csipszerelde

Totalcar Múzeumok éjszakája III. - AE86 a passzázson

2017. június 25. 15:13 - Matenak

2_3.jpg

Ez az egyik legcsodálatosabb rendezvény, elvégre az autó arra való, hogy embereket szállítson, és itt pont ez történik velük. Egy kivételével minden érzékszerv ki van szolgálva, hisz megkóstolni azért mégsem lehet a járgányokat. De nem néma autókat kell nézni órákon át, az álló veteránautók fotózgatása leginkább a múzeumokban megszokott programelem. Úgyhogy egy csodálatos trollkodásként is felfoghatjuk, hogy pont a Múzeumok éjszakáján rendezi meg a Totalcar ezt a mókát, kiszabadítva az autókat a csend fogságából, átadva őket az ezt értékelő közönségnek.

Már az első alkalommal rögtön éreztem 2015-ben, hogy ez a nekem való, jelentkeztem is akkor a Cilivel. Őrületesen izgalmas helyzet volt, hogy egyáltalán kijutok –e. A jelentkezés pillanatában konkrétan az autó fele még fényezőkamrában volt, ez szerepelt is anno az egyik beharangozóban a TC-n. De végül minden jól alakult, ott lehettem, ültem megannyi érdekes kocsiban, és mentem nagyjából 5 kört azokkal, akik kérték. Családias, nagyon jó hangulatú rendezvény volt, abba ültél be, amibe bele akartál, nagyjából 100% esélyed volt rá, hogy összejön. Még a Winkler híres és hírhedt Cougarja is megvolt. Tavaly, amikor másodszorra rendezték meg, már csak nézőként mentünk ki az asszonnyal, hisz a Cili már megvolt a nézőknek. Ekkor több látogató volt, mint először, a hangulat is fokozódott, és ezt nem azért mondom, mert a mátkámnál volt az autókulcs, nálam meg három sör. Ekkor is úgy volt a menetrend nagyjából, mint első alkalommal, kábé az első órában még nézelődtek a látogatók, motortérmustrák, hellóhogyvagy. Aztán beindult az élet és felbőgtek a motorok, kezdődhetett az autóztatás.

És eljött a nap, amikor harmadszorra rendezték meg ezen eseményt. Mivel novemberben szert tettem egy újabb ódon Toyotára, gondoltam jelentkezem vele kiállítónak. Küldtem is Csikós Zsoltinak egy levelet, hogy mi lenne, ha. Nincs ha, mehetek. Eléggé részletesen dokumentált autóról van szó, amit biztosan olvastak páran, ezért megfordult a fejemben, hogy esetleg lesznek, akik kíváncsiak rá. És akkor számukra kiderülhet az igazság, hogy milyen aránytalanul drága most már egy ilyen kis vacak, és miért éri meg mégis. Ahogy a rendezvény eddigi mennyisége, a magyar igazság is három, így útközben az asszony feltette a kérdést, miszerint mi a tervem arra az esetre, ha valaki beül, körbenéz, és elkezd öklendezni. Vagy mondjuk leszakad a veséje kövestől. De nem volt tervem, hisz ez az esemény attól jó, hogy az addig elképzelt világok valósággá válhatnak, ez az autó ilyen, nincs mit tenni. De ha akar, átülhet utána egy Rolls-Royce-ba, aztán pedig egy Corvette-be. A bagolyköpetet meg majd kidobom a szőnyeggel együtt, ha úgy alakul.

5_4.JPGMég látogatók nélkül, ekkor még nem tudta, hogy kisvártatva órákon át nem lesz megállás, én pedig azt nem sejtettem, hogy esélyem sem lesz beülni bármi másba

Elzötykölődtünk Fehérvárról a Hungexpo-hoz, kőkemény 100 km/h-val az autópályán, mert akkor még nem zúg túl hangosan az autó minden porcikája. Mármint szerintem, az asszonynak kissé eltér a véleménye negatívban. Nekünk, kiállítóknak 18:00-ra kellett érkezni, ilyenkor az történt, hogy a sorompónál a biztonsági őr végigmért, kifinomult szenzorai lábszagmintát vettek, belenéztek a veséimbe is, majd feltette a keresztkérdést, hogy miért jöttünk. A Totalcar-féle kiállításra. Áhhá! No de látogatóként, vagy kiállítóként? Csapda volt, de nem estem bele, mert eszembe jutott, hogy ilyen esetekben a kedvenc színem a kék. Magamban pedig elvigyorodtam, hogy a Gran Torino tulajdonosát biztos nem tették próbára, de egy semmitmondó kinézetű kocka eléggé más eset, a bontó nem erre van.

1_5.JPGCsikós Zsoltival épp megtárgyaljuk, hogy ez a fényezés egy "fényezés". A konklúzió persze az volt, hogy ez így jó, hogy rossz, egy csapatós autó ne csillogjon.

