Szelephangú mérésláz

2017. szeptember 17. 14:46 - Matenak

dscn7499_1.JPG

Nem igazán történt sok dolog mostanában az autóval a legutóbbi jelenése óta. A ventilátorok még mindig a helyükön vannak, nem estek le, hiába vártam, hogy megtörténjen. Egy dolog akadt, ami foglalkozást igényelt, mégpedig a sebességmérő. Hazafelé Szentkirályszabadjáról ugyanis egyszer csak fogta magát a mutató és eldőlt. Onnantól szerinte álló helyben jöttem haza, megszűnt működni a kibaszott mérés. Pedig hát az ugye egy lifestyle, egy érzés. Hiányzott is, vissza kellett szerezni, elkapott hát a mérésláz.

20170826_152532.jpgÉrdekes érzés így haladni

Mikor egy helyben közeledtem Fehérvár felé, újfajta zörgést is hallottam a műszerfalból. Bekérdeztem a csoportban, ahol hozzám hasonlóan defektes emberek normális autók helyett öreg Toyotákkal járnak, hogy úgy mégis hol lehet a bibi. Mint kiderült, két lehetséges oka lehet annak, hogy a kilométerórát elhagyta a lájfsztájl, az érzés:

  • Vagy maga a spirál szakadt el, és akkor ki kell berhelni az egészet, műszerfalbontás extravaganza, spirálgyártatás tündérjátéka. Ez erős tipp volt az újfajta zörej miatt, ami hazafelé szórakoztatott.
  • Lehet, hogy a váltóból meredező kihajtás kotlott meg, ami a spirált tekeri.

Az utóbbira érkezett a legtöbb tipp a tapasztalatok alapján, de még ha nem is azzal van a gond, a hibakeresést ott kell kezdeni, mert azt egyszerű leellenőrizni. Mármint viszonylag.

Az ember gyermeke csak megemeli az autót úgy, hogy a hajtott kerekek ne érjék a talajt. Ekkor bemászunk az autó alá, megkeressük a váltóban a kihajtást, leszedjük róla a spirált. Aztán beindítjuk az autót, sebességbe rakjuk a váltót, és miközben a kerekek forgatják a levegőt, lessük, hogy forog –e a kihajtás. Ha igen, szopó. Ha nem, az is. Csak utóbbi a kisebb szívás, mert nem kell lebontani a fél autót a spirálcseréért. Úgyhogy megemeltem az autót, bemásztam alá az aknába, és nem fértem hozzá a kihajtáshoz a szemeimmel. Két megoldás jöhetett szóba:

  • Megfordulok az autóval, mert úgy hozzáférnék fejjel, majd szólnék az asszonynak, hogy jöjjön le és induljon el egyhelyben az autóval, miközben én nézelődöm. Ez nagyjából 10 perc.
  • Mindent úgy hagyok, ahogy most van, beállítok fényeket a kihajtás környékére, odarakok egy kamerát, és én magam indítom el az autót egyhelyben. Ez fene tudja, mennyi ideig tart.

Mikor kész lettem a kamera beállításával fél óra múlva, beültem a vezetőülésbe. Csodálatos kis telefontartót faragtam a kamerázáshoz hungarocellből, végeztem próbafelvételeket is, olyan elégedett voltam a hülyeséggel, mintha ez lett volna az egyetlen járható út. De bevált, pár perc elteltével örömmel nyugtáztam, hogy nem dőlt el az állvány, és csodásan látszik a felvételen, hogy a kihajtás meg sem mozdul.

20170903_091245_1.jpgA megemelt autó, nyugi, jobb oldalon is van bak, csak kitakarja a kerék. Sajnos a csodálatos kameraállványomról nem csináltam fotót... :(

20170906_184924.jpgAz áldozat, kiszerelésre várva

Ettől még lehetett a spirállal is gebasz, de nem valószínű, hogy mindkettő probléma egyszerre állna fenn. Rendelnem kellett hát egy alkatrészt a Toyotától, fel is mentem a toyodiy.com-ra, hogy rákeressek a cikkszámra. Ott kétfélét láttam az autómhoz:

