor taktikai eldőlés közben

A felmérés során már kicsit szétborítottuk a műszerfalat, de mire eljött a műszerek bekötésének ideje, addigra kikaptam az egészet kompletten. Vigyorogva vártam, hogy begördüljön a fekete IS200, benne hősünkkel, aki boldogan vetette alá magát az elégtételnek. Megtárgyaltuk előre, hogy a szigszalagokat kiírtjuk, szép forrasztásokkal váltjuk ki, mesterségünk címere pedig a zsugorcső. Mindez érvényes persze az új műszerek bekötéseire is. Ami fölös vezetéket találunk, azt pedig kidobjuk. Volt feladat tehát bőven. Kicsit aggódhattam is a végkifejletet illetően, mert Liverpool meccs volt mindeközben, amit velem ellentétben Sanyi nem szar le, és érzékeltette is, hogy neki most nem itt kéne lennie. Megható pillanat volt, pláne, amikor én viszontjeleztem, hogy ha ki is kapnak azok a nyálpermetszóró falábúak, ez ne hagyja őt megtörni.

Sanyi cselekvés közben

A szenzoroktól szépen bevezettük a vezetékeket a beltérbe, a tűzfalat nem bántva, nem furkáltunk, elvégre úriemberek vagyunk. Már meglévő bevezetéseket használtunk, mint a nagyok. A beltérben felizzott eztán a páka, én meg boldog tudatlansággal szemléltem az eseményeket. Nem igazán tudtam, hogy Sándorunk hogy ért bármit is abból a gólyafészekből, amibe belegabalyodott, de jobb ilyenkor még nem parázni. Ezt a helyzetet megkönnyítette, hogy időközben befutott egy cimbi, karjaiban dajkálva pár doboz sört. Innentől befejeztem a nézést, és megkezdtem a vedelést. Sanyi jelezte a rá jellemző finomsággal, hogy nem is baj, ha nem düllesztem ott a szemeimet, úgyis épp értelmetlen a létem. Mire már erejét vette rajtam a delírium, Sándor kiugrott az autóból, mint egy reumás csiga, és közölte, hogy kész! Mármint nem ő, hanem a mű. A Liverpool döntetlent hozott ki közben, ami állítólag tré, mert valami megyenyolc csapattal játszottak. Reméltem, hogy ez nem hagy nyomot az autómban, de lett légyen bármi, csak derüljön ki.

A teszt! Nem úgy néz ki, mintha minden rendben volna, pedig de

Odatántorogtam, néztem egy nevetőst, mert a színes fészek nekem nem azt jelenti elsőre, hogy kész, de én ugyebár azt sem tudom, hogy melyik az eleje az áramnak. De csak az első próbának az ideje jött el, szépítkezni ráérünk később is, de dugjuk rá az órákat, aztán valami lesz. Rácsatlakoztattuk, amit rá kell, visszaraktam a gyári műszeregységet is, hogy azon is követhessem az eseményeket. Pöcc-röff, a műszerek rögtön életre keltek, a környéken minden paraszt megvakult, mert először fickándoznak picit a mutatók, majd elmennek a maxig, pittyeg is az olajnyomásmérő. Minden indításkor látványosan bekalibrálják magukat, és tényleg jól néznek ki. Hagytuk bemelegedni a motort, minden műszer szépen végezte a dolgát, a lakótelep pedig valószínűleg tiszta szívből gyűlölt minden túráztatáskor. Miután megállapítottuk, hogy minden csodálatos, Sanyi közölte, hogy akkor ő innentől kezdve szarik rám, a balekra, akire rámelegítette ezt a méregdrága fost, én meg átnyújtottam neki a tálca sört. Terveimmel ellentétben kicsit ugyan meg lett már tépázva az a készlet eddigre, de nem én tehetek róla, hanem a sors. Majd kipótolom később, bizonyára lesz itt még villanyos feladat. Mondjuk azt nem gondoltam volna, hogy ez már másnap reggel bekövetkezik.

Másnapos állapotok 7:15-kor

Reggel nyolc előtt bőven már az autóban csavarozgattam vissza a műszerfalat. Teljesen boldog másnapomat éltem egészen addig, amíg ki nem derült, a vezetékek rövidek a vízhőfok mérő órájáig. Hívtam nyolckor Sanyit, mire kiderült, hogy ő is pont hívni akart. Ő azért, hogy a testnek a vezetékét kicserélje valami masszívabbra, vagy mifene, én meg ugye azért, amiért. Jött is, majd kisvártatva ment, mert nem találta a zsugorcsövet. Aztán jött, zsugorcsövetlenül. Most akkor elmenjen az Obiba, vagy szigszalag? Eddigre már megtörtem, legyen a szalag. Majd lebuktam, mert gyorskötöző híján szigetelőszalaggal tettem rendet a vezetékek közt, meg is kaptam az arcba, hogy ennek alkalmazása csak tőle nem jó, mi?
True dat.