Begurultunk a passzázsra, Lendvai Zsolti beterelt egy helyre elég egyértelmű instrukciókkal, én meg beálltam egy másikra. Vidéki vagyok, na. Mentségemre legyen mondva, hogy másodszorra már sikerült. Ekkor toporgás veszi kezdetét, ahogy eddig is, egymás autóinak mustrálgatása, ha pedig fotós vagy, ilyenkor lehet jó képeket lőni az autókról, mert még alig van ember. Voltak kint többen is, akik profiknak tűntek, úgyhogy lesz később biztosan képes beszámoló több helyen is. Próbáltam minél több infóra szert tenni, megnézegettem, mely autók vállalnak utaztatást, sajnos a fekete Mustang Cabrio nem, pedig az érdekelt volna. V8 rotyogás kívülről hallgatva a legcsodálatosabb, csak itt közben benne ülsz a kocsiban, tökéletes üzlet. Betáraztam még gondolatban pár autót, és közben megpróbáltam kideríteni, hogy merre van a gyors pálya, nem derült ki pontosan, de majd úgyis megtalálom, nem aggódtam. Eljött a 19:00 óra.

Ilyenkor eddig mindig az volt, hogy egy ideig csak nézelődés ment, motorterek nyitogatása, kérdések feltevése és azok megválaszolása. Ezúttal nem, hirtelen jelentős mennyiségű ember jelent meg mindenfelé, és szinte azonnal elkezdtek beindulni az autók. Úgyhogy a biztonsági őröknek muszáj volt kiterelni az embereket az autók mögött végighúzott nejlon és fémkordon mögé, ha valaki sajnálja, hogy nem tudta lefotózni az autókat elölről, az ezért volt. De ez a rendezvény erről szól, a szemen kívül ki kell szolgálni más érzékszerveket is, és most már úgy tűnik, hogy a látogatók kíméletlenül kihasználnak minden percet. Nem is álltam ellen, hétkor már én is indítottam a 4A-GE motort, hisz amikor ütött az óra, rögtön többen is be akartak ülni. És aztán már nem volt megállás…

tcpp_22_of_50.jpg
Maga a kör egy pont elegendő hosszúságú szakasz, van benne kanyar, és hosszú egyenes is, be lehet mutatni az autót rendesen. És van egy nagy döccenő, ott remekül lehet érzékeltetni a futóművet, gyökhárommal áthaladva is. Még hátravan, hogy összeporszívózzam a fogtömésdarabkákat, pedig szinte minden alkalommal megemlítettem ilyenkor az áldozatoknak, hogy ez még puha, legalább másfélszer keményebbnek kéne lennie a recept szerint. Azt mondjuk el sem tudom képzelni, hogy az aszfalton hasaló NSX hogy tudott ott átkelni, de valahogy megoldotta, mert folyamatosan láttam menni. Az alap kör ugyanaz volt, mint minden évben, a gyors pálya nekem csak pár kör után lett meg, hogy hol is kell lekanyarodni hozzá. De meglett, és ott egy kanyart mindig megpróbáltam keresztre feszíteni, néha több, néha kevesebb sikerrel. A gond a fakezeken kívül az volt, hogy én arra számítottam, hogy Misszdézi sofőrjének kell lennem, de mikor láttam, hogy Karotta hátul más felniket hord az autóján, mint elöl, biztos voltam benne, hogy tévedtem. Én viszont az utcai gumikon mentem, amiken haza is kellett még jutnom, és a 185/60 R14 méret malomkeréknek számít ennek az autónak, pláne úgy, hogy néhányszor akkora emberek ültek hátul, hogy kitöltötték az összes rendelkezésre álló teret. Meg még egy kicsit. Márpedig négy átlagos testalkatú ember jelenléte is elég sok lovat elkerget a 124-ből. De azt az egy kanyart így, vagy úgy, de megpróbáltam mindig magunkévá tenni, és úgy vettem észre, hogy az emberek imádták az autót. Hihetetlenül, váratlanul elementáris erővel.

4_5.JPGÉpp kezdetét veszi egy seggrisza. Üvöltő motort kell ideképzelni, megrúgott kuplunggal, hisz csak így volt esélyünk

Nagyon furcsa érzés volt már az elején, hogy mindenki, aki beült, ismert. Személyesen persze nem, mert a legtöbben nem is láthattak eddig, de az autómon és a firkálmányaimon keresztül mégis. Az egyik mókás eset már az elején megtörtént, mikor bepattant egy úriember a kisfiával, és egy Motul katalógussal, amit nekem hozott. Merthogy olvasta a legutóbbi bejegyzést az autóról, és ő az, aki kommentelt, hogy szerinte tévedek, az az olaj nem zöld gyárilag, tehát nem valószínű, hogy hamishoz jutottam hozzá. Nem nádpálcával történő rendre utasítást kell elképzelni, hanem egy jó hangulatban történő beszélgetést, sok röhögéssel a szituáción, imádtam, köszi!