 nevtelen.png

Hiszen nekem pont 185/60R14 van az autón, úgyhogy nyilván az jó lesz! Gondoltam egyszerűen. Meg is rendeltem, potom 10.500 Forintért. Mikor megjött, lementem a garázsba kicserélni még aznap. Soha nem nyúltak még ide ezelőtt, az biztos, a kis biztosítólapkát tartó csavar gyári pattanás hangjával engedett szépen, hogy utána kitekerhessem gond nélkül. A kihajtás fogaskerekének házát már kicsit nehezebb volt kiszedni a helyéről, nem menetes, ezért jobb megoldás híján csavarhúzóval kell kiszedni a helyéről. Előtte azért megmozgattam fogóval a helyén, de nem volt megszorulva, ezért két káromkodás után már ki is jött a helyéről. Némi váltóolajjal együtt, még szerencse, hogy a közelben volt egy leeresztő kanna, így csak a fele ment a padlóra, meg rám. Majd észrevettem, hogy az elnyírt fogaskerék, meg az új nem ugyanolyan fogszámúak.

dscn7494.JPGEzen a képen pont nem látszik semmi, de két csavarhúzó kellett a kiszedéshez, szépen sikerült, szerencsére nem vált eggyé a váltóval, pedig hallottam sztorikat arról, hogy mennyire nagy kihívás tud ez lenni ez az egyszerű művelet

20170906_190403.jpgBalra a frissen kivett probléma, jobbra mellette a frissen vásárolt probléma 

De úgy voltam vele, hogy már csak azért is belerakom, legalább kiderül, hogy ezer százalékra csak ez –e a hiba. Reménykedtem, hogy így is hajtani fogja a váltó, hiába kisebb az átmérő némileg. Nos igen, hajtotta. Minden kilométeróra csal egy kicsit, de talán ez lett az első olyan, ami hatvannál is csak harmincig mászott fel. Tehát a spirál jó, csak a meghajtó fokaskeréknek ment fel az ára a duplájára az én tőzsdémen, mire erre rájöttem. Úgyhogy írtam is a helyi kereskedésnek, hogy ezúttal kipróbálnám, milyen érzés az, ha az ember a megfelelő alkatrészt rendeli, hozzanak nekem egyet a másikból, a 22 fogasból, az már tuti jó lesz, hisz kiderült, hogy a gyári is ilyen.

20170913_184831.jpgBalra a beszerelt, nem megfelelő fogas. Középen az eredeti elnyírt, jobbra tőle az új, ami már tökéletes. Kár, hogy nem lehet többfélét kapni.

20170913_185131.jpgItt látszik, hogy mennyire elfáradt 33 év alatt a gyárban beszerelt

Megjött, beleraktam, egyúttal akkor már a váltóolaj cseréjével is egybekötöttem, ha már úgyis kifolyik ilyenkor egy kicsi. Leeresztettem hát teljesen a váltóból a nedűt, de így is kijött ugyanannyi a spirál kihajtásánál, mint enélkül. Ezt is megtanultam, az itt lévő váltóolaj mennyisége állandó. Azóta nagyon ugrott az életminőség, visszatért a lájfsztájl, az érzés, működik újra a kibaszott mérés.

20170913_193150.jpgMérésláz!

A motor is működik, csak épp fura hangok jönnek belőle, ha az olaj eléri a 80-90 fokot. Ezt eddig elkummantottam bejelenteni, pedig már a Veszprémi Toyota találkozó előtt elkezdte csinálni. Nem tudtam, hogy mi lehet ez, senki más sem, a motor ugyanúgy ereje teljében volt, és addig teljesen jól is szól mindig, amíg eléri a bizonyos hőfokot. Ott viszont alapjáraton halk, de éles, zakatoló hang hallatszik fentről, fordulaton már nem. A találkozón több tippet is kaptam, Dani lecibálta a gyertyapipákat is, és újra felraktuk, mert a gyújtás is tud ilyen módon huncutkodni, ha áthúz a kábel, vagy ilyesmi. Én bármit elhiszek, akkor is, ha új NGK kábelekről van szó, hisz az ördög sosem alszik, még ha nem is Toyotával jár. Láttaménmártöröttporcelánúgyertyát AE86 Zoli javaslatára a biztonság kedvéért kicseréltem a gyertyákat, ezt még úgysem tettem meg a vásárlás óta. Nem véletlenül, hisz alig három évesek voltak, gondoltam minek, de Zoli szerint az is okozhat ilyet. Mikor kivettem őket, akkor láttam, hogy a szín alapján a motornak nagy baja nem lehet:

20170830_184310.jpg(A bal oldalit leejtettem a mocsokba, attól ilyen piszkos, nem a motorban kapta)

Viszont az egyik gyertyán el van repedve a porcelán:

20170830_184318.jpg

Meg is örültem a látványnak, hisz akkor lehet, hogy egy gyertyacserével meg is úszom az egészet. Oszt mégsem. Sajnos ugyanúgy megvan a hang a meleg motornál, kísérletképp olajat is cseréltem, de akkor is hallatszik. Úgyhogy a konklúzió az lett, hogy ez szelephang, be kéne állítani a hézagot Félpercalattmegcsinálná AE86 Zolinál. Elvihetném persze máshoz is, csak épp nem akarom. Ő viszont 120 kilométerre lakik tőlem, és mivel ezt hideg motornál kéne csinálni, 3-4 órával a leállítás után lehet csak csinálni.