Kis idő múlva meg lettek toldva a vezetékek, forrasztgatások persze nem lettek elspórolva, de szigszalaggal lettek borítva. Már majdnem minden kész volt, mikor Sanyi megtalálta a zsugorcsövet a beltérben, mely körülménytől meghökkentően ízletes kijelentésre szánta el magát:

Az is kurva, aki sosem baszott!

Word.

Megjelent vállamon a kisördög, aki biztatott, hogy cseréltessem most ki a szigszalagokat, de aztán megjelent a másik vállamon Sándor, izzó pákát a halántékomhoz tartva, úgyhogy végül elvetettem a gonosz tervet. Mikor kész lett mindennel, megbeszéltük, hogy még vannak vezetékek, amik kívánják a törődést, például a kürthöz vezető meghágott madzagok, meg a fényszórókhoz menő hínársodronyok. De első az idegrendszer, majd máskor megoldjuk. Eztán ismét magamra hagyott, kipergetve irányomba pár kavicsot a Lukszus hátulsó kerekeivel.

Innentől már csak a műszerfal visszaberhelése volt hátra. Apropó, miért van az, hogy ha valamit szétszedünk, szinte biztos, hogy összerakás után maradni fog pár csavar? Nyilvánvaló volt, hogy ez lesz, kíváncsian vártam, hány csavar marad majd meg, miután azt hiszem, hogy mindet visszaraktam. A műszerfal visszarakása elég nagy cumi, pláne ha valaki úgy csinálja, mint én. Két lépés előre, egy vissza, egy oldalra. Így azért eltartott egy darabig, de elég hamar kiderült, hogy az olajnyomásmérő nem jó ott ,ahova szántam. A hőfokmérők mentek klasszikus módon a szellőzők helyére, az olajnyomásmérőt pedig először kívülre szántam, de nem volt szívem megfúrni a műszerfalat. Úgyhogy a műszeregység belső oldalára tettem, felülre, hogy ne takarjon ki semmi fontos infót, és alatta még láthatom a benzinszintet is. Csak amikor ezt kitaláltam, még nem volt az autóban kormány... 

Itt már leköltöztettem a műszert a benzinszintjelző elé

Pont teljesen kitakarta a karima. Most valahogy nem volt kedvem újra kiszedni a műszerfalat, hogy furkálgassak, inkább lejjebb raktam átmenetileg a műszert. Így csak ha alánézek oldalról, akkor látom a benzinszintet, de annyi baj legyen, az úgyis csak tippeli a valóságot. Néha még erre sem veszi a fáradtságot, inkább kifekszik menet közben, úgyhogy tökmindegy. Sajnos elkerülhetetlen lesz, hogy kívülre rakjam az olajnyomás cuccot és kilyuggassam a műszerfalat, de nem gond, az enyém, ki van fizetve. A próbakör alatt minden oké volt, ütöttem-vágtam-rúgtam az autót, minden szépen mért. Miután visszatértem a bázisra, csináltam egy gagyi kis videót is a műszerekről, ami egyúttal megmagyarázza, hogy miért nem lesz itt vlog. De valami tán látszik:

Egyszer megálltam előtte menet közben, hogy csináljak fotót, meg megnézzem a motorteret, hogy tényleg nem ereszt továbbra sem semmi, ekkor észrevehettem, hogy a géptető nyitó kallantyúját nem raktam vissza a helyére. Konkrétan beépítettem egy oldalsó elem alá véletlenül. Úgyhogy visszatérés a garázshoz, és ismét térdre az autónál, de hát ez a helyénvaló póz ilyenkor, ugye.

Mindenesetre tényleg úgy néz ki, hogy minden jó lett, bár öt csavar megmaradt az összerakás után. Ezek szerint ha még tízszer szétszedem az autót, akkor elfogy belőle az összes kötőelem, óvatosnak kell lennem. Sanyi kapott pár sört a második fordulónál is, mert találtam még otthon, bár jelezte, hogy szeszkazánt csinálok belőle a végén, de megegyeztünk, hogy az nem baj, mert sokat lehet ugyan inni, de eleget sosem. Most egyelőre így marad a jármű, ahogy van, nem kísértem a sorsot tovább a legközelebbi bevetés előtt. Addig is, néha elmegyek majd egy karikára, hogy tovább teszteljem a műszereket, és hogy kísértsem a sorsot. Ha pedig netán beüt valami villanyos para, Sándor majd megoldja, mert jófej. De ha nem is lesz semmi, pár hét után folytatjuk a műsort. Addigra talán a kurvák is elvesztik a szüzességüket. Meg tán van még elég csavar az autóban, amit kihagyhatok.