Megható pillanatból sem volt hiány, hisz amikor szokás szerint tele volt az autó három utassal, az elöl ülő megjegyezte, hogy alig várták, hogy láthassák az autót, és mindenképp bele akartak ülni. Mindig olvassák a blogon is a történeteket róla, és örülnek, hogy itt lehetnek most. Messziről, Székelyföldről jöttek el ezért. Mármint nem merem elhinni, hogy tényleg az én kis vakarcsom miatt, úgyhogy nyilván valamit félreértettem, de ha már csak a rendezvény miatt tették ezt meg, azért is jár egy óriási pacsi, szevasztok, köszi a szervezők nevében is, hogy itt voltatok!

Néhányan nem ismerték az autót, de a legtöbben igen, és érdekes élmény volt megtapasztalni, hogy sok utas láthatóan akkor született, amikor az autó már tinédzser volt, és mégis, tőlük megannyiszor hangzott el az áhítat hangsúlyával megfestve, hogy egy álmuk vált valóra, amiért most beülhettek egy Hacsiba. Nem Ferrariba, hanem egy ilyen kis koszlott vacakba, csodálatos. Mások mondták, hogy volt nekik ilyenjük régen, amikor még az utakon is lehetett ilyeneket látni. Szelfik is készültek az autóval a háttérben, pedig nagyon kellett kapkodniuk, mert csak egy utascserényi idő állt rendelkezésükre, remélem azért sikerültek a képek. Néhányan pedig csak odajöttek kezet fogni és bemutatkozni, mert fórumon és a fészbúk oldalamon keresztül kvázi már ismerjük egymást, de személyesen még nem találkoztunk. Eljött Dani is, aki már profi AE86 huligán, és neki megígértem, hogy kipróbálhatja végre a kocsit, mert még sosem volt alkalma rá. Beült, ráindítózott, hisz az övéhez képest ennek nincs hangja. De hamarosan szóra bírta, mert nemcsak egy kanyarban vetett keresztet, hanem a hátsó placcon lévő teljes részt kegyetlenül megcsinálta az üvöltő Hacsival, úgyhogy szolgálati közleményként megjegyezném, hogy amikor az autó úgy volt vezetve, ahogy azt kell, az nem én voltam. Egy milliméternyi profilmélység után végül kíváncsi voltam a véleményére, hogy mégis milyen az autó. Nos, puha a futómű, gyenge a motor, de attól még jó, hisz egy Hacsi mindig jó! És ez bizony nagy igazság, el is hiszem, már csak a tegnapi nap visszajelzései alapján is. Az elmúlt hét hónapban megtörtént szívások miatt behorpadt homlokom meg majd kirúgja magát úgyis.

3_5.jpgMegvolt a hangulata az esti kocsikázásnak is

Három órán keresztül mentem az autóval folyamatosan, egyszer, vagy kétszer álltam csak meg, hogy igyak már végre, mert nemcsak az autónak volt melege a 100 fokos motorolajjal, hanem nekem is. Próbáltam minél több embert vinni, hisz az örömöt jó megosztani másokkal, erről is szól ez a rendezvény. Nem sikerült mindenkire sort keríteni, ez biztos, azért sem, mert először nem figyeltem, hogy mindig ugyanott álljak meg, később pedig nem tudtam mindig ugyanoda visszamenni, mert épp elfoglalták a helyet. Ennyi jött össze, a végére már így is rendesen elfáradtam. De örömmel tettem, mert jó érzés részt venni egy olyan eseményen, ami a mai, egymást eltaposó, elanyagiasodott világhoz teljesen méltatlan. Itt ugyanis mindenki önzetlenül, kizárólag a visszajelzésekért és az élményosztásért cserébe égette az általa vásárolt benzint, vagy épp hagyott ott a placcon harminc kilométernyi körözgetés alatt tízezer kilométerre elegendő gumit, ahogy mondjuk az én esetemben történt. Hát persze, hogy megérte.

Remélem jövőre is beleférek majd a keretbe, az autó addigra tuti megváltozik, reméljük a kilátogató közönség nem, ők maradjanak ilyen jófejek, mint amilyenek voltak most is. Cserébe viszek magammal két másik kereket. Most már tudom, hogy elfogy majd úgyis, van rá kereslet, én pedig megpróbálok felzárkózni hozzá, ahogy rendes kínálathoz illik.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://csipszer.blog.hu/api/trackback/id/tr8212619067

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

n0b0dykn0ws 2017.07.05. 22:08:50

Baró a cikk! Mikor mulatozunk?

Matenak · http://csipszerelde.hu 2017.07.06. 19:15:43

@n0b0dykn0ws: Jó volna most már mielőbb, esetleg jövő hétvégén megpróbálhatjuk megtekinteni, hogy mi a tényállás a Sárga Földön!