Hogy legalább ezt az idejét ne használjam el, úgy kéne csinálni, hogy kiveszek egy szabadnapot, odamegyek AE86 Zoli munkaidejének lejárta előtt négy órával, addig meg beülök egy kocsmába, kihívom párbajra a falu bikáját, megeszem a kajáját és lenyúlom a nőjét. De ez elég sok idő és energia egy szelepbeállításért cserébe, pláne úgy, hogy már készül az autóba egy másik motor. Úgyhogy abban maradtunk, hogy átmegyek világi úrba és szelepbeállítás helyett motorcserét eszközölünk, addig meg használjam így, nem lesz ettől semmi baja. Ez az egész eleve annyira hülyén hangzik, hogy nekem már tetszik is. Már alig várom.

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csipszer.blog.hu/api/trackback/id/tr9112871034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tshuhash 2017.09.17. 16:01:04

Nem tudom ismered-e az amayama.com-ot. Gyari alkatreszeket erdemes onnan rendelni, altalaban joval olcsobb szokott lenni, mint otthon. Mondjuk ez foleg akkor erdekes, ha elore tervezett dologrol van szo, nem pedig surgos javitasrol.

Róóóbi 2017.09.18. 05:24:52

Azért az a kis műanyag szutymák becsülettel húzta igen sok éven keresztül.
(régenmindenjobbvóót)

Szkotti 2017.09.18. 08:57:42

Sose bízz az alkatrész-adatbázisokban.
Kivenni, megmérni, megszámolni, odavinni, megmutatni.
Akkor is van esély, hogy nem belevalót adnak, csak kisebb...

petrol pet 2017.09.19. 11:48:37

Vajon a fogaskerék párja hogy nézhet ki? Érdemes lenni adni a spirálnak is egy kis olajat felülről, mert nyilván azért rágott be, mert kezd szorulni, ahogy kiszárad és súrlódik az egész motyó.

Matenak · http://csipszerelde.hu 2017.09.19. 12:15:02

@Tshuhash: Ismerem, de eddig bármit szerettem volna onnan rendelni, sosem tudták prezentálni. Mondjuk ezek jellemzően olyan dolgok voltak, amiket már rég nem gyárt a Toyota, csak kipróbáltam, hogy tudnak -e csodát tenni. Mondjuk ez sok éve volt, de akkor nem is tűntek olcsóbbnak, megnézem majd újra, köszi!

@petrol pet: A párja gondolom nem műanyag a váltóban, úgyhogy azt nem féltem. A tengely egyébként szorult már picit, úgyhogy mikor kicseréltem, jól megkenegettem a tömítését és most könnyedén forog benne az új. Bár szerintem nem ez okozta a halált, hanem inkább a 33 év. De ha mégis megint baj lesz, megnézem a spirált is, most egyelőre örültem, hogy nem kell emiatt szétbombázni a fél autót.

V12 Power 2017.09.21. 12:38:32

Meg egy lehetseges hibaforrast felirnek a listara: injektor. Bar ha ugyis motorcsere lesz... Mi megy bele? 458 Italia? :-)

Tshuhash 2017.09.21. 18:34:42

@Matenak: Segithet neha a megazip is, ott fel szoktak tuntetni, ha egy cikkszamnak van helyettesitoje, vagy utodcikkszama. Sokszor az eredeti nincs amayaman, de az uj/upgradelt/helyettesito mar igen.

Matenak · http://csipszerelde.hu 2017.09.21. 20:36:17

@V12 Power: Majdnem! :) Egy jól bevált 1.8-as átépítés, alias 7A-GE. Nagyjából 165 lóerő, és persze nyomatékosabb is, mint a 4A-GE, ez nagyon hatásosan cibálja ezt a könnyű karosszériát. Még a drukkolós, méricskélős fázisban van, de reménykedem benne, hogy hamarosan gond nélkül megkezdődhet az érdemi építés!
süti beállítások módosítása